Gratulálok…
Csak ezt tudom mondani magamnak, ezek után.
Ő persze előre szólt… tudta hogy ez lesz, de én szokás szerint nem hallgattam rá.
Most pedig itt fekszem, 40 C°-os lázzal, és a sok rám halmozott paplantól mozdulni sem bírok.

- Úristen! Most mit csináljak! Basszus, nem kellett volna hagynom, de hát az édes kérlelésednek ki tud ellen állni?! – rohangál fel alá Kenny, haját tépi, ahogy várja, hogy a hőmérő végre megmérje lázamat. Ami persze már rég megtörtént, és én kezembe fogva nézem rajta a bűvös 40-es számot. Szólni nem tudok neki, hiszen torkom úgy fáj, hogy még levegőt is alig bírok venni.
- Ken… - suttogom nagy nehezen, rekedtes hangon, de persze, ő meghallja. Egyből mellém ugrik, kikapva a hőmérőt a kezemből, szörnyed el.
- Na, most azonnal elviszlek a kórházba! – jelenti ki, majd félredobva a hőmérőt, trappol is ki a szobából.
Kábán dőlök vissza a paplanba.
Szédülök.
Lehunyom szemem… csupán… egy pillanatra.
- Kyle. – hallom felettem Kenny hangját.
Furán visszhangzik fejembe… és olyan, mintha a víz alól szólna hozzám.
Lassan nézek fel rá.
Tekintete kába, és más ruhát visel mint az előbb.
Fekete farmerja, és kék felsője eltűnt.
Az egykori negyedikes ruháját viseli… narancssárga nadrág, és az a jó öreg hozzá járó pulcsi.
- Kenny mi történt a ruháddal?... – motyogom, torkom nem fáj, nem érzek semmit.
Elmosolyodik, majd lehajolva hozzám csókolja meg nyakam.
Pont a gyenge pontomat.
- Ah! Mit…! Kórház… nem?... – beszélek össze-vissza, de ő nem is foglalkozik vele. Egyre lejjebb halad, pólómat egy laza mozdulattal rántja fel, majd kezdi el hasamat nyaldosni, harapdálni. Nyögök, halkan fel sikítok, tincsei közé kapok, mik puhábbak mint eddig bármikor. A nadrágot szinte letépi rólam, majd már meredező tagomat kezdi nyalogatni, szívni, szopni…
- Ah…! – nyögök, kissé felhajolok, ahogy erősen marok tincsei közé és csak ekkor veszem észre…
Nem is a szobában vagyok.
Valahol máshol…
Minden más…
Mármint, ez a szoba, de mégis… olyan mintha megtelt volna vízzel… a tárgyak a helyükön vannak, és csupán egy két helyről tőr fel buborék.
- Meg fogunk! Fulladni! Kenny! – ülök fel riadtan, próbálom eltolni.
Képtelen vagyok… túl erős.
Megmozdítani sem bírom.
És magam sem tudom miért de…
Felsikítok.
Félek, félek hogy megfulladunk és hogy mindennek vége de…
Hirtelen a víz ketté válik fejünk fölött.
Érzem ahogy két kéz megragad, és fel húz a vízből.
Kenny után nyúlok.
Ki csupán mosolyogva néz vissza rám, száját megtörli kezével, majd suttog valamit, de én azt már nem érthetem…

- Kyle…! Mi van veled? – kábán nyitom fel pilláim hangjára.
Elmosolyodok, hiszen örülök.
Nincs semmi baja… de hát… ő lent maradt… akkor mit keres itt?
- Te mit… keresel… - riadtan kapaszkodom belé, mikor érzem, remeg alattunk nagy erővel a föld. – Mi történik…?! – kapaszkodom már nyakába.
- Nyugi! – ölel magához, és ahogy hozzá simulok, akaratlanul is felsóhajtok. – Kiviszlek a kocsihoz…
Visz… szóval ez az a rázkódás…
Elmosolyodok, és még jobban hozzá bújok.
Motyogok valamit, még én magam sem értem…
Tompán hallom csupán, ahogy kinyitja az ajtót.
- Mi a fasz! – kiált fel, mire kábán tekintek be az autó belsejébe. – Ti mit kerestek itt?! – akad ki Kenny. Nem csoda, hiszen a látvány még engem is meglepett.
Craig éppen hátulról fogja le Stant, ki elszántan próbál szabadulni, arca mélyvörös, barna kabátja nem messze hever tőlük, és pólóját épp most tépi le róla.
- Te mit keresel itt? – néz Kenny-re Craig, majd rám. Egyből érti a helyzetet, és már hátrébb is húzódik, persze Stan-nel együtt.
Kenny betesz a hátsó ülésre, majd előkapva kulcsát, ugrik be előre, és indítja is el a járművet.
Padlógázzal indul el, és hogy ne essek előre, Stan magához ölel, és így rivall rá a szőkére.
- Hey! Majdnem leesett!
- Hány fokos láza van? – kérdezi Craig, hangjuk fura.
Hiába vannak itt mellettem, olyan, mintha méterekre ülnének tőlem.

