| Anvil : 18. fejezet: A vérvörös mező |
18. fejezet: A vérvörös mező
2011.07.04. 19:59
Jó szórakozást hozzá~ >///<
Stan reggelét egy dünnyögéssel kezdte, mikor kinyitotta szemeit Kyle a karjai közt feküdt.
- Mi a… - lepődött meg a fekete. A vörös viszont még mocorogva párat fúrta jobban oda magát a másik közelébe és csupán nagyon lassan és lomhán nyitotta fel szemeit.
- Jó reggelt Kyle… - mondta halkan Stan. A vörös kinyitotta szemeit és elhúzódva a fiútól kémlelt körbe. Aztán ismét és ismét. Arcára kissé pánik ült ki, majd Stan-re nézet ijedten.
- Mi a baj? – kérdezte, ahogy kezeivel feltolta magát.
- Ki fogsz akadni... - motyogta, ahogy még jobban feltolta magát és kezeit kezdte el vizsgálni.
- Miért? – kérdezte nagyokat pislogva a fekete. A vörös még húzta kicsit az időt, majd szavak helyett letámadta Stan-t és csókot nyomott az ajkaira.
- Sejted már?
- Kyle! – ült fel, ahogy a falnak nyomódott. – Vagyis… Kyle… hogy jöttél már megint elő?! – kérdezte hisztérikusan.
- Na ezt én is szeretném tudni - morogta, ahogy karba vonta kezeit és vállát megrántotta, de utána csúnyán nézet Stan-re - nem vagyok Kyle... ne hasonlíts össze vele.
- Akkor mégis hogy hívjalak? – kérdezte Stan flegmán.
- Találd ki~ - legyintett, majd meggondolva magát ismét a másik felé fordult - de ha már úgy is itt vagyok, akár el is üthetem az időt.
- Még is mivel?... – kérdezte, ahogy még jobban neki nyomódott a falnak. – Te leszel Kyleuci.~ - kuncogott fel ám az új jelöltnek már kevésbé tetszett a megszólítás. Arca elkomorult és még közelebb mászott Stan-hez.
- Nincs az a pénz... akkor megteszi más... sőt tudod mit ne szólíts sehogy~ fogd be és csókolj meg! - követelte, ahogy ajkaik már csak egy centire voltak a másikétól.
- Nem! – jelentette ki határozottan Stan.
- Ja persze, mert erre biztos megállok~ - kuncogott fel, ahogy ajkait a másikénak nyomta. Stan eltolta magától a másikat.
- Hagyd abba Kyleuci! Engem fog megnyúzni Kyle, nem téged…
- Ne hívj így és mondtam, hogy semmire nem fog emlékezni~ oké a tegnapi kivétel, mert engedtem hogy lássa. Tudod a bizonyíték, hogy tényleg megcsókoltalak! Ohh és milyen jó volt~ - ujjongott, ahogy a másik nyakába csimpaszkodott.
- Hm~ Miért mi lesz, ha így hívlak, Kyleuci?~ - kuncogott fel Stan. A vörös elmosolyodott és kezei lassan végigfutatta a másik mellkasán, majd végül a másik érzékeny pontjánál ált meg, majd apró körökkel biztatta tovább. Stan még jobban a falhoz nyomódott.
- Kyleuci ne! Jó, tudod mit? Abbahagyom! – hivatkozott a fekete, ahogy maga elé emelte kezeit.
- Honnan tudhatom biztosan? - nyalta meg ajkait és már egész tenyerével dörzsölte Stan-t.
- Onnan… hogy megígérem… - mondta nagyot nyelve Stan, ahogy megfogta a másik kezét. – Kérlek ne. – mondta komolyan. A vörös sóhajtva vette el kezét, majd pufogva fordult el.
- Persze minden lányt megfektetsz, de ha én közeledek akkor semmi~
- Mert nálad nem akarok visszaélni a helyzettel! – hivatkozott.
- Ugyan már~ megengedem - vigyorgott és rámászva ölelte magához, ahogy felnézet a kék szemekbe.
- Nem! – feje elvörösödött. – Ilyeneket… az igazi Kyle-tól akarok hallani, nem tőled…
- Nocsak~ szóval kedveled őt? - vigyorgott, ahogy még mindig nem szállt le a másikról.
- Igen. – mondta határozottan Stan visszanézve a másik zöld íriszeibe.
- Mennyire? Csak nem~ a perverz boy beleszeretett a kis ártatlanba? - nevetett fel.
- Hey! Ne kötekedj mert olyat teszek amit megbánok… - mondta fenyegető vigyorral arcán ahogy közelebb hajolt a másikhoz.
- Azt elhiheted~ mert én ugyan nem bánom meg - állta a másik pillantását és halkan motyogta tovább - Egy. Percét. Sem~.
