| Anvil : 38. fejezet: A szökési terv |
38. fejezet: A szökési terv
2011.09.29. 15:29
Jó szórakozást hozzá~ >///<
Stan reggel dünnyögve kelt fel. Fejét egész éjszaka Kyle ágyán pihentette, így elég jól elaludta nyakát. Kiegyenesedve masszírozta nyakcsigolyáit, ahogy nyújtózott egyet. Szemei alatt lila karikák éktelenkedtek, de ez egyáltalán nem érdekelte. Megdörzsölve szemeit, a még eszméletlen Kyle-ra nézett, majd kezét rátéve a vörös kezére simogatta meg.
- Hogy bírtál egész este fent lenni? - hallatszott a vörös hangja, bár szemei még csukva voltak. Stan meglepetten nézett rá.
- Aggódtam érted... - mondta halkan, ahogy fejét visszadöntötte az ágyra.
- Mindig aggódsz - kelt fel, ahogy felnyitotta a szemeit és mosolyogva nézet a másikra - jól vagyok, bár a tegnapból nem emlékszem semmire. - Stan legyintett.
- Nem is baj!
- Mégis mi történt, és hogy kerültem megint a szobádba? - kérdezte, ahogy körül nézet.
- Meztelenül rohangált pár csaj te meg elájultál és visszahoztalak... - mondta vigyorogva.
- Hazudsz - vágta fejbe a másikat, ahogy kissé mérgesen nézet rá.
- Honnan veszed?! - kérdezte fejét fogva.
- Mert még mindig szarul vagyok! Fáj mindenem - mondta kinyújtva a nyelvét, ahogy elfordult a másik irányba.
- Hol fáj? - kérdezte, ahogy fejét az ágyra téve nézte a másik hátát.
- Ümm~ úgy mindenhol. Kicsit olyan mintha az egész testem belülről égne - lassan végig mérte magát - de mindegy! Szóval mi történt tegnap?
- Én voltam a hősöd és megmentettelek! - mondta csillogó szemekkel Stan. - Te pedig megháláltad... - arcára egy huncut mosoly kúszott.
- Hülye! - ismét lecsapott a fejére, majd hátra dőlve a plafont kezdte nézni.
- M-Miért?! Tényleg megmentettelek! Te pedig azt mondtad: "köszönöm~" - dalolászta az utolsó szót, majd fellesett a fiúra, és kicsit meglepetten pislogott rá. - Ja hogy te másra gondoltál!... - Kyle ismét felemelkedet, majd száján egy mérhetetlen gonosz vigyor terült szét.
- Esetleg szeretnél még? - emelte fel öklét, ami kissé megremegett, amitől Stan arca falfehér lett, és egy mozdulattal már méterekkel hátrébb volt, és kezeit védekezően emelte maga elé.
- Nem!
- Remek~ - arca ismét nyugodt lett, majd ledobva a takarót magáról nézet ismét végig testén - mi történt tegnap? - kérdezte komolyan, majd felállva önmagára mutatott - megint a te gönceidet viselem... - Stan tekintete kissé elszomorodott, ahogy felállva túrt fürtjei közé.
- Wendy és Lucy... elkaptak... - mondta komoran, ahogy oldalra nézett.
- Értem - nézet el, majd mosolyt erőltetve az arcára vakarta meg vörös fürtjeit - asszem jobb, ha átöltözök. Ez így nekem kicsit kényelmetlen.
- Oké. - mondta, ahogy az erkélyre sétált, így magára hagyva Kyle-t.
- Ümm... Stan - ragadta meg a kezét, ahogy visszahúzta - a szobámban vannak a ruháim.
- Jaaaaaa... - nevetett fel kissé zavartan, ahogy megvakarta tarkóját. - Hát, akkor menjünk! - jelentette ki, és megfogva a másik kezét az ajtó felé kezdte húzni Kyle-t aki persze készségesen szorította meg, ahogy követte. Stan határozott léptekkel haladt el egészen Kyle szobájáig. Mikor meglátta a kitört ajtót, megfordította a fiút, hogy ne lássa tegnapi remek művét.
- Várj egy percet! - hadarta el, ahogy belépve a szobába rakta vissza az ajtót, úgy ahogy. A vörös nem értette a másikat, de azért szót fogadva nézte a szemben levő ajtót. Mikor Stan-nek sikerült valamennyire rendbe szedni, Kyle-hoz lépve fordította meg.
- Nah, megvagyok, menj csak nyugodtan.~ - mosolygott. Bólintva lépet be észre sem véve az ajtót. Először táskájához sétált ám feltűnt neki, hogy a szobában egy két tárgy nem éppen ott van ahol kéne. Szomorúan guggolt le, ahogy elkezdett kutatni. Fejét szakadatlan azon törte mi történhetett tegnap, és hogy vajon most miért nem emlékszik semmire. Mikor megtalálta a szükséges ruhákat kivéve sétált be a fürdőbe majd csukta magára az ajtót. Stan eközben még bütykölgette az ajtót, majd mikor megvolt vele, komoran nézte azt a helyet a szobában, ahol Wendy ráakart mászni Kyle-ra.
- Mindjárt jobb - mondta, ahogy kinyílt a fürdő és kilépett rajta. Egy egyszerű farmert viselt és fölül egy zöld pólót. Mosolyogva nézet körül a szobában, majd végül Stan-re, ám hamar leolvadt a szájáról a mosoly - aggaszt valami?
