| Anvil : 20. fejezet: Előkészületek |
20. fejezet: Előkészületek
2011.07.28. 17:13
Jó szórakozást hozzá~ >///<
Leülve az egyik fa tövébe nézte az arra felé járókat, mind addig békés volt, míg meg nem látta Ramónát, ki valószínűleg őt kereste. Szerencséjére a lányt lefoglalta egy másik lány, így átviharzott az udvaron.
- Nem kéne itt maradnom… - suttogta maga elé, ahogy felállva futó lépésekben haladt szobája felé. Épp a folyosón trappolt, mikor hirtelen valaki hátulról elkapva fogta be eszmét egyik kezével, másikkal pedig mindkét karját. Az egyén felkuncogva nyalt végig Tweek nyakán,
majd óvatosan megharapta az érzékeny bőrt. Tweek felsipítva kezdett el vergődni a másik karjai közt, az ismeretlen viszont csupán megszívta kicsit a szőke nyakát, majd elengedte, ki ennek hatására a földre rogyott. Mire háta mögé nézett, már senki nem tartózkodott mögötte. Tweek felállva gyorsan indult el szobája felé, mikor elérte azt, és épp a kilincsért nyúlt, egy kedves hang szólította meg.
- Hali Tweek~ - a fiú a hang irányába fordulva egy barna szempárral találkozott.
- Aaron… - suttogta, ahogy hátrébb lépett.
- Oh, szóval megjegyezted a nevem, ennek örülök! – kuncogta. – ha nem nagy kérés… meg mutatnád merre van a közös fürdő? Szeretnék egyet zuhanyozni. – mondta mosolyogva, de nem lépett közelebb a fiúhoz.
- Lent van a földszinten, mikor leérsz a lépcsőről elmész egyből…
- Jobbra és ott lesz. Igen, már mondták, de én a könyvtárba kötöttem ki. – mondta tarkóját vakargatva a fiú. Tweek úgy vélvén, nem lehet ártalmas, bólintva egyet indult el gyorsan a fürdő felé. Végig szinte rohant, és egyszer sem nézett hátra. Mikor elérték a fürdőt, megállva az ajtaja előtt hadarta el:
- Itt van, szia. – azzal meg is fordulva azonnal elviharzott.
- Köszi… - szólt utána még Aaron, majd elmosolyodva a szőkén ment be fürödni. Tweek ismét szinte futva ment szobája felé, és mikor ismét ajtaja előtt állt, csak sóhajtva egyet nyitotta ki az ajtót, ám ekkor valaki elkapta kezét.
- Tweek~ téged kerestelek~ szórakozzunk kicsit… - mondta vigyorogva Ramóna, ahogy nagyot lökött a fiún, aki így szobája padlóján kötött ki. Kikapva a kulcsot a zárból, csukta be azt belülről. Tweek a saját fürdője felé rohant, de a lány gyorsabb volt és elkapva őt, taszította le a fölre. – Nagyon rossz voltál Tweek… - mondta ahogy lefogva egy kézzel a fiú kezeit, ült rá.
– Ezúttal nem kellemes büntit fogsz kapni. – mondta, ahogy benyúlva a fiú pólója alá, mélyesztette körmeit annak hátába, és húzta lassan végig az érzékeny bőrön.
- Neehhhhh – kiáltott fájdalmasan Tweek, ahogy próbált kiszabadulni a lány alól. Az ajtó kivágódott és kis szilánkok repültek szét a szobában, ahogy lassan a földhöz ért. Ramóna nyakának egy éles tárgy feszült és nem úgy tűnt, hogy a használójának remeget, volna a keze.
- Buta lány... kivívtad a haragomat, pedig mondtam , hogy ne tedd... - Ramóna elvette kezét, és elengedte a szőkét, ki gyorsan kimászva alóla hátát kezdte el tapogatni, könnyes szemekkel nézett fel megmentőjére. Elvéve a kést a nyakától, húzta talpra a lányt, majd vállánál fogva pördítette maga felé, miközben nyakának szegezte a kést.
- Húz a búsba, amíg még nyugodt vagyok - morogta Craig. Ramóna egy utolsót vigyorogva Tweek-re, hagyta el a helyiséget zsebre dugott kezekkel. Tweek teste remegett, ahogy elvette kezét hátától kezén kisebb vérfolt terült szét. A fekete elrakva a kést lépet a kitört ajtóhoz, majd megfogva óvatosan vissza helyezte, bár sejthető volt, hogy akárki meglöki az beesik de ez volt a legkevesebb gondja, ezután Tweek-hez lépet és lehajolva hozzá kapta fel, majd rárakta az ágyra.
- Feküdj hasra légyszíves - mondta nyugodtan, ahogy ismét elment tőle a fürdőbe. Tweek engedelmesen feküdt hasára, ahogy magához ölelve az egyik takarót, törölte le könnyeit. Craig egy nagyobb tál vízzel és egy ronggyal tért vissza, majd tette le az éjjeli szekrényre.
- Lemosom a hátad. Csípni fog, mert meleg víz, de jobb mintha elfertőződne - hangja lágy volt és mikor feljebb tolta a kissé véres pólót a rongyot lassan Tweek bőrének nyomta. Tweek felnyögött a csípős érzéstől, de aztán kifújva a levegőt kezdett bele halkan.