- De Kyle… meg fogja… - suttogta, ahogy még közelebb hajolt a másikhoz.
- Az lehet~ De tudod~ - őrölt vigyor ült ki a képére ahogy megnyalta ajkait és Stan fejét közelebb húzta magához és úgy suttogta bele a szavakat a fülébe - a különbség kettőnk közt, hogy ez csupán téged érdekel. Csak téged fog megutálni miatta ha ez kiderül~ csak tőled fog rettegni~ - Stan elvigyorodott.
- Ugyan~ ki mondta hogy… olyan dolgokat fogok csinálni?
- Akkor mégis miket, kedves Mr. Stan~? - Stan gyorsan ragadta meg a másikat majd maga alá gyűrve fogta le kezeit.
- Mondjuk megkötözlek…
- OKé - válaszolta ellent mondást nem tűrően - úgy is sokszor voltam megkötözve. Hozzá vagyok szokva. - Stan szemei kikerekedtek.
- Hogy tudod ezt így félvállról venni?! Borzasztó lehetett! – kiáltotta zaklatottan.
- Az volt, de mint már említettem. Csak az egyikünkben törhetett el valami, a másiknak kitartóan kellet fohászkodnia, hogy megtalálják. Ezért nem érdekel... mert valaki más már elvette ezt a szerepet - rántotta meg ismét a vállát, és bánatosan nézet oldalra. Stan megszorította a másik csuklóit mérgében.
- Az ő testében élsz… egyszer egy voltál vele… hogy beszélhetsz így róla… - mondta fogát csikorgatva lesütött tekintettel.
- Talán azért, mert ha én nem lennék ilyen ő ott halt volna meg! - kiabált rá dühösen ám hamar észbe kapva ismét elfordította a tekintetét.
- Akkor is! Úgy beszélsz róla mint egy… báburól! – mondta a fekete dühösen.
- És? Miért olyan fontos neked ez?! Nem érhetsz az egészből semmit... - motyogta. Stan nem mondott semmit, csak még jobban lesütötte tekintetét. Lágyított a szorításán, de nem engedte el a másikat. A vörös megpróbált kiszabadulni, de még így sem sikerült neki. Végül feladva hagyta, mondván örökre úgy sem maradhatnak így. Stan sunyin elvigyorodott.
- Mi az, nem tetszik a helyzet? – mondta, ahogy közelebb hajolt a másikhoz.
- Eresz el... - motyogta, ahogy lehunyta szemeit, de még mindig nem próbálkozott a kiszabadulással.
- Nem… - suttogta a fekete. – Miért akarsz ennyire kiszabadulni? – kérdezte, ahogy még közelebb hajolva a másikhoz suttogta annak nyakának a szavakat.
- Mert nem akarok olyannal lenni, aki ennyire nem ért meg - motyogta, ahogy erőt véve magán lökte el a másik kezeit, majd kicsusszanva alóla ugrott le az ágyról. Stan arca teljesen érzelem mentessé vált.
- Miért ne tudnálak megérteni?... – kérdezte komoran a másikra nézve.
- Mert senki nem tud. Senki nem élte át azt amit én és Kyle... De lényegében mindegy~ - vigyorodott el, majd az ajtóhoz sétálva nyitotta ki - viszont, ha már újra itt vagyok akár körül is nézhetek~ - Stan hamar a másik mögött termett, és hátra húzva csukta be az ajtót.
- A-a~ ilyenről ne is álmodj. – mondta, ahogy még mindig fogta a vöröst.
- De miért? Nem okozok gondot senkinek~ - nyüszögte, ahogy ismét megpróbált kislisszolni ám ezúttal Stan határozottan fogta, nehogy megszökhessen.
- Ki tudja miket csinálnál… aztán pedig Kyle lenne érte a hibás. – mondta, ahogy az ágy felé kezdett el haladni a vörössel.
- Ne már! Nem fogok semmi hülyeséget csinálni! Na~ - morogta, ahogy kézzel lábbal próbált szabadulni, ám a szorítás most erősebb volt mint amit megszokott. Stan leülve a másikkal az ágyra sóhajtott egyet.
- Nem. És jobb, ha beletörődsz, addig nem mehetsz sehova, ameddig Kyle magához nem tér… - oldalra nézett. – Mikor lesz az?...
- Nem tudom... mivel fogalmam sincs miért ébredtem. Mondjuk van egy két tippem, de... de... én ki akarok menni! Unatkozom!!!
- Akkor foglald le magad! – mondta flegmán. – De! a szobán belül… - ezt viszont már komolyan mondta, ahogy kicsit lágyított szorításán.
