Kyle az erdő felé robogott. Minden emléke ott szakadt meg és mivel senki nem mondta el neki mi történt, ezért ő maga ásta bele magát. A tehetetlenség ami körül vette... unta, hogy senki nem képes az igazat elmondani, és hogy mindig azoktól kell megtudnia akikben nem is bízik. Futott bár maga sem tudta merre, de mikor kiért az erdő legnagyobb tavához, a stégen megpillantotta az egyik közvetlen szomszédját. Arca felvidult és futva lépett rá a stégre.
- Hey... Tweek? Ugye? Nem tévesztettem el? - kérdezte, ahogy a srác mellé sétált.
- Igen. – mosolyodott el. – Te pedig Kyle vagy…! – mondta határozottan, ahogy kicsit arrébb csúszva adott helyet a másiknak.
- Talált - Huppant le és a szép tükörsima vizet kezdte nézni - ez gyönyörű - mondta, ahogy beleszimatolt a levegőbe.
- Az… - helyeselt a másik, ahogy ő is a tavat kezdte el nézni. – Hogy-hogy erre jártál? – kérdezte kíváncsian.
- Az ősz utolsó szép tavaszias napjai... kár lenne a szobámban nyomorogni nem? Hehe... - hangja kissé idegesen csenget, ahogy megveregette a szőke hátát - és te? Gondolom te is a jó időt élvezed~
- Hát… nem igazán… - mosolya bár megmaradt, mégis kisebb lett, és arca szomorúvá vált.
- Oh, akkor miért?
- Menekülök egy őrült csaj elől… - felnevetett saját mondatán. – És mivel nem bírja a vizet… Itt biztonságban vagyok.
Kyle először megdöbbent a kijelentésen, de utána egy kis mosollyal tette kezét a másik vállára.
- Együtt érzek veled.
- Igazán? – lepődött meg a szőke. – Hogy-hogy? – kuncogott fel.
- Engem is zaklatnak, de jobb nem is róla beszélni - mondta ezzel elintézve a dolgot, majd felkelt - nos örülök, hogy találkoztunk Tweek, fussunk össze máskor is - mondta mosolyogva, ám megtorpant mikor kisebb zaj és csörtetések után, Ramóna tűnt elő a fák közül.
- Ó Tweek~ már mindenhol kerestelek. – mondta, ahogy közelített pár lépést, de tovább nem ment. – Mi újság?~ Nincs kedved valamihez? – arcára pajzán mosoly húzódott. Kyle megtorpant és a lányra nézett. Valami azt súgta, hogy tudja ki ő, így hátrálva párat tért vissza a szőkéhez.
- Ne aggódj. – mondta Tweek, ahogy még mindig a tavat nézte, rá sem pillantva a lányra. – Közelebb úgy se fog jönni.
Kyle aggódóan nézett a lány fele, majd visszaülve Tweek mellé súgott oda neki.
- Ez ő?
- Aha… egy igazi őrült. – mondta Tweek, még mindig a tavat nézve.
- Nem értem, miért hívsz őrültnek kicsi Tweek… - mondta, ahogy leülve a földre, övtáskájából egy könyvet húzott elő, minek borítóján a: „Szado Mazo sex alapjai” cím díszelgett. – Semmi olyat nem csinálok, ami miatt ilyesmit rám olvashatnál… - kinyitva könyvét kezdett el olvasni.
- Ő most ott fog ülni? - kérdezte Kyle, ahogy kicsit megijedve nézte előbb a könyv címét, majd magát a lányt is.
- Igen. Közelebb nem mer jönni a tóhoz csak… - most már ő is a lányra nézett. – Nem tudom mennyi ideig. – A lány egy csokit is előhúzva, kezdte el majszolni, majd megválaszolta a kérdést.
- Ameddig ide nem jössz. Amúgy vöri~ veled nincs dolgom, nem kell fosnod… - mondta, ahogy fel sem nézve könyvéből olvasott tovább.
- Ez beteg - jegyezte, meg ahogy ismét a szőkére nézett - mit fogsz most csinálni? - Tweek csupán sóhajtott egyet.