Hirtelen az autó belegázol egy tóba.
- Úristen! – kiáltok fel, a jármű lassan kezd megtelni vízzel. – Meg-meg fogunk…! Ah! – nyögök fel, kellemes bizsergés járja át tagom. Magam mellé nézek…
Craig ül mellettem, kedvesen mosolyog rám, kezével tagomat simogatja.
- Hogy kerülsz te ide?! Hol vagyunk…?! – kérdezem tőle kábán, ám ekkor a hátam mögött valaki megnyalja nyakam. Riadtan fordítom arra fejem.
Stan néz rám vissza, pajzánul vigyorog, majd tovább nyalogatja arcom.
- Mit műveltek…?! Engedjetek…! Ah…! – nyögök fel, Craig keze már nadrágomban van, kezét hevesen mozgatja tagomon, míg Stan már nyakamat csókolgatja.
- Elégh… hagyjáthok… abbah… - nyöszögöm, próbálom őket eltolni, de mindhiába, meg sem bírom mozdítani őket…
Craig tovább izgat, Stan már fenekemet markolja, csak nyögni tudok, és ahogy az élvezet végig szánt testemen, már ellenkezni se vagyok képes…
Az érzés egyre jobban erősödik bennem, előre görnyedek de…
Nem élvezek el…
És ez a leggyötrőbb érzés…
A kocsi egyre jobban megtelik vízzel, de ez nem is érdekli Kennyt…
Csak most nézek fel rá, tincsei két mini copfban  vannak felkötve, rózsaszín masnikkal, egy hello kittys pólót visel, amiből hasa bőven kint van, látszik hogy nem az ő mérete, ami viszont még jobban kiakaszt, hogy alul egy rózsaszín miniszoknya virít rajta, ami alól tökéletesen kivillan a fehér csipkés tanga…
Ekkor az anyós ülésről Butters néz rám hátra, majd egy peace jelet bevágva ujjaival, vigyorog rám, rajta is ugyan az a ruha van, mint Kenny-n, csak hogy tőle már megszoktam…
- Kicsit feldizájnoltam Kennyt! Remélem tetszik! – bök rá az említettre, ki hátra nézve kacsint rám.

Riadtan kiáltok fel, tehetetlenségembe rúg kapálni kezdek, a kép homályosul, én pedig görcsösen hunyom le szemeim.
Mire újra felnézek, már Kenny cipel karjaiban, normális öltözékében.
- Hallucinálna? – hallom Craig hangját, felé pillantok, és habár a szőke mellett halad, most is távol cseng hangja.
- Biztos, olyan fura dolgokat kiáltozott a kocsiban… - nyöszögi Stan, Kenny másik oldalán.
Nem tudom miről beszélnek…
Nem hallucinálhattam… olyan élethű volt…
Érezte a víz hidegét, és ahogy a levegő egyre jobban fogy…
És azt is, ahogy tagom egyre keményebb lesz…
Ez csak is a valóság lehetett…!
Ahogy Kenny cipel, úgy érzem reng a föld, a mellettünk elsuhanó alakok pedig csak enyhe foltfoszlányoknak látszanak. Egyszer csak Craig és Stan, minden nélkül kámforrá válnak, Kenny pedig egy nagy, üres szobában visz tovább. Nem értem hova… itt ninc semmi, csupán fehérség, mégis. Hirtelen letesz valamire, látni nem látom, csupán érzem. Aggódóan néz rám, majd ő is eltűnik…

