| Anvil : 22. fejezet: A végzet jele (Part 2) |
22. fejezet: A végzet jele (Part 2)
2011.08.12. 18:17
Jó szórakozást hozzá~ >///<
A hideg végigjárt a kívülálló folyosón és a fiú szinte bőrén érezte ezt. Azok a léptek zaja, azok a furcsa hangok és végül az a kövér arc.
- Szia Kyle~ rég találkoztunk.
Cartman a fiú előtt állt, és vállaival épp a falnak dőlt. Fején még egy apró kötés futott végig, de különösebb ismertetőjele nem volt annak, hogy szarul lenne. Kyle nagy bánatára, aki szinte azonnal megfordulva rohanni kezdett. Nem nézte merre csak menekülni akart és pech-jére egy zsákutca vetett véget a macska egér játéknak.
- Látom megtanultál futni~ így talán jobb is... Amúgy hiányoztam? Oh ne válaszolj~ hallottam másoktól, hogy nem éppen volt a legjobb az életed - felnevetett, ahogy egyre közelebb ment a sarokhoz - Wendy... főleg ő mesélt~ Na de mindegy. Nem kell aggódnod~ nem foglak bántani most. Csupán egy ajándékot hoztam~ csak neked~
Kyle ijedve nézte a másik kezét ami belenyúlva zsebébe rántott elő egy kis dobozt. Kék szalaggal volt átkötve és szinte virítottak rajta a narancssárga virágok.
- Tessék~ - ívesen repült és egyenesen Kyle markában landolt - tartsd meg és mutasd, majd meg a barátaidnak is~ biztos vagyok benne, hogy nekik is tetszeni fog~ - nevetett fel ismét, majd megfordulva dúdolva hagyta ott az ijedtet aki lassan a földre csúszott és még mindig szorongatta a kis ajándékdobozt.
Stan rohanva a folyosón, ütközött bele egy narancssárga egyénbe, ki épp ugyan abba az irányba sétált amerre ő loholt. Kenny előre bukva térdelt a földre, míg Stan elrepülve csücsült a földön.
- Stan mi a…? – kérdezte, ahogy felállt, de Stan megragadva karját kezdte el húzni a szőkét Kyle szobája felé, míg másik kezével törülközőjét tartotta.
- Kyle! – mondta ki ezt az egyetlen szót, és több se kellett, Kenny is rohanni kezdett. Mikor elérték a vörös szobájának ajtaját, nem messze attól látták ahogy a földön térdelt. Kenny lépett oda hozzá, majd leguggolva mellé tette kezét vállára.
- Kyle? - Összerezzenve nézet fel, majd nyelve egyet nézet a kis ajándékra a kezébe.
- Az meg mi? – kérdezte Stan ahogy közelebb lépkedve hajolt le. Megforgatva kezei között, próbált szólni de hang nem jött ki a torkán, végül inkább egy óvatos mozdulattal bonotota ki a dobozt, majd emelte le róla a fedőt. A látszólag üres kis ajándékban csupán egy vászon zsebkendő lapult. A fiú értetlenül emelte fel és nézett a két kék szembe.
- Azt mondta... hogy mutassam meg... - motyogta, ahogy kissé széthajtva vett rajta észre egy kisebb hímzést - ez mi? - kérdezte, ahogy a furcsa szimbólumot simította végig. Kenny szemei kikerekedtek, majd kikapva a másik kezéből jobban szemügyre vette a kis ábrát.
- Kyle… azt hiszem… valamit el kell mondanom – mondta komolyan, ahogy a másik szemeibe nézett.
- Mi?! Mi ez?! Engem is világosítsá’ fe’ – értetlenkedett Stan heves kardmozdulatok kíséretében.
- Nem akarom tudni - emelte kezeit a fülére és szemeit szorosan bezárta - sajnálom Kenny, de nem akarom tudni... bármit is akar vagy jelent ez a szar... nem szeretném tudni... - Szemiből könnyek szöktek elő, ahogy kinyitotta és a szőkére nézet. Inkább az édes tudatlanság, mint a rettegés valamitől ami tudjuk, hogy be fog következni.
