| kihívás : Idézet 1. kihívás (AkaMoete) |
Idézet 1. kihívás (AkaMoete)
2011.12.24. 18:45
Cím: Főszerepben
Író: AkaMoete
Szereplők: Stan, Craig, Kenny, Kyle
Besorolás: PG-13
Megjegyzés: Egy idézetett kellet belecsempészni a történetbe. Eme idézet pedig: „Utálata olyan mértékben nőtt iránta, amilyen mértékben szenvedélye a másik iránt, akire vágyva vágyott.”
Gyűlölöm.
Utálom.
Szívem szerint agyonverném és ledobnám a legközelebbi szakadékba.
Próbálkoztam is már vele… de sajnos erősebb nálam, így ez a terv esélytelen volt.
Csupán gyűlöletem marad meg iránta.
Oh, hogy miért utálok valakit ennyire?
Egyszerű… olyat tett, amit sosem bocsájtok meg neki.
Eddig is utáltam, meg minden, de a tegnapi húzásával tett be teljesen.
Hogy mivel?
~*~
- Na, válasszuk ki a szereplőket az új darabunkhoz! – áradozott a dundi barnahajú középkorú dráma tanárom, ahogy összecsapta kezeit.
Mindig imádott romantikus drámákat rendezni, ezzel csak egy bibi van.
Fiú osztály, 0 lány, és mindig volt akinek nőnek kellett beöltöznie.
- A fő szereplőnk most Tucker lesz! – mutatott felcsillanó szemekkel a kéksapkásra, ki erre felmorranva nézett ki az ablakon.
- Nahát, nem én? Csoda~ - vigyorgott Kenny mellettem, ahogy hátra dőlt.
- Te se úszod meg Kenneth! – csapott az asztalra a nő, név szerint Mrs. Pokk.
- Nem leszek női főszereplő! – vágta rá a szőke ledöbbenve, mire a nő legyintett.
- Te a főhős legjobb barátja leszel! – Kenny kifújva a levegőt, dőlt hátra.
- Na és mi a történet? – kérdezte csilingelő hangon Butters.
- Mondom is! – mosolygott a nő, mire már Kyle is érdeklődve figyeli, csak engem nem érdekel ennyire ez az egész?...
- Az egész a középkorban játszódik!
- Jaj azok a ruhák~ - olvadozik Butters, de a tanár elcsitítja.
- Két hatalmas birtok fekszik egymás mellett. Vermell, és Blau! A birtokokat úgy kapták a nemesek, hogy csatában kiváló hadvezérként teljesítettek. Barátok voltak, ám lassan megöregedtek, és már ritkán beszélnek egymással. Mindkettőjük szobájában fekszik naphosszat, és gyermekeikre hagyták a két hatalmas házat. A leány Estrella, volt a vörös ház Vermell ház vezetője, míg Collin a Blau házé. Örökkön örökké ment köztük a harc, de valójában azért, mert ahogy Estrella… hogy is volt? – pillantott ránk a nő, persze mindenki csak bambult rá mint borjú az új kapura, így köhintve kapta elő a forgató könyvet, majd lapozva párat, olvasta fel. - „Utálata olyan mértékben nőtt iránta, amilyen mértékben szenvedélye a másik iránt, akire vágyva vágyott.” – majd elolvadt Mrs. Pokk, ahogy könyvét becsukta, majd vissza tette azt asztalára. – Szóval, röviden, és tömören. Estrella szerelmes Collinban, de gyűlöli őt, amiért nem kaphatja meg Collint. Collin tudja Estrella érzéseit, és ő is ugyan így érez, de büszkesége miatt, nem hajlandó ezt beismerni. – csapott az asztalra végül a nő.
- Akkor Craig egy beképzelt köcsög lesz? – kérdezte Kenny, ahogy a tőlünk pár padnyira ülőre hátra nézett, ki csak vállat vont.
- Igen, de a végén jófiúhoz méltóan szerelmet vall Estrellának, persze a nő előbb elmondja érzéseit. Mindegy! Egyenlőre, szereplőgárda! Ki lesz a női főszereplő? – Mrs. Pokk felcsillanó szemekkel néz végig a társaságon, múltkor Butters volt, önként vállalta… vagy ő szokott lenni, vagy Kyle, így én, megnyugodva dőltem hátra székemben.
- Legyen Stan. – nevem hallatán felkapom a fejem, majd hátra nézek a hang irányába…
Tucker… Craig Tucker, ezzel kimondtad a halálos ítéletedet is!
- NEM LESZEK! – dühösen pattanok fel, egy asztalra csapás kíséretében.
- Estrella pont ilyen! – mutat rám felcsillanó szemekkel Mrs. Pokk, és már tudom, végem.
- Tökéletes nő vagy, Stan. – hallom Craig gúnyos hangját, mire vicsorogva fordulok felé.
