| Anvil : 22. fejezet: A végzet jele (Part 1) |
22. fejezet: A végzet jele (Part 1)
2011.08.12. 18:15
Nos kérem szépen~ Itt már folynak az események, szóval jelölés! 16+ He nem érzed elég idősnek magad ne olvasd el! Köszönöm.
Jó szórakozást hozzá~ >///<
Tweek egész éjszaka nyugtalanul aludt, mivel Butters elutazott és így nem volt kulcsa szobájához. Így első terve az volt, hogy lemegy a portára, és kér egy pótkulcsot. Kinyitva ajtaját nézett körül, végül becsukva ajtaját indult el, de hirtelen valaki letámadta.
- Szerbusz Tweek~ - köszönt neki a lány, ahogy a falhoz préselve kezeit a fiú feje mellé tette. – Jobban vagy már… oda lent? – kérdezte egy pajzán vigyorral, majd kezét a másik nadrágjába vezette, és ismét megszorította erősen a lankadt tagot.
- Igen, már jobban. – mondta flegmán Tweek, ahogy megragadva a lány kezét próbálta kihúzni nadrágjából.
- C-c-c… mi ez a flegmaság Tweek? – körmeit végig húzta a másik tagján, ki erre rögtön felnyikkant, el taszítva magát a faltól próbált elfutni, de Ramóna elkapva kuncogott fel, ahogy körmeit ismét végig húzta Tweek tagján, ki erre sikítva egy némát hagyta hogy könnyei utat törjenek. Eközben Craig lassú léptekkel haladt Tweek szobája felé, ám ahogy megint előjött az a furcsa érzése szinte loholni kezdett.
- Ramóna! - üvöltött rá a lányra mikor megpillantotta - Vedd azonnal ki a barátom gatyájából a kezed! - sziszegte, ahogy közelebb ért. Ramóna riadtan nézett a fiúra, majd elengedve azt hagyta, hogy a földre rogyjon.
- Nyugi~ nem molesztáltam… annál rosszabbat tettem. – kuncogott fel, majd zsebében matatva végül a másik fiú mellé dobta szoba kulcsát. – Egy ideig nem fognak begyógyulni a sebei~ - el is viharzott, mielőtt a fekete bármit is tehetett volna vele.
- Francba... - morogta, ahogy a szőke mellé lépet és szó nélkül felkapva nyitott be annak szobájába, majd lágyan az ágyra fektette, ezután pedig felkapva a szobakulcsot rohant ki és zárta be maga után az ajtót.
- C-Craig!... – szólt szomorúan a fiú után, majd nagyokat pislogva ült fel az ágyon. – Most… ő bezárt ide?! – csodálkozott el, de rögtön felkapta a fejét mikor messze a veszekedés hangja hallatszott;
- Ramóna, már megint mit műveltél vele?!
- Semmit…
- Aha, mi ez a kielégült fej?! ajj te… dagadt… - hatalmas ütés zaja.
- Utállak Aaron! – mondta vinnyogó hangon Ramóna, ahogy még messzebb futott. A folyosó végéről még a feketének is fület szúrt a veszekedés, de nem foglalkozva vele nyitotta ki ismét az ajtót, ahogy belépet a szőke szobájába.
- Craig… miért rohantál ki? – kérdezte nagyokat pislogva Tweek, és bármennyire is fájt tagja, nem nyúlt hozzá. A fekete komoran sétált a másikhoz, majd ismét felkapva meneteltbe vele a fürdőbe, majd a bent levő székre rakta.
- Tessék - egy kis kenőcsőt vett elő, és a fiú markai közé dobta - ezzel kend be. Addig kint megvárlak - mondta határozottan és ismét eltűnt az ajtóban.
Tweek feje teljesen vörössé vált, majd még pislogva párat az ajtóra húzta le nadrágját, és kezdte el bekenni tagját. Először felszisszent, de aztán csak jólesően sóhajtott egyet. A fekete eközben türelmesen várt az erkélyen, miközben telefonján pityeget valamit. Mikor kész volt elküldte és zsebre csúsztatta a készüléket. Tweek vörös fejjel lépett ki a fürdőből, majd Craig mellé sétálva nyújtotta felé a krémet.
- Tartsd meg. Minden nap kend be vele, úgy hamarabb meggyógyul - mondta, ahogy kissé szomorkásan nézet, a másikra és elé lépve simította meg az arcát - jól vagy?
- Igen… köszönöm, hogy segítettél és sajnálom… hogy nem tudtam mit tenni az ellen hogy ott hozzám érjen… - könnyes szemekkel nézett fel Craig-re. Kezei a másik kezére fonódtak és úgy húzta magához és ölelte át.
- Hülye... - csupán ennyit mondott kedvesen, ahogy még jobban megszorította.
- M-Miért?... – kérdezte meglepetten Tweek, ahogy behunyva szemeit még bújt hozzá a feketéhez. Craig viszont nem válaszolt ehelyett dühösen nézet el a másik vállai fölött. Legszívesebben kettétépte volna a lányt, majd még apró cafatkákra. Sőt talán még annál is rosszabbra!
