| Anvil : 21. fejezet: A gyengék pusztuljanak |
21. fejezet: A gyengék pusztuljanak
2011.08.11. 17:38
Jó szórakozást hozzá~ >///<
A csarnok tele volt az írók képeivel. A tömeg kisebb volt, mint amire számított, de kedvét ez sem lohasztotta le. Érdekelte és szinte csillogó szemekkel nézet körbe. A jegyeket már a karjukon viselték karszalag formájában és a biztonsági őr még egy térképpel is kedveskedett nekik. Az utak egyenesek sehol egy levágás. Tökéletes. A régmúltból egészen a fényes jövőig és végül a kiállítás végén a mennyország kapuja tele szuvenírrel.
Butters szinte meghatódva és csodálkozva nézte kedvenc írói és költő profilját, majd kissé előre szaladva egy nagyobb könyvhöz sietett, ami egy üveglap alá volt rakva. "A világ legnagyobb és legkisebb könyve".
- Hihetetlen de pici~ - nézet bele a nagyítóba ahogy megvizsgálta a kis borsó mérető könyvet. Kenny mindeközben zsebre dugott kézzel követte a szőkét, majd megállva mögötte nézett ő is a kis könyvre, már amennyit látott belőle.
- Ki csinálta? – kérdezte, ahogy még közelebb lépett Buttershez.
- Nem lehet tudni, csak azt, hogy ez a legapróbb könyv a világon - ámuldozott, majd megfordulva tovább lépet, ám megragadta a szőke kezét. Kenny hagyva, hogy a másik oda húzza, amerre csak akarja nézte mosolyogva. Gyorsan járták végig a termeket és Butters mindenhol érdekességeket mondott, vagy mesélt, ahol pedig nem tudott a kiállított anyagról szóló kis táblát olvasta. Egészen addig, amíg el nem értek a jövőhöz, melyen már a várható írók kaptak helyet.
- Kenny~ elárulhatok egy titkot? - kérdezte, ahogy az ifjú írok névsorát nézte.
- Persze. – mondta, ahogy a névsorról a másikra nézett.
- Szeretnék, majd egy napon én is író lenni, de... egyenlőre még nem tudom, hogy kezdjek bele - mosolygott és kissé szégyenlősen a cipőjére bambult.
- Hm~ Hát gyakorold. És egy nap lenyűgöző vereseket fogsz írni! – mondta, ahogy beletúrt a másik szőke tincseibe. Butters kissé elvöröslött, de utána inkább mosolyogva lépet el.
- Író, nem költő~ - nyújtotta ki nyelvét, majd puszit nyomva az ajkaira nézet a kék szemekbe - de ez titok! Nehogy mástól visszahaljam. - Kenny elmosolyodott.
- Hogy árulnám már el másoknak a szerelmem titkait? - A kis szőke erre még jobban, elpirult, majd elrejtve zavarát oldalgott tovább a kijárat felé, és mikor megpillantott az ajándék boltot, mint egy lány sikítva támadta le a könyveket és az emlék iratokat. Kenny követve a másikat nézett körül ő is a boltban. Zsebébe nyúlva már megfogta pénztárcáját, gondolván nem sokára úgy is előkell vennie, ám végül nem volt szükség rá. Butters mindegyik kis sarokba benézet, ám mikor eltűnt barátja szeme elől csupán egy kis mütyürt vásárolt saját pénzéből és azt is zsebre vágta, hogy a másik ne láthassa.
- Nem találtam semmi izgit~ - panaszolta, ahogy kifele kezdte húzni barátját.
- Hm, és most? – kérdezte, ahogy még az ajándékboltra nézett.
- Hova szeretnél menni? Az én kívánságom megvolt, most te jössz - kacsintott rá, mire Kenny nagyot nyelt, majd megrázva fejét kezdte el húzni a másikat a kijárat felé.
- Mit szólsz egy Shake-hez?
- Oké~ - vigyorgott, ahogy ujjaikat összefonva követte a másikat. Nem sok időbe telet, és már is találtak egy kisebb cukrászdát. Szerencséjükre csak páran álltak előttük a sorban. Kenny nézegetve a Shake-k listáját döntött a csokis mellett.
- Hm~ Te milyet kérsz? – kérdezte a másik felé fordulva.