- Collin meg pont ilyen! – bök most Craigre, ki csak elvigyorodik ördögien. – Sőt, a kapcsolatuk is ilyen… eldöntve. Stan Estrella, Craig Collin, ti lesztek a Dos Imperis főszereplői! – örömittasan áll fel Mrs. Pokk, míg én csalódottan huppanok vissza székembe, Craig pedig gúnyosan vigyorog.
Gyűlölöm…
Utálom…
NAGYON!
~*~
Persze amint vége volt az órának, egyből neki estem. Végül Mr. Mackey szedett minket szét, és most mindketten itt kötöttünk ki, az orvosiba, mint mindig.
Véressé vertük egymást mégis…
Ő mindig csak gúnyosan vigyorog rám, vagy pedig SEMMILYEN kifejezés nincs az arcán.
Valaki… magyarázza már el nekem… HOGY LEHET ENNYIRE…!
- Áú! – felmorranva nézek fel a bögyös szőke nőre, ki épp arcomat kenegeti fertőtlenítő szerrel.
- Jaj Stanley! Légy férfi! – morogja, egyben pajzánul vigyorog. Mindig ilyen dumákat nyom le mikor ellát engem…
- De a vattát feldugtad a sebembe! – persze, a következő pillanatban máris felkuncog Craig a túl oldalon.
Vagyis, a függöny másik oldalán, mindig ilyennel választanak el minket, mikor verekedést követően beráncigálnak minket ide, és ellátnak a bögyös perverz nővérek.
Mert mindkettő az, csupán az egyik szőke egyenes hajú, míg a másik vörös göndör.
A vörös elejétől fogva Craiggel foglalkozott, engem le se szar, ellentétbe a szőkével, aki nagyon rám van cuppanva, persze nem szó szerint… - sajnos – ehh.
- Minek kell neked ennyit verekedni…! Főleg ezzel a Tucker gyerekkel! Tiszta helyes! – áradozik nekem a szőke bögyös, akinek a mellei mellett még a feneke is jó! Kész csoda nő.
- Öm tudod… én még MINDIG hetero vagyok… - mondom felé, persze ő le se szarja, folytatja tovább.
- Inkább össze kéne jönnötök! Ah~ De megnézném, ahogy megdug téged keményen~ - kezeit piruló arcára fekteti, és bennem itt szakad el egy bizonyos cérna.
Felállok, - két lábra – és így nézek dühösen a nőre, ki persze még mindig nem figyel rám.
- Muszáj önnek mindig ilyeneket mondania?! – heves karmozdulatokkal karöltve pufogok, persze ő csak hozzám lépve rak az arcomra egy ragtapaszt.
- Most ilyet kapsz, lusta vagyok a többihez. – mondja halálosan komolyan, és én nem bírom ki.
Kezem mozdul, és egyenesen egyik hatalmas mellén pihen meg. Lágyan megmarkolom, és ezúttal most az én testem járja át az örömmámor… persze nem sokáig.
A jobbegyenes elrepít, majd egyszerűen kisöpör az orvosiból, és nyikkanva érkezek a folyosóra.
Persze ezek után Craiget is kilökik pár másodperc múlva, majd így csapják be mögötte kurvahangosan az ajtót.
Seggemet fogva állok fel, majd egy laza mozdulattal szedem le a ragtapaszt.
Már épp elhajítanám, ám ekkor Craig elém lép… meglepetten pillantok rám, ő viszont csupán megfogja kezem, majd kikapva a ragtapaszt, teszi vissza arcomra.
Lágyan végig simít azon, majd így néz fel rám… szemeiben furcsa fény csillan, amit nem tudok mire vélni.
- Amúgy is elég gyerekes vagy, de így legalább látják, hogy az vagy. – a gúnyos hangsúly és mellé az a vigyor.
Megremegek, de mielőtt ismét bevághatnék neki, zsebre dugva kezeit, már ott is hagy…
Nem értem ezt az embert…
EGYSZERŰEN NEM ÉRTEM!!!
~*~
Persze suli után már itt kell maradni.
Próba… elég gyorsan megszoktuk tanulni ezeket a szarokat, és egy-két havonta minimum egyet leadunk.
Mrs. Pokk már jól megszokott helyén ül a nézőtéren, és onnan figyel minket. Kezében a vastag narancssárga füzet lifeg, amit már mindenkinek kiosztott.
- Na, akkor kezdjük! Estrella, told be a segged! – ordít a színpad felé, ami persze nekem szól. Bármennyire nincs kedvem, kicammogok a színpadra, kezemben egy ugyan olyan füzettel, mint ami a tanárnál van.
- Öhm… és most? – nézek a barna hölgyeményre, ki erre dühösen pattan fel helyéről.
- OLVASD FEL A SZÖVEGED! – ordítja felém, meg sem lep.
- Ja igen… - morogva nyitom ki a füzetet, könnyű dolgom van, hiszen én kezdem az egészet. Kiegyenesedve, kezdem olvasni.