Kenny lágyan elmosolyodott.
- Rendben van. Ha esetleg úgy érzed, hogy meg akarod tudni, csak szólj. Most pedig.~ - felegyenesedve nézett Stan-re. – Felejtsük el ezt az egészet, és inkább csináld meg az ajtót, Stan.
- Mi?! – értetlenkedett, ahogy megfogva két kezével a szőke vállát fordította maga felé. - Ezért meghívsz ’egy’ italra! - Kyle még mindig maga elé nézet ám eszébe jutva az ajtó rázta meg a fejét.
- Segítek.
- Jó! De este megyek és leiszom magam! – jelentette ki Stan, ahogy mutatóujját a másik felé tartotta, mintha ez valamiféle fenyegetés lenne.
- Azért mert megjavítasz egy ajtót? - kelt fel, ahogy könnyeit letörölve szedte össze magát.
- Pontosan! – mondta elszántan, majd elgondolkozva rázta meg fejét. – Nem dehogy azért! – Kenny felkuncogott. És jó példáját Kyle folytatta.
- Akkor csináljuk meg, hogy Stan tudjon inni valamire - nevetett fel, ahogy ellépett a két fiú mellett - egy perc és jövök - fordult, meg majd szobájába menve csukta be az ajtót.
- Mit akarsz már megint elfelejteni? – kérdezte Kenny a másik mellől ellépve, háttal állva neki.
- Csak pár… fájó dolgot. Rebinél leszek. – mondta egy keserű mosoly kíséretében.
- Oké~ Egyre érted megyek. – intve egyet hagyta ott a feketét. A vörös abban a percben lépet ki szobájából mosolyogva, ám mikor meglátta a fektét arca piros lett és szégyenlősen nézet félre.
- Hogy, hogy... így? - Stan végig nézett magán.
- Siettem... hozzád. - mondta, ahogy kicsit sem zavartatta magát a helyzet miatt.
- Hozzám? - ha lehet még jobban elpirult és elfordította tekintetét - Nos... köszönöm. - Stan felhúzta szemöldökét.
- Nincs... mit... - eléggé meglepte a másik bocsánat kérése, számára természetes volt hogy segít a másiknak.
- Asszem csináljuk meg az ajtódat és utána nem is zavarlak tovább - motyogta, ahogy még mindig nem nézet a másikra és kissé kipirult arccal kezdett Stan szobája felé masírozni aki pislogott párat, de végül követve a másikat ment a folyosón. Nem egy lány pirult el, mikor végig nézett a feketén, ahogy az a folyosón sétálgatott. Mindegyik érdeklődő tekintettel fixírozta Stan-t, többségük nem is leplezte hogy stírölik.
- Arathatnál, ha mindig türcsiben mászkálnál - mondta kissé gúnyosan az előtte lépkedő, bár szavaival nem szándékozott megbántani a másikat. Stan erre feldünnyögött.
- Nem akarok aratni...
- Pedig szerintem sokakat levennél a lábukról, sőt talán akad köztük egy olyan is aki lehet nagyon megkedvelne... - motyogta.
- Például? - kérdezte érdeklődve.
- Nem tudom... de ha nem csak a sármóddal bűvölsz, akkor... - magyarázta még mindig, de mikor az ajtóhoz értek inkább megrázta a fejét - felejtsd el... nem fontos. Csináljuk meg az ajtót.
- Jó! És... hogy? - kérdezte ahogy a kilincset fixírozta.
- Vettünk új kilincset nem? - mutatta eddig maga előtt tartott kis zacskót, amiért visszaszaladt - Oké előbb kikell venni a régit, majd felszerelni az újat. Ezt addig én szétszedem, te meg szedd le - adta ki az utasításokat és már neki is állt egy csavarhúzóval. Maximum negyed órába telt, és a kilincs jobban nézett ki mint új korában.
- Remek! - jelentette ki boldogan Stan.