- Hát ... - lehunyva szemeit fordult Kyle felé, majd nézett rá komolyan. - Észre vettem valamit...
- Micsodát? - pislogott vissza ám rögtön tudta, Stan-nek kutya baja, amikor arcán egy önelégült mosoly terült szét.
- Azt, hogy egyre vastagabb a karom! - nevetett fel, ahogy befeszített.
- He...? Megint perverzkedsz? - kérdezte, majd kinyújtva nyomkodta meg a másik karját - de igaz~
- Ebbe mi volt a perverz? - értetlenkedett Stan, ahogy arcára egy büszke mosoly ült ki, annak hatására, hogy a másik megdicsérte.
- Arra tökéletesen emlékszem, mivel vezeted le~ - kuncogott, ahogy még mindig a másikat nyomkodta. Stan feje egyre vörösebb lett, majd még-még vörösebb.
- Izmosak~ - kajlán elvigyorodott, ahogy fogva magát karolta át a másik karját. Stan pírja kissé alábbhagyott, de feje még így is vörös volt.
- Heh, örülök, hogy tetszik~ - mondta boldogan, ahogy arcán egy félmosoly terült szét.
- Tetszik~ bár ha eszembe jut, hogy miért ilyenek akkor kicsit... elveszik a lelkesedés - nyújtotta ki a nyelvét, ahogy hátrébb lépet. Stan legyintett egyet.
- Szerintem a végeredmény a fontos... - komolyan nézett Kyle-ra. - Amiatt pedig ne görcsölj.
- Hát persze~ izmos karok és kielégületlenség... ez nagyon megnyugtató... - motyogta, ahogy sóhajtva legyintett és karon ragadva kezdte el kihúzni a szobájából - na gyerünk. Éhes vagyok.
- Óóó~ mit eszünk? - kérdezte csillogó szemekkel Stan.
- Akármit~ én éhen halok... - nyöszögte ahogy egyenesen az ebédlő felé tartottak - és én fizetek~
- De miért? - mordult fel Stan.
- A hőstettedért és mert nem hoztál magaddal pénzt - kacsintott hátra. Stan meglepetten kapott zsebéhez.
- Tényleg... - elvigyorodott. - Hehe~ Hőstett~
- Ne szállj el azért, de köszönöm - mondta kicsit már halkabban, ahogy előre figyelt kerülve a másik pillantását. Stan lágyan elmosolyodott.
- Nincs mit~
Kenny Butters ágya mellett virrasztott. Egész éjszaka le sem hunyta a szemét, de hogy ne unatkozzon, egy újságot olvasgatott. Néha-néha ránézett a szőkére, ahogy a zenekarokról szóló cikkeket bújta. Ideges volt. Butters-nek ugyan csak néha ment fel a láza ám azon kívül eléggé jól viselte az éjszakát. Reggel viszont nem éppen volt a legjobb.
- Ümm - nyüszögött fel, ahogy lassan kinyitotta a szemét.
- Butters! - hajította el egyből az újságot, ahogy közelebb hajolt a másikhoz, majd lágyan végigsimított arcán.
- Kenny... - hangja rekedtes volt és könnyei szinte rögtön elindultak - fáj... nagyon fáj... - Kenny szemöldök ráncolva nézett a másikra.
- Valahogy... - suttogta maga elé, majd már elő is kapta telefonját, és elkezdte Craig-et csörgetni.
- Álmos vagyok... hagyatok már békén... - hallatszott egy nyöszögés a telefonban.
- Jó... csak mond meg mit csináljak Butters-el... - hangjában aggodalom csengett, de próbálta leplezni.
- Felébredt? - kérdezte, bár a hangja még nem volt a legtisztább.
- Igen. - megsimította a szőke arcát.
- Fájdalom csillapított, mást ne nagyon és a sebéhez még véletlenül se érj hozzá! Semmivel! Maradjon ágyban és ne is próbáljon mozogni! Oké ennyi lenne, és most alszok tovább. JOBBOLUÁST BUTTERS! Bye - hallatszott még egy üvöltés, utána meg már csak a búgó hang. Kenny lecsapva a telefont, nézett vissza a fiúra.
- Szóval. Ha lehet... ne mozogj, és ne érj hozzá a sebedhez. - felállva az ágyról sétált éjjeliszekrényéhez fájdalomcsillapító után. A szőke lassan bólintott ám hasánál szinte éget a bőre. Oda akart kapni többször is, de ő is jobbnak látta nem piszkálni.
- Miért... tette ezt? – kérdezte még mindig könnyezve.
- Mert... egy őrült... - sziszegte Kenny, ahogy megtalálva a fájdalomcsillapítót rohant oda Butters-hez, és tette le ágyára a kis dobozt. A következő pillanatban már a fürdőszobában ügyködött egy pohár vízzel.
- Pedig... én nem tettem semmit... - nyüszögte tovább, ahogy ismét végigment a testén egy fájdalom hullám. Kenny egy pohár vízzel visszatérve ült le újra Butters ágyára.
- Tudod... nekik nem kell ok az ilyenre... - Butters némán bólintott, ahogy megpróbált felülni ám fájdalmasan zuhant vissza az ágyra.
- Várj... - megfogva egy pirulát tette a fiú szájába, majd ő maga pedig szájába véve egy kis vizet adta át neki a folyadékot egy gyengéd csók kíséretében. A szőke kissé köhögve nyelte le a vizet és a pirulát is, ahogy ismét hátradőlt az ágyon.