- Ohh mit tehetnék? Én, Vermell úrnője? Szerelmem, s gyűlöletem ide láncol, e férfihoz… - szavam elakad, és kábé undorodó fejjel nézek Mrs. Pokkra, ki csupán csillogó szemekkel néz vissza rám, majd biztatóan legyint nekem párat. Kénytelen vagyok folytatni… - De harcok közt nem dúlhat szerelem! Tán örök magányra volnék méltatva? Ez lenne hát sorsom? Ó, uram, mért vagy ily kegyetlen… - szövegem itt véget ér, és feltekintek Mrs. Pokkra.
- Rosebellt! – üvölt fel ismét, mire Kenn szállingózik be vigyorogva, majd mellém lépve, már bele is kezd.
- Ne csüggedj Estrella! Szerelmed nem hiába való, s ha urunk úgy kívánja, egy nap Collin is észreveszi tán, vad érzéseid, mit feléje táplálsz! – hatalmas beleéléssel szavalja, mitől Mrs. Pokk elolvad, én meg hányok, persze azért folytatom.
- De hát mit tehetnék! Szerelemhez vak ő, és csupán a harcot látja mindenben, s mindenkiben! – hangom most lágyabban cseng, hiszen amint párhuzamot vonok a darab szereplőjében, és Craig között, rá kell jönnöm, nagyon is illik rá a szerep.
- Tévedsz, drágám! Talán még jobban ért a romantikához, mint mi azt hisszük! – Kenny feltekint a tanárra, ki elégedetten, és egyben elismerően néz rá, min Kenny csupán vigyorogni tud.
Hirtelen Butters fut be, egyenesen elénk áll, nagy lihegést tettetve, ami persze eléggé élethűre sikeredett.
- Asszonyom! – arcom megrándul, de csendben maradok. – Asszonyom! Collin ismét erre tart, s nem épp van jó kedvében! – pislantok párat, majd észbe kapva tekintek szövegemre, és kezdem olvasni.
- Érdekel az engem! Jöjjön csak, innen élve nem távozik! – elvigyorodok, hiszen innen már tetszik a szöveg. Butters elrohan.
- Jó lesz ez így, Estrella? – tekint rám Kenny, mire elolvasom gyorsan szövegem, és ahhoz méltóan reagálok.
Megrázom fejem, majd így mosolygok Kennyre.
- Ne aggódj! Kézben tartom a dolgokat, s ha kell, szerelmemet félre dobva, súlytok le rá! – Kenny biccent, majd ő is távozik.
Hirtelen Craig ront be a színpad másik feléről. Kezében ugyan az a füzet foglal helyet, arca nyugodt, és kifejezéstelen, majd köhintve párat, olvassa el szövegét. Gúnyosan elmosolyodik, és így csörtet elém.
- Estrella! Látom ma is csak lopod a napot, s semmi értelmest nem teszel! – hangja megvetően cseng, mitől már alapba dühös leszek. Gyorsan elolvasom szövegem, majd már felelek is.
- Oh, Collin! Hallgass! Te vagy, ki dolga híján más házába jár át, előadást tartani! – dobbantva mondom, mint ahogy a szövegben is áll, Mrs. Pokkra sandítok, ki már egy sorral előrébb is folyt az élvezettől.
- Veled ellentétben, én már nap elején elvégzem dolgom, utána űzőm el unalmam nevetséges emberekkel! Olyanokkal, mint amilyen te is vagy!
A szöveg beindult, és mindketten szinte rögtön mondjuk a visszavágásokat. Fel sem nézünk, végig a füzetet nézzük, sebesen olvasva a szöveget, csak hogy ismét és ismét megsértsük a másikat.
Tetszik ez a szerep… nagyon is. Legalábbis ez a része.
Végül Craig mögé Clyde lép, és egy jól bevett mozdulattal hajol meg.
- Collin uram! Apja hívatja önt! – Craig szerepéhez méltóan viselkedik még mindig. Kifújja a levegőt, majd sóhajtva egyet, fordít nekem hátat, és távozik nagy csinnadrattával a helyszínről.
Pislantok párat, majd újra szövegemre pillantok.
Érzem ahogy a hányinger kerülget, és hogy az érzés is kiül arcomra.
Végül halkan szinte suttogom rekedtes hangon, ahogy ajkaim megremegnek.
- Ohh szerelmem… mért büntetsz így engemet…
- ENNYI! – hallom Mrs. Pokk hangját, mire feleszmélek, felkapva fejemet nézek rá. – Tökéletes! Tudtam, hogy rátok illik ez a kapcsolat! Komolyan ilyen élethűen veszekedni a szerelem jegyében, csak ti tudtok! – kezemben majd hogy nem összegyűröm a füzetet.
- Nem pont a szerelem jegyében csináljuk ezt. – hallom Craig morgó hangját, ahogy visszalép a színpadra, Clydeal együtt.
- Lényegtelen! Kövi felvonás, Estrella, le! – int nekem.