- Visszaviszem a szerszámos ládát - ajánlotta fel, ahogy felkapta és a már felöltözve nézett - bocs még egyszer az ajtó miatt. Szép estét - biccentett, majd megfordulva már indult is. Stan csak sóhajtva lépett be szobájába. Kyle eközben visszavitte a ládát és sűrűn megköszönve azt már távozott is. Gyors léptekkel szelte át a folyosót és szinte az utolsó lépéseket futva tette meg a szobájáig. Mikor az ajtó becsukódott magányosan nézet körbe. Nem akart egyedül lenni, viszont Stan társaságát nem élvezhette. Nem akarta elrontani a napját sem másét, az ő kissé depis hangulatával.
- Lényegtelen... - motyogta végül ahogy az asztalához ülve hajtotta arra fejét.
Stan erkélyén cigarettázva nézte az udvaron tevékenykedőket amikor halk kopogás hangzott az ajtón. Felkapva fejét rohant az ajtóhoz és nyitotta ki azt.
- Szia... Stan. Tudom nem sokszor beszéltünk, de... Lucy vagyok. Beszélhetnénk? - kérdezte kissé visszafogottan.
- Jah. - mondta, de nem állt félre az ajtóból.
- Kyle-ról lenne szó - hajtotta le a fejét, ahogy cipőjével a szőnyeget kezdte babrálni - csak érdekelne, hogy... miért ilyen barátságtalan, velem... mármint én nagyon kedvelem, de bármikor megpróbálok vele kicsit közelebb kerülni remeg és azt mondja menjek odébb... még csak visszacsókolni sem képes és és... gondoltam ti úgy is olyan jóban vagytok, meg úgy tűnik jobban a bizalmába fogadott szóval... Szerinted kedvel engem?! - emelte fel végül fejét és kitartóan nézet a másik szemébe.
- Hát nem t'om azok alapján, amit mondtál... nem nagyon. - mondta őszintén a fekete, nem értett a szerelmi dolgokhoz.
Csalódottan hajtotta le fejét és kicsit hátrébb araszolt.
- De... hagyta hogy megcsókoljam és és... tudom nem volt fer, de azt hittem jól kijövünk...
- Hát engem zavarna, ha csak úgy letámadna egy csaj ötpercenként... - mondta flegmán.
- Nem támadtam le ötpercenként! - emelte fel a fejét és szemiben valami egészen sötét dolog villant meg, ám ahogy volt el is tűnt és az ártatlan kifejezés váltotta fel helyét - Nos azért köszönöm... még próbálkozom, hátha megkedvel. Szerencsés vagy! Múltkor is annyit mesélt rólad... biztos kedvelhet - mondta, ahogy intve már tovább is szaladt.
- Mivel én nem smárolom le... tízpercenként... - mondta maga elé, de olyan halkan hogy azt a másik nem halhatta, integetve párat, zárta be az ajtót. Stan amint nyolcat ütött az óra, megcélozva egy Rebi nevű lány szobáját vetődött be, hol a lányok már kissé piásan várták a feketét. Átkarolva nyakát rángatták be a szobába, hol nem sok idő kellett és már is szinte full részeg volt. Az órák csak teltek, és a lányok bár milyen keményen is próbálkoztak ezúttal Stan egyikükkel se akart lefeküdni.
- Stan, mi van veled?! - hisztizett egy szőke hajú lány, ahogy épp a feketén ült. Stan nem válaszolt, helyette mikor megpillantott egy rövid vörös hajú lány, felpattanva sietett oda hozzá.
- Sziiaaa Kyle!~ - mondta a lánynak, aki nem volt épp jó hangulatába, így pár ütéssel jutalmazva a fiút rakta ki a szobából. - Ajh Kyle, mindig olyan agresszív vagy velem! - mondta, ahogy a folyosón ült. Kenny zsebre dugott kézzel haladt végig a folyosón, mikor meglátta a feketét, csak sóhajtott egyet. Nem sétált oda hozzá, kicsit messzebbről szólította meg.
- Hey, tudsz járni? - a fekete nem válaszolt, helyette feltápászkodva ment a szőke mellé, és átkarolva annak nyakát szólalt meg.
