|
Két lélek, egy test
2011.08.16. 17:01
Párosítás :: Style (StanXKyle)
Korhatár :: PG
Giftee :: Drága BBGirlzH kevére~ <3
Szerzői megjegyzés :: Egy kis Angst. Nem a legjobb és csupán egy drága lány miatt lett befejezve~ Enjoy! ^^
Halk susogás, majd egy nagyobb szélroham söpört át az iskola kiürült játszóterén. A levelek búcsút mondtak az ágaknak amitől a fák csupaszon álldogáltak tovább a hideg őszi időben. Egyetlen társuk csupán egy fiatal volt aki a fa tövében ülve nézte az iskola falait. A vakolat omladozott és a szép sárgás árnyalat is csupán már csak a vén diákok emlékezhettek.
Mocorogva kezét a szájához emelte és foggal húzta le a fekete kesztyűt róla. Gondosan és pontosan gyűrte bele a már nem használt ruhadarabot zsebébe míg a másikból egy doboz cigarettát halászott elő. A doboz fedelét felpattintva halászott elő egy szálat amit rögtön a szájába vett, majd a mellékelt öngyújtóval meg is gyújtotta. Mélyet szívót a kis szálból, majd lágyan kifújta a füstöt. Elégedettség ült ki az arcára, ahogy hátradőlt és a kis szálat ismét a szájába helyezte.
- Káros az egészségedre. Le kéne szoknod róla - szólalt meg halkan a mellette levő fiú, miközben kezeivel a füstöt próbálta elhessegetni. Sikertelenül.
- Ezt már letárgyaltuk nem? Valami másról beszélgessünk - válaszolta csendben, nem is nézve rá a mellet ülőre. Újabbat szívót a dohányból és csak, hogy a másikat idegesítse, felé fújta a füstöt - mondjuk, mesélhetnél nekem a múltkori dologról. Úgy hallottam a lány wc-ben igazán nagy buli volt.
- Sajnálatodra én nem vagyok akkora perverz, mint te meg Kenny - vigyorodott el látva, hogy a sértés célba talált.
- Kikérem magamnak! Én nem leskelődtem, és ha igen Kenny vett rá - fordult hirtelen a másik felé, ami azt eredményezte, hogy a cigi kiesett a szájából egyenesen a fekete dzsekijére. Az anyagon lyukat égetett a parázs, ahogy érkezett és végig hamut szórva maga után gurult le a földre. - Oh remek! Látod ez is a te hibád - morogta, majd feltápászkodva eltaposta a cigarettát. Leporolta hátsó felét és mosoly kúszott fel a szájára, ahogy az üres teret megtöltötte a régi csengő zaja.
- Nem kért már meg egyszer téged, hogy ne gyere érte? - nézett fel a feketére, ahogy ő is feltápászkodott a hideg földről. A gyerekek zsibongva nyitották ki az ajtót és öröm ittasan meneteltek ki a suli területéről.
- De… - felelte, ahogy megpillantotta a várt fiút. Kis kék kabátja kitűnt a tömegből és a hozzá nem illő zöld sapkával szinte mérföldekről meg lehetett ismerni. Boldogan magyarázott egyik lány osztálytársának valamit, de mikor meglátta a feketét, idegesen intet a lánynak, majd szapora léptekkel a várakozónak esett.
- Stan! Mondtam, hogy nem kell értem jönnöd. Haza tudok magam is találni - puffogot és karba vetve kezeit tapicskolni kezdte a földet.
- Látod. Mondtam, hogy nem fog örülni - vont vállat miközben végigmérte a vele egy magasságban lévőt - miért is hordja ő az én sapkámat?
- Édes a sapkád. A bátyádon is olyan jól állt - vigyora szinte, majd körbe ért, ahogy a kisebbhez lépve lekapta a sapkát róla és tanulmányozni kezdte. A kisebbik idegesen próbálta vissza szerezni jogos tulajdonát, végül egy ugrással sikerült is neki.- Többet ne gyere elém - dühösen nyomta vissza a kobakjára a sapkát, majd sarkon fordulva elszaladt a buszmegálló felé.
A fekete szomorkásan tekintett utána, majd egy sóhaj kíséretében ismét az alacsonyabb fele fordult.
