|
A hó alatt lappangó érzelmek
2011.12.24. 19:15
Párosítás :: Stolovan (KevinXClyde)
Korhatár :: PG
Szerzői megjegyzés :: Szeretem őket. Tényleg... és valami más illene hozzájuk, de ilyen volt a hangulatom >///<
Ködös utakon, a halál megfagyaszt. Soha életemben nem feküdtem még úttesten főleg nem úgy, hogy már hóbuckához hasonlítok. Asszem ez így lesz a legjobb. Meghalni szép csendben. Vagy egy kocsi gázol el - ami lássuk be lehetetlen karácsonykor - vagy a hideg marja szét a testemet és fagyok halálra. A ruhám már átázott és megdermedve tapad a testemhez. Nem is érzem. Vicces mert még mozogni sem tudok. Semmi kétség... asszem megfogok halni.
Persze a nap nem így alakult volna. Boldog véget ért akár egy jó kis mesében, de persze én a hülye fejemmel arra vetemedtem, hogy az üres házba áthívjak bárkit is Xbox-ozni, szenteste. Craig nem vette fel a telefont és persze jól tudom miért. Nincs otthon avagy Stan ágyában lehet és éppen visszaszámolva dugja meg 24-jére is. Aztán ugye ott volt Tweek, de mint kiderül őt Token nagyobb party-ján van, ahogy Butters és még sokan mások is megjelentek. Kenny és Kyle pedig... na jó. Asszem őket nemrég láttam valamelyik padon enyelegni, de a látásom akkor már homályos volt.
Beismerem tényleg magányosnak éreztem magam. A szüleim a nászútjukat ünnepelték engem otthon hagytak, mondván: A srác tuti a csajával lesz majd valahol.
Heh~ jó vicc főleg, hogy a csajomról kiderült oly szinten lezbi, hogy Wendy-vel már nem csak hugyozni járnak ki a mosdóba. Ahha~ és nem kétséges az is felötlött bennem - én perverz - hogy vajon melyik a dominánsabb, de végül inkább hagytam az egész gondolatmenetet és csak a saját keserű életemre tudtam gondolni. Mert tényleg az volt. Egy szánalomra méltó kis köcsög vagyok, aki nem ért el semmit és még csak szerelembe sem eshetett mint mások. Ez van. Próbálkoztam és mindenkinek csak a szaros cipők kelletek apán boltjából. Hova fajult a világ? Ide! A lányokból cipőnézegető zombik lettek, míg a barátaim egyenként buzultak el. Ohh szörnyű sors, miért nem ragadsz el végre és hagysz megdögleni?
Na igen, ilyenkor segítenek rá. Tüdőm nehézkessé válik, ahogy testem már remeg és egy nagyot tüsszentek. Beleremeg a kietlen út és a hó ismét nagyobb pelyhekben kezd szállingózni. Így alulról nézve csodaszép látvány. Hűűű... én ilyet mondtam. Lehet én is kezdek melegedni? Az kéne még...
Pilláim lassan leeresztem, ahogy arcomat a hideg lepi be. Szerintem lázam is van már, ha nincs nem is lesz. Előbb döglök meg.
- ...e!
A kezem is már szerintem az útra fagyot. Igen. Nem bírok mozogni, sem. Tökéletes! Talán még a hírekben is benne leszek!
- ...yde!
Hogy fognak, majd a szüleim nézni. Ohh a kis fiúk öngyilkos lett a magánytól. Talán még sem kellet volna itt hagyni őt egyedül, egy kibaszott nagy házban!
- CLYDE!
- Tessék...? - suttogom élettelenül és csupán ekkor kapok észbe. Valaki a nevemet üvöltötte? Szemeim kinyitom, de a kép homályos. Valaki áll fölöttem, és a havat söpri le rólam. Aztán a kezébe vesz, nem várjunk... az ölébe. Magához húz ölel és az arcomat simogatja. Aztán mond valamit. Üvölt, kiabál ahogy a testemet rázza. Olyan messziről szól a hangja. Mintha valami búra alatt lennék. Elmosódnak a szavak. A látásomnak lőttek.
Ki vagy te galád, ki meghiúsítod a halálomat! Pusztulj!
~*~
- Gyerünk Clyde! Ne merj elaludni, amíg a kórházba nem vittem a seggedet! - sziszegte a fiú, ahogy még jobban mellkasához szorította a másik élettelen testét.
Mert csak úgy találta. Ő mindig talál valami hülyeséget. Soha semmi feltűnőt, egyszerű kis hülyeségek. Egy pénzérme, egy fecni, egy fiú aki a halálos ítéletét mondta magára. Pedig nyugodalmas és átlagos napja volt. Token bulija meg szar így eljött róla. Még az utat is levágta erre meghalja a tüsszentést. Azt az átkozott ismerős tüsszentés és tessék?! Ki fekszik a hóban?! AZ ÚT KELLŐS KÖZEPÉN?
Persze Donovan mindig is más volt. Az örökös hülyeségeivel vigyorgásával. Valljuk be őszintén, a srác különleges volt és ezt a fekete rég tudta. Már ahogy a szemeibe nézet.
Két szem összevillanásában néha nagyobb titok rejlik, mint húsz év házasság történetében.
Miért kellet egyáltalán pont őt elvinni arra a hajó útra. Na és ő miért volt ott?! Kérdések milliói cikáztak a fejében, ahogy az úton haladt. Nem futhatott voltaképp ilyen hóviharban, már a kórházról is rég lemondott. A saját házuk közelebb volt és üresen állt.
- Clyde?! Ébren vagy? - Hiába. A barna srác alig élt a kezei közt, amitől dühösen kezdett még gyorsabban menni.
Tíz perc és már ott volt. Az ajtót berúgta és felszakadva az emeletre nyitott be a fürdőbe. Megeresztette a csapot, ahogy a fagyottat a szőnyegre rakta. Hideg víz. Csak azt engedett, majd ruhástul dobta bele a másikat. Megremeget a teste, ahogy végignézet az arcán. Hófehér volt a bőre és az örökös vigyor most egy rossz pillantás volt csupán. Fájdalmas, amikor valakit az ember szenvedni lát. Főleg ha az a valaki ő.
- Clyde! - megrázza ismét a vállát, ahogy lassan letudja már fejteni róla a ruhát.
A barna felnyöszög, majd súlyos pilláit felnyitva néz a fiúra.
Elmosolyodik, ahogy hideg kacsójával a kád szélébe kapaszkodik.
- Hehe~ az őrangyal... megmentett - suttogja, ahogy kissé lejjebb csúszik, ám a feket felkapva emeli ki a kádból és csavarja a puha törülközök köré - megkellet... volna... halnom. Visszavinnél?
- Nem.
- Akkor játszunk... Rómeo. Most meghalok a karjaid közt - suttogja, majd összeesik és ténylegesen is ismét elájul. A fekete még tarja, majd felkapva viszi be az ágyra. Melegen takarja ápolja, és ahogy tudja a gyógyszereket is letuszkolja a torkán.
Nem hagyja meghalni.
- Sajnálom Júlia, de még a vallomásom nincs kimondva, nem fogsz megdögleni - suttogja az ajkainak, ahogy már fölé hajolt, majd végül ismét csupán a borogatását cserélte ki.
- Tudom... - az elhaló hangot, amit még ő sem hallott meg. Clyde épphogy kinyitja szemét, de ezt sem látja. Már ismét csukva van és szendereg - tudom... Kevin.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