- Undok... - morogta, ahogy felkelve feltehetőleg Kyle táskájához lépet és kotorászni kezdet benne, majd tovább és tovább. A szoba összes kis sarkát bejárta végül pedig az íróasztalnál kötött ki és unalmasan lapozgatta a füzetetek - ez egy kollégium, vagyis iskola... mi rossz van abban ha sétálok egyet?
- Mert ki tudja mit művelsz… amilyen perverz vagy. – kuncogott fel Stan.
- Bagoly mondja~ - vigyorgott rá a másikra, ahogy felkelve az ágyra vetette magát - és ha te kísérnél én meg szavamat adom nem csinálok semmit?
- Hm…~ Nem. – vigyorodott el Stan. – Érvelj még egy kicsit, hátha meggondolom magam.
A vörös szólásra nyitotta volna a száját, amikor az ajtó felül halk apró kopogás hallatszott. A fiú elvigyorodott magát, majd felkelve ugrott az ajtóhoz.
- Hey! – kiáltott rá Stan ahogy ő is az ajtó felé lépett, viszont Kyle gyorsabb volt és mosolyogva tárta ki. Az ajtóban egy megszeppent feketehajú lány állt, ahogy mappáját maga elé szorította.
- Kyle... aggódtam miattad, hogy nem jöttél órákra. Beteg vagy? - kérdezte Lucy, ám mikor megpillantotta a feketét kissé vörös arca lett - Oh, elnézést... nem tudtam, hogy vendéged van...
- Stan a vörös mögé lépve fogta meg hátul a pólóját, így ha az menekülni akarna, könnyedén vissza tudja húzni. Nem mondott semmit, csupán komoran nézett a lányra. A vörös viszont nem szólalt meg vigyora lehervadt és arcát elfordítva lépet vissza a szobába és maga helyett Stan-t lökte ki majd csukta be az ajtót.
- Kyle... - nyúlt a lány barátjáért, de miután az ajtó becsukódott kissé félve pillantott rá a feketére - valami rosszat tettem?
- Nem tudom, lehet. – mondta a fekete vállat vonva, ahogy az ajtónak dőlt. Lucy ettől nem lett boldogabb, majd még egy szomorú pillantást vetett az ajtóra, majd Stan kezébe nyomta a mappát.
- Ezek a sulis jegyzeteim... kérlek ad majd neki oda - mondta, gyorsan, majd elfutott a helyszínről. Stan csak sóhajtott egyet, majd kinyitva az ajtót lépett be a szobába. A vörös az ágyon ült és párnáját magához szorítva nézet le a földre. Nem foglalkozott a bejövővel. Stan az íróasztalhoz sétálva tette le a mappát.
- Ezek a sulis jegyzetek… - mondta ahogy odasétálva az ágyra vágta zsebre kezeit, így nézett le a vörösre. – Mi a baj?...
- Semmi - válaszolta röviden, ahogy még mindig nem nézet fel. Stan sóhajtott majd leült a másik mellé, ő sem nézett rá, helyette a földet fixírozta.
- Nah, ki vele. Ne kéresd magad. – hangja ezúttal kedvesen csengett.
- Ha azt mondtam semmi, miért nem tudod annyiban hagyni a dolgokat? - Stan ismét csak sóhajtott.
- Jó. – mondta halkan, hangja nem volt haragos vagy hasonló. Hátra dőlve az ágyon nézte a plafont.
- Kiakarok menni... - mondta ismét.
- Jó… - mondta ahogy felült. – De megyek veled. - bólintott, majd hátra dobva a párnát, kapott fel egy pulcsit és sebesen az ajtóhoz lépet, majd lenyomva a kilincset sétált ki. Stan gyorsan követte a másikat, és mindig egy lépés távolságban követte őt.
- Ennyire fontos az a csajszi? – kérdezte.
- Milyen csaj? - kérdezet vissza, ahogy az egyik folyosóról a másikra nézet, próbálva kijutni az épületből.
- Lucy… a fekete hajú. – mondta zsebre dugva kezeit.
- Lucy... szóval ez a neve - mosolygott el, majd megállva fordult Stan elé - elmondjam mi bánt? Hogy hiába tudja mindenki, hogy kivagyok én nem tudom senkiről. Mondok egy rossz szót és ezzel megpecsételem ennek a lököttnek az életét. Ezért menekültem vissza és ezért nem szóltam Lucy-hoz. Ha tehetem volna, hozzád sem szólnék egy árva szót sem, de... te túl fontos vagy neki... - Stan meglepődött.
- Én?... – kérdezte halkan.
- Te - válaszolta komolyan, majd elvigyorodva lépet még közelebb. Stan elfordította tekintetét.
- Öhm… jah. De gondolom az a lány is. Sőt, ő biztos fontosabb neki… - kissé elvörösödött, de hamar el is tűnt arcáról a pír.
