|
The fierce snowstorm
2011.08.16. 16:53
Párosítás :: K2 (KennyXKyle)
Korhatár :: PG
Szerzői megjegyzés :: Ez már kikívánkozott belőlem főleg, hogy mostanában a páros, valahogy belopta magát a szívembe. Enjoy ^^
A hópelyhek egyre nagyobbak lettek, ahogy az idő haladt. A tájat már lassan hó takarta, s csupán néhány nagyobb növény kandikált ki alóla. Az utcai lámpák is csak pislákolva, figyelték az utcát. A csend szinte már fagyos volt, amire még a hó is rátett. Egyszóval: kész jégvilág. Eben az időben csupán a bolondok járnak kelnek az utcán. Igen, bolond... egy olyan bolond akinek csizmái alatt ropogott a tiszta fehér hó. Egy bolond aki a hóvihar ellenére is tisztán tudja üvölteni az ő nevét.
- Kyle! - kiáltott újra majd még szorosabbam maga köré húzta dzsekijét.
Választ nem kapott csupán a jeges szél fújt újra, a már így is kipirosodott arcába. De nem adta fel… újra és újra üvöltötte a nevet mely mintha megnyugvást hozna számára. Nem adhatta fel, hisz megígérte neki. Megígérte, hogy vigyázni fog rá, és ha most meghal az csak az ő hibája lesz. Csak az övé.
Megállt, majd maga elé bámult… az ő hibája. Térdei kezdték felmondani a szolgálatot majd a hóba esett. Érezte, ahogy fején egyre nagyobb hókupac kezd kialakulni, és hogy nadrágiból már facsarni lehetett volna a vizet. Könnye lassan csurogtak le arcán, nyomott hagyva maguk után.
- Az én hibám - suttogta maga elé, majd öklével a földbe csapott - CSAK AZ ÉN HIBÁM!
Ezt a mozdulatot többször is megismételte, érezte hogy a kesztyű rejtekébe a vér kibuggyan és az anyag magába szívja azt.
Ismét felnézett, nem akart tovább menni. Meg akart halni mint már oly sokszor. Tenyerét a földre helyezte s tervei közt szerepelt, hogy lassan minden más testrészét is a hideg talajnak nyomja. Tervezte, csakhogy egy kis ezüst tárgy megálljt parancsolt. Néhány lépésnyire lehetett, és bár szemeit már teljesen belepte a könny, és a hó esés is egyre erősödött, tisztán látta mi az. Mintha csak energiát adott volna a kis tárgy egy ugrással talpon volt, majd a kis tárgyat felvéve a markai közé szorította.
- A park! - kiáltott fel majd a csendet ismét megtörte az üvöltözés és a csizmájának halk kopogása.
"Nem kellet volna elszöknöm, de nem mindegy? Úgy is utál, gyűlöl. Nem is akart rám vigyázni, akkor meg mi a fasznak fogadta el. Hülye Stan, mert nem tud most rám figyelni, hülye Wendy mert miatta ment el Stan arra a hülye kiállításra, hülye hideg mert mindig megfázok tőle, és igen a nyertes aki elnyerte a balfácánoknak nyert díjat nem más mint Kenny McCormick, akinek köszönhetem, hogy most meghalok! Ezer hála neked ó drága Kenny!!!"
Lihegve szaladt a park irányában. A természet sajnos a keresésben nem játszót vele egy oldalon. A vihar egyre nagyobb volt és bár ő torkaszakadtából üvöltött, a hangot messze sodorta a szél. Be kellet látnia az üvöltözés már mit sem segít. A szokásos módón kapucniját a fejére húzta majd a kis madzaggal még jobban megerősítette. Csupán orra és két gyönyörű kék szeme látszott ki akik még mindig a park ajtaját kémlelték.
- Befagyott - dünnyögte az orra alatt, viszont mégis valami vonzotta be. Ügyet sem vetve a már átázott, fáradt testére, egy ugrással átugorta a kerítést és újból futni kezdett. Szeme egyre csak egy narancssárga foltot keresett a hófehérben, de mindhiába. Lehet hogy a hó már be is lepte őt... nem, ilyenre nem is gondolhat.
Ismét körbe leset, és valami csodára várt. Hirtelen jött a csoda. Nem kis meglepetésére. Ugyanis a csoda egy kiabáló hang volt. Nem is kiabált talán inkább már kacagott. Megperdülve, a hang irányába kezdett futni, sietni akart hogy minél hamarabb a karjai közt tudhassa, ám mikor meglátta a lélegzette is elállt.
Kyle egy padon ült, térdeit felhúzva és maga elé téve kezeit a levegőben kalimpált. A kevés ruha amit viselt mindössze egy pulcsiból és egy mackó nadrágból állt. Fején a levakarhatatlan sapkáját viselte, ami alól néhány kósza tincse kandikált ki. Hangosan kacagott s közbe szemeiből könnyek záporoztak. Nem törülte le őket és úgy tűnt nem is nagyon tudja, hol van.