- Köszönöm Craig… annyira… hálás vagyok…
- Semmiség, csak máskor jobban vigyázz - intette óvva, ahogy kicsavarta a türcsit és ismét a vízbe nyomta. Tweek fejét a párnába temette, teste még mindig remegett, de próbálta magát lenyugtatni, azzal, hogy nagy levegőket vett és kifújta azokat. Craig az utolsó mosásnál már kissé mosolyogva szemlélte a szőke bőrét. A sebek nem voltak olyan rosszak. Karcolásnak mondhatók mégis a sok vért a mélység okozta.
- Kész - mondta, ahogy kivéve a kissé vörös vizet jött vissza, majd ült le az ágyra és lágyan simogatni kezdte a barátja hátát figyelve a sebekre. Tweek remegése alább hagyott, majd fejét elfordítva Craig-re nézett, nem mondott semmit, csupán nézte.
- Vigyáznod kéne magadra... a francba is nem tudok mindig megjelenni, amikor csak kellenék. Hidd el próbálkozom, de erre én sem vagyok képes - nyögte ki végül elkeseredetten, ahogy kezei még mindig simogatták a másikat. Tweek tekintete elszomorodott.
- Sajnálom… - mondta, ahogy szemeit a feketéről a falra vezette. – De… - kezdett bele. – Inkább csináljon velem ilyeneket… mint mást… - arca kicsit elpirult.
- Ilyet ne mondj! - mondta neki dühösen a másik, ahogy elvéve kezét állt fel - Mindegy. Tessék... menj el a szobámba és ott pihenj le, addig én megcsinálom az ajtódat. Tweek engedelmesen felállva az ágyról nézett a másikra.
- Miért… jobb lett volna ha… - tekintetét elfordította, ahogy lassú léptekkel indult el a kijárat felé. Craig nem állította meg, helyette ő is elindult a másik irányba hogy megkeresse a portást. Tweek miközben Craig szobája felé tartott, hirtelen egy barna hajú fiú állította meg.
- Ó Tweek, köszi hogy megmutattad hol a fürdő! – mosolyogta, ahogy elé állt. Tweek riadtan nézett vissza a másikra ahogy hátrébb lépett. – Mi az? – kérdezte Aaron értetlenkedve, mire a szőke csak megrázta a fejét és elsuhanva a másik mellett indult el, viszont a másik megragadva csuklóját tartotta vissza.
- Tweek… - mi történt a hátaddal? – kérdezte, ahogy felhúzta a másik pólóját. Felszisszent a barna. – Gondolom Rami volt… - Tweek csak bólintott egy halványat. – Bocsánat, az ő nevében is, tudod néha bezizzen és nem tudja mit csinál…
- Tudom! – vágta rá a szőke, mire a barna csak felkuncogott, és elengedte a másik csuklóját.
- Kedvellek Tweek~ Ari vagy~ lenne kedved meginni egy kávét velem? – kérdezte még mindig fogva a másik pólóját.
- Hát én… nekem mennem kell. – mondta, ahogy próbált elszabadulni, de a másik hátulról átkarolva húzta vissza.
- Na~ tudom, hogy imádod a kávét de!~ - el is engedte. – Nem erőltetem! Majd még találkozunk… - mondta mosolyogva, ahogy intve egyet indult el újra.
Tweek nagyokat pislogva nézett utána, majd vállat vonva ment el a fekete szobájáig, viszont mielőtt megfogta volna a kilincset, ezúttal körül nézett, jól tette, hiszen egy barna hajú lány ismét mögötte termett, de így könnyedén kitért előle. Nem sokáig menekült meg, hiszen az elkapva nyomta neki a falnak. Benyúlva a másik nadrágjába, kezét annak férfiasságára tette, és ezúttal ebbe nyomta bele körmeit, mielőtt a fiú még felordíthatott volna, gyorsan fogta be annak száját.
- Nem végeztünk Tweek~ ennél még sokkal többet fogsz kapni! – jelentette ki komoran, ahogy elengedve a fiút el is viharzott onnan. Tweek a földre rogyva, temette arcát tenyerébe.
- Ez csak… egy rossz álom lehet… - jelentette ki elkeseredetten.
Craig eközben lassan végzet az ajtóval miután megkapott minden szerszámot. Jobb. mint újkorában. Ezután rögtön a szobája felé vette az irányt, sietősen és már szinte futva.
- A francba a hülye megérzéssel... - morogta, mely eddig soha sem csapta be őt. Tweek lassan felállva pirult el, ahogy azon gondolkozott, elmondja-e Craignek ezúttal hol bántották, végül megrázva fejét nyitotta ki újra az ajtót, de most gyorsan beugrott a szobába. Percekkel később az ajtó ismét kivágódott, ám mikor a fekete látta, hogy nincs veszély halkan csukta be.
- Jobban vagy?
- Öhm… igen. – mondta, de alsó felébe megint belehasított a fájdalom. – Egy… pillanat. – mondta, ahogy berohant a fürdőszobába és magára csukta az ajtót.
- Hmmm? - nézet utána, de inkább nem zavarta a másikat helyette elterülve az ágyon nézte a plafont. Tweek pár perc elteltével ismét kijött, feje még mindig vörös volt, de némán leült a másik mellé.