- Várok. Mást nem tudok. – a vörösre nézett. – De te nyugodtan mehetsz Kyle, téged nem fog bántani. – mosolygott a másikra. A fiú a szőkére, majd a lányra nézett és nyelve egyet, rázta meg fejét.
- Azt már nem. Még a végén magányos lennél - mondta egy mosollyal az arcán. A fiú keserűn elmosolyodott ezen, majd újra a tó felé nézett.
- Köszönöm. – mondta halkan.
Ezután csendben ültek egymás mellett, várva hátha a lány megunja a dolgot, de úgy tűnt az így is igazán jól érzi magát. Kyle-t nagyon aggasztota ez az egész, ráadásul sajnálta a Tweek-et is, hogy egy ilyen lány ragadt rá. A szőke eközben először lágyan, majd egyre jobban reszketni kezdett, és a lány ezt látván, csak elmosolyodott, és könyvét visszatéve táskájába figyelte a két fiút. Kyle-nak is feltűnt és aggódóan nézet a másikra.
- M-mi a baj? - kérdezte.
- Áhh. – legyintett párat. – csak a kávé hiány! Gondolnom kellett volna erre… - motyogta, ahogy átölelve magát próbálta remegését csillapítani.
- Esetleg ha hoznák neked? Hisz nekem úgy sem ártana - mondta mosolyogva, ahogy a lány felé nézet és pillantásuk találkozott. A lány felnevetett, majd gonoszan nézett vissza a zöld íriszekbe.
- Ha gátolsz a terveimben… akkor bizony foglak. Ráadásul… - Tweek-re nézett. – Nem fogja addig kibírni.
- MI a fenéért nem hagyod békén? Nem látod, hogy nincs jól? - üvöltött Kyle kikelve magából, ahogy felkelt és a lány felé téve egy lépést.
- Mert most itt a lehetőség… és amint a kezem ügyébe kerül, sokkal jobban lesz… - arcán egy pajzán mosoly jelent meg.
Kyle vállai megremegtek a lány láttán és vissza húzódva Tweek-hez ölelte volna át, ám keze megremegett és vissza húzva inkább ismét mellé ült.
- Nincs meg valakinek a száma, akit felhívhatnánk? - kérdezte suttogva, hogy a barna ne halja, de a szőke csupán megrázta a fejét, majd aggódva nézett a vörösre.
- Menj vissza a koleszba, és szólj… Craig-nek… - hangja is remegni kezdett. – Ramóna! – kiáltott a lánynak. – Legalább őt engedd el innen! Nem fog nekem hozni… semmit…
- Engem az nem érdekel, hogy elmegy… - mondta a lány, ahogy felállt. – Csak vissza nem engedem. – mondta ördögi vigyor kíséretében.
Kyle szomorúan nézet a szőkére. Nem akarta egyedül hagyni, de végül bólintva kelt fel és futásnak eredt a suli felé. Ahogy mondta a lány utána sem ugrott, nem tett vele semmit, így pár perc múlva már lihegve állt meg a kollégium bejáratánál, amikor eszébe jutott valami fontos.
- Hol van a szobája? - kérdezte, magától, de nem foglalkozva vele futni kezdett sajátja felé és imádkozott, hogy Stan most ne csajozzon be. Ujjai a kilincsre fonódtak, majd mint egy szélvihar úgy rontott be. A fekete az erkélyen volt, és egy szál cigit szívva nézte az udvaron tevékenykedő embereket.
- Stan... - lihegve dőlt neki az erkély ajtónak és úgy folytatta tovább - Kenny szobájának a számát... MOST! - nyomta meg az utolsó szót erősebben ezzel is jelezve az idő fogy és gyorsan kéne.
Stan kifújva a füstöt, elnyomta cigijét.
- 240. – nyögte ki, de mire felnézett Kyle-nak már nyoma se volt.

~*~

- Tweek, én oda nem megyek, de nehogy azt hidd, hogy ettől még biztonságba vagy… - újra övtáskájában kezdett el matatni, a szőke pedig csupán csak remegve nézte mit csinál. Ramóna egy fegyvert előhúzva szegezte a neki.