- Tweek... ígérd meg, hogy nem hagyod el magad és küzdesz amíg csak bírod - mondta komolyan ahogy a zöld szemekbe nézet.
- Persze! Soha nem fogom elhagyni magam! – mondta elszántan, majd pár másodperc után feje mint egy érett paradicsom úgy nézett ki, majd elfordítva tekintetét szólalt meg. – És ömh… ha feláll az árt a sebeimnek?
- Természetesen nem baj, de majd hozok jeget a gondra - nyomot puszit a másik homlokára ahogy elengedte és belépet a szobába.
- Jeget?! – ment a fekete után, becsukva maga mögött az erkély ajtót.
- Kétféleképp lehet lelohasztani a merevedést - emelte fel ujját - ha valaki kielégít, vagy ha jeget raksz rá. Természetesen az elsőről szó sem lehet tekintve, hogy nem éppen kéne még jobban elfertőzni a sebeket így jön be a másik ötlet, a jég.
- És ha csak megvárnám amíg… magától? – kérdezte, ahogy vörös fejjel nézett Craig-re, aki elfordult és az ajtót nézte ezzel nem gondolva semmi rosszra. Ám feje egyre jobban vörös lett és kezdte úgy érezni Tweek-nek nem kéne nagyon várnia, ha egyszer ő is...
- Tweek! - fordult meg és még mindig kissé vörös fejjel fogta meg a másik vállait - nem szereted a jeget?
- Ömh… hát ott nem lenne valami kellemes… - feje még vörösebb lett, már ha tudott még vörösebb lenni.
- Nézd... esetleg, de csak ha te is akarod... - motyogta egyre elhalóbb hangon, ahogy fejét kissé lehajtotta.
- Hm? – pislogott nagyokat Tweek.
- Segítsek, hogy elmúljon? - nyögte ki végül ám nem nézet a másik szemeibe.
- Igen! – mondta boldogon mosolyogva, mit sem sejtve mit akar a másik. Craig megdöbbent a másik reakcióján.
- Biztos...? - Tweek-nek csak ekkor esett le, mire gondol a másik, feje újra vörös lett, de megint csak elmosolyodott.
- Ühüm… - bólintott félénken. Craig nyelt egyet, majd lágyan megcsókolta az előtte állót, majd egyre mélyítve a csókot kezdett vele az ágy felé haladni. Tweek félénken csókolt vissza, de ahogy a másik mélyítette a csókot úgy kezdett el egyre vadabb lenni a csókja. Míg végül az ágy az útjukba nem került és Tweek-et rádöntve mászott fölé a és kissé még mindig vörös fejjel hajolt a nyakához. Nyelvével először óvatosan megérintette a fehér bőrt, majd végül egészen a vállától kezdve a füléig végignyalt.
Tweek felnyögött a jól eső érzéstől.
- C-Craig… de… ha te nem akarod… jöhet a jég is… - mondta vörös fejjel. A fekete viszont újabb csókkal csitította el. Nyelvével végigszántotta a másik szájpadlását és miközben már a másik nyelvét simogatta sajátjával, kezei lassan csúsztak a másik derekára és ujjbegyeivel óvatosan simogatta a bőrét. Tweek belenyögve a csókba karolta át a fekete nyakát, ahogy kicsit megemelte csípőjét, mire Craig elszakadva tőle ismét a nyakához ment és belekóstolva kissé meg is harapta a puha bőrt, majd ezt még tetézve meg is szívta. Tweek felnyögve hunyta le szemeit, magához ölelve Craig-et élvezte a kényeztetést. A fekete kezei erre feljebb csúsztak a mellkasán és a szőke mellbimbóit zárták az ujjai közé, miközben kissé belenyalt annak fülébe.
- Chraigh… hah… - sóhajtozta a másik nevét Tweek, ahogy még jobban magához ölelte. Ám a fiú kibujt a kezek közül és eltérítve a másik karjait gyűrte fel pólóját és szájával izgatta tovább a másik már kissé kemény bimbóit. Tweek felnyögve vetette hátra fejét, ahogy a fiú nyelvével hozzá ért, csípőjét ismét felemelte. Craig most a másik bordáin haladva húzta nyelvét, majd mikor elért a csípőjéhez itt is megszívta egy kicsit a bőrt melytől Tweek felnyögve lökött még egyet csípőjén, ahogy erősen szorította össze szemeit.