- Jól vagy? Fáj még a hátad? - kérdezte aggódóan, ahogy felült.
- Már nem annyira. – mondta mosolyogva, viszont mikor a fájdalom ismét beléhasított felszisszent, de újra rendezte vonásait.
Craig arcán gyanakvó kifejezés jelent meg, ahogy a másikat nézte, de mielőtt szólhatott volna telefonja megcsörrent és ő meg ijedten kapta elő.
- Igen? Rendben... Viszhall - nem volt több 1 percnél, de ahogy lerakta ismét felállt és kifele vette az irányt - maradhatsz de a szobád ajtaját is megcsináltam. Vigyázz magadra, majd összefutunk, szia - mondott gyors búcsút, majd már el is tűnt az ajtó mögött. Tweek csak most, mert megint tagjához érni, elpirulva dörzsölte meg, remélve kevésbé fog fájni. Mivel tudta hogy Craig rendelkezik egy szobatárssal, így felkelve az ágyról saját szobája felé indult. Ezúttal végig folyamatosan körül nézett, ügyelve mindenre, mikor elérte ajtaját gyorsan ugrott be rajta, és csukta be maga mögött. Kulcsát kezdte el keresni, de hirtelen jött belé a felismerés.
- A kulcs… Ramónánál maradt… - szemei kikerekedtek, és riadtan ugrott el az ajtótól. Végül véve egy nagy levegőt, nyugtatta le magát, úgy gondolta a lány biztos nem jön ma már… így lefeküdve ágyára, oldalasan helyezkedett el, hogy egyik sebét se érje fájdalom. Ahogy feküdt az ágyon, hamar jött álom szemeire.
Kyle lassan nyitotta ki a szemeit, majd még párszor pislogott mire a kép teljesen kitisztult. Nem emlékezet semmire a minapból, illetve talán annyira, hogy saját szobájában aludt el Stan-el karöltve. Az álmosság eltűnt szemeiből és felülve kapkodva nézet körül.
- Stan! Stan! - A fekete saját ágyába feküdt, Kylet saját ágyára tette le még tegnap este. A szólongatásra csak egy dünnyögéssel válaszolt, ahogy fejére húzta a takarót. Ezt meghallva a fordult oldalra, majd egy halk sóhajjal konferálta, hogy a feketének nincs sok baja és saját ágyában alszik... saját ágy és nem az övé... mi a?
- Hogy kerültem ide? - kérdezte halkan, ahogy körülnézet ismét, bár most ténylegesen is megnézte a dolgokat. Nem volt kétség, ez a közös szobájuk. Stan szemeit dörzsölve, lökte le magáról a takarót, majd felülve kezdett el nyújtózkodni.
- Kyle… - nézett oldalra kicsit kómásan. – ’Reggelt.
- Miért vagyok itt? - kérdezte kissé csúnyán nézve a másikra - Az este folyamán áthoztál ide?
- Őőő… Kyle, azóta eltelt egy nap. – mondta, ahogy felállva a fürdőbe ment.
- Tessék? - akadt ki késsé, ahogy kipattant ám megszédülve visszaeset az ágyra - Hogy-hogy egy nap? Átaludtam egy egész napot?
- Hogy is mondjam… - mondta, ahogy kinyitva a csapott kezdett el mosakodni. – előjött a másik… éned. – tovább mosakodott. – Tegnap vele mászkáltam végig…
- Az lehetetlen! Nem jöhetett csak úgy elő - mondta, ahogy saját kezeit vizsgálta.
- Nem tom mi miatt jött elő… - befejezte a mosakodást, és egy törülközőt magához véve sétált a vörös ágya elé. – Neked van valamiféle sejtésed? – kérdezte, ahogy arcát törölgette.
- Nincs - válaszolta komoran, majd felnézve Stan-re pislogott párat - és történt valami?
- Öhm… - Stan elpirult de hamar észbe kapva törülközőjét arcába nyomta, és mire elvette már semmi nem látszódott arcán. – Nem, semmi különös…
- Biztos? Esetleg csináltam valami rosszat? - kérdezte kissé félve.
- Nem, semmi rosszat. – mondta, ahogy törülközőjét vissza dobta az ágyba. – Végig ott voltam melletted, ne csináljon galibát… Kylie. – kuncogott fel a fekete. A vörös felkapta a fejét a név hallatán és kissé lesápadva nézet a feketére.
- Egy női név? De hisz ő fiú? - Stan ismét felkuncogott, ahogy leült a vörös mellé az ágyra, és mutató ujját annak orrára tette.
- Ugyan Kyle~ szerintem tökéletesen név ez számára… vagy hívjalak téged is Kylie-nak? - Felmordulva lökte arrébb a ujjat, majd felkelve lépet az ajtóhoz.
- Egy újabb ok amivel piszkálhatsz mi? - mondta dühösen, ahogy kinyitva az ajtót sietett el.
- Kyle várj már! – mondta ahogy utána sietett.
A fiú olyan gyorsan szedte a lábait, ahogy tudta ám az egyik folyosón belebotlott egy nem várt személybe.
- Lucy? - nézet rá a megszeppent lányra.