- Epreset - bökött a rózsaszín csodára. Kenny elmosolyodva karolta át a másik derekát és húzta magához közelebb.
- Ennyire szereted az epret~?
- Igen - motyogta, ahogy elpirultan dőlt neki a másiknak. A sor hamar elfogyott, és mikor a kiszolgáló lányhoz értek, az mosolyogva fogadta őket.
- Sziasztok~ Mit adhatok?
- Egy nagy csokis, és egy nagy epres Shake-t. – A lány mosolyogva állt neki a finomságok készítéséhez, míg Kenny elővéve pénztárcáját rakta az árát a pultra. Az koktélok kavarogtak és a szőke szinte elmélyülten nézte a gyümölcs és a csoki örvényt, majd mikor a kiszolgáló már lerakta a pultra elvéve a pénzt mosolygott a két fiúra. Kenny elvéve a két üdítőt, ment messzebb a pulttól, majd nyújtotta át Butters-nek az eprest.
- Parancsolj~
- Köszi - bekapva a szivószált szívta meg kicsit a rózsaszínű löttyöt - finom - nyammogta, ahogy örömittasan ismét nagyot szürcsölt. Kenny feje egyre vörösebb lett, ahogy agyában perverzebbnél perverzebb képek ugrottak be, így inkább lehorgasztva fejét szívott bele saját italába.
- Tudod azon gondolkodtam, ez nekünk most az első randink... vagy valami olyasmi - mondta kicsit elpirulva, ahogy ismét megszívta a szívoszált, majd megnyalva édes ajkait nézet rá a mellete menőre. A szőke arcán még mindig volt egy kis pír, de tovább szívva italát nézett kérdően a másikra.
- Szóval... - vöröslött el még jobban és ujjai görcsösen fogták a poharat - én nagyon jól érzem, magam és ezt meg is ismételhetnénk... esetleg, ha nincs dolgod.
- Akármikor Butters~ - szakította el ajkát a szívószáltól, és ezzel egy időben nyomta neki a másiknak sajátjait. Aki kissé meglepődve, de karjait átfonta a másik nyaka körül és úgy húzta közelebb magához viszonozva a kissé csokis csókot. Mikor elváltak ajkaik, jólesően nyalta meg sajátját.
- Hm~ Finom ez az epres Shake.
- Én sem panaszkodhatom - vigyorgot aranyosan, ahogy elfogyasztva a maradékot dobta a dobozt a szemetesbe. Kenny még csak Shake felénél járt, így tovább szívogatva a szivószállat fonta össze ujjait a másikéval.
- Most már visszamehetünk a koleszba, nem?~
- Ühüm~ - jobb keze a zsebébe csúszott megragadva a kis papírzacskót mosolygott a másikra - oh tényleg~ holnap péntek lesz igaz?
- Igen, miért? – kérdezte mosolyogva.
- Megyek haza! - emelte fel mutató ujját, majd le is engedve nézet előre.
- Haza?... Ó… - nézett fel az égre. – És mikor jössz vissza?
- Vasárnap este fele. A szüleim miatt... kicsit olyan aggódósak - rántotta meg a vállát mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog.
- Rendben~ Mikor kell indulnod? – kérdezte, ahogy közelebb lépve puszit lehelt homlokára.
- Oh jönnek értem, de úgy órák után valamikor.
- Akkor addig használjuk ki a maradék időnket~
- Okés~ - vidult fel, ahogy közelebb húzódott és vállát kicsit a másiknak dörzsölte - De nem örökre megyek el~
- Tudom~ de nagyon fogsz hiányozni. – Ölelte magához Kenny.
- Csak pár nap~ nem annyira vészes - ölelte ő is át, ahogy kissé megsimította hátát.
- Igaz de~ - összefonva ujjait a másikéval kezdte el húzni a kolesz felé. – Ha szeretsz valakit… - Arca lángba borult a kijelentéstől és a maga elé húzva kezét nézte a másik hátát, majd az összefont kezüket. Boldog volt mérhetetlenül és soha nem gondolta volna, hogy ilyen hamar rátalál a boldogság. Örült. Nagyon is.
- Szeretlek - suttogta maga elé, ahogy felvéve a szőke tempóját lépet mellé, majd kicsivel hangosabban mondta - Szeretlek.