- Még mindig Stan vagyok! – morgom ingerülten, ám ő csak legyint, így hát végül sóhajtva batyogok le. A próba tovább folyik, és mivel eléggé fontos szerepem van, mindig itt kell lennem, mint ahogy Craignek is.
Most jönnek a közös jeleneteket próbája. Itt csak nekünk kell szerepelni… így a többiek lassan elszállingóznak…
Csak veszekszünk és veszekszünk, és lassan már este lesz.
Csupán Kenny maradt rajtunk kívül, ki kapucniját fejére húzva horkol halkan a tanárnő mellett.
Persze Mrs. Pokk teljes mértékben elégedett, és már az első sorból nézi az előadást.
Lassan a darab vége felé járunk, és veszekedésünk is kezd… más lenni. Nagyon más.
- Te hibád! Hiszen vak vagy, s nem is látod, mi folyik itt valójában! – vádlóan nézek fel Craigre, ki meglepődve pillant vissza rám.
- Vak? Miket beszélsz? Tán van olyan dolog, miről nem tudnék? – hangja gyanakvóan cseng, majd felpillant rám, várva válaszom, én mégis, habozok…
Mrs. Pokk felmorran, így persze egyből megered nyelvem.
- Igen! Vakságodban észre sem veszed, hogyan érzek irántad! Nem, Collin nem utállak! Amit irántad érzek az… - hangom megremeg, majd el is csuklik, így tekintek fel Craigre…
Ki közelebb lép hozzám, oly mértékben,hogy arcunkat csupán pár centi válassza el.
- Mond ki… - sziszegi nekem, arcom vörös, mégis nyikkanok, mikor megragadva alkarom, szorítja azt.
- Hey, ez nincs a szövegben… - mormogja Mrs. Pokk, ahogy oda lapozgat, persze Craig nem ereszt, sőt, még közelebb húz, így testünk egymásnak csapódik, és orrunk is össze ér.
- Mond ki… - sziszegi újra, tudom mire gondol… tudom jól mi van a szövegben, nem akarom kimondani! Nem nem!
- Szerelem… - súgom elhalóan, ahogy hitetlenkedve nézek rá, hiszen viselkedése meglep, nem kicsit…
Miért csinálja ezt? Miért akarta ezt hallani tőlem ennyire?!
Látom, ahogy mosoly kúszik arcára… de most más.
Nem gúnyos, nem meg vető.
Elégedett…
Elenged, majd így lép egyet hátrébb.
- Szóval szeretsz, Estrella? – kérdezi, ám nem úgy viselkedik, mint ahogy a színdarabban van…
Lesokkolok, nem tudok mit mondani, a tanárra sandítok, ki viszont elmélyülten figyel, ez nem jó, nagyon nem jó. Lepillantok a szövegre, majd vissza Craigre.
- Igen… amint megláttalak, tiszta szívemből szerettelek… - súgom még mindig sokkoltan, magam sem tudom miért.
Nem akarom… de ahogy engem néz, és még a tanár sem szól közbe… szörnyű.
Gyűlölöm…
Gyűlöllek, Craig Tucker…
- Meglepő e hír számomra… túlon túl meglepő… - hangja ironikusan cseng, és ismét gúnyosan vizslat tekintetével. A szöveg ugyan az, mint a darabban, mégis, reakciói mások… ahogy az enyémek is.
- Mert vak vagy! Nyisd ki a szemed végre, s vedd észre az érzéseimet! – ahogy a szavakat mondom, furcsa érzés jár körül… mintha nem is neki, hanem magamnak mondanám…
A szerep szerint ki kell viharoznom, és én így is teszek. Szó szerint kirohanok, majd meglapulva a függönyök mögött, kapaszkodom meg az egyik asztalban.
Lihegek, szívem hevesen ver, ahogy remegve próbálok talpon maradni.
Lomhán tekintek fel, egyenesen egy messzebb lévő tükörbe.
Elszörnyedek, mikor látom, arcom mély vörös.
De még jobban ledöbbenek, mikor meglátom magam mögött Craiget.
A tükörből tekint rám, mögém lép, közel, túl közel…
Ágyéka súrolja fenekem, mitől még vörösebb lesz arcom.
- Jól vagy? – kérdezi, ahogy kezét hátamra teszi, majd így simít végig rajtam.
Testem megremeg, és érzem, libabőrős leszek tőle.
Némán tátogom a köcsög szót, persze ő tudja jól mit akarok mondani, és előrébb hajolva, teszi kezét számra, persze így ágyéka teljesen fenekemnek nyomódik.
- Hogy mondtad?... – hangja gúnyosan cseng, mégis most máshogy, mint eddig máskor.
Nem bírom…
Görcsösen hunyom le pilláimat, majd elengedem az asztalt, és így rogyok térdre.
Nem nézek fel, csupán kapkodom a levegőt, érzem hogy arcom még mindig vörös, és majd megsülök.
- Kövi felvonás. – csupán ennyit mond, majd hallom, ahogy elmegy.