- Akkor erre válaszolj~ - emelte fel kezét és mutatóujjával megbökte a fekete mellkasát - hogy, hogy én tökéletesen emlékszem rád, míg a lánnyal most először találkoztam?
- Őt… nem olyan rég ismeri mint engem! – mondta ahogy újra elvörösödött.
- OKé... higgy amiben akarsz - kacsintott rá, ahogy megpördülve ismét neki indult. Stan elmosolyodott azon, amit a vöröstől hallott, de hamar észbe kapva újra követte. Megint mögötte ment, de most kisebb volt köztük a táv mint 1 lépés.
- Amúgy kedves Stan~ nem is kérdeztem meg, hogy miért ragaszkodsz ennyire, hozzám? Ohh bocsánat úgy értem Kyle-hoz - vigyorodott el, ahogy kilépve végre a kollégiumi kapun nézte a sűrű erdőt. Stan meghökkent a kérdés hallatán.
- Hát… most fejtsem ki? – mondta flegmán, ahogy lábával belerúgott egy kavicsba, így próbálva leplezni vörösségét.
- Igen, ha kérhetem~ - vigyorgott, ahogy kezeivel végigsimított egy fa törzsén. Stan elmosolyodott.
- Olyan… aranyos. A rágcsáló életmódjával… és ahogy mindig tanul és zavarba jön… ha olyat mondok… - megfeledkezve magáról mondta a szavakat. A vörös felnevetett, ahogy meghallotta ezeket, majd nekidőlve a fának nem bírta abba hagyni. Stan észbe kapva rázta meg fejét.
- Mi van? – kérdezte vörös fejjel, ahogy a vörös elé sétált.
- Semmi... - nevetett még mindig, majd egy pillanat alatt hallgatott el és csillogó szemekkel nézet maga elé - Stan! Az egy tó? Jesszus! Tudod mióta nem láttam tavat? - nem várta meg a másik válaszát helyette futva indult neki. Stan futva siette a másikat.
- Mi olyan nagy cucc egy tóban? – kérdezte.
- Milyen szép~ - állt meg a stégen csillogó szemekkel, ahogy lehajolva érintette meg a hideg víz felszínét.
- Ugyan azt csinálja… - suttogta maga elé Stan ahogy a másikat nézte.
- De kár, hogy már nem lehet benne fürödni~ régen imádtam úszni! - ujjongott, ahogy egy kis vizet véve a kezére, fröcskölte le Stan-t - ugyan mi ez a fancsali kép~ szerintem tök jó. - Stan letörölve arcát hajolt és fröcskölte le ő is a másikat.
- Szerintem is jó~ - kuncogta. A vörös nyelvet öntve nézte saját tükör képét a vízbe, majd elfröcskölve azt kelt fel és nézet ismét körül.
- Olyan jó lehet itt élni~ egy erdő mellet én tuti minden nap kijárnék!
- Ennyire szereted a természetet? – kérdezte, ahogy ő kezébe véve pár követ kezdett el velük kacsázni.
- Oh az nekem is megy! - vigyorgott, ahogy ő is keresve egyet dobot egy ugyan olyat mint Stan, ám a kérdést kikerülte.
- Kyle is tud? – kérdezte a fekete, ahogy újabb kő adagot vett magához.
- Nem~ ez az én speciális technikám - vigyorgott, ahogy elkapva egy kavicsot Stan markából ismét eldobta.
- De miért… váltál el Kyle-tól? – kérdezte komolyan ahogy dobálta a köveket.
- Már megint ezzel nyaggatsz? Nem adtam kielégítő választ a múltkor - mondta kissé morogva, ahogy abba hagyva ült le. Stan leülve a másik mellé kuncogott fel.
- Olyan könnyű téged felidegesíteni~ - közelebb hajolva a másikhoz harapta meg lágyan a fülét, majd húzódott el gyorsan. A füléhez kapott, majd kissé vörösen ugyan de vigyorogva nézet rá.
- Belőled pedig elég könnyen törnek fel a perverz hormonok~
- Lehet~ - közel hajolva suttogta a másik szájának. – de gondolom ennek te örülsz a legjobban – kis puszit nyomott ajkára, majd ismét elhúzódott. A vörös nem várt reakcióval támadta le a másikat és ajkait erősen Stan-hez szorította, majd kissé elhajolva vörös arccal vigyorgott rá, míg Stan szájához kapva nézett vörös fejjel a másikra, ahogy kicsit hátrébb csúszott.
- Na… erre nem számítottam… - mondta ő is vigyorogva.
- Kikezdeni vele Stanley~ rossz húzás - vigyorgott még mindig, ahogy lassan leengedte fejét így az Stan mellkasán pihent - fáradt vagyok...