- Én is… - suttogta Kenny, a másik ajkának, majd utána le is támadta egy szenvedélyes csókkal. A szőke készségesen viszonozta a kellemes érzést, ahogy karjait a fiú nyaka köré vonta. Kenny elválva Butters-től kezdte el ismét húzni.
- Na siessünk, siessünk! ~
- Hova sietünk ennyire? - kérdezte, ahogy nagyokat pislogott az előtte levőre - Dolgod van?
- Igen, veled. – kuncogta a szőke.
- He~ és micsoda? mit fogunk csinálni?
- Meglepi…~ - mondta sejtelmesen. Butters még pislogott párat, majd kicsit izgulva csimpaszkodott bele a másik karjába.
- Meglepi? MI az mi az?
- Ha elárulnám, nem maradna meglepi~ várd ki! – kuncogott a szőke aki az orra alatt eldünnyögött pár mondatot de attól még vidáman követte a másikat.
Tweek álmát egy hangos ajtónyitódás szakította félbe, és persze csak is egy valaki látogathatta meg a fiút. Tweek felülve ágyán nézett farkas szemet a jövevénnyel. Hirtelen megmozdulni sem volt képes, ahogy a másik egyre közelebb és közelebb lépkedett hozzá. Leült a fiú mellé az ágyra, és kezét annak rémült arcára tette.
- Még fáj a hátad? – kérdezte lágy hangon, mire a fiú megrázta fejét.
- Aaron… - suttogta maga elé. – Mit keresel itt?
- Bűntudatom van… Ramóna miatt. Ő tette ezt veled… és hibásnak érzem magam. Mert az én unokatestvérem. – Tweek ledöbbenve hallgatta a szavakat, majd hátrébb csusszanva nézett haragosan a fiúra.
- Menj ki kérlek. – mondta semleges hangon. Aaron tekintette elszomorodott, majd felállva indult el a kijárat felé. Elhagyva a helyiséget csukta be maga mögött az ajtót, és tért vissza saját szobájába. Craig a hátizsákjával együtt saját szobája felé tartott ám mikor megpillantotta, hogy az új fiú egy bizonyos szobából jön ki a hátán végigfutott a szőr.
- Tweek-et nézted meg? - kérdezte semmit mondó hangon, ahogy az ajtóra bökött.
- Igen de… jól elküldött. – nevetgélte a barna.
- Ilyenkor inkább nem érdemes zavarni - lábait emelve indult el ismét. Centik választották el, majd egyre kevesebb míg egyszerűen elment mellette - na mindegy... hali! - intett neki, ahogy tovább lépet saját ajtaja felé.
- Igazán szerencsés vagy Craig~ - mondta a barna kuncogva, ahogy ő is szobája felé ment. A fekete csupán egy másodpercre állt, meg majd keserű mosoly szökött fel a szájára és ő is tovább indult.
Mikor a páros elérte a koleszt, Kenny egyből szobája felé kezdte el húzni a másikat, mikor elérték, Kenny megállva az ajtó előtt engedte el a másik kezét.
- Egy perc és jövök, várj itt! – mondta, ahogy beviharzott saját szobájába bezárva maga mögött az ajtót. A fiú csupán pislogott párat a másik után, de boldogan dőlt neki a falnak és néha, néha felpillantva az unalmas padlóról. Egy szőke hajzuhataggal megáldott lány, dühösen ment végig a folyosón, mikor megpillantotta Butterst, csak elvigyorodott, majd oda rohanva hozzá, vette fel kedves maszkját.
- Szerbusz Butters~! – köszönt, ahogy nagyot csapott a fiúra. – Mizu~?
- Hello~ - motyogta, ahogy kezét a fájós hátára rakta. Igaz volt a pletyka miszerint egy "Herkules" veszett el a lányban - Nataly... igaz? Te voltál itt múltkor Kenny-nél korepen. Hogy megy?
- Már jobban~ De azért kéne még segítség csak… Kenny azt mondta nem ér rá. – nézett oldalra. – De keresek mást. – újra fiúra szegezte tekintetét, mi átváltott kedvesből egy igazi ördögivé. Kezeit a fiú mellé támasztva hajolt hozzá közelebb. – És te még is milyen kapcsolatban vagy Kennyvel?~
- Mi... barátok vagyunk... - motyogta most már kissé félősebben, ahogy a lány szemei közé nézet.