- Kyle? Jobban vagy...? Tegnap olyan rossz hangulatban voltál még az ajtót is becsuktad előttem - mondta csendben, ahogy megfogta a fiú kezét és a szemeibe nézet - sajnálom, ha megbántottalak valamivel.
Stan utolérve a vöröst állt meg kicsit távolabb, és mikor meglátta a lányt, csak neki dőlve a falnak nézte a kis párost.
- Nem bántottál meg, sőt örültem neked csak szarul voltam és... - magyarázkodott ám hirtelen valami elhallgatatta. Lucy lágyan nyomta oda ajkát a fiúénak és úgy tűnt el, sem veszi. Stan szemei összeszűkültek a kis aktust látván, de semmit nem szólva nézte egyre komorabban a kis párost. Mikor elváltak Lucy kicsit vörös arccal nézet fel és Kyle-al sem volt másképp. Arca vörös volt légzése szabálytalan, mindazonáltal nem érezte azt a kellemetlen érzést, amit szokott.
- Sajnálom! Én nem akartam csak annyira... - kezdett bele, de inkább elfutott. mint magyarázkodnia keljen. Stan cöhintve egyet lökte el magát a faltól, majd újra szobája felé indult. Egyedül Kyle maradt ott mozdulatlanul, majd Lucy után nézet végül maga mögé. Az érzés, ami átjárta jó volt. Semmi kellemetlen mégis... valami hiányzott. Valami amit a lánytól soha nem kapna meg. Szomorkásan nézet Stan szobája felé, végül megrázva fejét komorult el ismét az arca és nagy léptekkel ismét szobája felé igyekezet, ám útját ismét elállta valaki. Egy kellemetlenebb nőszemély.
- Szió~ rég találkoztunk - lökte el magát a faltól és egy ugrással a fiú előtt termet megfogva karjait, hogy ne tudjon elfutni - Oh~ milyen jól nézel ki. Két nap kellet ahhoz, hogy felépülj vagy tegnap te is szalagoztál?
- Szalag...? - kérdezet vissza, ahogy próbált szabadulni a lány fogságából.
- Szóval ki voltál ütve. Milyen kár~ - húzta el a szót, majd körülnézve rángatni kezdte a fiút egy irányba - Jut eszembe, tegnap megcsináltuk a szertartást. Senki nem zavart be. Eric tökéletes helyet választott~
A vörös ereiben megfagyott a vér, ahogy rájött ismét itt van a fiú. De hisz nem piszkálhatja... de igen. A megállapodást megszegte. Nincs értelme ezen vitázni a lánnyal.
- Már csak pár előkészület és minden tökéletes lesz~ Már alig várom - búgta, ahogy még mindig húzta a vöröst.
- Eresz el Wendy! - kiabált rá, mire arcán egy nagy pofon csattant, majd éles kacaj hasított a levegőbe.
- Velem így ne beszélj~ Kérhetsz, még ha szeretnél~ - Kyle szabad kezével arcát fogta és bár érezte remegése elkezdődőt, volt még benne annyi lélekjelenlét, hogy ne hagyja el magát. Végig nézte merre mennek, majd végül a lány egy szobát nyitott ki melyen a "közösségi klub" felirat látszódott. A helység kicsi volt és mindössze pár asztal, szék, egy szekrény és egy nagyobb kanapé foglalt el benne a helyett. Az utóbbira lökte rá a vöröst a lány, majd az egyik asztalhoz sétált és elővett belőle egy bilincset.
- Mégis... mit akarsz? - kérdezte félve, ahogy a bilincsen jártatta szemét.
- Hehe~ kis apró feladat... sajnos nem lehet minden az enyém, de Eric szerint, majd valamelyikben megtörsz. Ez lesz az első menet - közelebb lépkedett ám ekkor erőt véve magán a vörös kirúgta kezéből a bilincset és az ajtóhoz szaladt, ami nagy sajnálatára viszont zárva volt - Buta fiú - hallotta maga mögül, majd ismét egy tenyér csattant az arcán, majd rugdosni kezdte a másikat, folyamatosan nem kímélve magas sarkúját többször is a fiú gyomrába nyomta, aki végül csupán elhányta magát.
- Hehe~ így kell bánni egy hölggyel Kyle~? - Wendy megfogva a kezét ismét a kanapé felé vonszolta, majd a bilincs egyik oldalát a kezéhez a másikat pedig a kanapéhoz csatolta - és most... hogy a szökés elhárítva~ szórakozunk! Hátra lépet, majd egy nagyobb nádat kivéve csapot rá a fiú arcára, aki csupán egyet nyikkanva tűrte.
Hirtelen csapódott ki az ajtó, félig kiszakadva lengedezett. Stan vigyorogva állt az ajtóban egy kamera kíséretében.
- Mosolyogj Wendy~ - mondta felkuncogva, ahogy beindítva a felvételt szegezte a kamerát a kis párosra. – Hm~ Mások bántalmazása nem is rossz… - A lány kissé elugrott a vöröstől egyenesen táskájához.
- Nocsak... egy kamera~ a jobb profilomat vedd Stanley, oh és Kyle-ét is - mutatott a vörösre, ezzel elterelve magáról a figyelmet, ahogy egy kisgolyós fegyvert kapott elő és egyenesen a vörösnek szegezte - sakk matt szívem~ Kérem a kamerát, vagy golyót engedek a drága barátodba~ - lengette meg a fegyvert, ahogy közelebb lépet a földön fekvőhöz.