- Menjünk… vissza? – kérdezte lenézve a másikra.
- Nem! - emelte fel fejét gyorsan és mászott le ismét a fiúról.
- Miért nem akarsz vissza menni? – kérdezte gyanakodva Stan ahogy közelebb húzódott a másikhoz.
- Ne kérdezősködj Kaszanova~ - pöckölte meg az orrát és felállva ismét elindult beljebb.
- Hey… - fogta meg orrát, ahogy ő is felállva követte a fiút. Az erdőben kellemes szél szállt és a vörös szinte élvezettel rohangált a fák közt mindegyiknek a törzséhez érve, amikor megállt és felpillantva egy nagyobb fára vett észre valamit.
- Hey! az meg mi? - kérdezte és egy ugrással már mászott is felfele. Stan kerülgetve pár kósza faágat követte a másikat.
- Egy vörös szalag! Mi a francokat keres egy szalag a fán? - gondolkodott el, ahogy kinyúlva érte kezdte el lekötözni.
- Fogalmam sincs… - mondta, ahogy zsebre dugta kezeit.
- Megvan~ bár komolyan... ki köt ekkor a csomót egy rohadt szalaggal - morogta, ahogy elkezdett visszafele mászni ám megállva nézte ismét távolabbra - Stan? Miért mászik rajtam kívül egy valagnyi gyereke a fákra? - kérdezte, ahogy még kijjebb mászott a vékony ágon, hogy jobban lásson. Stan is felmászva a fára nézett körül.
- Hm… itt lesz valami…
- Hey Stan~ - a fekete egyből hátra fordult az ismerős hang hallatán. – Látom ti is szalagokat, kerestek… - mondta mosolyogva.
- Kenny! – mondta boldogan, ám elfelejtve, hogy fán van esett le a földre.
- Haver jól vagy? – kérdezte a szőke ahogy elé állva nézett le rá.
- P-persze… - mondta ahogy felkellve a földről fejét fájlalta. A vörös a vendég láttán, csöndben maradt és tovább szemlélte a körülötte levőket, nem úgy a kis szőkével aki öröm ittasan futott Kenny mellé és mutatta fel karját amire már vagy tíz szalag is rá volt kötve.
- Nyerni fogunk~ érzem én! A szabadnap a miénk lesz! - vigyorgott tovább, ahogy ismét előre sietett.
- Szabad nap? – kapta fel a fejét Stan. – Miről van szó?
- Aki a legtöbb szalagot összegyűjti, azé a szabad nap. – mondta Kenny, ahogy közelebb lépett Buttershez. – Hm~ milyen ügyes vagy… - suttogta a másik ajkának, ahogy végül kis puszit nyomott rá. A kis szőke felkuncogott, ahogy átölelte a másikat.
- De hisz a nagyját te szedted le~ de! nem állhatunk meg! Gyűjtsünk még~ - lelkesült fel, ahogy húzni kezdte barátját.
- Kyle gyere, keressünk minél többet! – kiáltott fel a fára elszántan Stan, mire Kenny csak felkuncogott. A vörös ledobta a megszerzettet, viszont nem szólt vissza helyette tovább kémlelte a tájat.
- Hmm~ Kyle-nak mi a baj? Összevesztettek? - nézet Stan-re a szőke.
- Nem dehogy csak… - felvette a földről a kis szalagot. – Most álomországban jár. – vigyorodott el a fekete, mire Kenny csak felhúzta a szemöldökét.
- Nem fog leesni, ha elalszik? - kérdezte Butters és aggódón tekintett fel, majd vissza Stan-re.
- Dehogy… szeret fákon lenni. – kuncogott fel a fekete, ahogy Kenny a fent lévőre nézett.
- Húzatok már el... - dünnyögte maga elé a vörös annyira halkan amennyire csak tudta, ám mikor lepillantott és a szőkére nézet kicsit kikerekedtek a szemei, majd gyorsan elkapva fejét mászott följebb.
- Mi az Kyle? – kérdezte érzelem mentesen Kenny.
- Semmi... - morogta le, majd az egyik ágra ülve döntötte neki testét és várta, hogy a szőkéék elmenjenek.
- Na gyere már le Kyle! Ha örökké ott ücsörögsz, nem lesz egynél több szalagunk! – kiáltott fel a fekete.
- Keres egyedül szalagokat! Engem hidegen hagy ez az egész rakás szarság... - kiabált le, ahogy továbbra sem mozdult a fáról.
- Rossz napja van? - kérdezte ledöbbenve Butters, míg Kenny összeszűkült szemekkel fixírozta a másikat.
- Ez nem Kyle… - jelentette ki hidegen. – Stan ugye nem adtál be neki semmit?...