- Igazán?~ Csak barátok?~ - hajolt még közelebb, ahogy a másik ajkainak suttogta ördögien a szavakat, majd hirtelen elugorva a másiktól mosolygott újra. – Oksika!~ - az ajtó kinyílt, és Kenny kilépve rajta nézett felhúzott szemöldökkel a lányra.
- Naty?... – kérdezte, ahogy Butterst magához húzta.
- Csak erre jártam, és köszöntem neki, de megyek is Hali~ - azzal el is viharzott. A kis szőke kissé megszorítva barátja karját pislogott a lány után. Az, az ördögi tekintett nem sejthetett jót és valahogy érezte, hogy a lány nem először fog neki köszönni.
- Kész vagy? - kérdezte végül terelve a másikról a témát.
- Igen~ Gyere csak be… - mondta mosolyogva, ahogy behúzta maga után a másikat, egészen erkélyéig cibálta, majd ott elengedve rohant vissza szobájába, és két pohár, forrócsokival tért vissza. Átnyújtva egyiket Butters-nek, kortyolt bele sajátjába.
- És~ sejtésed sincs miért kell hazamenned? – kérdezte vigyorogva.
- De! Mert vár otthon a házi munka. Mondtam már, hogy a szüleim, komolyan veszik ezt az egészet... - morogta, ahogy ő is bele kortyolt az édes italba.
- És szerinted semmi más miatt? ~ - kérdezte, ahogy háttal az erkély korlátnak dőlt.
- Semmi más miatt. Talán még egy kis garázstakarítás, de más nem...
- Pedig szerintem nem csak azért hívnak~ - elfogyasztva italát tette le a kis asztalra az üres bögrét, mi az erkélyen foglalt helyet.
- MI másért? - vont vállat, ahogy az erkélyen kihajolva a fákat nézte - Anyámék ilyenek... semmi másért nem hívnának haza..
- Úgy gondolod? ~ - kérdezte ahogy átölelve hátulról a másikat suttogott a fülébe. Kezei a másik kezére simultak és úgy dőlt kicsit hátra a másik karjaiba ezzel is lágyabbra véve az ölelést.
- Miért olyan fontos ez~? Hmm ~ - Kenny fene se tudja honnan, egy kisebb dobozkát húzott elő, türkiz csomagolásán sárga masni díszelgett, a másik elé tolva mosolyodott el.
- Talán mert szülinapod lesz holnap? ~ - A fiúcsillogó szemekkel fogta meg a kis dobozt és
elnézegetve azt egy ideig, boldogan sikoltott fel
- Szülinap! Várj... az holnap van? - kérdezte, mint akinek most lenne először eme nemes ünnep.
- Heh~ Komolyan elfeledkeztél a saját szülinapodról? – kérdezte kuncogva puszit nyomva a másik homlokára.
- Hát... sok helyen állt a fejem mostanság - morogta, ahogy megfordulva hála puszit nyomot a szőke szájára, majd a kis dobozt kezdte nézni - ümm~ szabad ?
- Persze azért van! – mosolyodott el. A kis szőke ismét kipirulva kezdte óvatosan lefejtegetni a kis szalagot és olyan izgatottan vette le a doboz tetejét, hogy szinte kieset a kezéből.
- Ez... - motyogta, ahogy kiemelve a kis ajándékot könnybe lábadtak a szemei. A kis nyuszi nem volt nagy. Kézben szorongatható és bundája olyan fehér volt akár a frissen leesett hó. Ahogy végigfutatta rajta a kezét a selymes bunda csikizte ujjait, amitől még jobban elpirulva szipogott fel. - Köszönöm...
- Boldog 15. születésnapot~ - húzta magához, hogy egy szenvedélyes csókkal is megjutalmazza a másikat. Aki erre kezeit az ajándékkal együtt fonta át a másik nyaka körül és elmélyítve a csókjukat, hagyta hogy a másik kissé kényeztesse nyelvével. Kenny végigsimítva a másik hátán vándorolt le keze egészen a másik fenekéig, hol belemarkolva húzta magához még jobban a másikat aki belenyögve a csókba hagyta, hogy a másikhoz simuljon ám a kábulattól, kieset a kis nyuszi és a doboz a kezéből, de ezt észre sem véve nem szakadt el Kenny-től. Ágyékát a másikéhoz dörzsölve mélyítette még jobban a csókot, ahogy jobbjával a hátán simított végig, a ballal pedig még mindig a másik fenekét markolászta.