- Szeretem Kyle-t. Szeretem. - Kenny ezen csak sóhajtott egyet, majd megtartva a fiút indult el vele a fiúszállás felé. Craig morcosan haladt a folyósón viszont a hangok még az ő fülét is megütötték.
- Kenny... a barátod ennyire rosszul van vagy részeg? - kérdezte, ahogy rábökött a másikra.
- Részeg... - nézett az említettre, ki kómás fejel nézett fel.
- Craig?... - mondta ahogy összehunyorítva szemeit fixírozta a másikat. A srác erre csak sóhajtott, majd hajába túrva lépett oda.
- Segítsek elcipelni? - kérdezte.
- Ha nem nagy gond. - mosolygott a szőke. - Meg lenne itt valami... amiről beszélnünk kéne.
- Hmm? - nézet rá kérdően.
- Kyle kapott egy kis ajándékot... Eric-től.
- Ajándékot? Micsodát... - kérdezte, mert nem pontosan értette mire akar kijutni a másik.
- Egy zsebkendőt, amire az a szimbólum van hímezve. - Craig elgondolkodva nézet a fölre.
- Nem tudom mit jelenthet, de... emlékszel mit mondott az a srác...? - nézet ismét rá.
- Igen... Tweek-kel történt hasonló? - kérdezte gyanakodva.
- Nem. Ramóna kissé... - elharapta a mondatot, majd ismét mélyet sóhajtott - nos bántotta de semmi szimbólumos cuccot nem kapott.
- Szerintem ez annak az előjele, hogy nemsokára megtartják vele a szertartást... - összeráncolta szemöldökét. - Örülj neki, hogy még nem jelölte meg.
- Örülök, viszont a vörös miatt aggódom. Az a srác... Danny, igaz? Na ő azt mondta, hogy utána pár napra rá tűntek el... - Kenny tekintete elkomorult.
- Jobb ha még jobban rajta tartom a szemem. - Bólintott, majd ismét a szőke hátán levőre pillantott.
- A barátod nem nagyon vigyázz rá... pedig nekem megígérte - morogta, ahogy kissé megpöckölte Stan orrát.
- Túl önfejű... de majd megnevelem. - mondta, ahogy egy fél mosoly kíséretében a feketére nézett.
- Idióta - mosolygott Craig, majd ásítva egyet nézet ismét előre - viszont... ha elfogják vinni Kyle-t, illetve ha sikerül nekik. Jobb lenne minél hamarabb megtalálni a bejáratott ahhoz a csatornarendszerhez...
- És van ötleted hol kezdjük a keresését? - kérdezte a szőke komolyan.
- Átkéne nézni megint a térképet, de szerintem több lejárata is van... viszont egyiket sem jelöli semmi - morogta.
- Biztos van egy itt, a suli közelébe is. Ahogy ismerem túl lusta ahhoz, hogy túl messzire menjen bármiért is... itt is kell lennie valahol. - mondta ahogy a falat kezdte el fixírozni
- Arra tippelnék, hogy a suliban több is van viszont az erdőben csak egy.
- Ott a barlangnál, ahova elvitte?
- Barlang? Ahol megtalálták Eric-et? - nézet kíváncsian a másikra - Lehetséges, de az erdőről már nincs térkép... az iskola területe van meg és az alsó csatornahálózat.
- Szerintem nézzük meg azt a barlangot minél előbb... bár, legutóbb ott volt egy nagy torlasz, de... biztos hogy ott van!
- Rendben... de szerintem holnap nézzük meg. Vidd fel iszákos barátunkat a szobájába én meg addig még egyszer átrágom magam a sulitérképen, meg csinálok hasonlítási térképet - mondta, ahogy zsebéből előpattintotta telefonját, majd le is csukta - a könyvtárban leszek...
- Rendben. - bólintott a szőke, ahogy a fekete szobája felé kezdett el ballagni.
Tweek kómásan sétált a folyosón, túl figyelmetlen volt, túlon túl figyelmetlen. Ramóna könnyedén kapta el, hátulról neki futva terítette le a másikat a földre. Tweek nagyot nyikkanva próbált szólni valamit, de a lány bekötve száját egy kendővel hallgatatta el.