Remegésem persze nem hagyott alább, és csupán akkor vagyok hajlandó felkelni, mikor Mrs. Pokk hangosan üvölt.
- STAN! GYEREMÁR! – rögtön kirohanok a színpadra, majd mintha mi sem történt volna, lapozok a megfelelő oldalhoz.
Elolvasva mit kell tennem, viselkedem ehhez méltóan. Lassan kezdek sétálni a színpad közepe felé, míg Craig velem szemben ugyan ezt teszi, és mikor elérjük egymást, elkapva csuklómat, lök neki a díszlet egyik falának. Meglepetten pillantok le a füzetre, abban ugyan ez áll, kicsit megnyugszom, közben persze mégsem.
Örülök, hogy nem magától csinálja.
Viszont a helyzetnek nem igazán.
- Collin, mégis mit művelsz?! – kérdezem felháborodva, elég élethűen.
- Kérdések tömkelege van fejemben, és erről csupán csak te tehetsz, Estrella! Csak te! – vádlón mondja felém, én pedig ismét a füzetre sandítok.
- Ugyan, kérlek! Nem az én hibám, hogy ily ostoba vagy, hogy ezeket sem tudod megfejteni! – félre nézek, ahogy a szövegben is van.
- Ócska terelés, ez már nem használ! – mondja magából kikelve, és habár így van a szövegben is, mégis meglep. – Tudom mit érzel valójában! A lepel lehullott rólad, többé nem játszhatod ezt a szerepet!
- Állj! – kiált Mrs. Pokk, felé pillantok, megragadva Kennyt, kezdi kifelé húzni. – Őt kiviszem, addig maradjatok így! – amint kimegy, már lépnék arrébb, de Craig határozottan tart.
- Hey haver… engedj már… - morgom, majd mocorogni kezdek.
- Nem. Azt mondta, maradjunk így. – mondja nyugodtan, mire én felmorranva kezdek még jobban mocorogni.
- Eressz már! Milyen pöcs dolog hogy betartod amit…! – meglepetten nyikkanok fel, mikor nyakamba csókol.
Gyors volt, észre se vettem, mire készül.
Fogaival lágyan szántja végig bőröm, majd kicsit lejjebb haladva, érzem, ahogy szívni kezd. Akaratlanul is ismét felnyikkanok, próbálom kezeimet kitépni szorításából, de erősen tart, esélyem sincs… baszki hogy lehet ilyen erős?!
- Engedjh márh! – nyögöm, ám mintha észre se venné, folytatja, sőt, még erősebben megszívja nyakam.
Felnyögök, halom kuncogását, lehunyom szemem.
Ez csak egy álom… egy kibaszott rémálom!
Az ajtó ismét kinyílik, és Craig abban a szent pillanatban hajol el tőlem, majd mintha mi sem történt volna, áll tovább.
Köcsög…
Ez egy… köcsög.
- Folytathatjátok! – mondja Mrs. Pokk.
- Eressz, ha mondom! – mondom dühösen, a szerephez méltóan, na meg persze rá is eléggé dühös vagyok.
- Nem, míg nem válaszolsz! – szól rám, felmorranok, majd hirtelen Kenny ront be.
Feltrappolva a színpadra, áll meg tőlünk kicsit messzebb, majd így olvas fel a narancssárga füzetből.
- Te bitang! Mit képzelsz, mit művelsz Vermell úrnőjével?! – Craig elkapja kezeit, mintha csak forró vashoz nyúlt volna, majd hátrébb is lép.
- Neked ehhez nincs közöd, Rosebellt! – mondja Kenny felé, ki flegmán morran fel, és még dobbant is mellé.
- Már hogy ne volna! Én védelmezem Estrellát! Ez a feladatom, mióta megszületett! – Craig felmorran, majd elviharzik, ahogy a könyvben is van.
- Ennyi! Mára, ennyi! – ordítja Mrs. Pokk elégedetten, majd megtapsol minket. – Csodálatos volt! Holnap folytatjuk!
Mondja boldogan, majd elviharzik, akár csak Craig. Csak én, és Kenny maradunk… egymásra nézünk, majd vállat vonva, mi is távozunk.
Persze együtt megyünk haza, mindig együtt megyünk. A szomszédomba lakik, mióta anyja újra házasodott. Sokat jár át, általában enni, vagy a húgát rám sózni. Nem bánom, tündéri húga van, és amúgy sem szokott jobb dolgom lenni.
Mikor elérem házam, még int nekem egyet, majd a szembe lévő házban el is tűnik.
Persze itthon még nagyban megy az élet, de én nem is foglalkozva vele, trappolok fel a lépcsőn.
A napi esti rutin után, neki kezdek a szöveg tanulásnak.
Jobb túl lenni rajta, amúgy is zavaró mindig azt a hülye füzetet fogni…
~*~
Köcsög.
Köcsög köcsög köcsög köcsög.
Csak ez jár a fejemben.
Mert az!
Napokkal ezelőtt volt… meg pedofilizált! Igen!