- Engedd el magad~ - suttogta, ahogy följebb emelkedett és kezével végigszántott a másik bordáin, majd mindkét mellbimbóját kissé megszorította. Tweek kinyitva szemeit, vette szaporán a levegőt, majd megnyalva száját hagyta, hogy teste ellazuljon. Craig ezen elmosolyodott és kezeit lejjebb csúsztatva markolt bele a másik fenekébe, miközben egy újabb csókot nyomott a szájára. Tweek fel nyögve vette hátra újra fejét, ahogy ismét fellökve csípőjét súrolódott az Craig-ével, de épp hogy csak egy másodpercig. Erre viszont a másik is késsé elengedet egy nyögést, bár ő a végét már elharapta. Ujjaival lágyan simított végig a fenekén miközben szájával ismét a másik mellbimbóit izgatta aztán hírtelen, ismét megszorította a másikat és fogaival ugyan abban a percben harapott rá kissé a másik bimbójára. Tweek ismét nagyot nyögve lökte fel csípőjét, mi neki csapódott Craig-ének, de pár másodperc után újra leengedte. Ennek hatására szája még jobban összecsukódott és kissé belemélyesztette a másikba a fogait melyből erre kis vér kezdett csordogálni. Tweek fájdalmasan nyögött fel, ahogy lenézett a másikra.
- Sajnálom... - nyögte, ahogy kissé elhajolt, de kezei még mindig a másik fenekén pihentek.
- Semmih… Bhaj… - mondta mosolyogva Tweek, ahogy visszaeresztve fejét hunyta le szemeit, a levegőt még mindig gyorsan vette. Craig kissé kimerülten nézett a másikra. Nem volt több ötlete mivel mehetett volna el a másik. Így nyelve egyet kezeit levette és beletúrva a szőke fürjei közé csípőjét a másiknak nyomta és kissé mozgatni kezdte annyira, hogy Tweek csak épp hogy érezze. Eközben szájával ismét végigszántotta a nyakát, majd a fülénél megállva kissé beleharapott. Tweek szemei kikerekedtek a hirtelen gyönyörtől, nagyot nyögve ismét hátra vette fejét, majd behunyva szemeit feszült meg kissé teste. Craig ennek hatására még jobban odanyomta csípőjét és a lassú mozgás egyre gyorsabb lett. Tweek háta ívbe feszült, és egy nagyot nyögve remegett meg teste. Végül elernyedve remegett még mindig, ahogy kapkodta a levegőt. Craig a másik fölött kapaszkodott meg és ő is kissé szaporán véve a levegőt nézet le rá, majd puszit nyomva az izzat homlokra mászott le.
- Jobb...? - kérdezte.
- Ühüm… - bólintott lágyan, teste remegése elmúlt, majd kifújva magát nézett a másikra vörös fejjel.
- Ennek örülök - motyogta, ahogy kissé kótyagosan az ajtóhoz sétált, ám előtte zsebéből kivéve a kulcsot dobta az ágyra - zárkózz be és csak akkor nyiss ajtót ha tudod, hogy nem az a görény az... - Tweek felülve bólintott egyet, ahogy kezébe vette a kulcsot. Craig bólintott, majd egy gyors "szia" kíséretében már távozott is, kint viszont három lépés után a falnak dőlt és teste kissé megremegett. Hát persze... menekült mert ha még egy pillanatot a fiúval tölt, lehet nem bírta volna és ott helyben seb ide, vagy oda, de lefekteti...
- Nekem viszont kell jég... - motyogta, ahogy ismét elindult saját szobája felé. Útját egy barna üstök állta, Aaron zenét hallgatva lépett el a fiú mellett, viszont mikor fel is fogta ki az, megfordulva szólt oda a másiknak.
- Hey Craig!
- Hey! - köszönt vissza nem túl boldogan, ahogy tovább lépdelt.
"Már csak te hiányoztála boldogságomhoz" - motyogta magában.
- Tweek jobban van? – kérdezte, ahogy egyik füléből kihúzta fülhallgatóját.
- Hát az unkahúgod, miatt ismét ágyban van... - mondta, de még mindig nem állt meg. Aaron felsóhajtott.
- Mit csinált vele?...
- A körmeit csutkára kéne vágni és akkor talán csak simogatta volna - morogta, majd megfordulva a srácra nézet - nézd Aaron. Sietek úgyhogy majd máskor beszélünk. Tweek miatt meg ne aggódj. Hello - mondta és pont szobájánál belépet és kulcsra is zárta az ajtót. Aaron ezen pislogott párat, de végül vállat vonva indult el ő is szobája felé.
Ez alatt máshol a nap csak épp elkezdődött. Kyle kissé komásan nyitotta fel szemeit, ám hamar kipattantak mikor meglátta, hogy nem saját ágyában fekszik, jobban mondva nem éppen az ágyában.
- Mi a! - ugrott fel ám lassan az emlékek beömlöttek az agyába és fájósan kapott a fejéhez - ja igen - suttogta, ahogy átnézet a másik ágyra ahol Stan szuszogva pihent még. Tökéletes alkalom... Kyle halkan felkelt és óvatosan megközelítette az ajtót.
- Meg ne próbáld… - mondta halkan a másik, ahogy felülve szemeit dörzsölte. – nem tudsz halk lenni… Kyle. - A vörös kiegyenesedett a kissé gömbölyded tartásából, majd dühösen nézet a másikra.