- Minek nézel te engem?! – kérdezte felháborodva a fekete.
- Hogy, hogy nem Kyle? Van egy ikertestvére - fixírozta ő is hidegen Stan-t barátja mellé állva.
- Nem dehogy… - nyomott puszit a másik arcára. – A jelleme más… de mindegy. – vont vállat. – Mi megyünk szalagokat gyűjteni, ha gondoljátok majd gyertek utánunk… - a fekete csak bólintott.
- Sziasztok~ - köszönt el Butters és ismét megragadva a szőke karját húzni kezdte a fák felé.
- Nah gyere már le Kyle! Menjünk velük! – kiáltott fel a fekete a másiknak, ahogy újra elkezdett a fára mászni.
- Mondtam már ez engem nem izgat... és nem vagyok Kyle! - förmedt rá ismét, ahogy egyre följebb és följebb mászott, hogy a másik ne érhesse el.
- Jó, jó… K. – egyre feljebb mászott. – Valamelyiküket felismerted?
- A szőkét... a narancs cuccban - morogta, ahogy ismét megállt és leült. Stan kicsit messzebb ült le egy faágra.
- Ó igen? Hogy, hogy?
- Nem tudom... emlékszem valami olyanra, hogy átölel, majd a karjaiban cipel... de töbre nem - morogta még mindig.
- Jah igen párszor megmentett Cartman-től… - mosolyodott el Stan. – ketten mindig segítettünk Kyle-nak…
- Én hőseim - mondta gúnyosan, és ismét a távolba meredt. Stan felkuncogott.
- Mi az talán zavar?
- Engem ugyan nem - nézet, le majd felkelve ugorgatott lefele az ágakon. Mikor elérte Stan magasságát rávigyorgott és ugrált tovább. Stan követte a vöröst, de csak annyit ért el hogy megint a földön kötött ki. A fiú viszont tökéletesen ért földet, ám mikor felegyenesedett kissé meginogott és egyensúlyát elvesztve ült le.
- Francba... - morogta, ahogy beletúrt a hajába. Stan felállva porolta le magát, majd odalépve a másikhoz nyújtott neki kezet. Ám a vörös ellökte magától és tovább ücsörgött a földön. Fáradtan ásított egyet, ahogy a fa törzsének döntötte hátát, majd lomhán felnézet. Stan lehuppanva a másik mellé suttogta fülébe.
- Na~ miért vagy ilyen morci?~
- Nem vagyok morci, csak... kezd vége lenni - morogta tovább.
- Minek? – suttogta a másik nyakának. Aki közelebb hajolt és fejét a másik vállának döntötte.
- Álmos vagyok... - Stan meglepődött, de végül csak lágyan elmosolyodott.
- És gondolom, ha elalszol… minden megint a régi lesz.
- Talán pont ezért nem akarok... - morogta még mindig próbálta magát ébren tartani.
- Ennyire szeretnél egy perverz társaságában maradni? – kérdezte nevetgélve.
- Heh~ ha hinnéd mennyire - nézet fel rá álmoskásan. Stan elmosolyodott.
- Azért… hiányozni fogsz… K.
- Persze... ne köszönj el, nem tudjuk mi miatt jöttem vissza szóval lehet még találkozunk.
Stan fejét a másik fejére hajtotta.
- Az érdekes lenne~ - A vörös lassan csukta le a szemeit és halkan szuszogott.
- Azért... jó nap volt... - motyogta, majd már mellkasa egyenletesen mozgott le föl. Stan kezét a másik kezére csúsztatta, majd az égboltot kezdte el nézni.
- Az már egyszer biztos… - suttogta maga elé.
Craig egy újabb fára mászott fel és szalagot leszedve róla zsebre vágva, ugrott le. Ezzel együtt 23-mal voltak gazdagabbak, bár nagyját a szőke találta, aki igen jó megfigyelőnek bizonyult és az időt is igazán jól el tudták tölteni.
- Kész, huszonhárom... nem lesz elég már Tweek? - kérdezte kicsit unalmasan.
- Még egy párat! Biztos akarok lenni a győzelembe! – mondta, ahogy gyors léptekkel járkált az erdőben. Nem sok trappolás után egy újabb szalagot vett észre. – Ott! – kiáltotta boldogan ahogy elindult a fa felé, viszont mivel elég sötét volt, észre se vette a tüskés bokrot, így mikor elviharzott az mellett, az könnyedén vágott kisebb sebeket kézfején. – Áúúú~ - nyüszítette a szőke, ahogy maga elé tartotta kézfejét.
- Idióta... - morogta Craig, ahogy elemlámpájával a sebre világított. - nem ér meg annyit egy szünnap, hogy megsérülj.
