|
I mint infarktus
2011.12.07. 15:14
A padló megvan, az asztalok lesöpörve és az a geci ott amit az öreg csóka hagyott ott letörölve!
- A padló megvan, az asztalok lesöpörve és az a geci ott amit az öreg csóka hagyott ott letörölve!
- Azt nem csináltad meg - közlöm, ahogy a nagy fehér foltra mutatok, ami ékes bizonyítéka, hogy az öregeknek tényleg nagyobb a sperma képződésük, mint nekünk, bár eme információ nélkül lehet tovább éltem volna.
A kis szőke Leopold Stotch vagy a barátai körében egyszerűen csak Butters. Ő is itt melózik, bár ő már rutinosabb. 4 éve vették fel és azóta mióta csak itt dolgozom mindig kedves volt velem és ez vissza is igaz, bár... világosan látszik rajta, hogy ő tényleg buzi. Mindig tüneményes rucikban flangált és nem egyszer szoknyában jelent meg és ez volt neki a normális ruhája. De őt így lehet szeretni. Minden álma, hogy egyszer valaki bele szeressen de eddigi rajongó tábora csupán a nyugdíjas klub vagy éppen a perverzek hada. Persze én is ilyesmi emberekkel spanoltam, de tudtam csak a testem kellene nekik. Mindnek sajnos... de volt egy szabály! Illetve több volt, de ez volt az amiatt elvállaltam. Ugyani nincs nyúlkálás, addig amíg én bele nem egyezek. Így volt ez rendjén. Kérhettek minket, hogy menjünk ki, de nem volt kötelező elfogadnunk soha.
- Ne már... Kylei~ csináld meg~ léciii~ - nyöszögi, majd hirtelen megtántorodik, mikor egy rongy repül az arcába, mely az előbb az én kezeim között volt.
- Mondtam, már hogy te ne hívj így! Ez csak a fellépő nevem! - sziszegem, mire kinyújtva nyelvét kezdi feltörölni a mocskot.
Igen. Mert, hogy óvintézkedésképpen senki nem mondhatta el a valódi nevét. Én Kylei-ként vagyok ismert - elhihetitek nem én választottam, nekem a Jenny jobban tetszet volna - míg Butters Marjorine-ként szerepel a listán. Ő bezzeg választhatott. Különc...
- Fiúk a vendégek fél óra múlva jönnek! Készüljetek! - hallom kintről Mr. Gorilla hangját - esküszöm ez a vezeték neve! - majd rögtön az öltözőbe megyünk Butters-el. Be nem áll a szája egész idő alatt azt mondogatja milyen jó lesz, meg hogy ő még soha életében nem volt ilyen boldog. Ugyan! Voltam én már jobban is bár... megértem az örömét, ugyanis lesz lehetősége felcsípni valakit. Csupa fiatal ráadásul a többsége meleg. Miért ne örülne és én miért ne örülnék? Egyszer! A ruha... amit ma kell viselnünk egy kis fehér topból áll, abból a nyakkendőből, amit a táskámba rejtettem és mellé egy hozzá illő sokat mutató szoknya. A bugyi már alap volt, de most még az is rózsaszín! Undorító, de a vendéglátónak ez volt a kérése. Hogy utáltam...
- Na milyen vagyok~? - Butters rutinosan fordult körbe a görkorijában, majd egy kisebb farolással állt meg előttem - Érzem ma kapós leszek Kyle~ valaki ma megszentségtelenít - arca ragyogott, ahogy szinte elképzelte, én pedig csak nevetni tudtam rajta, mert mindig ilyen volt. Az örök optimista - Ácsi! Azt ne vedd már fel! - kapja ki a kezemből a végső eszközt amivel még a kis méltóságom még megmaradt.
- Add vissza! Mindig felveszem most sincs kivétel - morgom, majd vissza kaparintva a vörös parókámat rakom a fejemre. Hosszú haj egy perc alatt. Merő tökély~
- Elrontod az össz hatást és így hogy a fenébe fogsz felszedni bárkit? Így olyan vagy mint egy transzi... - bagoly mondja verébnek - ugyan már, amúgy is csinosabb vagy nélküle.