Mikor felkelek, egy korteremben fekszek.
Csak én vagyok benne… és fura mód, minden rózsaszín. Ami elég fura, hogy a falak vatta cukorból vannak, amik folyamatosan mozognak, egyre magasabbra emelkednek.
Ám a falba épített polc, min egy rózsaszín tévé van, meg sem mozdul.
Ahogy a többi tárgy sem…
Szemöldök felhúzva ülök fel, majd vizsgálom meg jobban a tévében lévő műsort.
Nagyokat pislogok, és kissé elszörnyedve kezdem keresni a távirányítót.
A tévéből hangosan szűrődik ki az Én Kicsi Pónim rajzfilm betét dala, amitől egyre jobban hányingerem lesz.
- Csak nem ezt keresed, szép fiú? – hallok oldalról egy ismerős hangot, odakapom tekintetem, kikerekedett szemekkel nézek végig rajtra.
Egy rózsaszín nővér ruhát visel, mi tökéletesen átlátszik, így jól láthatom fehér csipkés francia bugyiját is. Kezében egy rózsaszín távirányító fityeg, hajában pár rózsaszín masnis hajcsat, lábain egy-egy magas sarkú topánka van.
- K-Kenny!... – a látvány elrettentő, mindig ő próbált arra rávenni, hogy felvegyek egy ilyet, és most rajta van…
- Ó, szóval nem kell? – dobja le a távirányítót háta mögé, mi egy csattanással törik darabokra, mintha csak üvegből lenne.
Darabjai apró gömbökké változnak át, majd felszállnak, a falból vattacukor csóvák elkapják a golyókat, majd így húzzák azokat a falba.
Összerezzenek, automatikusan felnézek, plafonnak nyoma sincs, csupán a négy hatalmas fal emelkedik egyre feljebb, de azoknak se látom a végét, hála annak az erős fénynek, ami felülről érkezik.
- Hol vagyunk?! Mi történik? – nézek a szőkére kétségbe esetten, az csupán felnevet, majd nemes egyszerűséggel rám ugrik, így eldöntve engem újra az ágyon.
Boldogan nevetgél, mint aki jól végezte dolgát…
- Kenny! Mit művelsz! Szállj le ró…! – mutató ujját számra helyezve, hallgattat el.
- Css… élvezd~ - megnyalja ajkait, majd egyre közelebb hajol hozzám.
Lehunyom szemem, próbálok kiáltani, de hangom még saját fejemben is visszhangzik.

Riadtan ülök fel, zihálok, érzem ahogy az izzadság cseppek végig folynak arcomon.
A rózsaszín mindenség eltűnt, és most csak egy egyszerű korteremben vagyok.
Fehér minden, a tévé kikapcsolva.
Kenny mellettem ül, lomhán nyitja fel pilláit, majd mikor rám néz, elmosolyodva, simít végig arcomon.
- Csak hogy felkeltél… - sóhajtja.
- Felkeltem…? De hisz… te az előbb…! – mutatok rá, értetlenkedve pislog vissza. – Itt pózoltál előttem rózsaszín nővér ruhába! És minden rózsaszín volt! Na meg a kocsiba, Stan és Craig… és és…! – hadarom heves karmozdulatokkal, mégis, mikor felnevet, döbbenten nézek rá vissza.
- Oh, szóval rózsaszín nővér ruhában voltam? – kérdezi vigyorogva, mire dühösen csapok ré fejére.
- Nem vicces! Abban voltál! – az ütés ellenére nevet, majd letörölve örömkönnyét, néz rám.
- Valószínűleg hallucináltál… az orvos is ezt mondta a tűnetekre, amiket produkáltál. Bármit is képzeltél, senki nem tett veled semmit. Én levittelek a kocsiba, ott Stan és Craig épp… - félre nézz, majd vissza rám. – Nem tudom mit akartak csinálni, lényegtelen. – legyint. – Ők is eljöttek a kórházba, Stan fogott az úton végig, mivel rúgkapáltál, és félő volt, még a végén leesel. – sóhajt. – végén pedig elhoztalak ide, és amíg nem megy ki a szervezetedből teljesen az alkohol, addig szépen itt maradunk. – néz rám mosolyogva, majd megpuszilja arcomat.
Hát persze, az alkohol… meg is feledkeztem róla…
- Jössz még nekem egy ígérettel. – vigyorogja Kenny, mire lomhán ránézek.
Tudom, hogy addig nem hagy békén, amíg meg nem ígérem, így egy sóhajjal kezdek bele…
- Jó, megígérem többé nem maradok olyan sokáig a kori pályán gyakorolni, hogy megfázzak… - még mindig fixíroz tekintetével, várva a folytatást.
Ja igen, hát persze…
- És többé nem próbálok úgy felmelegedni, hogy degeszre iszom magam forralt borral. – elvigyorodva bólint egyet, majd lágyan dönt vissza az ágyra.
- Amiért ilyen felelőtlen voltál, fel kell venned azt a bizonyos rózsaszín nővár ruhát, és illegetned magad benne előttem~ - vigyorog rám, mire morogva csapok egy lágyat combjára.
- Kizárt! – morgom, ám megragadva pulóverét, húzom le magamhoz egy szenvedélyes csókra.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.