– Nyugi, csak légpuska… - vigyorodott el a lány, ahogy Tweek mellé célzott. – De attól még piszkosul fáj…
- Te őrült vagy!!! – kiáltotta Tweek, de mikor oldalát egy lövés érte, egyből oda kapta kezét. Nem vérzett, csak felhorzsolódott, de iszonyúan fájt neki. Kétségbe esetten nézett a lányra, kinek vigyora még nagyobb lett. Kioldta a fegyvert, de a fiú nem várta meg a következő lövést, futni kezdett, le a stégről, majd próbálta megkerülni a lányt, ami a víznek köszönhetően ment is, viszont mikor elhagyta a bizonyos távot, és az erdőbe lépett, Ramóna hamar ott termett mögötte, és nekipréselve egy fának, fogta le hátul a kezeit.
- Bocsika, hogy meglőttelek, de valahogy kikellet, hogy csalogassalak… - mondta nevetgélve, majd felhúzva a másik felsőjét, nyalta meg a kis sebet, mit ő maga okozott. – De nyugi~ kárpótollak érte… - kezét becsúsztatta a fiú nadrágjába, és megfogva annak férfiasságát szorította meg azt.
- Ne!! Craig se…! – sipította a szőke könnyes szemekkel, de a lány befogta száját, így megakadályozva, hogy az bármiféle hangot kiadjon. Hiába próbált szabadulni a szorításból, nem tudott.
- Ramóna! Azonnal vedd le róla a kezed - a fák árnyékában Craig állt és mindössze egy farmert és egy sötétebb pólót viselt. Talpán még a benti papucs volt és kissé nehezen vette a levegőt, de arcán mérhetetlen sok düh látszódott. Mögötte Kyle állt, aki szintén fuldokolva vette a levegőt.
- Miért? Hiszen élvezi… - mondta egy pajzán vigyor kíséretében, ahogy kihúzva kezét a másik nadrágjából, az átlátszó anyagra nézett kézfején. – Milyen aranyos… ~ - kuncogott, ahogy ujjairól lenyalt egy keveset az anyagból. Tweek könnyei eközben már patakokban folytak. A fekete viszont nem reagált a másik díszes mutatványára, helyette nekifutva esett a neki és bár tudta, hogy a másik harcművész, neki is volt egy két trükk a tarsolyában. Derekát átkulcsolta és úgy kezdte egyre jobban hátrafelé tolni. Eközben Kyle a szőkéhez szaladt és megragadva annak csuklóját próbáltam meg elráncigálni. Tweek azonban egész testében remegett, és szemeit behunyva ölelte egyik kezével magát, ahogy a földön térdelt. Ramóna alul kicsusszant a fiú szorításából, de nem állt le vele verekedni, tudta hogy közel a tó, ezért villám gyorsan kezdett el rohanni a tótól, és a fiútól. Ám Craig megragadva lábát taszította le a földre és ismét húzni kezdte a tó irányába messze a szőkétől.
- Tweek, gyere mennünk kell - motyogta a vörös, ahogy erőt véve magán átölelte a szőkét.
Tweek belecsimpaszkodott a vörösbe, és remegő testel halad vele együtt a palota felé, könnyei még mindig patakba folytak. Ramóna egy fában megkapaszkodva próbálta kitépni lábát a másik szorításából, de mivel nem ment neki, bal kezével fellökve magát, ugrott a fiúra, majd leterítve jobb mutató és középső ujját a fiú kezére tette.
- Szerintem nagyon édes~ - mondta pajzánul, ahogy ujjait erősen nyomta a másik szájának, kezén még mindig volt Tweek nedvéből. Craig megragadta a másik kezét és próbálta eltolni a szájától, ám nem sikerülve a barna ujjai a szájához értek összekenve őt.
- A büdös... - mondta, ahogy taktikát váltva lábait ellökte a földről, így a lány szó szerint átfordult rajta, ám nem úszta meg azt sem, hogy amit az arcára kentek ne ízlelje, de gyorsan letörölte amennyire tudta és ismét megfogva a lány csuklóját húzta a víz felé. Ramóna egy fába kapaszkodva szakította el kezét a másikétól, majd újra rohanni kezdett, de már nem tudott olyan gyorsan, mint elején.
- Csak azt ne mond hogy nem ízlik… - mondta pimaszul, miközben hátranézett a másikra. A fiú ismét utána vetődött ám most csupán annyit ért el, hogy a lányra feküdve a nyakát kezdte el szorítani. Szemiben dühös és őrült fény csillogott, ahogy a szorítás egyre csak erősödött.