- Kell egy indok, hogy ide jöhessek - válaszolta a fel nem tett kérdésre, miközben megszüntette a fiú és a közte lévő távolságot. Lassan leguggolt, hogy egy szintben lehessenek és mosolyogva fürkészte a gyermeki arcot, ami szeplők milliónyi köszöntek vissza rá.
- Indok nélkül is bármikor meglátogathatsz. Úgy… - elharapta a mondatott és zsebre vágva kezeit szegte le fejét és egy apró kavicsot kezdett el fikszirozni. Arcát a szomorúság lepte be ahogy ismét feltekintet a másik kék szemeimbe - Úgy is olyan magányos vagyok.
- Furcsállnák az emberek, nem asszem ez a jó indok - nézet bele az angyali szempárba.
- Nem is értem miért teszed meg ezt... hisz már úgy sem lehet olyan amilyen rég – tekintette még szomorúbb lett és lágy kis sós cseppekben, gördültek le arcáról a könnyek. Kezeivel törölte, ahogy tudta, de azok nem voltak hajlandók megállni. Stan szomorúan emelte fel kezét, hogy letörölje a kis vízcseppeket, de a mozdulat megakadt a másik arcától pár centire.
- Semmi nem lehet olyan, mint rég és ezt te is tudod... itt kelet volna akkor hagynod, mikor először megláttál. Nem is értem... miért pont te! Annyira...
- Igazságtalan? – kérdezte a fekete mosolyogva.
- Igen! Annyira próbáltam előled elbújni, csak vigyázni rád és... és... – a könnyek még sűrűbb iramban hullottak le. A fiú már zokogott és kis vállai összerezdültek a nagy súly alatt – nem akartam ezt! Az élet kitolt velem és még most is utál!
- Csss – csitította a nagyobbik, miközben már a másik kezét is a fiú arcához emelte, de mint a másik azt is megállította egy centire – én ennek is örülök.
- Szenvedsz és nem akarom, hogy szenvedj! Nincs az életedben más! Örülök, hogy meglátogatsz de, ne nekem add az életed! Én már nem tudom megadni azt amit kellet volna...
Stan arcáról lefagyott a mosoly és helyette kissé dühös és egyben szomorú szemekkel nézet a kisebbikre, majd elindítva kezeit törölte volna le a könnyeket, de azok átsiklottak a fehét bőrőn. Arca ha lehet még szomorúbb lett és ezt a vörös is látta.
- Szellemként, egy kilenc éves testében egy tizenhét éves elmével. Bár bánom az egész napot, hogy akkor ott elszakadtam tőled... ha nem lett volna az a szaros fogadás, akkor még talán ma is élnék. - Stan ismét csitította a másikat, majd leülve ismét a fa tövébe vett elő egy újabb szálat. Hátát a fának vetette és egy nyomással meggyújtotta a csikket. A fiú letörölve könnyeit ült mellé. Lábait maga alá húzta és nem szólva semmit ismét tűrte a füstöt. A nap sugarai lassan szöktek be a fa alá megvilágítva az eddig elbújt dolgokat.
A fa alatt már csak egy ember ült. Csupán egy szív dobogott a környéken és csupán egy fiú lélegezte be a hegyi levegőt mely a tüdeje mélyig hatott keveredve egy kis füsttel. Egy ember vére forrt. Egy ember élvezte a napocska édes sugarait. Csupán egy...
- Nem érdekel mi történt. Az a fontos, hogy itt vagy és én nem foglak elhagyni addig, amíg kész nem állsz rá, hogy elmenj.
... a másik csendben hallgatott. Ő már nincs az élők sorában, de nem mondta meg a feketének a titkot. Nem mondta el neki, hogy lassan nyolc éve vár csak rá. Mert hiába van az iskola falaihoz kötve ő megfogja várni. Türelemmel és megértéssel.
Felkelt, majd Stan elé lépve lágy puszit nyomott a szájára. A fiú nem látta és nem érezte.
- Tudod milyen rossz, hogy a fényben átlátszó leszel?
- Gyere este és láthatod a gyerekes csillogásomat.
- Buli lesz...
- Tudom. A lány wc-ben. Kíváncsi vagyok a folytatásra~
- Tudtam én, hogy perverz vagy Kyle.
„End?”
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