- Butters, le sem szarom... ha pénzt nyomnak a bugyimba és a pólómba nekem az már bőven elég - ránditom meg a vállam, majd felvéve a korit állok fel. Öt centit nőttem vele, amivel lekörözöm a ismételten a kisebbiket, aki duzzog. Szemöldökét ráncolja, kezeit összefonja a mellkasa előtt és vállai az egekbe és a szája meg csücsörít. Mindig ilyen ha nem kap meg valamit. Mint egy rossz kisgyerek, de ő ilyen is marad. Craig szerint pont ezért színpatikus mindenki szemében. Mert olyan kis aranyos... hányom kell!
- Műsor! - hallom kintről a végszót, mire sóhajtva kenek magamra egy kis alapozót ezután pedig kigördülök és abban a szent pillanatban meg is állok. A levegő bent reked és azt hiszem menten össze esek. Ilyen nincs! Ilyen nincs! Nem ez nem lehet igaz... ver engem a sors vagy mi? Vagy egyszerűen utál ott valaki? Miért? Miért!?
- Kyle... mozogj! - hallom Butters suttogását, de nem figyelek rá. A terem gyönyörűen fel van díszítve. Piros és narancssárga és a fények villóznak és az a furcsa zaj megy amit zenének hívnak. Néhányan ott táncikálnak de én inkább ezt nem nevezném annak. Fölöttük a díszszalagon ott virít az a lejárt „Happy Birthday!” és alattuk az asztalok össze lettek tolva és csupán egy kis rés van köztük melyek a kiszolgálóknak vannak hagyva, hogy rendesen elférjenek. Mind iszik csupán valaki egyedül, ki pedig épp a barátnőjével mégis... nem ez nem fog menni. Elfogom magam hányni...
- Ki kell mennem... - nyögöm, ahogy megfordulok, de valaki megragadva indít el én pedig gurulok és gurulok, egészen a pultig. A gyomromba vág a bárszék, ahogy ütközünk, és mivel az le van csavarozva, csak még jobban fáj. A nagy ricsajra mindenki felém kapja a fejét és őt is látom és rettegek. Életemben nem féltem még ennyire mint most, aztán látom az arcát. Az a gúnyos mosoly, ahogy rám bök, majd felvihog. Éles kacaj aztán hirtelen valaki felpattan és mellém siet. Felrángat és valamit mond. Érzem a leheletét, ami nem éppen rózsa de nem is az a büdös. Fogkrém és alkohol. Tátog de a szavak össze mosódnak és én azon kapom, magam hogy sírok és menekülök. Nem emlékszem, hogy de felhúztam magam a széken, majd remegő lábakkal siettem ki. A gardedámom szorosan mögöttem, ami szerencse, mert ahogy ismét löknék magamon hátra esek és érzem esélytelen lesz ismét lábra állnom. Aztán valami elkap és szorít. Megfolyt... megölel. Érzem ahogy nyugtat, majd szinte rögtön észbe kapok és felpillantok rá és azt hiszem most fogok hányni.
- Hey! Minden rendben?
- Szerintem rosszul lehet. Begurult, de inkább utána jöttem, elnézést.
- Kylei minden rendben?
- Kylei?
- Azt hiszem jobb ha elviszem pihenni. Lehet megártott neki a cigi füst.
- Várjon, akkor már nem is jön?
- Köszi, hogy behoztad, de menj vissza léci.
Sötétség... és minden meghalt.
~*~
Na ja... éljen az, az elviselhető egy perc eszméletlenség.
- Tízes skálán mennyi? - Craig fölém hajol és megcsap a dezodorának illata.
Külön elvan neki különítve egy hely, ahol van minden, még egy sajátos kis bőrkanapé, amin most én fekszem és mellettem asszem ott a szendvicsem maradéka is. Én megmondtam, hogy hányni fogok és tessék! Craig vehet egy újabb szőnyeget, ha egyáltalán van neki... nem is néztem meg, pedig nem is egyszer jártam már itt. Persze az idő csak telik...
- Tizenkettő - nyögöm, ahogy felülök ő pedig megtámasztva a hátamat, nyújt át egy kis poharat. Sárgás lé kering benne és én bízva benne iszom meg egy kortyra. Rossz döntés. Felhörgökk, ahogy a pohár is kicsúszik a kezemből és az a pár csepp a bőrre folyik. Alkohol. Miért ad nekem alkoholt?