- Köszönöm... - Kenny lágyan elmosolyodott, majd kezét a fiú arcára tette, majd végigsimított rajta.
- Nincs mit...
- Mikorra... leszek jobban...? - kérdezte még mindig kicsit könnyezve.
- Szerintem... maximum egy hét és jobban leszel... bár. - végig nézett a fiún. - Elég rosszul bírod a fájdalmat... - aggodalmasan ráncolta szemöldökét.
- Sajnálom... - nyüszögött ismét, ahogy kezét megpróbálta felemelni, hogy eltakarja arcát, ám ez a mozdulat is félúton megállt. Kenny kezét a másik kezére tette, ahogy simogatni kezdte.
- Ne sajnáld... nincs mit sajnálnod. - mondta határozottan.
- De van... hisz csak... megkellet volna magam védeni... - sírt fel - de én még erre sem voltam képes... bocsánat...
- Ez nem igaz... nem a te hibád, hogy léteznek ilyen beteg emberek...
Lágyan bólintott, de becsukva a szemét próbálta a másik pillantását kerülni. A fájdalomcsillapító lassan kezdett hatni, de még mindig szörnyen égett a bőre. Kenny tovább simogatta Butters-t.
- Éhes vagy? Vagy valami?... - kérdezte.
- Nem... - motyogta még mindig lehunyt szemekkel.
- Ha kell valami csak szólj... - suttogta Kenny.
- Rendben... - Kenny telefonja megcsördült, és mikor meglátta a számot kisietve az erkélyre vette fel.
- Hmm - nyitotta fel szemit, ahogy a szőke után nézet, majd végül elfordítva tekintetét nézet előre, ahol az égésnyom is volt.
- Elkapták?... végre. Már ideje volt. Azért szép munka. - A túloldalról egy elégedetlen morgás jött. Majd tovább darált a férfi. - Nem egy ideig biztos nem. jah, bocs. Má' mint elnézést... - a korlátnak dőlve hallgatta tovább a férfi mondani valóját, de mivel Kenny csak 'aha, igen'-ekkel válaszolt, végül felmordulva köszönt el tőle, majd csapta le a kagylót. Kenny sóhajtva csúsztatta zsebébe a készüléket, majd újra vissza ment a szobába.
- Történt valami? - kérdezte a szőke, ahogy arcán egy kisebb mosoly húzódott. Kenny legyintett.
- Áhh, csak elkaptak egy nőt aki sikkasztott, nem nagy cucc.
- Apud ügyes az ilyenekben. Biztos jó lehet a munkája~ - Kenny felkuncogott.
- Heh, már amikor~
- Te is rendőr szeretnél lenni? - kérdezte kíváncsian, ám Kenny megrázta fejét.
- Még nem tudom de... inkább nem.
- Hmm~ pedig remek rendőr lennél, vagy akár védő~ - kuncogott fel.
- Óóó~ és miért?~ - ült le Butters ágyára.
- Mert engem is nagyon ügyesen védesz~ - lassan felemelte a kezét és a másik combjára helyezte.
- Hát ... van némi tapasztalatom... - kék íriszeit a másikéba fúrta.
- Ez az én szerencsém~ - simított végig a másik combján, majd kedvesen elmosolyodott - unatkozom... - Kenny nyelt egyet, majd erőt véve magán fújta ki a levegőt, majd a nemrég elhajított újságot a másik mellé tette.
- Valami rosszat csináltam...? - kérdezet rá kicsit aggódva, látva a másik reakcióját.
- Dehogy. Csak kanos vagyok... - mondta, ahogy félrenézett.
- Oh - pirult el és elvéve kezét tette az arca elé - b-b-bocsánat...
- Semmi. - legyintett Kenny, ahogy elmosolyodott a másik reakcióján.
- Esetleg... tehetek bármit, hogy... j-jobb legyen? - kérdezte még mindig vörös arccal.
- Most nem. Most pihensz~ - túrt a másik szőke tincsei közé.
- Értettem~ - vigyorgott, föl de rögtön utána kérdően nézet a másikra - de nem vagyok álmos~
- Akkor... hozzak valamilyen könyvet? - kérdezte kedvesen.
- Igen~ - csillantak fel a szemei - akármit~ te választhatsz én elolvasom~ - Kenny elvigyorodott.
- Biztos hogy ezt akarod?...
- Igen~ biztos valami jót fogsz nekem hozni~ - bólintott mit sem sejtve semmit.
- Hát rendben... - vont vállat vigyorogva, ahogy hátizsákjához sétálva húzott elő egy fekete borítójú könyvet. A címe csupán annyi volt: Némaság. Leülve az ágyra nyomta a könyvet a fiú kezébe.
- Ümm köszönöm - motyogta ahogy kinyitotta a borított - majd lázasan olvasni kezdett. Kenny kissé hátradőlt, majd kezeivel támasztva magát figyelte Butters-t. Arcán egy félmosoly virított, ami egyre jobban csak nőtt. Butters gyorsan olvasott ám arca egyre jobban vöröslött el ám nem hagyta abba a könyv olvasását. Ahogy pírja nőtt arcán, Kenny vigyora úgy lett egyre nagyobb.
- Na, hogy tetszik? - kérdezte.
- Érdekes... - motyogta, ahogy ismét lapozott - nem is tudtam, hogy ilyeneket szoktál olvasni...