- Tweek drágám~ jobban van a... - csak felkuncogott. Felhúzva a másik pólóját vett elő egy kést. - De most, más valamit kell veled csinálnom. - belevájva a másik hátába a kést, kezdett el rajzát 'rajzolgatni'. Ha bár csak pár mm-re mélyedt Tweek hátába a kés, könnyei egyből utat törtek, ahogy nagy erővel kezdett el mocorogni a lány alatt.
- Nah, meg is vagyunk!~ - mondta diadalittasan pár perc után Ramóna. Tweek teste elernyedt, és hagyta, hogy könnyei tovább folyjanak. Végül megfordítva a fiút hajolt közel arcához. - Most pedig csinálhatnánk mást~ - a sebből a vér kis tócsát hagyott a padlón. Tweek elfordítva fejét próbált ismét szabadulni. Fejében csak a feketének tett ígérete visszhangzott.
- Ramóna!
A lány, ahogy a hang irányába fordult Craig egy akkorát rúgott az arcába, hogy talán még a csonttörés hangját is lehetett hallani. De ezután sem állt meg. A kissé kába lánynak megfogva karját szedte le a szőkéről, majd a kést is eldobatva vele, kicsit arrébb ráncigálva emelte fel a pólójánál egészen az arcához. Szemeiben dühös fény csillant és arcán egy mérhetetlen grimasz keletkezet.
Nem volt nyugodt és tudta jól ez rossz jel.
- Megmondtam... és te mégis feszegeted a határaimat! - sziszegte az arcába, ahogy a hasába térdelt és hagyta, hogy földre omoljon a lány. Ramóna nyögve egyet köhögött párat.
- Ez van... meg kellett jelölnöm... - mondta egy gonosz vigyor kíséretében. Tweek felülve kezdte el lefeszegetni arcáról a kendőt.
- Miének a jelölés? Válaszolj! - rúgott bele még egyet. Felkuncogott.
- Annak hogy nem sokára vége....
- Na és így üzentek... nos rendben! - válaszolta nyugodtan, majd az eddig padlón hevert kést felvette és, lenyomva a lány karjait mászott rá. Erősen markolta, hogy ne tudjon kiszabadulni. Arcán még mindig nyugodt vonások voltak - üzenhetek én is? Bár ahogy látom a papírt nem ismeritek... milyen kár, hogy én sem - feltűrte a lány pólóját, majd egyetlen kezével lefogva a lány karjait a másikkal óvatosan odavezette a kést és kissé belenyomva húzott rajta egy vonalat, majd még egyet és még egyet... "SOHA"
- Remélem a kis vezetőd megérti, majd~ - sziszegte, ahogy elengedve a lányt állt fel. Ramóna sebéhez kapva nézett dühösen a fiúra, viszont mikor észbe kapott mennyire vérzik, azonnal az orvosi irányába futott. Craig semlegesen nézet az elfutó lányra, majd szemeiből eltűnve a gyilkolászási vágy, fordult meg és ment Tweek-hez. A hátán ugyan az a szimbólum. Nem volt kétség... őt is megjelölték, ahogy Kyle-t. Avagy a történések beindultak...
- Rendben... Tweek. Jól vagy? Mármint tudom a hátad, de azon kívül érzel bármi mást? - Tweek teste megremegett.
- Hát ... félek... nagyon... - könnyei újra kibuggyantak. - legszívesebben egésznap a szobámban lennék...
- Szerintem ez nem rossz ötlet - bólintott, ahogy óvatosan a fiú alá nyúlt és a szobája felé kezdte vinni - Tweek... szeretnéd tudni Ramóna miért tette ezt veled?
- Igenh... - mondta remegő hangon, ahogy még jobban a másikhoz bújt.
- Rendben. - mondta és kinyitva a szőke ajtaját ültette rá az ágyra, majd a szekrényhez menve halászta ki belőle az elsősegély ládát - Feküdj hasra, kérlek... - Tweek bólintva fordult hasára, ahogy magának felhúzta pólóját. Tökéletes munka. Craig teljes mértékben elismerte és biztos volt benne, hogy sokáig fog éktelenkedni a másik bőrén a seb, viszont nem volt túl mély így heg nem marad utána.