- Ah~ - hajolt el egy kicsit, de rögtön újra a másik ajkainak tapasztotta sajátját és Kenny mohon kapott újra utána. Ezután jobbját is a másik fenekére vezette és úgy markolt bele mindkét kezével.
- Kenny... nekem Ah~ pakolnom kéne~ - motyogta, ahogy lábai kissé reszketni kezdtek.
- Oké… - suttogta az ajkainak, majd ismét letámadta.
- De nekem Ahhh~ - nyögött ismét és lábai nem bírva tovább rogyott kissé össze - muszáj lenne ahh~ - Kenny leguggolva kapta fel Butters-t, úgy hogy az ölébe üljön, így csókolta meg újra, ahogy besétálva az erkélyről, és végül elengedve hagyta, hogy az-az ágyra hulljon, viszont hamar fölé mászott és ismét megcsókolta. Nyelvük összesimult és Butters ismét átfonta karjait a szőke nyaka körül, míg csípőjét feltolta. Kenny erre vadul markolt a másik fenekébe, ahogy ágyékát még erősebben dörzsölte a másikénak.
- K-k-kenny~ nem lesz... ez így... ahhh~ - nyögte, ahogy még jobban érezte a fiú merevedését.
- Nem lesz? – kérdezte vágytól teli hangon, neki esve a másik nyakának kezdte el szívogatni és harapdálni az érzékeny bőrt.
- Nem fog menni... a csomagolás~ - motyogta még mindig, ahogy oldalra fordítva fejét hagyta hogy a nyakához férjen - a szüleim...
- De… menni fog… - suttogta a Butters bőrnek, ahogy nagyot szívva rajta, kezét a nadrágjába csúsztatva szorította meg annak tagját aki erre egy halkat felsikoltva, tette kezeit a másik csípőjére és kába tekintettel nézet fel.
- A szüleim... percek... Ahh~ múlva... - motyogta ám feje egyre ködösebbé vált.
Kenny csak megbabonázva nézte... annak szavai nem jutottak el tudatáig, csak kábán ismételte a hallottakat.
- A szüleid… - kezét először lassan, majd egyre gyorsabban kezdte mozgatni a másik tagján.
- Ahh~ Kenny ez annyira jó~ - motyogta ám akkor hangos dörömbölés hallatszott az ajtón, majd egy mélyebb férfi hang szűrődött be.
- Butters Fiam! Azonnal gyere ki! Nem várok rád napestig! - Kenny felmordulva lehelt még egy csókot a másik ajkaira, majd elhúzódva sietett be a fürdőbe. Butters viszont nem nagyon volt ínyére felkelni, főleg, hogy konkrétan tekintette még annyira ködös volt, hogy sem apját sem az eszeveszett kopogást nem hallotta meg.
- Kenny~ - Kenny hamar visszatért, vizes kezeit pólójába törölve ült le az ágyra.
- Az apád keres… - mondta, ahogy végigsimított a másik arcán.
- Az apám... - motyogta, ahogy hirtelen kipattantak a szemi és kissé rendbe szedve nadrágját szaladt az ajtóhoz, ám ahogy kinyitotta két erős kéz húzta ki és már el is tűnt. Kenny felhúzva szemöldökét nézett a fiú után, majd az erkélyre sétálva, megpillantotta a kis nyuszit. Sóhajtva egyet kapta fel, és porolta le, majd zsebébe csúsztatva zárta be az erkély ajtót. Kilépve a folyosóra nézett körbe, de mivel a fiúnak már csak hűlt helye volt, szobájához sietve kopogott be az ajtón. Ám az ajtó nem úgy tűnt, hogy ki fog nyílni. Bentről pakolás hallatszott és néhány halk szitokszó, de más moraj nem nagyon. A feszült légkört viszont, egy nagy ajtócsapódás vetett véget, majd végül a bejárat is kicsapódott és az ajtóban, egy középéveiben járható férfi tűnt fel nem éppen kedves arccal.