- Dehogynem! – vágta rá a szőke, ahogy megnyalintotta egyik sebét. – Egyáltalán milyen tüskés bokor volt ez?
- Nem tudom - mondta, ahogy nézegette, majd zsebébe nyúlva egy zsepivel tört le egy kis levelet, majd rakta zsebre - jobb lenne inkább az orvosiba menni...
- Ne! A verseny… - nézett oldalra. – Ráadásul nem lehet annyira veszélyes! Max ha mérgező kiszívom a mérget! – egyik ujját megcélozva kezdte el szopogatni a sebet.
- Komolyan mondom... egy verseny nem lehet fontosabb - morogta, ahogy kézen ragadva kezdte visszafele húzni.
- De Craig kérlek~ - kérlelte a másikat, ahogy mutató ujját szopogatta. A fekete erre köhintett egyet, majd ölbe kapva kezdte el tovább vinni.
- Nincs értelme, hogy kiszívod, ha csak szopogatod az ujjadat...
- Hm? – nézett nagy szemekkel a feketére. – De így nem csíp annyira… - újra bekapta ujját.
- Ja persze, vagyis tuti valami bajod lehet! - morogta, ahogy belépett a kollégium területére és egyenesen a nővér szoba felé kezdett el haladni.
- De Craig! Nagyon szeretném azt a szabad napot!~ - mondta, ahogy most középső ujját a mutató mellé szájába vette. Végül egyet sóhajtva tette le a szőkét, egyenesen a nővéri ajtó előtt.
- Nézesd meg én addig el megyek még több szalagért... így nem nyafogsz és az ujjaid is rendben lesznek - sóhajtott, ahogy megfordulva visszafele kezdett el igyekezni, míg a szőke benézve a nővérszobába, csalódottan észlelte hogy nincs bent senki.
- De… Craig! Nincs itt a nővér... – szólt a másik után.
- Meg fog jönni, mindig késik! - legyintett és már el is tűnt a kanyarban. Tweek újra szopogatni kezdte ujjait, majd kinyitva az ajtót ült le az egyik ágyra. A nővér, ahogy Craig is megmondta, egy piros kendővel a fején állított be és arcán kissé dühös kifejezés.
- Hát persze hogy este sérül le mindenki... - morogta, ahogy benyitott, majd megpillantva a szőkét csapott a fejéhez és arcán egy kedves mosoly terült szét - szia szívem~ segíthetek?
- Öhm… igen. Valami furcsa bokor megkarcolta a kéz fejem és… csíp… - mondta, ahogy a nővér felé nyújtotta kezét aki kíváncsian tartotta a markában.
- Nézzük, nézzük~ - fogta meg a szőke kezét és a karcolás nyomokat, kezdte nézni - Hoztál nekem mintát abból a növényből ami megkarcolt?
- Ohh… nem. Az a barátomnál maradt, aki elkísért… - mondta szomorkásan.
- Ohh és ő hova lett? Az ember a hangodból ítélve azt hinné megvár~ vagy esetleg csak felhozott?
- Visszament szalagokat gyűjteni… mert… nem akartam feljönni az orvosiba, hanem tovább akartam gyűjteni… - nézett oldalra Tweek.
- Ajj... ez a buta verseny! A barátod, nagyon okos volt, hogy felhozott. Már te vagy a 4-dik akit el kell látnom, bár a kettő fiú a fáról eset le míg egy lány beverte a fejét egy kőben. És őket csak úgy megtalálták. Buta egy verseny ez... elveszi az eszét mindenkinek... - morogta, ahogy elővett egy kis fiolát és a tartalmát a szőke kezére kente, majd befáslizta azt - kész~ viszont, sajnálom, de itt kell hogy tartsalak. Lehet mérges növény volt és ez a legbiztosabb hely, ha történne valami.
- Óóóó~ muszáj itt maradnom? – nézett boci szemekkel a nővérre a szőke.
- Ellenvetés nincs. Vagy szeretnél majd valahol az erdőben megfulladni? Esetleg összeesni? Nem nem... maradsz szőkeség~ - vigyorgott rá.
- Megfulladni? Összeesni? – ismételte riadtan Tweek. – Maradok! – jelentette ki még mindig félve.
- Helyes~ a kis barátod vissza ér akkor megmondom milyen növény az és utána attól függ hogy elmehetsz e.
- Jajj Craig gyere vissza minél előbb… - suttogta maga elé a szőke, ahogy eldőlt az ágyon.
A fekete viszont nem úgy tűnt hogy hamar vissza fog érni. Zsebre dugott kezekkel pásztázta az erdőt mikor egy lányka szaladt neki, de rögtön utána futott is tovább elejtve szalagjait.