- Ez a jel... egy társaság jele. Ezzel jelölik meg az áldozatokat - Craig mobilját a másik elé dobta amin a bizonyos kis jel volt látható. Eközben egy vizes ronggyal letörölte a másik hátát. Tweek felnyögött a kellemetlen érzéstől, de végül kifújva a levegőt vette kezébe a másik telefonját.
- És... az én hátamon is ez van, igaz?
- Igen - a fertőtlenítőt kissé gyorsan nyomta a másik hátára, majd folytatta a seb környékén - Kenny meg én is, foglalkozunk már vele egy ideje. Ez az egész valami társulat ami úgy tűnik kiválaszt emberkéket. Nem tudom még mi célból, de te és már Kyle is kaptatok jelet... Ezért most extra figyelemben foglak követni... nem maradhatsz egyedül, vagy ha igen kulccsal zárkózz be és ki sem mozdulj.
- Akkor extra sokat leszel a közelembe? - kérdezte boldogan Tweek.
- Igen. - Válaszolta, majd végül teljesen kifertőtlenítve a sebet kezdte bekötözni a másikat - ülj fel! - parancsolt rá, ahogy felhúzva a gézt a teste köré tekerte. Tweek azonnal felpattant, és tartva pólóját lett feje egyre vörösebb. Szinte átölelte a másikat és olyan közel volt hogy lélegzetvétele a másik bőrén is érezhető volt.
- Mindjárt végzek - mondta, ahogy ismét átkötött egy hurkot a derekán. Tweek lehunyva szemeit sóhajtott egyet, kicsit sem zavarta a másik közelsége.
- Jó... - suttogta kéjesen.
- Kész... - mondta, ahogy elhajolva szemlélte munkáját - rendben ez így most jó lesz. Fáj? Adjak valami fájdalomcsillapítót?
- Csak egy kicsit, de túl élem! - mosolygott a másikra, ahogy lehúzta pólóját.
- Rendben, akkor van egy apróbb táska féléd? - kérdezte, ahogy körülnézett.
- Minek az? - kérdezte kíváncsian, ahogy az ágy mellett matatva, húzott elő egy kis barna táskát.
- Nálam fogsz maradni pár napig. Sajnos egy ágyban kell osztoznunk, de én nem hagylak magadra egy jó időre az biztos...
- Nem gond. - mondta vállat vonva Tweek, ahogy közelebb hajolva puszilta meg a másik ajkait, majd rögtön el is húzódott. - Engem kicsit se zavar!~ - Craig egy kedves mosolyt küldött felé, ám szemeiben a nyugtalanság csillogott még mindig.
- Akkor pakolj össze. Telefonálok Kenny-nek addig - mondta, ahogy kilépet az erkély ajtón, majd becsukva tárcsázta fel a szőkét. Kenny felkapva a telefonját szólt bele.
- Kenneth McCormik.
- Craig vagyok... Tweek-et az épp jelölte meg Ramóna. A hátába véste - mondta és kicsit jobban megmarkolta a készüléket mint akarta - nálunk alszik az este... így én nem hagyom egyedül. Viszont azért hívtalak jobb, ha ránéztek a vörösre... nem tetszik nekem ez az egész...
- Ha akarod alszok Butters szobájába... - mondta ahogy pajzánul felkuncogott.
- Hülye! Nem kötelező, amúgy hol van szőke barátunk? Nem láttam ma egész nap?
- Haza utazott a születés napja alkalmából. Nyugi, Kyle-ra figyelek amíg Stan ilyen állapotba van de... - hangja komoly volt, de hirtelen elvigyorodott. - Tényleg alszok Buttersnél ha kell! Csak hogy nyugodtan tudjatok...~
- Megfolytalak! - sziszegte a telefonba.
- Nyugi nyugi! - nevetgélt fel. - de ma este nem biztos, hogy ott leszek egyáltalán... nem azért! Csak mivel egyedül figyelem Kyle-t... ma nem hiszem, hogy alszom. - mondta komolyan.