- Nem akarom az egész hétvégét itt tölteni. A szobám is tökéletesen megfelel - mondta, ahogy ismét az ajtó felé igyekezett. Stan felpattanva termett mögötte, és megfogva csuklóját ásított egy nagyot.
- Ne már Kyle, később hisztizz…
- Nem hisztizek... - sziszegte, ahogy megpróbálta kitépni csuklóját - a saját ágyamban akarok felkelni...
- Ez is a te ágyad… - mondta flegmán a fekete, ahogy vissza húzta olyan erővel a másikat, hogy az mellkasának csapódott. Kyle kivörösödve eszmélte, hogy a másiknak milyen lassú szívdobogása van ám észbe kapva lökte el magát.
- A helyes felvetés inkább a volt... már kiköltöztem és szerintem hamarosan új szobatársat kapsz...
- Nem, nem kapok. Te pedig itt maradsz. – jelentette ki, ahogy az ajtóhoz sétálva kivette a zárból a kulcsot, és egy mozdulattal bokszerébe csúsztatta. – Gondolom nincs ellenvetésed… - Feje vörös lett és dühösen sétált a másikhoz.
- Engedj ki!
- Nem. – mondta, ahogy karba tett kézzel nézett a nála alacsonyabbra.
- Nem tarthatsz itt! Semmi értelme sincs - mondta még mindig mérgesen, ahogy karba vonta kezeit.
- De, ha kiengedlek elkap Wendy, megver, utána meg megerőszakol Eric. Ezt pedig nem akarom, és szerintem te se. – mondta dühösen. Összerezzent a másik kimondott szavaitól de állva a sarat még egyet közelebb lépet.
- Bezárva lenni valakivel az sem jobb! Szeretnék kimenni... nem lesz bajom. - Stan tekintete egy pillanatra szomorúvá vált, és aggódóvá, de lehunyva szemét tüntette el az érzelmeket arcáról.
- Jó próbálkozz csak, az ajtó zárva a kulcs meg nálam van~ - Kyle rettegve pillantott le a másik boxerére. Onnan ugyan ki nem szedi és ezt eldöntötte, így viszont a menekülési útvonal kissé csekélyre csökkent.
- Engedj ki vagy... vagy - nézet körbe ám nem jutott eszébe semmi.
- Vagy? – kérdezte ördögien Stan, majd felkuncogva közelebb lépett a másikhoz. – Ugyan Kyle, jobb ha beletörődsz hogy itt maradsz… - A vörös erre idegesen taszította el magától.
- Tudod... van valami amire még nem jöttél rá Stan - kezdett bele ő is kissé ördögien ahogy az ajtó elé sétált. Stan mögé sétálva támaszkodott az ajtóra, és a másik vállának suttogta a szavakat.
- Mire?...
Kezei a kilincsre fonódtak és nem is foglalkozott a másik közelségével.
- A pszichiáter azt mondta, hogy a taichi és az egyéb küzdősportokkal vezessem le a feszültséget... ami azt illeti, ha dühös vagyok az ilyen dolgok meg sem kottyannak - sziszegte, ahogy egy nagy rántással az ajtót megadta magát és kiesve belőle a zár, nyílt ki - és mi tagadás... most nincs éppen jó kedvem.
Stan ledöbbenve nézte a vöröst, majd kikerekedett szemekkel kezdett neki.
- ÚRISTEN! BEZZEG AMIKOR KÉNE NEMVAGY ILYEN AGRESSZÍV! CSAK VELEM! – darálta gyorsan. A kinyílt ajtó mögött Kenny állt, ki épp kopogni akart volna, ha az ajtó nem nyílik ki.
- Ó Szia Kyle… hát itt meg… - nézett az ajtóra és a két fiúra.
- MONDOM MIKOR DÜHÖS VAGYOK NEM PEDIG MAJD ÖSSZE FOSOM MAGAM A FÉLELEMTŐL! - fordult meg dühösen, ahogy a szőkét figyelmen kívül hagyta ám mikor kifele kezdett volna menni, egyből a mellkasának csapódott. Kenny hátra lépett egyet, és mit sem foglalkozva Kyle dühkitörésével mosolygott a másikra.
- Szia Kyle, jobban vagy? – Stan mögöttük állva állt ledermedve.
- Ühüm -bólintott már kissé kedvesebben a szőkére, meg sem fordulva - most viszont mennem kell...
- Várj Kyle! Oda mész ahova csak akarsz, csak annyi lenne, hogy mindig ott lennék a környékeden, ha nem gond. - mosolygott kedvesen. A vörös pislogott párat, majd lágyan elmosolyodott.
- Rendben, de most már tényleg menni szeretnék...
- Csak nyugodtan.~ - mosolygott Kenny, ahogy zsebre dugta kezeit. Stan végül az ajtófélfának pufogott egyet. – Neked meg mi bajod? – kérdezte Kenny felkuncogva, ahogy felé fordult.
- Bezzeg velem sose ilyen kedves… - mondta, ahogy karba tett kézzel vágott morcos arckifejezést. Kyle elmosolyodott és nem nézve Stan-re massirozni kezdett a szobája felé.