- Rendben. – mondta semlegesen Stan, ahogy lejjebb engedte a kamerát. – Lődd csak le… - mondta flegmán, ahogy próbált észrevétlenül zsebében matatni, ami össze is jött neki. – Nekem az a lényeg hogy te kerülj sittre… - vigyorgott Stan.
- Egyet elfelejtesz Stan~ én így is, úgyis oda kerülök~ nekem nem nagy dolog - vigyorgott, ahogy a pisztolyt feltartva Kyle feje mellé lőtt, aki felordítva rezzent össze a hang hallatán - hoppá~ mellé. Hmm~ megpróbáljam újra? - Stan kipöccintve a memória kártyát cserélte ki egy másikra, mint ezt hüvelykujjával, közben folyamatosan a lányt nézte.
- És Eric mit fog szólni, ha a drága kicsi Kyleal történik valami? – kérdezte érdeklődve. Wendy hátrasöpörve haját nézte nézet ismét vörösre, majd Stan-re.
- Semmit~ Tekintve, hogy amíg él és mozog azt csinálhatok vele amit akarok szóval~ ide a kamerát, vagy Kyle elveszti az egyik lábát, esetleg kezét~
- Te őrült vagy… - mondta, ahogy közelebb lépett, - de… nem bízok meg benned. Előbb engedd el, és hagyd, hogy ide jöjjön mellém, aztán azt csinálsz a kamerával amit csak akarsz…
- Az érzés kölcsönös~ szóval az ajánlatom ideadod a kamerát, majd én szépen kisétálok, így senkinek nem esik baja - nyújtotta ki kezét.
- Előbb bilincseld ki, aztán megkapod a kamerát és felőlem odamész ahova csak akarsz… - mondta komoran Stan még egyet közelebb lépve.
- Hmm~ legyen - zsebéből elővet egy kis kulcsot, majd még mindig a fegyvert nekinyomva Kyle-hoz oldotta ki a bilincset a fiú karján - Tessék, és most ha kérhetném. - Stan oda dobva a lánynak a kamerát sietett oda Kyle-hoz, és karjánál fogva húzta fel maga mellé a fiút, majd tolta maga mögé.
- Jól vagy?... – kérdezte suttogva. Wendy még egy pillantást vetett a kis párosra, majd a megszerzett kamerát egyszerűen ledobta a földre.
- Remélem jó profilomat vetted~ Amúgy máskor ne nyúlkálj a zsebedben - kacsintott a fiúra, majd nevetve hagyta el a helységet.
Ez alatt Kyle kissé remeget és félve pillantott fel a feketére. Arcán piros vérfolt éktelenkedett és száján is egy kis vér folyt le, feltehetőleg a rugdosások után. Stan a vörös felé fordulva törölte le róla a vérfoltokat.
- Nyugodj meg… most már nincs baj. – mondta egy lágy mosoly kíséretében, ám annak szemei üresen csillogtak, ahogy felpillantott Stan-re. Remegése nem állt meg, de nem szólva semmit próbált talpra kecmeregni. Stan felhúzva a másikat, ölelte magához, és kezdte el simogatni a hátát.
- Nyugi… - mondta halkan.
Még mindig nem szólva próbált ismét szabadulni. Fejében káosz volt és megszólalni nem bírt ettől. Egyre csak az járt az ágyában, miért... miért pont őt. Stan ölébe kapta a másikat, és úgy indult el gyorsan saját szobája felé.
- Nem érdekel, ha ellenkezni fogsz, de akkor is a szobámban maradsz! – jelentette ki határozottan, mire a vörös belemarkolva a fekete fölsőjébe, döntötte mellkasának fejét. Nem ellenkezet és belül talán még ürült is neki, hogy nem kell egyedül lennie. Stan elérve ajtaját nyitotta be, majd becsukva maga mögött kulcsra tette le a vöröst saját ágyára. Leülve mellé, simított végig a Wendy által szerzett seben.
- Fáj?... – kérdezte aggódó tekintettel. Kyle erre saját kezét is az arcán levő sebre tette, majd leengedve hasát nyomta meg mely ugyancsak fájt, de nem mutatva nézet lefele még mindig üres tekintettel.
- Mit csinált még veled?... fáj valahol? – kérdezte, ahogy közelebb csúszott a vöröshöz.
- Lesz valami nagy... - nyögte ki - ez csak valami pici bemelegítés volt. Én... nem akarom... - sírta el magát és szinte minden fájdalom kiült az arcára és kezeibe temetkezve dőlt el az ágyon. Stan karját kezdte el simogatni, azt remélve a megnyugszik.
- Ne félj Kyle! Nem hagyom, hogy még egyszer hozzád érjenek. – mondta elszántan. A vörös csak tovább sírt, majd kicsit felülve nézet Stan-re.
- Megfognak ölni, igaz? Egy életképtelen egyed vagyok, akin csak áttaposni lehet... meg sem érdemlem ezt a szaros életet - motyogta.
- Dehogy Kyle nem fognak! És nem mondj ilyeneket! Igenis megérdemled, hogy élj! – mondta, ahogy megfogta vállait, de aztán lágyan elmosolyodott, és letörölte a másik könnyeit.