- A gyomrod. Rendbe teszi, most pedig nézz rám és mond el szépen melyik az?
- Csak rosszul lettem. Nincs semmi bajom - legyintettem, de esélyem sem volt. Neki lehetetlen volt hazudni. Olyan akár egy röntgen. Átvilágít és megtalálja a bajod, oly annyira, hogy te véletlenül se tud magadba tartani. Kifaggatott mindenről. Ő már persze tudta, de én nem akarom ismét átélni és elmondani. Nem... rosszul leszek tőle, ahogy már oly sokszor. Túl sok idő kellett a felejtéshez.
- Kyle... ez így nem jó. Ha nem mondod el én szedem ki belőled - Fenyegetés... hányszor is hallottam már ezt.
- Haza megyek... - mondtam, majd lassan felálltam. Lábam nem remeget és az émelygés is eltűnt. Engedte, hogy elmenjek és nem kérdezet. Semmit. Ritka pillanatok egyike és én azt hittem gondatlanul kisuranhatok a hátsó ajtón, de persze a szerencsém nem ért itt véget. Ugyan! Olyan vagyok aki mindig bele akad bárkibe és most abba akadok bele akibe a legkevésbé szeretnék. Áldom a parókámat, ami még mindig a fejemen volt, és hogy el sem mozdult onnan.
- Jobban vagy? - kérdezte azon a kedves hangján, és én mikor felnéztem kissé megrezzentem. Mert ilyen tényleg nem történhet meg velem.
- Kenny... - motyogtam, de tudtam már rossz döntés volt. Szám elé kaptam a kezem, majd megfordultam, de a szőke gyorsabb volt és magához húzott.
- Oké, megijedtél, de nehogy azt mond, hogy tőlem! - morogta és erősen tartott. A karjai védően szorítottak és én abban a percben a szívem sebesen kezdett verni és azt hittem ismét elájulok. Mert tudtam, hogy tudja. Minden tudott és csak azért is azt akarta én valljak szint. - Kylei.
- Kenny, engedj el... - közöltem olyan hidegen, ahogy csak tudtam, de hangom megremegett és így inkább egy rémes nyafogásnak hangzott.
- Szóval nem jó így? Mit keresel itt?
- Kenny engedj el!
- Mégis miért dolgozol itt egy parókában?
- Eresz már!!!
- Ráadásul ez a ruha...
- AZT MONDTAM ENGEDJ EL! - kiabálom mire hirtelen, elengedd én pedig előre dőlök. A gravitáció ragad el és épp, hogy csak nem esek orra ám a zoknis lábaimmal kicsit előrébb csúszok, egyenesen valaki más karjába.
- Kenny mit csinálsz vele? - kérdezte, majd mikor rá pillantottam megfagyott bennem az ütő is. Ő mit keres itt?
- Semmit - felelte gyorsan, ahogy rám sandított de én szartam rá, mert épp a halálom édes pillanatit tervezgettem. Mert az élet kegyetlen és szemét. Pont ezért rakta az össze barátomat erre a bulira és a szerelmemet egy helyre. Stan Marsh életnagyságban ölelt engem és nézet le rám. Szemei csodás tengert idéztek és fekete fürtjei kócosan lógtak a homlokára. Arcán kedves mosoly és egyben kérdő kifejezés. Ő is tudta vajon ki vagyok? Vajon sejti?
- Kyle jól vagy?! - Craig sietett ki az ajtón és ekkor jöttem rá nincs több titok. Hátra léptem és egy háromszögbe találtam magam és abban a háromszögben én voltam a középpont. Riadtan fordultam körbe és végül ki hitte volna, de a paróka is lecsúszott csak, hogy véletlenül se legyen nekem jó. Mert én mindig megszívtam. Az életem során többször is! Körbe vagyok véve a két barátommal, a szerelmemmel és odakint valahol az a fiú ül, aki több mint 5 éve magáévá tett.
Igen... megerőszakoltak és én itt és most infartust fogok kapni ettől...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