- Is... de inkább fantasy témába olvasok. - kinézett az ablakon.
- Értem... azért érdekes... - motyogta, ahogy fel sem nézet.
- Ennyire felkeltette az érdeklődésed? - nézett meglepetten a fiúra.
- Nem. Amit egyszer elkezdek el is olvasom - motyogta. Kenny elmosolyodott, ahogy hátradőlve az ágyon tette egyik kezét szemeire.
Tweek egy alapos fürdés után tért vissza a szobába. Mivel látta hogy Craig alszik, így csendben vett magára új ruhákat. Az alvó fiút betakargatta, majd hirtelen rezegni kezdett telefonja. Mikor megpillantotta a képernyőn a számot, megörülve hagyta el a szobát, és ment ki a folyosóra.
- Szerbusz Tweek~ - szólt bele egy férfihang, mikor felvette a telefont.
- Szia Matthew.~ - szólt vissza boldogan.
- Mizujs feléd Tweek?~ Hogy megy a suli? - a férfi hangja mögött hatalmas háttér zaj volt.
- Jól jól... - motyogta. - És veled mizu? - kérdezte életvidámabban.
- Ó, ha hiszed ha nem, pont abba a városba nyitok kávézót ahova suliba jársz... - Tweek arca egyre derűsebb lett.
- Ez komoly? És hol? Már itt vagy? Máris megyek! - rohanni kezdett a folyosón, egyenesen a kapu felé.
- Hehe~ mintha olvasnál a fejemben, naná hogy itt vagyok! King street, 17 szám. Várlak~ - búcsúzott el ezzel a férfi, majd le is tette. Tweek megfeledkezve magáról rohant végig az udvaron, egészen a kapuig, majd a városba vezető úton trappolt tovább.
Detti egy futonon aludva kelt fel. Szokásos reggel e volt. Mosakodás, öltözködés, reggeli. Mosakodás közben nem egyszer végig mérte haját, már unta ezt a stílust. Épp reggelijét majszolta, ahogy pakolt szobájában, mikor az ágyában fekvő Zana jólesően horkantott fel. Detti ijedten ugrott egyet, ahogy lassan megfordulva nézett a lányra.
Zana békésen aludt, a paplant lerugdosta magáról, szájából kisebb nyál patak csordogált. Detti sóhajtva egyet sétált oda az ágy mellé, majd nyomkodta meg arcát. Zana egyből felült.
- Tweek! – kiáltotta, majd körülnézett. – Hol vagyok?... – Dettire emelte tekintetét. – Detti? – szemei csillogni kezdtek.
- Jó reggelt. – Zana egy visítás közepette ölelte meg.
- Hogy kerültem ide Detti? – kérdezte, mikor elengedte a lányt.
- Tegnap… találtalak a folyosón leütve. Tweek már sehol nem volt… - magyarázta, ahogy összefonta karjait. – Lehet annál a fiúnál van, aki az orvosiba is bevitte… - Zana szemei kikerekedtek.
- Kinél?! – Detti felhümmögött.
- Azt hiszem… igen! Craig! Így hívják… - Zana egyből felugrott az ágyból.
- Köszönöm, hogy nem hagytál ott a folyosón, és hogy gondomat viselted. – hajolt meg, ahogy a japán filmekbe látta, ezen Detti felkuncogott.
- Igazán nincs mit~ - Zana ismét felegyenesedett.
- De ha nem baj… most megyek, megkell keresnem Tweek-et! – majd már ki is viharzott a szobából. Egyenesen Tweek szobája felé masírozott, biztos volt benne hogy ott találja Craig-et. Mikor elérte a szobát, egyből dörömbölni kezdett. Craig felhorkantott ám csak a fejére húzta a párnát és próbált tovább aludni. Zana egyre jobban dübörgött, szinte már kidöntötte az ajtót.
- Tweek! Tweek ott vagy?? - kérdezte kétségbe esetten.
- Egész nap dolgozom, megmentem azt akit szeretek, majd még segítek is neki... kijár nekem is a pihenés - mordult fel, ahogy felkelt és szinte kivágta az ajtót - Aludni. Most! - mondta komolyan, ahogy a lány arcába mondta, és rögtön utána be is csukta az ajtót.
- DE ITTVAN TWEEK?! - ordította be dühösen. Craig megvakarta a fejét, majd körül nézet. A szoba üres volt és úgy tűnt a szőke már távozott... és nem Zana-val van. Szemei szinte kipattantak és megfogva a telefonját kezdte el csörgetni a szőkét.
- Itt nincs és nem is volt - kiabált ki remélve, hogy a lány hajlandó elmenni, de közben a telefonnak suttogta - vedd fel, vedd fel... - A telefon éppenséggel egy konyhapulton pihent, míg Tweek vígan cseverészett nagybátyjával, Matthew-al. Zana mérgesen trappolt el.
- Az az idióta... - morogta, ahogy sóhajtva nyomta ki a telefont. Kissé rosszul érezte magát, hogy kidőlt és így a szőke megtudott szökni úgy hogy meg sem kérdezte hogy, hogy volt.
Eközben persze Tweek teljes nyugalomban és békében kortyolgatott egy kávét.
- És miért pont itt? - kérdezte a fiú, ahogy megfújta italát.