- De igen! Nézd meg! Megvédeni sem tudom magam - lökte el magától és hátrébb csusszanva könnyei ismét elindultak - nem is értem miért vagy még mellettem! Tönkreteszem mindenki életét... Én... - a mondatot nem tudta befejezni, ugyanis gyomra felfordult és kissé két ballábasan, de azért valahogy elbukdácsolt a mosdóig, majd egyenesen a wc-be hányva adta ki magából a maradékot. Stan utána sietett, majd mellé lépve térdelt le mellé. Megsimogatva hátát nézett a másikra.
- Kyle, nem tetted tönkre az életem… ilyeneket ki se találj! - Köhögve még párat törölte meg a száját, majd kissé émelyegve nézet a feketére.
- Nem találtam ki... - nyöszögte. Stan felmordult.
- Én örülök, hogy megismertelek! – mondta, ahogy maga felé fordította a vöröst. Ám az a hirtelen fordulástól ismét megszédült és erőtlenül dőlt neki a másiknak.
- Én nem ezt mondtam... - mordult fel ismét, ahogy hasához kapott mely még mindig fájt neki egy kicsit.
- Kyle… mi van a hasaddal? – kérdezte aggódóan, ahogy ölébe kapva újra az ágy felé ment.
- Wendy belé rúgott párszor a magas sarkújával - mondta erőtlenül.
- Miii?! – Stan vállai megremegtek a dühtől, majd letéve Kylet az ágyba sietett vissza pár törülközőért. Lerakva a vörös mellé vette elő telefonját, pötyögte be Craig számát, majd várt.
- Mi van? - szólt bele kissé kellemetlen hang. A háttérből halk pusmogás és egy ütemes szám szólt.
- Szeva Craig, Stan vagyok. Majd ha lenne időd… megnéznéd Kylet? Wendy kicsit… elbánt vele… - mondta, ahogy hangja egyre aggódóbban csengett, és a vörösre nézett.
- Hol vagytok? - kérdezte és a zene elhalt és végül léptek hangja szűrődött át.
- A szobámban. – válaszolta.
- Öt perc és ott vagyok. Addig ne nagyon mozogjon, ha lehet - mondta, majd lecsapva a telefon a szokásos pityegő hang hallatszott. Stan eltéve telefonját, tette kezét a vörösére.
- Kyle, ha lehet… ne nagyon mozogj. Jön Craig és megnéz. – mondta mosolyogva.
- De nincs semmi bajom... - ült fel, és ismét Stan-re nézet - jól vagyok, csak vissza akarok menni a szobámba.
- Meg mondtam, itt maradsz. – tolta vissza. – És ne mozogj. – hangja határozott volt.
- De jól vagyok... ráadásul minden cuccom, odaát van és holnap még suli is lesz... - morogta tovább.
- Majd kiderül, hogy mész-e vagy sem. – mondta határozottan Stan. – És visszaköltözöl az én szobámba!
- Tessék?! - lepődött, meg és ismét fel akart állni ám a bájcsevejt egy hangos monoton kopogás, akarom mondani dörömbölés, szakította félbe.
- Stan! Nyisd már ki! - hallatszott kintről egy türelmetlen hang. Stan az ajtóhoz sietve nyitotta ki azt, és egyből félre állt, hogy a másik nehogy ledarálja miközben bejön. Craig kissé dühösen csörtetett be, hátán egy hátizsákkal.
- Hali~ - köszönt, majd szinte rögtön a vöröshöz sétált és nem valami finoman, de az ágyhoz nyomta - marad és nem mozdul. Szóval mi történt?
- Semmi! Craig, mond meg neki, hogy engedjen vissza a szobámba - bökött Stan felé, mire a fekete csak kérdően nézet hátra.
- Wendy beletaposott a magas sarkújával a gyomrába… meg egy náddal csapkodta. – mondta ahogy bezárta ajtaját. – És nem Kyle, itt maradsz. Ezentúl nem mászkálhatsz egyedül. – zsebre dugott kezekkel sétált az ágy mellé.
- Hmm~ - fordult vissza a vörös felé, majd szemügyre vette az arcán levő sérülést - az nem súlyos. Mutasd a hasad!
Kyle egy morgás közepette húzta fel pólóját, mivel látható voltak a gyomrán és a mellkasán keletkezett kékes lilás foltok. Craig előbb távolról, majd leguggolva pár helyen megnyomkodta, mire Kyle vagy ordított vagy, éppen megremeget az érintéstől. Stan összekuszált szemöldökkel nézte, amit Craig csinált, de hagyta a másikat dolgozni, hiszen profi volt. Craig végül felkelve húzta le a másik ruháját és elégedetten mosolygott.
- Mázlizd van, semmi bordatörés vagy hasonló. Legfeljebb megrepedt, szóval csak be kell kötni és ha jól megy kutya bajod sem lesz. Viszont ahogy láttam, hánytál szóval, majd egyél valamit ezen kívül még a szép foltok, de azok csak napos problémák - mondta gyorsan, majd elővéve táskájából egy kis kenőcsőt dobot a másik hasára - ezzel kend be, addig is Stan gyere csak - ragadta meg a fiú karját és egyetlen taszítással már bent is voltak a mosdóban. Ezután bezárta az ajtót és kissé komor képpel nézet a másikra.