Aztán meg, mintha mi sem történt volna, le se szart! Csak elmondta a szövegét, és ennyi!
Mikor csak mi ketten maradtunk ott, akkor se foglalkozott velem…
SZAKADNA MEG!
Gyűlölöm… tényleg, igazán.
A hetek teltek, és minden visszaállt a régi kerékvágásba. Vagyis… majdnem.
Nem verekedtünk már annyit, persze azért voltak még kisebb bunyóink.
A napi oltogatás szintén megvolt… mégis…
Ahogy eszembe jutott az idézet, mit Mrs. Pokk mondott, még a darab elején.
„Utálata olyan mértékben nőtt iránta, amilyen mértékben szenvedélye a másik iránt, akire vágyva vágyott.”
Megremegek a gondolattól…
Főleg mert… én is kezdek így érezni.
Gyűlölöm Craiget… még jobban, na de miért?
Azért, mert azóta sem ért hozzám?
Egyértelműen de…
- ESTRELLA! – az üvöltés hamar észbe térít, majd hatalmas vörös szoknyámban tipegek ki a színpadra.
Talán nem említettem… de idővel már a jelmezeket is fel kellett vennünk.
Irritáló csipkés fodros vörös egybe ruha, cipzáros, így mindig kell minimum egy ember ahhoz, hogy leoperálhassam magamról. Mell része persze takarva van, hogy majd ne látszódjon a tömés.
Craig persze MOST IS szerencsésebb!
Egy sötétkék szmokingot kell csupán viselnie, fekete inggel, és egy cilinderrel.
Minden női karakter ruhája elképesztően brutális, fiú szemmel, hiszen fel-le venni rengeteg idő.
Persze Kenny nem bánja, hiszen együtt öltözhet Buttersel… erhm… no comment.
- A végső jelenetet próbáljuk még el, utána mehettek! – Mrs. Pokk izgatottan néz minket, előre tekintek, hol Craig még gyorsan átolvassa a szöveget, majd félre téve a füzetet, néz rám lomhán.
- Ja, és persze ne feledjétek, holnap fő próba! Hiszen holnap után előadás! – teszi hozzá nagy beleéléssel, mire nekem csak felfordul a gyomrom…
Előre látom apám siránkozó fejét, mikor meglátja a pici fiát női ruhában.
- Csináljuk, még dolgom van. – hallom Craig morgó hangját, megértem hogy nincs kedve az egészhez, nekem sincs… Veszek egy nagy levegőt, majd felé fordulok, és belekezdek a szövegbe.
- Mond Collin, miért nem hagysz nyugodni? Nem kértelek, hogy viszonozd az érzéseimet, mégis üldözöl, mint veszett vad, zsákmányát! – Craig nem válaszol, csupán felém lép. – Hagyj magamra! Ne kínozz közelségeddel! – megmarkolom a szoknyát… nem figyelek a szövegre, mégis, már magamtól is ezt mondom. Arcom mélyvörösre változik, felpillantok Craigre, vigyorogva pillant rám.
Mélyen a szemembe néz…
Kiráz a hideg, olyan mintha fejemben motoszkálna, tudná gondolataimat.
- Ne gyere… közelebb! – nyögöm remegő hangon hátrébb lépek, de ő gyorsabb, elkapja vállam, és így húz közelebb.
- Stan… - suttogja, csak én hallom, mindenki más ledöbbenten bámul minket… nem látom, de érzem, tekintetük szinte lyukat éget rajtam.
Közel hajol… egyre közelebb, arcom még vörösebb lesz… Főleg mert… kivételesen nem gúnyos, sőt.
Lágy kifejezés van arcán, ahogy egyre közelebb hajol, szemeiben az a fura fény csillan, amit ismét nem tudok megmagyarázni.
- ÁLLJ! ÁLLJ! – üvölti Mrs. Pokk, megtöri a pillanatot hangja.
Közelebb hajol, de csupán fejét az enyém mellé teszi, majd így hajtja azt vállamra.
Pár pillanat hatásszünet…
1
2
3…
- TÖKÉLETES! – üvölt fel ismét a nő. – AZT HITTEM ELRONTOD, ERRE TÖKÉLETESEN MEGOLDOTTAD! – Craig lomhán pillant a nőre, továbbra is fog, érzem ahogy megremegek…
- Utállak… - nyögöm nehezen, hangom remeg, és kicsit sem határozott.
Elhajol tőlem, majd így mosolyog rám. Elenged, rögtön térdre rogyok, de továbbra is figyelem.
A gúnyos mosoly csak nem kúszik arcára… végül csupán hátat fordít, és így megy le a színpadról.
- ENNYI! TÖKÉLETES KÖSZÖNÖM! Mehettek haza! – örvendezik Mrs. Pokk, majd lassan el is tűnik.
Még percekig ülök ott, egészen addig, míg Kyle mellém nem lép.
Lágyan teszi kezét vállamra.