- Miért nem mész be hozzá? - kérdezte, ahogy fél szemmel Tweek-re sandított, aki még mindig pakolászott.
- Nem szeretné szerintem...
- Nem tudom... azért kérdezd meg. Múltkor az a fekete hajó csaj... őő nem tudom, ki az ablakon keresztül mászott ki tőle miután bedrogozta... de te tudod - vont vállat, majd mikor látta, hogy Tweek már lassan kész ismét a lényegre tért - Ha Stan kijózanodott megbeszélést kell tartanunk! Ugyanis Hétfőtől suli és nem járunk egy osztályba...
- Rendben! És... igazad van jobb, ha be megyek hozzá. - Stan dünnyögött egyet. - Most leteszem, elintéztem Stan-t, visszhall. - azzal le is csapta a telefont. Craig elrakva zsebébe sétált vissza a szobába.
- Még sem kell egy ágyban kuporognunk. Kenny Kyle-ra vigyázz - mondta, ahogy a szőke felé lépet. Tweek pislogott párat.
- Oké. - mondta ahogy felállva az ágyról, az ajtó felé sétált. Mikor az ajtó becsukódott együtt lépkedtek Craig szobája felé.
- Nekem még lesz egy kis dolgom, szóval ha fáradt vagy valami nyugodtan lepihenhetsz majd - mondta, mire Tweek bólintott, ahogy Craig-ről tekintetét, előre szegezte. Kezével hátra nyúlt sebéhez, és kicsit megdörzsölve lépkedett tovább. Pár perccel később már a fekete szobájában voltak. Tweek-et kényelembe helyezte saját ágyán míg ő befoglalva a szőkéjét a laptopján nézegette a térképet és a letöltött fájlokat amiket leszedet. Teljes csendben és figyelemben vizsgálgatta ám, csak sejtései voltak a bejáratokról. Tweek magához véve pizsamáját, és törülközőjét ment be a fürdőbe. Craig nem zavartatta magát. Amit csak el lehetett elmondta a másiknak és még a kötözési technikáját is megmutatta. Ám ahogy teltek a percek Craig szemei úgy mondták fel a szolgálatot és egyik percről a másikba hirtelen hátra zuhant és halkan szuszogásban kezdett. Tweek fél óra múltál lépett ki a fürdőből. Látva a feketét ki bealudt, ágyához sétálva csukta le laptopját, és tette a másik íróasztalára. Betakarva Craig-et ment az épp befoglalt ágyához, majd kényelembe helyezve magát ő is hamar elszenderedett. Ám jóval utána a fekete szörnyű rémálmok közt kezdett forgolódni. Teste izzadt és görcsösen markolt bele a takaróba. száját összeszorította és néha-néha megcsapva a levegőt forgolódott.
- Ne... nem tehetitek ezt vele... - Tweek kómásan nézett a másikra, mikor fel is fogta mi történik, oda rohanva mellé, ült le ágya széléra, és kezdte el simogatni a másik felkarját.
- Nem tehetitek ezt vele... - motyogta még mindig, ahogy ismét fordult. Lábaival már rugdosott is és szíve vészjóslóan gyorsabban kezdett dobogni - ereszétek el!
- Craig...! Craig! - szólongatta a másikat, ahogy hozzá bújva átkarolta, és úgy simogatta tovább.
- Tina... ne... - motyogta, ahogy szemei alól már a könnyek is kicsordultak, de még mindig nem ébredt fel.
- Craig... - suttogta a másik nevét, végül teljesen hozzá bújva csitítgatta, akár egy kisbabát. A fekete csupán ennek hatására volt hajlandó valamennyire elcsitulni és bár nem beszélt többet szemeiből a könnyek még mindig folytak. Tweek ujjaival letörölve a másik könnyeit ölelte magához szorosan.
- Ne félj, itt vagyok... - suttogta kedvesen. Craig mintha csak a nyugtató szavaktól abba hagyta a sírást és pár perc múlva kissé Tweek-nek dőlve aludt tovább. Tweek-et is eléggé kimerítette a mai nap, így megfeledkezve magáról szenderedett el Craig mellett.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