- Azért mert mindig letámadod… - mondta, ahogy lassú léptekkel elindult a vörös után.
- Jobb lenne, ha molesztálással halálra rémiszteném és mozdulni se bírna?! – kérdezte heves karmozdulatokkal.
- Nem. – jelentette ki Kenny egy, „hülye vagy?” arc kíséretében. – jah és javítsd meg az ajtót! – kuncogta, ahogy tovább lépkedett.
- DE HÁT NEMIS ÉN BASZTAM SZÉT! – mondta dühösen, ahogy a kilincs helyére nézett. Kyle eközben megállt és kissé hátra sandítva nézet az ajtóra, majd megfordulva sétált vissza.
- Igaz. Majd én megcsinálom - mondta, ahogy kissé közelebb hajolva méregette a kilincset.
- Ugyan hagyd csak. Ha Stan nem húz fel nem történik ez… majd ő megcsinálja. – kuncogott fel Kenny ahogy a másikra nézett.
- De… jó! – kezdett bele dühösen, ahogy visszatrappolva a szobába vett magára egy kék pólót. – Meg is csinálom! – jelentette ki határozottan, ahogy a porta felé indult.
- De... - kezdet volna bele, ám mikor Stan meg sem fordult kissé lesütötte tekintetét és mélyet sóhajtott - akkor is nekem kéne megcsinálni... nem?
Kenny a fekete után nézve szólalt meg.
- Hát, felőlem ketten is meg csinálhatjátok de… akkor megint mi lenne itt… - nézett a vörösre.
- Asszem segítek neki... de jobb ha átöltözöm - bólintott, majd a szobája felé kezdett el sietni. Kenny ezen aggódóan ráncolta szemöldökét, majd úgy haladva a másik mögött, hogy az ne vegye észre követte. Kyle simán ért el szobájáig, majd kinyitva az ajtót lépet be. Kicsit rossz érzés kerítette hatalmába, hogy olyan üres a szoba és, hogy csupán egy ágy van benne, de nem foglalkozva vele váltotta át gyorsan ruháit egy könnyed farmerre és egy lenge narancssárga pólóra. Kötéseire vigyázva még egy pulcsit is magára aggatott, majd kilépve zárta be az ajtót. Stan eközben a portán elkérve egy kisebb szerszámos dobozt trappolt vissza még mindig dühösen, a folyosón pár lány pirulva bámulta meg az egy szál bokszerben és pólóban mászkáló fiút, de kicsit sem zavartatta magát. Kyle ez alatt már visszaért a bizonyos ajtóhoz és Kenny is végig ott volt a nyomában. Szemügyre vette a kitört zárat, melyet már semmi nem menthetett meg. Kicsit erősen húzta ki... ide egy új kell és remélte Stan azt is beszerezte. Stan végül dühösen elérve az ajtóhoz engedte el a szerszámos dobozt, mi így a földre csapódva adott ki hatalmas hangot.
- Na, hogy is kéne… - mondta, ahogy leguggolva a kilincset kezdte el nézni nagyokat pislogva.
- Ezt itt ki kell cserélni - bökött a záró részhez, ami kissé kifele állt a falból - az ajtónak nincs baja, de ez nem menthető. Stan szarkasztikus fejjel nézett a másikra, ahogy morgott egyet.
- Van a ládában ilyen? Mert ha nincs, akkor venni kell - mondta, ahogy figyelmen kívül hagyta a másikat - Nyugi fizetem én csak nézd meg... - Stan kotorászva a ládában nézte tartalmát, majd dühösen puffogott egyet.
- Nincs.
- Akkor elmegyek venni - közölte teljes nyugalommal a hangjában, ahogy felkelt és farzsebébe nyúlva ellenőrizte meg van e pénztárcája - Jössz vagy maradsz?
- Megyek… - morogta Stan ahogy még mindig a kilincset fixírozta. Végül megunva a látványt ment be szobájába, és egy gyors mosakodás kíséretében felöltözve lépett ki a folyosóra, majd indultak el együtt kifele. Egy jó negyven perc múlva már a városban sétáltak, viszont egyikük sem szólt a másikhoz. Hallgattak és Kyle nem akarta megtörni a csendet. Persze megfordult a fejében, hogy bocsánatot kér az ajtó miatt, de úgy gondolta az ráér később is. Annyira nem volt fontos... viszont valami más igen. Arca mindig kicsit piros lett, amikor csak rágondolt. Amit tegnap mondtak neki... amit ő mondott... amit Stan Marsh nyögött ki neki... Váratlan és hihetetlen, de az érzést nem tudta kezelni. Sehogy. Pedig nem arról volt szó, hogy közömbös a másik iránt, csak félt... retteget attól, hogy a szeretett szavak elvesztik varázsukat és csak dobálóznak velük a levegőben. Nem akarta komolyan gondolni, ám a másik szemében akkor nem a vicc csillogott... Stan zsebre dugott kézzel sétált a másik mellett, komor tekintettel kémlelte a tájat, dühe kezdett elszállni a sétától. Mostanában egyre hirtelen haragú lett, mivel minden szenvedélyéről lemondva élt. A tegnap este meg sem fordult a fejében, ahogy a bokszerében lévő hideg kulcsra koncentrált, és a kitépett kilincsre.