- Gyere, segítek átöltözni. – mosolyog le rám, ő szintén vörös ruhát visel, bár nem olyan díszest, mint az enyém.
- Kössz… - mosolygok rá, majd lesietünk a színpadról.
~*~
Másnap senki nem izgatott, csak Mrs. Pokk.
Ő az egyetlen ki remegve fel alá szaladgál, miközben a főpróba folyik.
Engem csak pár dolog zavar… nos, nézzük sorba.
1., A paróka… nehéz, és meleg… a derékig érő fekete hajzuhatag… kicsit… kellemetlen!
2., A kitömött melltartó amit persze muszáj viselnem… mindenki ezzel baszogat.
3., Magas sarkú. Gyönyörű piros topánka, amit nem fiúkra öntöttek! Menni alig bírok benne!
Persze nem csak én vagyok ezzel így.
Jó, Butterst nem zavarja egyik tény sem sőt, örül neki hogy végre felvehette a parókát… Kenny… nos ő ahogy elnézem most esett fel 10.jére 5 perc alatt…
Kyle pedig már rutinosan spurizik fel alá.
Én vagyok az egyetlen, aki nem próbálkozni a lehetetlennel…
Itt ülök, az egyik dobozon, és eszem ágában sincs felkelni!
De a sors közbe szól a tökéletes tervemnek… hiszen főszereplő vagyok, és kénytelen vagyok felállni, mikor a tanár utánam ordít.
Véve egy nagy levegőt, kelek fel, majd indulok el lassú… nagyon lassú léptekkel. Lassan kiérek, és megállva a színpad szélén, tekintek Craigre.
Lomhán néz rám, majd mikor végig mér, hatalmas vigyor kúszik arcára… hogy nem lep meg!
- Miért jöttél, Collin? – mondom szövegem, ahogy felé lépkedek, ám a következő pillanatban nyikkanva esek hasra.
- IDIÓTA! – ordít rám Mrs. Pokk. – Kelj fel! Azonnal! – rögtön felpattanok, majd így indulok el kissé dülöngélve ismét Craig felé, ki alsóajkát beharapva fojtja vissza röhögését…
Bele kezd szövegébe, majd a szokásos szócsatába kezdünk, ami a szerepünkben is van.
Minden egyes léptemnél figyelek, hogy ne essek fel, persze így lassabban is mozgok. Többször megremegek, mikor épp hogy megtudom tartani egyensúlyom, amin persze Craig mindig csak vigyorog.
Amint vége a jelenetnek, lassan menekülök le a színpadról, majd sóhajtva, ismét levetődök hűn szeretett dobozomra.
Lehunyva pilláimat dőlök hátra, élvezve, hogy vége a felvonásnak. Persze ezt nem sokáig tehetem… Hirtelen egy kéz cirógatja meg vállam, felkapva fejem, nyitom fel pilláim, majd nézek a mellettem állóra…
Na ne…
- Szerbusz Stanley! – köszön nekem hatalmas mosollyal arcán Gary.
- Mit keresel itt? – morgom kelletlenül, hiszen ő is jelen van a darabban, mégis most utcai ruhában feszít itt mellettem.
- Most jöttem… hiszen, nekem csak ezek után van szerepem. – néz a színpadra, hol épp Craig szerepel Tweekel, ki a Blau ház öreg urát játssza el.
- Jó, de mindenkinek itt kellett már lenni kezdés előtt. – morgom, ahogy felpattanok, elfeledkezve a magas sarkúról…
Elvesztve egyensúlyom dőlök neki a szőkének, ki persze rögtön kap az alkalmon, és átkarolva derekam, ölel magához.
- Óvatosabban!
- Engedj el! – morgom, ahogy hatalmas kalimpálásba kezdek, így próbálok menekülni, mielőtt megint belekezdene a Mormonos történeteibe.
- Ugyan, te magad önként meg akartál ölelni engem, igaz?! – mosolyogva ölel magához, még jobban, sőt, meg is szorongat, mire fájdalmasan nyöszögök fel. Hiszen ő erős… sokkal erősebb nálam… birkózni jár… hogy a kurva anyját!
- Nem! Utállak, engedj már el! – belekapaszkodok az egyik kósza díszletbe, valami karton fa lehetett, persze a szőke egyből elhúz onnan, így a fa hatalmas puffanással ér a földre.
- CSÖNDET HÁTUL! – ordít Mrs. Pokk, persze a jelenet tovább megy, és senkit nem érdekel, hogy ez a monstrum itt helyben megfog erőszakolni.
- Stan, ha nem maradsz csöndbe büntit kapunk, és az nem lenne jó! – mondja szomorkásan, és egyben álszentül, hiszen tudom, szarik a büntetésre. Magához ölel, és így kezd beráncigálni egy paraván mögé.
- SE…! – mielőtt még felordíthatnék, befogja számat, és így ráncigál tovább. Kezébe harapok, de őt nem érdekli, le se szarja.