- Egy csendes kisvárost kerestem... ez pedig tökéletes, ráadásul így együtt lehetek az én imádott unokaöcsémmel~ - túrt a szőke tincsek közé. - Meg hát... Tina szakított velem... - Tweek majdnem kiköpte az épp szájában lévő italt.
- MI?! - Matthew csak vállat vont. - Sajnálom. - a fiatal férfi meglepetten fordult felé.
- Ne sajnáld... ez már régóta így alakult. Most viszont~ ezzel a kávézóval sok-sok szép lányt megfogok ismerni~ - Tweek bíztatóan mosolygott rá. - Viszont... még nincs alkalmazottam a sütikhez... - a fiúra sandított, mire az tudta, mire gondol.
- De én suliba is járok... - motyogta.
- Kérlek Tweek! Fizetést is kapsz!~
- Nem számít a fizetés... - morogta, de Matthew csak elmosolyodott.
- Nah~ csak ameddig nem találok egy cukrászt~ - bevetve boci szemeit a férfi nézett Tweekre, ki hamar beadta a derekát, és mikor észbe kapott, már a konyhában ügyködött, sütiket készítve, míg Matthew a kávézót rendezte be. A kávézóban szép lassan narancssárga asztalok terültek szét, amikhez fehér székek tartoztak. A fal is narancssárgában, és nap sárgában játszott, míg a kiszolgáló pult fekete volt. Mint ahogy a terítők is. Az egyik sarokban egy hosszabb asztalon pár gép foglalt helyet, hiszen Matthew szerint nem kávézó a kávézó internet nélkül. Mikor mindennel megvolt Matthew, elégedetten nézett körül az extra stílusú kávézóban. Imádott újat csinálni, olyan dolgokat, amiket mások nem mertek kipróbálni. Utolsó lépésként az OPEN feliratú táblát is kirakta az ajtóra. Nem sok időbe tellett, és nem egy ember foglalt helyet a kávézóban, egyesek már a gép előtt ültek, míg pár fiatal lány Matthew-vel csevegett, az öregebbek pedig jólesően itták a kávéjukat. Tweek eközben egy fehér kötényben ügyködött, és mikor elkészült az első adag süti adag, ami minimum kétszáz daraból állt, a pulthoz menve rakta le a hatalmas tepsiket. Ezután vissza is tért a konyhába. Már vagy húsz. adagját készítette, mikor Matthew szállingózott be a konyhába.
- Remek munkát végeztél, ez a sok süti holnapig ki is bírja! - Tweek megtörölve homlokát dobta félre a kötényt.
- Kávét akarok. – jelentette ki, amin a férfi csak elmosolyodott, majd kihúzva a fiút a konyhából nyomot kezébe egy bögre kávét. – Hány lány adta meg a számát? – kérdezte, ahogy leült az egyik asztalhoz, Matthew felnevetett.
- Hat~ nem is olyan rossz arány mi? – ajnározta magát a fiú, mire Tweek csak felsóhajtott. – Mondtam má’ hogy megtanítalak csajozni! – Tweek legyintett.
- Kihagyom… - kinézve a hatalmas üvegablakokon csodálkozott el, hogy már szinte teljesen sötét van odakinn. Az ajtó ismét kinyílt és egy alacsonyabb egyén jött be. Fején egy nagy kalap ami tisztán látszott, hogy valakié, csak éppen nem az övé, ugyanis szinte kétszer is belefért volna. Testtét egy nagyobb balon kabát védte ami már saját lehetett ám nem nagyon lehetet látni az arcát. Egyenesen a pulthoz sétált ám csupán kezével csapot rá, ugyanis nehézkesen érte fel.
- Elnézést, megtudná nekem mondani, hol találhatok egy telefont? - hangja lágy és kissé remeget. Matthew a gépek melletti fülkére mutatott.
- Arra kislány~ - Tweek-nek is szemet szúrt a jövevény, és tekintetét rajta tartva követte minden mozdulatát.
- Köszönöm szépen - motyogta, ahogy a telefonhoz sétált, majd levéve rajta tárcsázott. A vonal kicsenget ám senki nem vette fel. Szomorúan sóhajtott fel, ahogy visszarakta a telefont, majd megtörölve a bő ujjakkal szemét szomorúan kezdet kifele sétálni. Tweek amint megpillantotta a lány arcát, egyből felismerte. Felpattanva az asztaltól rohant elé.
- Te mit keresel itt? - kérdezett rá csodálkozva.
- Tweek... - motyogta kissé szipogva, ám eszébe jutva fordult el ismét - ümm bocsánat én nem ismerem önt - hangját kicsit mélyebbre vette, ahogy ismét kifele kezdett igyekezni. Tweek megfogva hátul kabátját, tartotta egy helyben.
- Nem kéne ilyen későn egyedül mászkálnod... - mondta kissé aggódva.
- Ahh... - morogott, ahogy feladva vette le kalapját ami alól bukkant elő a két kis szőke coff - mit érdekel téged az?
- Mert egy kislánynak veszélyes már ilyenkor kint mászkálni. - vette el kezét a kabátról.
- Nem vagyok kislány! - förmedt rá, ahogy sértetten fordította el a fejét.
- Akkor egy hölgynek. - sóhajtott egyet. - Hívj fel valakit, hogy vigyenek haza. - mondta határozottan. Ruby itt vette le kemény külsejét és egyenesen a fiút átölelve sírni kezdett.
- Nem veszi fel senki... biztos megutáltak mert eljöttem otthonról... - sírta a másik pólójába. Tweek egyik kezét a kislány hátára tette.