- Bocsánat az ajtó miatt - nyögte végül ki nagy őrlődések közepette.
- Semmi. – mondta Stan nem nézve a másikra. – Nem a te hibád.
- Voltaképp én téptem ki szóval az én hibám - válaszolta semlegesen.
- De én… idegesítettelek fel. – mondta még mindig nem nézve rá.
- Nem idegesítettél fel, csak... dühös lettem. - Stan nagyot sóhajtott.
- Az ugyan az. - Kyle abba hagyta a további mentegetőzést helyette csöndben sétált tovább a barkácsbolt felé ám néha-néha felpillantott a fiúra. Aki néha összeráncoltam szemöldökét, és néha felmorgott, de továbbra is inkább a tájat kémlelte sem mint hogy a fiúra nézzen. Végül elérték a boltot és Kyle egyedül ment be megvenni a szükséges dolgot.
- Addig sincs velem... - motyogta, ahogy megkeresve a kilincseket választott egyet és már indult is a pénztár felé. Stan eközben a bolt előtt álldogálva a földet fixírozta, néha-néha arrébb rúgva néhány kavicsot kavart kisebb por felhőket.
- Nem is volt olyan drága - nézet a zacskóba, ahogy már kifele kezdett el menni ám egy lány az útját állta.
- Szia Kyle. - a vörös kissé megrezzent, de mosolyogva intett vissza a feketének.
- Lucy! Mi újság? Mit keresel itt?
- Leszakadt a polc a szobánkba és nekem kell új csavart vennem - a kis zacskó a kezében megcsörrent jelezve tényleg azt vett - és te?
- Kilincset... van egy kis gond vele - vakarta meg vörös fürtjeit, ám arca ugyan ilyenné vált mikor a lány egy lépéssel közelebb jött hozzá.
- A múltkori miatt elnézést... én csak. Nem is tudom mi ütött belém - szabadkozott a lány, ahogy kezei közt a kis zacskót kezdte gyűrögetni, ám ahogy felemelte fejét még közelebb került ezzel a fiúhoz - de én komolyan gondoltam! Nagyon kedvellek Kyle!
- Én is kedvelek, de... - motyogta, ahogy távolodni kezdett ám, ekkor a fekete karjait a fiú köré vonta és szorosan magához ölelte.
- Szeretlek! Teljes szívemből!
- Hol van már… - mondta maga elé bosszúsan Stan, meg fordulva lépett be a boltba, viszont mikor dühösen kinyitva az ajtót meglátta a kis párost, minden érzelem eltűnt arcáról, és egy szó nélkül sarkon fordulva lépett ki a boltból.
Kyle ezt természetesen nem látta. Két dolog is zavarta akkor... az első, hogy Lucy kicsit túlságosan is közel volt hozzá, a másik pedig, hogy bordái nem éppen kedvelték főleg most, hogyha szorongatják őket.
- Lucy eresz el. - kérlelte a lányt, aki erre rögtön elengedte és hátrébb lépet és elszánt arccal nézet a másikra.
- Gondolt át kérlek... - csupán ennyit mondott, majd el is sietett a boltból otthagyva a kissé remegő lábú fiút. Stan most a bolt falát támasztotta, tekintete komor volt. Feltekintve az égre, sóhajtott egyet.
- Eső lesz… - suttogta maga elé. Mikor meglátta Lucy-t kilépni a boltból, ismét csak sóhajtott, majd őt követve pár másodperc után megjelent a vörös is és gyomrát fogva lépkedet a fiú mellé.
- Itt van mehetünk... - mondta kissé semlegesen szörnyülködve, majd választ sem várva indult el. Stan ezen felhúzta szemöldökét.
- Mi van, ennyire erősen ölelgetett? – kérdezte semlegesen, ahogy beérve a fiút az eget nézte.
- Igen - válaszolta röviden, ahogy fel sem nézet a másikra.
- Eső lesz, sietnünk kéne. – gyorsított tempóján. Kyle lustán nézet fel az égre, majd csak vállat vonva lépkedet tovább saját tempójában. Ez érdekelte most a legkevésbé... sőt talán még egy kis eső ki is mossa a gondolatit. Stan pár méterrel a másik előtt haladva nézte egyenesen az utat. Nagyot mordulva torpant meg és kezdett el kutatni nadrágjába. Végül kivéve a kis kulcsot vágta földhöz.
- Faszom beléd! – mondta a kis tárgynak, ahogy tovább sietett. Kyle felvéve a kulcsot a földről nézet a másik után, majd sietősen ő is utána eredt.
- Stan mi a baj? - kérdezte, ahogy kissé lihegve de beérte.