- Remek - vette fel őket ám nem értette a lány mitől rémülhetett meg ennyire, így közelebb menve vette észre. Csak egy kis tisztás nem nagyobb egy szobánál mégis... Dühösen pördült, meg és telefonját előkapva szobatársát csörgette meg. Kenny egyből megérezte a rezgést zsebében.
- Igen? Itt Kenneth.
- Újdonság. Merre vagy? - mondta komoran a fekete, ahogy megállt az egyik fa tövében.
- Az erdő északi részén… - mondta a tájat kémlelve.
- Remek. Akkor indulj el délre, most azonnal! Oh és a kis szöszit ne hozd... ez neki sem tenne jót - adta ki a parancsot, majd lecsukva a telefont választ sem várta meg. Kenny, Butters felé fordult és megfogta vállait.
- Butters! Keresd meg Stant! És maradj vele, kérlek, van egy kis elintézni valóm, ne kövess, veszélyes lehet! – szemében aggodalom látszódott.
- He? De miért... várj Kenny! Nem akarok egyedül maradni - motyogta, ahogy megragadva a fiú karját lépet közelebb hozzá.
- Tudom de… muszáj mennem. – ölelte magához a másikat. – És nem szeretném, hogy neked is bajod essen. – elengedve a szőkét indult el újra. Butters még nézte a másikat, végül érdeklődve nézet körbe és elindult arra fele amire Stan-ék voltak. Kenny végig trappolva az erdőn nézett körbe-körbe remélve meglátja szobatársát, mikor meglátta odarohanva, mellé kapkodta a levegőt.
- Mi az… Craig? - Az viszont nem szólt semmit, helyette karon ragadta a másikat és hőzni kezdte a tisztás felé. Mikor oda értek érezni lehetett az alvad vér bűzös szagát, amivel fellocsolták a köröket. Ugyan az a szimbólum, csupán a méret más. Vérvörös fű és a közepén egy nagy tönk melyen több mélyedés és vágásnyom éktelenkedett. A hely undorító volt és a szagokból ítélve nemrég használhatták.
- Most mond, hogy amit csinál nem beteges... - Kenny megremegett az undorító szagoktól, sokat érezte ezt a szagot, de még mindig nem sikerült megszoknia.
- Ez… undorító… mikor jöhetett ki a korházból? Úgy tudtam még minimum egy hónapig bent kell lennie…!
- A vér állagából és szagából ítélve pár napos. Több nem lehet, viszont elismerésem... - bólintott, ahogy átvágva a rönkhöz ment és azt is megvizsgálta - senki nem jár erre. Tökéletes a helyszín, viszont... miért?
- Előkészülete lehetett valaminek… vagy kitudja. Beteg. Egyszerűen kénye kedve szerint művel dolgokat, mindent és mindenkit a játékszerének tekint… és neki most Kyle kell… - mondta komoran.
- És segítsége is akad bőven. Ezt nem egyedül csinálhatta... vagyis lehet, nem tudjuk, de vannak szövetségesei - morogta, ahogy végig húzta kezét a rönk egyik kisebb repedésén - ráadásul, Kyle elleni akció már el is kezdődőt. Tegnap az a fekete hajú lány Stan elmondása szerint bedrogozta.
- Wendy? – kérdezte dühösen a szőke. – Eddig három emberről tudunk, de szerintem annál még többen vannak… - mondta, ahogy a hatalmas vérrel festett ábra egyik részét kezdte el fixírozni.
- Nos igen... a tényleges kérdés, hogy hányan vannak és vajon kik azok - morogta, ahogy felkelve telefonját elővette és lefotózta a helyet.
- Talán… ezek a személyek közel állnak… Kyle-hoz. Vagy akár Tweek-hez is. – mondta, ahogy zsebre dugta kezeit.
- Meglehet, viszont így senkiben sem lehet megbízni, az meg nem éppen a legjobb döntés.
- Azért van különbség… például van egy lány, Lucy… Stan mesélt nekem róla. Elég jóba van Kyle-al, együtt tanulnak satöbbi… De lehet épp a hátérből figyelnek… ki tudja. – mondta, ahogy az egyik vércsíkhoz sétált. – Egy biztos, mindegyik őrült. Ép eszű ember ilyet nem csinál…
- Ezt szerintem nem volt nehéz kideríteni - morogta, majd végül befejezve a kattingatást rakta zsebre a készülékét és a szőkéhez fordult - jobb ha vissza megyek Tweek-hez. Kezdek aggódni miatta.
- Rendben. Én pedig… megkeresem Kyle-t. – mondta, ahogy elindult az erdő északi része felé.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
jujj már alig várom a folytatásáát :D mikor lesz kövi rész? :)
Ahogy tudom kapojátok~ :D