- Mi történt?
- Wendy elkapta és… azt mondta valami kis dolgot tett vele, a nagy előtt. Mikor én benyitottam a szobába, ki volt bilincselve és egy nádszállal csapkodta… Viszont. – kotort bele zsebébe. – Felvettem a kis akcióját… - elővéve a csipet lengette meg.
- Ügyes - vigyorodott el a fekete is ám arca ismét elkomorult - a fenyegetés viszont nem éppen jó. Tegnap este Kenny-vel találtunk egy egész bizarr helyet... ha a csaj igazat mondott, valami készül... valami nagy - hangja elhalkult, majd ismét kissé felvirulva komolyan bökött hátra - viszont, Kyle-t semmiképp ne hagyd egyedül. Ahogy észrevettem még egy kicsit sokkos állapotban van és a tiszta zizi ilyenkor...
- Nem is terveztem egyedül hagyni… Úgy hogy, jobb ha már most vissza megyünk, lépett az ajtóhoz, megfogva a kilincset. – Szeretnél még valamit? – fordult hátra Craigre nézve.
- Holnap ne menjen suliba ameddig el nem múlik ez nála... nem hinném, hogy képes lenne bármire is ha hirtelen elsírná magát órán - mondta, majd zsebre rakva kezeit lépet a másik mellé - ennyi.
- Rendben. – mondta Stan ahogy kinyitva az ajtót, sétált a vörös ágya mellé. – Köszönöm Craig, hogy eljöttél. – mondta mosolyogva a fekete, ahogy Kyle-t fixírozta.
- Nincs mit - mosolygott vissza, ahogy a vörösre nézet, aki még mindig morogva csavarta rá a kupakot a kis kenőcsre - tartsd meg, jól fog még jönni.
- Köszönöm, de most már elmehetek? - kérdezte és kissé reménykedve nézet a mellette ülő felé, aki csak kissé felkuncogott.
- Nem mehetsz el Kyle. – mondta komolyan Stan, ahogy az ajtóhoz sétált, és mellette támaszkodott meg.
- Sziasztok~ - búcsúzott el Craig, ahogy kiment az ajtón.
- Stan kérlek... a cuccaim - próbálkozott tovább, ám ekkor az ajtó ismét kinyílt és a fekete kukucskált be rajta és Stan kezei közé egy feltekert gézdarabot dobot.
- Kötözd be, ne túl erősen de azért tartson, Bye~ - és már ismét el is tűnt. Stan sóhajtva egyet zárta be kulcsra az ajtót, majd Kylehoz sétálva ült le az ágyra.
- A cuccaidat majd elhozom, de előbb bekötözlek… ülj fel. – mondta, ahogy a gézzel kezdett el babrálni. A vörös kissé nehézkesen, de felült, de mást nem nagyon akarta csinálni.
- Ugye elég... ha felhúzom a pólóm? - kérdezte, ahogy arca egyre vörösebb lett.
- Szerintem le kéne venned… úgy jobban hozzád férek. – mondta komolyan. – Tőlem nem kell félned… - tette hozzá.
- És ha én bekötözöm magam? - kérdezte szinte kérlelően, ahogy arca egyre jobban vörös lett.
- Amilyen állapotba vagy… nem sikeredne túl jóra. Jaj Kyle… ne izgulj már. – mondta, ahogy közelebb hajolva a másikhoz kezdte el bekötözni. Kyle behunyva szemét hagyta, hogy lassan a kötés a testét érje, ám pólója még mindig rajta volt és tudta nem sokáig maradhat még rajta.
- Innen... megy egyedül... is...
- Emeled fel a karjaidat. – mondta Stan ahogy a másikra nézett. Engedelmesen emelte fel karjait, de tekintetével kerülte a másikat. Stan lekapva róla a pólót folytatta a másik kötözését.
- Perverz dög... - remeget meg a hangja, de csupán figyelmét akarta elterelni.
- De hát csak bekötözlek! Nem értem ezért miért vagyok perverz… - mondta ahogy közelebb hajolva a másik hátnál birizgált.
- Csak mert nem hagyod, hogy én csináljam... - morogta.
- Azért nem hagyom, mert egy olyan kötés kell, ami jól bírja. Magadnak nem tudod olyan jóra megcsinálna… - mondta a vörös nyakának, ahogy még mindig bíbelődött. Kyle ekkor megremeget a másik közelségétől és önkéntelenül is eltaszította magától és kissé kapkodva nézet le rá.
- B-bocsánat... Nem akartam...
- Semmi baj… - állt fel a földről, fenekét fogdosva. – Pont végeztem, de most… - közelebb lépve tolta hátra. – Pihenj!
- De nem akarok, a cuccaim és holnap a suli is! Muszáj tanulnom - kelt fel ismételten.
- Holnap neked szünnap van, - ült le az ágyra, és ismét visszatolta. – Ne aggódj a suli miatt. Ne gondolj semmire, csak pihenj… - hangja lágy volt. Kyle kissé szomorúan nézet fel, majd kissé maga elé húzva lábait nézte a másik ágyát.
- De nem akarok itt maradni... olyan bezártság érzetem van... - vallotta be.