Mégis hirtelen megáll, és nem mozdul…
Ami nem vall rá… nagyon nem.
Felpillantok, majd én is ledermedek, mikor meglátom, ki áll ott…
Gary keze lassan lecsúszik számról, én pedig ezt kihasználva, nyögöm rekedtes hangon.
- Craig?...
Komoran néz ránk… pontosabban Garyre… tekintetében megvillan az a bizonyos gyilkos fény, ahogy felénk lép…
Gary szó szerint eldob magától, így esek Craig felé, aki persze elkap, és határozottan ölel magához.
- Ezt már megbeszéltük, nem igaz, szöszi? – mondja gúnyosan Garynek, ki csupán morogva lép egyet hátrébb.
- Igen… megbeszéltük… - a szőke rám tekint, mire én elkapom tekintetem, és fejem inkább Craig mellkasába temetem…
Mi van velem…
- Akkor? – Craig hangja ismét nyugodt… egyik kezével derekamat öleli, míg a másikkal végig simít fejemen… megremegek… hiszen kellemes érzés… nagyon kellemes…
Gary már nem válaszol, csupán azt hallom, ahogy elmegy… Amint elhalnak léptei, Craig elenged, így hullok a földre.
- Mi jövünk. – csupán ennyit mond, majd ellép tőlem, és ki is megy a színpadra…
Felkelek, és utána sietek, mégis, még mindig levagyok sokkolva…
Játsszuk a jelenetet, és mondom a szöveget is… mégis… csak az jár a fejemben, amit Garynek mondott…
Megbeszélték, és mégis micsodát?
És hogy félhet Gary tőle? Gary nem fél senkitől!
Mégis tőle fél…
Csak akkor eszmélek fel, mikor a csók jelenet következik… amit Mrs. Pokk kivett a kedvünkért, így Craignek csupán annyi a dolga, hogy közel húz magához, és fejét a vállamra hajtja.
Megragadja vállaimat, és így húz magához.
Egyre közelebb hajol hozzám, arca nyugodt…
- Köszönöm… - suttogom, ahogy arcom egyre jobban vörösödik.
Elmosolyodik… és így hajtja fejét vállamra.
- Nincs mit… Stanley.
Mrs. Pokk ismét olvad… a többiek felsóhajtanak, hogy végre vége.
Craig elenged, majd hátat fordítva viharzik el… mint minden próba végén.
Lassan pedig, Kyleal együtt, én is eltűnök a helyszínről.
~*~
Mivel előadás van ma, nem kellett iskolába mennünk.
Ennek persze mindenki örült…
Viszont mikor már öltöztünk, és megjelent Mrs. Pokk, és fel-le pattogott, már kevésbé örültünk.
Amint elkezdődött az előadás, kicsit lenyugodott, és így ült le az első sorba, és onnan figyelte feszülten az előadást.
Minden tökéletesen ment.
Senki nem esett fel, a magas sarkúk ellenére, a súgónak sem volt sok dolga.
Mégis, ahogy egyre jobban közeledtünk a darab végéhez, úgy lettem egyre izgatottabb.
Mindig eszembe jutott a tegnapi nap…
Azóta se láttam Garyt… aminek persze csak örülök, viszont kissé furcsállom is.
Miért akarná Craig, hogy elkerüljön engem az a Mormon pöcs?
A hatalmas tapsvihar visszahoz a valóságba, majd így lépek ki a színpadra.
- Mond Collin, miért nem hagysz nyugodni? Nem kértelek hogy viszonozd az érzéseimet, mégis üldözöl, mint veszett vad, zsákmányát! – mondom el a jól betanult szöveget, ahogy felpillantok Craigre.
Közelebb lép, hátrálok, ahogy kell…
- Ne gyere közelebb!... – nyögöm vörös fejjel, és ekkor elkapja vállaimat.
Közel húz magához, majd nemes egyszerűséggel, csókol meg.
Ledöbbenek…
És hirtelen minden értelmet nyer…
Eddigi viselkedése… minden, amit eddig tett…
A gyűlöletem iránta elszáll, és már csak vágyam marad.
Felsóhajtva hunyom le szemeimet, karjaimat átkulcsolva nyaka körül, húzom még közelebb, mire elégedetten sóhajt fel, kezeivel végig simít oldalamon, majd így von magához még közelebb, derekamnál fogva.
- Jééézuuuusss! – hallom apám hangját a nézőközönségből.
- Függönyt! Függönyt! – mormogja Mrs. Pokk, és végül lehull a vörös lepel, így elrejtve minket a közönség elől.
Egy halk cuppanással vállunk el, és így nézünk egymásra.
- Szeretlek. – mondja mosolyogva, mire arcom még vörösebb lesz, de csupán én is elmosolyodok.
- Én is… - nyögöm, majd mohón kapok ajkai után.
Átadva magamat az érzésnek, hagyom figyelmen kívül a külvilágot, és így merülünk el együtt, ebbe a csodálatos érzésbe…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