Kenny mire felucsodott a látványból, lassan közelebb lépet átázott barátjához és megfogta a vállát. Az agya vizesebb volt mint az ővé és szinte már jégé fagyott.
- Ne érj hozzám - kiáltott Kyle aminek köszönhetően a fiú visszahőkölt. Egyenesen a vörös szemeibe bámult amiben értelem pislákolt mégis homály fedtet mindent.
- Kyle kérlek - kezdte lassan majd újra megakarta érinteni, de ő elhúzódott - meg fogsz fagyni idekinn.
- Na és? A te hibád... minden a te hibád! - sírt fel ismét, majd a levegőt kezdte el verni.
Kenny rosszul volt. Ez az ő hibája? Kyle beteg ráadásul át is van fagyva el kell innen vinnie. De mégis, hogy ha haragszik rá sőt úgy tűnik hallucinál is.
- Minden a te hibád... utálsz engem. Beteg vagyok és akkor is csak a hülye barátnőidre tudsz gondolni. Egy fasz vagy hallod egy fasz! Gyűlöllek! Bár soha ne találkoztam volna veld! - a durva szavak elvesztek a hóviharban. Mégis a jelentésük elért a címzettnek. Fájt neki. Ott legbelül, hogy így látja barátját. Azt aki mindig kiállt mellette és soha nem hagyta, hogy sírjon. Azt akit a világon még a leggyönyörűbb lány sem tudna pótolni, de most... a láztól hallucinál ráadásul fejében kavargó érzelmek lassan az őrletbe viszik. Nem akarta így látni. Soha. Semmilyen körülmény között.
- Sajnálom - dünnyögte maga elé, ahogy a kapucniját levette a fejéről. Vizes szőke tincsei a homlokára tapadtak és arcán a bánat könnycseppjei csordultak le. Szemei már égtek de nem nyúlt oda... nem ő nem fogja letörölni a könnyeit. Lássa csak bárki őt nem érdekli. A sors is verje az sem számít. Az egyetlen ami most számított az ő csak ő.
- Hülye barmok vagytok mind és te vagy köztük a leghü... - hangja elcsuklott, majd a föld felé kezdett dőlni, de megállt. Két ölelő kar ragadta meg majd emelte föl.
- Sajnálom - fúrta bele arcát a másik vállába - sajnálom!
"Hey Kenny! Mi újság? Csak azért telefonálok, hogy nem tudnál átmenni hozzánk? Kyle lázas és tudod, hogy ilyenkor gyakran kap ilyen dilis rohamokat. Nem akarom, hogy kárt tegyen magában. Egyszerűen csak foglald le és ne is törődj azzal amit mond, másnapra mindig is elszokta felejteni. Hogy én? Nos Wendy elhívott már vagy 2 hete egy kiállításra és muszáj mennem. Nem, nem. Most komolyan tényleg aggódóm érte és én is otthon maradnék de tudod milyen ez a csaj. Tényleg, köszönöm. Örök hála Ken! Micsoda?! Az ki van zárva. Na jó leteszem, vigyázz rá kérlek. Hello"
A csönd kellemes volt. Nem volt fagyos mint odakinn hanem meleg és meghitt volt. Csupán még a szél zaját lehetett hallani és egy fiú halk szuszogását. Az ágyban feküdt, nyakig betakarva fején egy kis nedves borogatás a lázra. Mellette egy kis asztalon egy lábos hevert és néhány gyógyszer. A lámpa fényében viszont még volt valaki más is. Ruháiból még most is szivárgott a víz, és szőke tincseiből is folyamatosan csepegett a padlóra. Véres kezét sem kötötte be, úgy fogta meg a másiknak ujjait. A törékeny kéz ami elveszett a másikéban. A szőke szinte pislogás nélkül figyelte a vöröst kinek haja már megszáradt így össze-vissza állva terült szét a párnán.
Ismét elengedte a kis kezeket majd újra megtette amit már lassan huszadjára tett meg. Kicserélte a kis borogatást, ám mikor rakta volna vissza, keze megállt a levegőben majd a zöld íriszekbe bámult amiben most csupán a köd volt látható.
A mozdulat ami az előbb megállt, újra elindult ám most nem a homlokára rakta a borogatást hanem a szemére. Nem akart bele nézni, nem akart neki színt vallani. Nem akarta hallani a már lassan fájdalmat okozott mondatott. Nem... nem fogja kibírni. Stan mondjon bármit, lehet hogy ő elfelejti de az ő szívben a fájdalom még ott lesz. A hiba fájdalma és annak a szónak a fájdalma is. A gyűlölet fájdalma.
- Aludj csak, pihenned kell - suttogta, majd újra megfogta a kezét.
- Neki sosem fáj ennyire... - felelte a másik, majd ő is megszorította a kezeket amik óva féltve szorongatták.
Írj véleményt mert kíváncsi vagyok mien lett! ^^ Kattincs ide és írj!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