- Öt perced van, fiam! Ha nem vagy lent ezalatt az idő alatt, ne hidd, hogy visszajöhetsz ide! - hangja kegyetlenül hatolt be a szobába, majd nem is törődve a szőkével kerülte ki és indult el kifele az épületből. Kenny komoran nézett a férfi után, szívesen mondott volna neki pár ’szép’ szót, de végül csak cöhintve egyet lépett be a szobába, az épp pakoló Butters mellé.
- Sajnálom Butters, nem tudtam, hogy ilyen az apád. Segítsek levinni a cuccaid? - A szőke nagy meglepetésére viszont a kisebbik, mosolyogva rázta meg a fejét és néhány szennyesét és könyvét bedobva a bőröndjébe már kész is volt és kifele tartott.
- Ugyan, ugyan. Amúgy vasárnap jövök vissza~ remélem addig jó hétvégéd lesz - mosolygott, ahogy Kenny-t kitoszogatta az ajtón és utána be is zárta azt.
- Öhm… jah. – zsebéből előhúzta a kis nyuszit, és átnyújtotta – Remélem neked is, még egyszer boldog szülinapot~ - mondta egy mosoly kíséretében.
Nem kapta el rögtön az ajándékot, helyette, közelebb ment és puszit nyomott a másik szájára, majd ekkor kikapva kezdett futni a bőrönddel együtt a kijárat felé.
- Köszönöm~ - integetett, majd a saroknál el is tűnt. Kenny szomorkás mosollyal nézett a másik után.
- Legalább te kimaradsz ezekből a rossz dolgokból. – suttogta maga elé, ahogy szobája felé sétált.
Naty kedves mosollyal lökött fel mindenkit, ki útjába került. Tanként haladt végig a folyosón, egészen a könyvtárig. Belépve a helyiségbe vizslatta az ott lévőket, mikor meglátott egy fehér hajzuhatagot, elégedetten elmosolyodott, majd oda robogva mellé csapta háton.
- Szerbuuusz~ Danny!
- Üdv - mondta semmit mondóan, ahogy kicsit meginogott, de annyira nem vette fel az iszonyatos hátba csapást. Ezen a lány meglepődött, bár kivételesen nem akart ártani a fiúnak.
- Mi újság?~ - kérdezte mosolyogva.
- Tanulnom kell... le vagyok maradva egy kicsit, szóval ha egyedül hagynál megköszönném - mondta, majd ténylegességet adva magányának, fejére rakta fejhallgatóját. A lány szomorúan nézett a fiúra, de végül vállát megvonva, ellépkedve a Sci-fi-s könyves polcot kezdte el vizslatni tekintetével, válogatva a könyvek között. A fehér hajú eközben ismét lapozott egyet és írva valamit a kis füzetbe pillantott a lány után. Nem kedvelte. Egyáltalán nem. Komolyabb baja nem volt a lánnyal viszont amilyen erővel rendelkezett attól inkább tartott, ráadásul valahogy látta benne azt a kis sötétséget mely lassacskán egyre több és több diákot fertőz meg az iskolában. Olyan sötétség melynek egy vezetője van. Valamit akartak... valamit egy fiútól de a szándékaik egyelőre nem voltak. Hallott múltkor egy esetről a kollégiumban melynek a srác itta meg a levét, de ez lehet pletyka is. Mindenesetre szeretett volna többet megtudni, viszont nem akart felebarát lenni az ellenséggel. Oh nem~ Az összes könyvet amit csak lehetet elolvasta az iskoláról és annak különös történetéről már mindent tudott. Viszont a csatában szövetséges is kell... olyan akit ugyan úgy érdekli az eset mint őt mégsem sejti, hogy direkt informálta.
Helyéről felpattanva rakta az asztal szélére a könyvkupacot, majd füzetét táskájába dobva indult kifele. Kanyar és kanyar, majd megállt a 240-es szoba előtt és halkan bekopogott. Kenny kómás fejjel nyitotta ki az ajtót, szokásos narancssárga pólójában volt, mi egészen fenekéig leért így eltakarva fekete bokszerét. Megdörzsölve szemeit nézett rá a fiúra.
- Ohh Danny. – hangja kivételesen nem komoran csengett. – mit szeretnél? – nagyot ásított.
- Láttam, hogy múltkor a suli történetéről vettél ki könyvet. Mond csak tudnál mesélni róla? Esszét kell írnom a régi kastélyokról és a hozzájuk tartózó legendákról és szeretném a tudásomat kibővíteni - darálta le teljesen meggyőzően, ahogy bepillantott és kissé mosolyra húzta száját, hogy a szőke szobatársa is felébredt.