- Miért jöttél el otthonról? - kérdezte meglepetten.
- Mert a hülye bátyám, hozzámegy egy hülye kurvához és velem már nem is fogalakozik - sírta ahogy még jobban hozzábújt Tweek-hez - miattam csinálja, hogy ne kelljen, majd az utcán élnünk meg, hogy jó életem legyen, de nem érti, hogy én így is jó vagyok! Én csak azt akarom, hogy végre boldog legyen.
Tweek leguggolva a lány elé törölte le egy zsepivel a könnyeit, majd egy tisztát át is nyújtott neki.
- Ne sírj, - simogatta meg hátát. - Majd csak kitalál valamit, és amint lesz ideje, biztos sokat fog veled foglalkozni. - mondta mosolyogva.
- Te komolyan ekkora hülye vagy? - kérdezte, ahogy elvéve a zsepit fújta ki az orrát.
- Most miért?! - pislogott nagyokat Tweek.
- Az a lány... őrülten szereti Craig-et. Rávette az apját, hogy szerezze meg magának. Ahogy hozzámegy elköltöznek a szülei házába valahol Tibetbe... - motyogta tovább. Tweek szemei kikerekedtek, de megrázva fejét kapta össze magát.
- Craig okos. Hidd el, kitalált valamit. - felállva szólt oda nagybátyának. - Hey Matthew, elvinnél a sulimhoz?
- Persze~ - mondta, ahogy pár percre eltűnt a konyhába. Ruby letörölve teljesen a könnyeit, szipogott még egyet.
- Akkor én megyek is... - motyogta, ahogy ismét indulni készült. Tweek megint megfogta a kabátját.
- A-a, jössz velem szépen. - jelentette ki.
- De... miért az iskolába? - kérdezte, ahogy még mindig próbált kitalálni.
- Mert ott van Craig. Majd ő elintézi hogy haza juss. - Matthew lépett elő a konyhából, Tweek szabad kezébe nyomta telefonját, és egy nagy zacskót.
- Mehetünk is~ - majd megfordítva a kis táblát az ajtón, kapcsolta le a villanyokat.
- De... Craig haragudni fog, ha megtudja, hogy elszöktem - mondta aggódva.
- Dehogy fog~ - mondta mosolyogva Tweek, ahogy a hátánál fogva tolta ki óvatosan a lányt. Matthew teljesen bezárva a boltot, szállt be kocsijába. Tweek kinyitva a hátsó ajtót állt arrébb.
- Szállj csak be~ - A lány habozva ugyan, de végül beszállt és helyet foglalt a hátsó ülésen. Tweek is beszállt mellé. Matthew beindítva Merciét kezdett el gyorsan menni az iskola felé.
- Na és Tweek~ hogy állsz nő ügyileg? - kérdezte vigyorogva a férfi, mire Tweek elpirult.
- Jól... - nevetgélt, ahogy tarkóját vakargatta. Ruby idegesen bökte meg a mellette ülőt, ám nem nézet rá. Tweek meglepetten nézett a lányra, de Matthew folytatta.
- Na azé'! Itt jobbra igaz? Most már mindegy~ - A kocsi hatalmas kanyarral fordult be, majd nyolcvannal repesztve pár perc alatt már az iskolánál is voltak.
- Köszi Matt. - mondta Tweek, ahogy kinyitva az ajtót, megvárta amíg Ruby is kiszáll.
- Ugyan, nincs mit, csáó~ - köszönt el, majd el is hajtott.
- Te tényleg idióta vagy... azt hittem szereted a bátyámat - morogta, ahogy keresztbe fonta a kezeit.
- Mért ne szeretném? - kérdezte, ahogy elindult lassan az iskola felé.
- Ő még fiú... ha jól tudom - mondta, ahogy követte.
- Igen, de Matthew... - felsóhajtott. - Egy szoknyavadász... Majd elmondom neki, ha itt az ideje.
- Szóval akkor nem fogod megbántani őt? - kérdezte komolyan, ahogy megállásra kényszeríttette a nagyobbat is - Nem akarom, hogy szenvedjen, megint! Ezért is szöktem el! Hátha akkor nem veszi el azt a hárpiát és boldog lesz..
- Sose tudnám őt bántani... - mondta, ahogy komolyan nézett a kislányra.
- Akkor ne hagyd, hogy elvegye azt a szörnyet! - mondta komolyan.
- De mit csinálhatnék?... Az én apámnak csak egy kis Kávés cége van!... - hideg szellő szántott végig az úton, Tweek dideregve ölelte át magát, hiszen csak egy rövid ujjú volt rajta. - Közbe azért menjünk... - szólt oda a kislánynak, ahogy újra elindult.
- De győzd meg, hogy nem lesz baj! Mondjon ellent! - morogta tovább, ahogy követte a szőkét.
- Rám se hallgat... - mondta kissé szomorúan.
- De rád jobban, mint rám... - elkeseredetten rúgott arrébb egy kavicsot míg Tweek felpufogott.
- Dehogy is... - morogta orra alá, már az iskola udvarán jártak. A folyosók nagy része sötét volt, az ebédlő és fürdők felől szűrődött ki fény. Egy kisebb cigiző csoportot lehetett látni csupán az udvaron, akik közt Ramóna is ott volt, bár ő nem élt a káros szenvedéssel.