- Semmi… - pislogott nagyokat a másikra. – Mi lenne? – kérdezte, ahogy a vörös nyakát kezdte el fixírozni.
- A kulcs... - motyogta, ahogy felemelte a kis tárgyat és a sötét felé mutatta.
- Szúrta a… - mondatát nem fejezte be, kikapva a másik kezéből a kulcsot nézett oldalra. – Kösz.
- Kyle kérdően nézet a másikra, nem értve mi a fene üthetett belé.
- Tényleg jól vagy? - kérdezte.
- Persze. – mondta, ahogy ismét előre sietett. Egészen addig csöndbe mentek, amíg el nem kezdett cseperegni az eső, szinte egyik percről a másikra váltott át a zápor viharrá. – Remek! – kiáltotta Stan az ég felé dühösen. Kyle a hideg cseppektől kissé összerezzent.
- Menjünk valami fedett helyre! - mondta a másiknak, ahogy futni kezdett. Stan is rohanásnak eredt, az eső olyan sűrű cseppekben esett, hogy az ember alig látott pár méterre. Ennek következtében Stan pár perc múlva máris frontálisan ütközött valakivel/valamivel… A fekete a földön kötött ki,
- Elnézést! – mondta, ahogy felállt a földről, és a másikhoz lépve nézett le, a szőke hosszú hajú lányra.
- S-semmi gond! – mondta mosolyogva. Stan segítő kezet nyújtva neki húzta fel. – Az én hibám, nem kéne így rohannom. – Stan csak elmosolyodott.
- Ugyan már, megesik. – A lány elpirulva fordította el tekintetét.
- Amúgy, ha fedett helyet keresel… innen nem messze van egy buszmegálló, de ha nem zavar meg is mutatom, én is oda menekülök az eső elől. – mondta mosolyogva ahogy hosszú fürtjei egy részét fülé mögé tűrte. Kyle ugyancsak arra futott és végül leülve a padra rázta meg kissé vizes fürtjeit, majd Stan felé nézet ám látva, hogy már társasága van rögtön elkapta fejét.
- A nevem Jessica, örülök hogy megismerhettelek! – mondta mosolyogva a lány.
- Stan. Szólíthatlak Jess-nek? – kérdezte egy csábos mosoly kíséretében a fekete.
- Hááát~ na jó, de csak te~ - mondta mézes mázon hangon a lány, mire mindketten felnevettek. – Mi járatban vagy erre Stan?
- Ide járok suliba. Na és te? Nem tűnsz kisvárosi lánynak.
- Hát, pedig itt születtem! Épp a távolságit várom, New Yorkba készülök, oda járok suliba. – Stan ismét elmosolyodott.
- Nahát~ - hirtelen egy nagy fehér busz állt meg a megálló előtt. – Ahogy látom meg is jött, viszlát Jess, örülök hogy megismerhettelek~
- Szia Stan, remélem egy nap még találkozunk! ~ - integetett a busz ajtójából vissza a lány, majd mikor elhajtott a busz, Stan leülve Kyle mellé csavarta ki pólóját.
- Te minden lánnyal tudsz flörtölni - kérdezte, ahogy pulcsiját levéve ő is a vizet csavarta ki.
- Ez nem volt flörtölés, csupán kedvesen eltársalogtam vele. – mondta, ahogy abba hagyta pólója csavarását.
- Az a csábos mosoly mindent elárult - dőlt hátra mosolyogva, ahogy az üveget nézte melyen a kis cseppek folyamatosan pattantak vissza. Stan felhúzta egyik szemöldökét, ahogy Kyle arcát fixírozta.
- Ezt úgy mondod… mintha féltékeny lennél… - Kyle arca vörös lett és tiltakozóan rázta meg a fejét.
- Miért lennék féltékeny?! Semmi okom rá... hisz mi csak barátok vagyunk.
- Igaz. Elég nagy hülyeség. – nevette el magát a fekete, ahogy a buszmegálló tetejét kezdte el nézni.
Kyle egy picit oldalra sandított, majd vissza az egyik pocsolyára.
- Amit tegnap mondtál... komolyan gondoltad?
- Igen. – mondta komolyan, még mindig a tetőt nézve, mire Kyle lassan bólintott, mintha csupán ennyit akart volna. Csak ennyit és semmi többet.
- Vajon mikor áll el... - tanakodott el.
- Sz’tem nem sokára, mivel elég nagy erővel esik. – mondta a fekete, mintha az előző kérdés el sem hangzott volna.
- Ősszel pedig nem szokott ilyen nyári záporra hasonlító eső esni...
- Jah… - Stan teste először csak megrázkódott, majd lágy remegésbe kezdett. Egy káromkodást kinyögve vette le pólóját, és átölelve magát kezdte el dörzsölni karjait.
- Fázol? - fordult felé, bár arcán a felső teste látványára halvány pír szökött fel.
- Ja… te nem? – kérdezte meglepett tekintettel Stan ahogy végig nézett a másikon.