- Hát… jah. – kómásan állt félre az ajtóból. – de ha nem gáz, inkább üljünk le me’… - nagyot ásított. – Még egy kicsit kómás v’ok.
- Rendbe - lépet be a szobába és megállva nézet a feketére.
- Hali... - motyogta, ahogy kissé visszadőlt az ágyra de azért nyitott szemmel nézte a vendéget. Kenny leülve saját ágyára nyújtózott nagyot, majd egy utolsót ásítva kezdett bele.
- Régebben ugye, ez egy hatalmas palota volt, nincs valami nagy sztorija. Egyetlen különlegessége talán az, hogy egy hatalmas csatornarendszer fekszik alatta, ahol a nemesek és bárók kimenekülhettek, amikor veszély volt a palotában.
- Természetes erről én is olvastam, de engem a 19 század érdekelne. Arról nem tudsz véletlenül semmit...?
- Miért pont a 19. század? – kérdezte a szőke felhúzott szemöldökkel.
Craig ugyancsak felült és kérdően nézet a fehér hajura, aki csupán pislantva párat dőlt neki a falnak.
- Találtam jó néhány újságcikket erről a kastélyról. A 19 században, panzióként működtették olyan hotel félének, ám bezárták mert sok ember tűnt el a falak közt. A cikkekben megemlítették, hogy furcsamód nem volt semmihez sem köthető az emberek eltűnése. Hol közember, hol pedig egy-egy báró, király vagy éppen nemesebb származású egyén veszet el - hangja elhalkult és táskáját előhalászva egy füzetet vett ki belőle - Viszont egy két naplóból azt is megtudtam ezek az állítások így mégsem igazak. Azok az emberek akik eltűntek furcsamód gyengék voltak. Ez a leírás így nem volt pontos viszont a képek alapján látszott, hogy a gyengének tituláltak valószínűleg inkább gyámoltalanok. Magyarán semmi esélyük senki ellen és ha lenne is leblokkolnak - megtalálva a kereset oldalt lépet a szőke elé, majd nyújtotta át a kis füzetet - még egy furcsaság, hogy mielőtt eltűntek pár nappal előtte látják ezt a bizonyos szimbólumot. Kenny szemei kikerekedtek, amint megpillantotta ugyan azt a szimbólumot, ami az erdőben is volt. Felpattanva az ágyról sietett oda Craig-hez és tolta arca elé a képet. Craig semmit mondóan nézte meg a szimbólumot, majd telefonját előkapva hasonlította össze a réten készültekkel. Semmi késég nem volt. Egy és ugyan az.
- Minek a jele ez az ábra? - kérdezte, ahogy ismét lefotózta a kisebb rajzot.
- Érdekes, de erről is csak mesék szólnak, mégis a leghitelesebb hogy egy bizonyos társulaté akik abban hittek, hogy akik életképtelenek azoknak nincs is mit keresniük itt. Természetesen soha nem derült ki, hogy ténylegesen is léteznek e, de miután bezárt a panzió nem történt eltűnés - hangja elhalkult ám felemelve kezét folytatta - ám, mikor 1993-ban a suli megnyitotta kapuit ismét eltűnt pár diák, bár ezt nem vizsgálta senki. Az igazgató szerint csupán kijelentkeztek.
- Akkor hát Cartman… - suttogta maga elé a szőke, majd véve egy levegőt adta vissza a rajzot Danny-nek. – Sajnálom, de mi is csak annyit tudunk, amennyit elmondtam.
- Értem... nos, azért köszönöm - elvéve a füzetet indult volna ám, Craig kipattant az ágyából és megragadta a fiú vállát ezzel megállítva.
- Van még valami az áldozatokról? - kérdezte komolyan mire a fehér ismét bólintott.
- Nos van még valami...
- Mégis mi? – kérdezte érdeklődve Kenny ahogy Craig mellé lépett.
- Nem biztos ez is az egyik rendőrségi feljegyzésben volt, de mielőtt eltűntek az áldozatok általában nagyon kimerültek voltak. Mindenki azt állította, hogy szó szerint üldözték őket és, hogy többször is megpróbálták megölni esetleg megerőszakolni. Az utolsó napokban szinte teljesen összetörtek annyira, hogy beszélni nem voltak hajlandók senkivel helyette a kastély templom részlegében imádkoztak... - Kenny meghökkent a hallottaktól, majd Craig-re nézett.