- Kivigyelek az erkélyre? – kérdezte Stan halál komolyan.
- Tudok járni... - morogta, de nemet intett - nem így értettem, de mindegy nem fontos... - mondta és inkább befordulva a fal felé hunyta le szemeit. Stan sóhajtva egyet ment az ajtóhoz, és kivéve belőle a kulcsot tette bele alsónadrágjába. Felszisszent a hidegtől, de aztán saját ágya felé indult.
- Ha szükséged van valamire szólj… - mondta a vörösnek ahogy leülve ágyára nyúlt el rajra. A vörös csupán hümmögött egyet, ahogy maga alá húzva lábait kezével köröket kezdett leírni a falba. Stan fejét Kyle felé fordítva nézte a másikat.
- Kyle… minden rendben? – kérdezte, ahogy felhúzta egyik szemöldökét.
- Persze... - válaszolta csendesen, ahogy nem hagyta abba a körök rajzolgatását. Stan felállva az ágyról, sétált oda a másik ágya mellé, majd zsebre dugott kezekkel nézte a vöröst.
- Miért van bezártság érzeted?...
- Talán mert nem mehetek ki? - mondta, de hangjában semmilyen érzelem nem hallatszódott.
- Minek akarsz kimenni? – kérdezte a fekete flegmán.
- Mert nem szeretek sokáig egy szobában lenni... ráadásul attól, hogy bántottak újra meg fogják tenni. Nem zárkózhatok be, mert így is úgy is megtalálnak. - Nagyot sóhajtott.
- De én itt vagyok és megvédlek… érted?
- Nem vagyok hülye... felfogtam - mordult fel, ahogy feljebb ülve nézet Stan-re - de te sem védhetsz meg mindentől... senki nem tud - szemeiben könnyek csillantak meg.
- De igen! Megfoglak védeni mindentől, és nem hagyom hogy bántsanak! – mondta kicsit hangosabban. Kajlán elmosolyogta magát, és elvéve szemét a fiúról nézett másfele.
- Miért akarsz ennyire megvédeni? Ennek nincs értelme...
- Mert szeretlek. – mondta komolyan, és nyugodtan Stan, még mindig a másikat nézve. Kyle felkapta a fejét és hitetlenkedve nézet a másikra. Fejében egy szó vízhangzott folyamatosan: Hazugság.
- Hagy engem békén!
- Most mi bajod?! – kérdezte.
- Az hogy ilyet vágsz a fejemhez! Ilyet ne mondj többet!
- Miért? – kérdezte értetlenkedve a másik. Kyle kinyitotta száját, de utána rögtön be is zárta. Tudta jól miért nem képes elfogadni a másik érzését. Nagyon is jól tudta. De ezt a tényt nem oszthatta meg a másikkal, nem értené...
- Sajnálom - mondta végül lehorgasztott fejjel.
- Ne sajnáld, nem követelem meg tőled hogy viszont szeress, vagy ilyesmi. – mondta megértően a fekete. – Nem várok el tőled… semmi ilyesmit. - Erre a vörös ha lehet még szarabbul érezte magát és inkább visszadőlt az ágyra.
- Fáradt vagyok - zárta le a beszélgetést és ismét elfordulva hunyta le szemeit. Stan sóhajtva egyet, ment szekrényéhez, majd a fürdőt megcélozva ment be rajta és zárta be az ajtót. A vörös hamar elszenderedett a hosszú nap miatt, ami számára szinte egy örökkévalóságnak tűnt, ám álmában ismét kísértették a Wendy féle rémek, melyek mind bántani akarták. Mocorgott és néha fel is nyögött. Eközben Stan egy szál boxerben és egy törülközővel fején tért vissza. Mikor ágya felé sétált feltűnt neki a másik nyugtalan viselkedése. Leülve a másik ágyának szélére kezdte el simogatni, nem akarta felébreszteni. Mégis a technika bevált a mocorgás csökkent és egy lágy morgás közepette csúszott közelebb Kyle a segítő kezekhez. Stan felmordult.
- Ez így nem lesz jó… ha felébred… megnyúz… - suttogta magának, de nem hagyta ott a másikat, tovább simogatta mire Kyle még közelebb húzódott, majd végül teljesen lenyugodva álmodott tovább.
- Köszönöm... hogy megvédtél... - motyogta, ahogy kezeivel elkapta a másik karját és kissé bele csimpaszkodott - Én is téged~
- Tessék?... – kérdezte ledöbbenve. – Jaj ugye nem… Kylie? – sóhajtott fel. Viszont több mondat nem hallatszott a vöröstől ugyanis keze elengedte a fiút és ismét halkan szunyókált tovább. Stan megnyugodva fújta ki a levegőt, majd betakargatva a másikat feküdt le saját ágyára, hogy ő is végre nyugovóra térhessen.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Egy újabb nagyszerű fejezet, amire megérte várni *__* Tuti el fogom olvasni még vagy 20-szor, olyan jó lett, egyik kedvenc fejezetem :P Gratula hozzá! ^^
Ohhh~ és ha tudnád hogy még sehol nem tartunk :D Író pajtásommal úgy néztük, hogyha ide csak Word-ben 9 oldal fér föl, akkor lesz még vagy 50 fejezet *-* Ami neketek jó nekem... hát xD Jó sok munka :D