- Kissé, de annyira nem zavar - pislogott párat a didergőre. Stan csak dünnyögve egyet fordult el, ahogy kezeivel egyre hevesebben dörzsölte magát.
- Keresni kéne valamit ami felmelegít - nézet körül, majd vissza a feketére. Szemeiben aggódás csillant meg.
- Hagyd csak, túlélem. – mondta, ahogy pólóját újra kifacsarta.
- Megfázol és tüdőgyulladást kapsz... miattam - beharapva alsó ajkát nézet ismét a másikra, majd közelebb csusszanva hozzá, kezét a hideg bőrre tette és simogatni kezdte, hogy felmelegítse a másikat. Stan felhúzta szemöldökét.
- M-Mit csinálsz? – kérdezte dideregve.
- Segítek, hogy felmelegedj - mondta kissé morogva, ahogy másik kezét is a fiú karjára fektette és így simította tovább - nem akarom, hogy megfáz...
- Ettől nem fogok felmelegedni… - nevetett fel Stan. – de azért kösz-sz. - Csalódottan vette el kezeit a másik hideg karjától. Tudta jól ilyen időben nagyon semmi nem melegít fel... semmi.
- Én is kezdek fázni - mondta, ahogy felkelve Stan elé lépett és megragadva kezét állította talpra. Nem nézet rá. A földet fikszírozta és arca kissé vörös lett, ahogy belegondolt mit is akart csinálni - régen a másikat úgy melegítették, hogy... hogy...
- Hogy? – kérdezte nagyokat pislogva a fekete.
Ha lehet a paradicsom legvörösebb színét vette fel az arca és az sem segített sokat mikor ő maga is lekapta saját pólóját. Testén a kötések még annyira nem áztak át, ám vállai már remegtek a hidegtől. Lassan lépet egyet közelebb és kezeivel még ennél is lassabban karolta át a másik derekát és bújt oda hozzá. Stan kikerekedett szemekkel nézett le a másikra.
- Kyle?... – suttogta halkan, meglepetten.
- K-kuss... fázok - mondta kissé remegve, ahogy szorosabbra fonta az ölelést remélve, hogy a fekete kevésbé fog így fázni. Stan végül elmosolyodva ölelte át a másikat, és hátát kezdte el simogatni.
- J-jobb? - kérdezte, ahogy fejét a másik mellkasának döntötte.
- Igen. És neked?
- Kicsit... - feje még vörös volt és nem mert a másikra nézni.
- Akk’ jó~ - még jobban magához ölelte a másikat.
- Elállhatna... az eső - motyogta egyre halkabban, ahogy teste még mindig remegett, bár már maga sem tudta mitől. Stan észlelve a másik remegését, mind két kezével a másik hátát kezdte el simogatni, ahogy még jobban közelebb bújt hozzá.
- Stan... - nyüszögte félénken a vörös, ahogy kicsit elhúzódott a másiktól - jobb m-már?
- Igen… - Stan kezeit még mindig Kyle hátán pihentette, de észbe kapva kapta el kezeit. – Bocsi. Elfelejtettem. – hátat fordítva a másiknak lépett a padhoz amin vizes pólója hevert.
- Ennek örülök - motyogta, ahogy a pólóját ismét magára rakta, bár kirázta a hideg a kissé hideg ruhadarabtól. Stan felkapva pólóját állt a megálló széléhez, úgy kémlelt körül.
- Most már csak csepereg, szerintem indulhatunk, ennél jobban nem tudunk elázni. Kyle bólintott és felkapva pulcsiját amit a fejére dobott, és persze a kilincset indultak vissza a suli felé. A nap is lassan kisütött és az eső már csak a növényeken csillogott. Stan kezében vitte vizes ruha darabját, az úton végig Kyle előtt haladt pár méterrel, nem szólt hozzá a másikhoz, csupán komoran kémlelte a tájat.
„Amikor az a lány ér hozzá… az nem zavarja…’ gondolta magába a fekete, ahogy tekintete kissé elkeseredett. Mikor beértek az épületben, Kyle-ra ismét rájött a didergés így úgy döntött a barkácsolás előtt lecseréli vizes ruháit.
- Átöltözöm... sietek ahogy tudok - mondta, ahogy lefordulva haladt szobája felé. Stan még egy ideig nézett Kyle után, majd sóhajtva egyet lépett be szobájába, teljesen meztelenre vetkőzve hajította el nedves ruháit, majd magára zárva a fürdő ajtót kezdett bele egy forró zuhanyba. Ugyan ez a folyamat zajlott le a vörös szobájában, majd mikor végzet már felöltözve hagyta ott a szobáját és indult el Stan felé, ám agyában annyi gondolat járt a fiúról, hogy észre sem vette, valaki figyeli a falak mögül. Valaki, aki lesből akart támadni...
Stan még élvezve a zuhanyt nézett hirtelen az ajtóra, majd elzárva a vizet lépett ki a zuhany alól, és derekára kapva egy törülközőt sietett ajtójához.
- Basszus egyedül hagytam… - suttogta maga elé.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