- Tweek… - mondta halkan. A fekete keze ökölbe szorult, de mosolyt rakva arcára kezdte el kilökdösni a fehéret.
- Köszi a mesét, bár szerintem ez eléggé baromság... az emberek nem tűnnek el csak úgy - mondta, ahogy már az ajtóban állt és komolyan nézet a fiúra.
- Természetes. Szerintem is csak mese... - válaszolta majd elindult feltehetőleg a szobája felé, míg Craig behajtva az ajtót nézet Kenny-re.
- Most már legalább tudjuk valamennyire mi folyik itt viszont...
- Viszont… Most hogy tudjuk mi a céljuk… - oldalra nézett.
- Nos igen, de... - az ágyára vetődött és komolyan nézet Kenny-re - nem tudjuk kik a tagok ráadásul, nem csak Tweek az akit piszkálnak. Tegnap Wendy szórakozott Kyle-al. Átkellet mennem, mert pár bordája megrepedt plusz kissé sokkos állapotban volt. Ez így nem lesz jó... ha Tweek-el is ezt merik tenni - ökle ismét összeszorult annyira, hogy körmei beléhasítottak és a vér lassan előbuggyant a sebből.
- Azért… lehet sejteni, nem igaz? – mondta, ahogy a csukott ajtóra nézett. – Mindegyikükbe ott van valami… gonosz. – Craig felé fordult. – De talán Cartman adatai közül kiderülne… - félmosoly kúszott arcára.
- Lehet - mosolygott vissza, ahogy előkapta laptop-ját és egy jegyzetfüzetet dobot a szőkének és egy tollat mellé - írjuk le kikre gyanakszunk!
Kenny felkuncogott.
- Cartman, Wendy Ramóna… - mondta, ahogy körmölte a neveket. Hirtelen a plafont kezdte el fixírozni, majd újra körmölt egy nevet, majd csak később mondta ki. – Nataly…
- Az a lány is? Miből veszed - kérdezte, ahogy fel sem nézve olvasta az Eric-től szerezett adatokat.
- Az a lány olyan… fura, mintha benne is benne lenne az, mint Ramónába és Wendy-be. Ráadásul elég sokat lófrál Butters körül, és ő is pont elég sebezhető… - alsó ajkába harapott, ahogy mérgében megmarkolta erősebben a tollat.
- Róla nem találok semmit, ahogy másról sem... Cartman éppen elégé jó dolgot művelt, nem nevezet meg senkit csak számokat írt a helyükbe... - csukta le csalódottan, a gépet, majd a papírra nézve gondolkodott el.
- Te esetleg tudsz még valakit?... – ahogy ő is tovább gondolkozott. – Jah meg van még egy csaj… aki nagyon nyomul Kyle-ra. Lehet csak véletlen, de azért felírom. – mondta, ahogy a ’Lucy’ nevet is listájára írta.
- Nem... Egyenlőre. Viszont gyanakszom Ramóna unkotesójára, bár egyenlőre nem tudom mit akar, de... írd fel aztán majd meglátjuk. Aaron - mondta, ahogy legyintett egyet.
Felírva a nevet, húzta fel szemöldökét.
- Ha Ramóna unokatesója alap hogy akar valamit…
- Majd meglátjuk... egyenlőre ez így, 6 ember. Akik közel is kerültek a fiúkhoz... - bólintott - jobb lenne őket figyelmeztetni nem? Vagy egyenlőre ne keltsük a pánikot?
- Egyenlőre nem kéne… legalábbis Kyle-nál biztos nem, azok alapján amit mondtál most nagyon készen van… de még jobban figyelnünk kell rájuk.
- Jogos... asszem én meg is nézem most Tweek-et. - mondta, ahogy magára kapva egy farmert és egy sötét kapucnis pulcsit az ajtóhoz lépkedett.
- Rendben, én Stan-t és Kyle-t mert ahogy Stan-t ismerem… lehet megnyúzták egymást. – szekrényéhez lépve kezdett el öltözködni.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Ááá..deizgi :'D várom a folytatást :D