- Ne már... - dünnyögte Tweek, ahogy odalépve Ruby-hoz kapta ölébe, és kezdett befelé rohanni.
- Hey~ engem nem cipelhet senki csak Craig - nézet fel a szőkére, majd előre. - oh oh...
Egy másodperc volt az egész az egyik folyosón ütköztek össze. A szőke hátra eset Ruby pedig pont rá, míg a másik fél is seggre pottyant.
- Jobban is vigyázhatnál... - morogta ám mikor felemelte a fejét pislogva nézet a kis csapatra - Ruby...? Ruby! - Craig felpattanva zárta karjaiba a kislányt, aki csak meglepetten szóhoz sem tudott jutni - buta lány! Hova a fenébe tűntél? Hívot Mrs. Plots, hogy eltűntél, és sehol sem találnak. Aggódhattam érted is, meg a kis barátunkért - szemei a szőkére vándoroltak, majd elengedve a lányt lépet elé - a telefon mire jó, hmm?
- Bocsi... sütit sütöttem... - nézett oldalra.
- Ahh legalább mind a ketten jól vagytok - vakarta meg a fejét, majd jobbját kinyújtotta a szőke felé. Tweek elfogadva a segítőkezet állt fel, és porolta le fenekét. - Szóval? Mit keresel vele? - bökött a szőkére, ahogy ismét a húga felé fordult.
- Megakartam szökni vele, ha már te olyan szépen eldobtad magadtól - nyújtotta ki a nyelvét. Tweek nem mondott semmit, csak nagyokat pislogott a kislányra, tátott szájjal.
- Hogyne... szóval összetalálkoztatok?
- Megszökünk, mert te már nem szereted őt! - erősködött tovább a szőke.
- Ezt ki mondta? - kérdezte a fiú elfordítva tekintetét. Tweek értetlenkedve nézett, hol Craig-re, hol Ruby-ra. Természetesen a kislány csak erre várt.
- Ahha szóval még mindig szereted, Tweek! Küzdj érte látod! Csak csúnyán viselkedik, de amúgy tökre boldog tőled, meg a farkadtól - magabiztosan mosolygott ám Craig lesokkolva nézet rá, majd Tweek-re. Tweek feje tűzvörös lett.
- E-Ez nem ilyen egyszerű Ruby... - nyögte ki végül, nagy nehezen.
- Dehogynem! Az más kérdés, hogy ti más lyukr... - Craig egy előkelő mozdulattal fogta be a lány száját, majd sóhajtva és kerülve a szőke fiú tekintetét fordult ismét menetirányba - irány a szobám...
Tweek is kerülte Craig tekintetét, ahogy készségesen követte őket a szobáig, feje még mindig vörös volt, és pírja nem akart elmúlni.
- Mára itt maradsz, de holnap első dolgom lesz haza vinni téged - mondta a lánynak, ahogy egy íves fordulónál befordult ám nem a fiú hanem a lány kollégium felé haladt. Ám a lányszállás folyosója nem volt üres. Zana könnyes szemekkel vánszorgott rajta, ám mikor megpillantotta Tweek-et, szemei felcsillantak, és azonnal rávetette magát.
- ÚRISTEN TWEEK! AZTHITTEM HOGY ÉPP MEGBA... - Tweek befogta száját.
- Zana...! - szólt rá, mire az a mellettük álló kis párosra nézett, de aztán vissza Tweek-re, mintha ott se lennének.
- Hol voltál?! - kérdezte kifaggatóan, ahogy a fiú hasán ült.
- Dolgoztam... - dünnyögte, ahogy letolta magáról a lányt, majd felállt. Zana is felállt, ahogy könnyes szemekkel ölelte át a fiút, ki fájdalmasan nyögött fel, de ez a lányt nem zavarta.
- Akkor is úgy aggódtam érted! Egésznap kerestelek az erdőt is átnéztem! - eltolta magától a fiút. - SZÓLNÓM KELL DETTINEK! - majd el is viharzott. Tweek pislogott párat utána, ahogy hasát fogta.
- Ő az őrült itt? - kérdezte a lány ahogy a távoldó alakot nézte ám Craig csupán meginogtatta a fejét. Tweek nem szólt semmit, helyette oda sétált Craig-ékhez, hiszen mikor a lány ráugrott, pár méterrel messzebb repítette.
- Itt is vagyunk - a fiú bekopogott, az ajtón, majd kisvártával egy fekete hajú lány jelent meg - Lív, ma nálad alszik Ruby! - parancs volt és, hogy esélye se legyen kikerülni belökte a kislányt és megragadva a kilincset már be is csukta az ajtót - Nyomás~ - szólt oda Tweek-nek ahogy megragadva kezét kezdet el futni. Tweek tartva az iramot, hajtotta le fejét, ezzel megpróbálva leplezni pírját.
- Honnan tud... olyanokat... - kezdett bele halkan.
- Szerinted? Kitanulta mikor próbált meggyőzni, hogy ne fogadjam el a hülye házassági feltételeket - arcán ugyan olyan pír volt mint a szőkéjén bár hangján ez nem hallatszott. Tweek nem mondott semmit, helyette próbálta tartani az iramot.
- Oké. Szerintem nem jön utánunk - állt meg végül, ahogy elengedte a szőke kezét is. Tweek hasát fogva állt Craig mellett, az eddig kezén csüngő zacskóra siklott tekintete, fogalma se volt mi lehet benne, szétnyitva nézett bele. Arca először érzelemmentes volt, ám amikor megpillantott pár érdekes dolgot, feje megint vörös lett, majd összecsapva a zacskót engedte le ismét teste mellé.
- Szóval? Dolgoztál? - kérdezte ahogy lassan gyalogolt előre - AZ jó, amúgy jobban vagy? Bár... hülye kérdés...
- Jobban vagyok... - motyogta, ahogy követte a másikat.
- Örülök - bólintott, ahogy végre elérték Tweek szobáját. Craig kinyitva az ajtót lépet be és egyenesen az ágyhoz sétált, majd felcsapva laptopját kapcsolta be, ám utána ott hagyta és helyette a telefonjával kezdett el bíbelődni. Tweek egy ideig habozott, de végül ő is bement. Letéve zacskóját ágya mellé, ült le ágyára.
- Igen. Megtaláltam - kezdet bele, mikor a telefon végre felvette valaki - semmi baja és nem, nem lett zombi, élőholt, vagy akármi más. Igen. Holnap hazaviszem, most viszont mennem kell... dolgozom - a telefon túloldaláról hangos üvöltések szűrődtek ki, ám rögtön megszűnt miután a fekete egy gombnyomással kinyomta. Tweek tekintetével Craig-et fixírozta, ám mikor az kinyomta a telefont elkapta tekintetét. Ölébe véve a kis zacskót kezdett el benne turkálni, hiszen még csak a tetején lévő dolgokat látta, de számára már az is sok volt. A fekete viszont tudomást sem véve szobatársáról, folytatta a gépelést. Még akkor sem nézett fel, mikor a szőke már a zacskója alját túrta. Tweek ahogy egyre mélyebbre túrt, úgy lett arca egyre fehérebb, és vörösebb egyben. Az a sok dolog, amit Matthew beletuszkolt neki... a falra mászott tőlük. Azt hitte már abbahagyták, de nem, úgy tűnik még nagyon is szerették ezzel piszkálni.
- Mi van benne? - kérdezte végül, megunva a csörgést - Nem lenne egyszerűbb kiönteni?
- Nem! - vágta rá Tweek, kissé riadtan, ahogy kihúzva fiókját inkább beletuszkolta a zacskót, majd gyorsan tolta be, ahogy feje még vörösebb lett. Craig kérdően tekintett a szőke felé, nem értve mit kell titkolni egy zacskón, ám végül megrándítva vállát, fordult vissza a gép felé. Végül is neki mindegy volt... csak ne legyen zaj. Tweek körülkémlelt a szobába, nem mintha bármi érdekes látott volna benne. Polcai üresen álltak, és szekrény ajtaja is nyitva volt, így bepillantást lehetet nyerni abban, hogy egy kisebb ruhadarabon kívül semmi nincs benne. Tweek végül megunva a látványt, dőlt el az ágyon, ahogy az előtte lévő padlót kezdte el fixírozni.
- Nem akarsz vissza menni Zana-hoz? - kérdezte a fekete, de nem nézet fel a gépről. Tweek kissé meglepetten nézett maga elé, majd felülve az ágyon húzta ki a fiókot, és vette ki belőle a zacskót.
- Ha szeretnéd. - mondta halkan, ahogy elindult az ajtó felé.
- Ez kérdés volt, nem pedig kijelentés - csupán épp, hogy felé nézett akkor is a zacskó irányába. Tweek megállt, majd mosolyogva fordult vissza.
- Ahogy látom, nagyon fáradt vagy. Nem akarlak zavarni~ - mikor befejezte mondani valóját, kinyitva az ajtót libbent ki rajta. Ám Craig szinte kirobbant, majd egy egyszerű mozdulattal húzta vissza a gallérjánál fogva, majd csapta be az ajtót.
- Kipihentem magam - hazudta, ahogy még mindig fogta a fiú ruháját.
- De... - mutatott a fiú lilás karikáira a szeme alatt, majd többször és végig nézett a másik fiún, nagyokat pislogva.
- Nem. Az csak betegség miatt van és nem, nem vagyok fáradt! - tiltakozott tovább, ahogy hátrébb lépet.
- Betegség?... - húzta fel egyik szemöldökét, ahogy fejét kicsit oldalra döntötte.
- Bonyolult~ amikor az ember sokat van ébren és folyamatosan egy monitort bámul - rántotta meg a vállait.
- Az fáradtság... - mondta Tweek, nagyokat pislogva.
- Betegség - öltött nyelvet, ahogy megfordulva ismét az ágyra vetődött. Tweek pislogott majd párat, majd visszasétálva ágyához dobta le a zacskót, és rúgta be hanyagul az ágy alá. Ő is ledőlve ágyára, ásított fel, majd betakarózva kezdte nézni ismét a földet, ahogy pillái egyre lejjebb ereszkedtek. A másik ágyról hangos morgás hallatszott, majd egy vészesen nagy csattanás. Fent és lent. A fiú addig nyöszörgött, amíg a földön nem kötött ki ám, Tweek-nek igazához híven nem kelt fel. Ott aludt el kiterülve. Tweek kissé riadtan kelt fel a zajra, majd felülve az ágyon nézett a másikra. Kissé kómásan sétált oda hozzá, ahogy kisebbeket nyöszörögve feltornázta az ágyra, majd betakarta. Laptopját lehajtva tette Craig íróasztalára, majd ő is visszament az ágyába, és rádőlve szenderedett el elég hamar.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