- Rohadt kurva vagy... normális ember nem tesz ilyet senkivel - mondta miközben komolyan nézte a másikat.
- Hah… hagynád… hogy elvegyem a szüzességét… - mondta nehézkesen. – nem kéne ilyen eszközökhöz folyamodnom… - arcán egy örült vigyor jelent meg. – De az ágyban úgy is megkínoznám… - felkuncogott.
Erre Craig ha lehet még őrültebben nézet a másikra, majd egyik kezét levéve nyakáról kezei a lány mellére vándoroltak és amilyen erősen csak tudta megszorította.
- Ne akard... ohh~ ne akard. Fejezd be szépen - mondta nyugodt hangon mégis... valami sugárzott belőle.
- M-Mit akarsz csinálni? – kérdezte riadtan a másik, ahogy kezével ellökte melléről a szorító kezet.
- Ugyan már... csak te hiszed azt, hogy tudsz kemény lenni? - kérdezte, ahogy lefogta a lány kezeit és feje mellé szorította - Tévedsz Ramóna. Mondtam, hogy tudok én olyat csinálni, amitől a bőrödből kiugorva fogsz menekülni. - A lány kétségbe esett arccal nézett fel a fiúra, majd nagyot nyelve, minden érzelmet eltüntetett arcáról.
- És megéri ez neked? – kérdezte komolyan.
- Oh~ - vigyorgott és igazán közel hajolva a lányhoz semleges hangon megszólalt - gazdag család fattya vagyok. Tudtad, hogy akkor soha semmi nem derül ki? Semmi, kicsi lány. Sem most sem a múltban, szóval igen. De még mennyire megéri és hidd el én minden percét élvezni fogom - szemei őrült fényt sugalltak. A lány összerezzent, de az érzelemmentes arcát még mindig magán viselte. Felnézett a mélykék szemekben, majd az ő barna szeméből minden csillogás eltűnt, mintha csak kikapcsolták volna. Craig szemei is egy pislogást követően visszatértek a normális és már kevésbé ellenségesen, de még mindig fogta a lány karját.
- Hagyd őt békén. Ne köves, ne merj hozzá érni még egyszer. különben bünti lesz~ - mondta semlegesen, majd elengedte és felállva nézte - világos? -
A lány feltápászkodott, leporolta magát, de nem mondott semmit, csak a tó felé kezdett el sétálni.
- Hova mész? - húzta fel szemöldökét a fiú.
- Nem tarthatsz tovább sakkban. – mondta komor hangon. – Szükségem van rá, de úgy nem tudom megszerezni, hogy ennyi minden gátol. Megküzdök a saját gyengepontjaimmal, és nem hagyom, hogy még egyszer sarokba szoríts. – hátrafordult, és komolyan nézett a mélykék szemekbe. – És nem hiszem, hogy élvezted volna. – ez volt záró mondata, majd elindult a tó felé.
- Nem tudsz te semmit rólam - mondta már magának, ahogy hagyva a lányt sétálni kezdett a kastély felé, de mikor elérte annak íves bejáratát futásnak eredt egyenesen a szőke szobájához.
Tweek egyedül kuporgott szobájába, Kyle önként rohant le az automatához egy adag kávéért, így a szőke őt várva, az ágyában feküdt, lábait felhúzva ölelte át azokat. Craig nem kopogott, helyette csak kivágta az ajtót és körülnézve rögtön a szőkéhez sétált.
- Tweek, minden oké? Bántott? - kérdezte nyugodt hangon.
A szőke könnyes szemekkel nézett fel a másikra,
- Hát… - tekintetét leszegezte. – Tapogatott… ott… - könnyei még jobban eleredtek, és teste újra remegni kezdett. A fekete kezei ökölbe szorultak, de arcán még mindig az aggódás látszott.
- Más bajod nincs? Nem engedem még egyszer, hogy hozzád érjen. Nyugi... - kezét a szőke fejére tette és lágyan simogatni kezdte.
- Meglőtt egy… légpuskával… - egyik kezét a horzsolására tette.
Felkelve a szekrényhez sétált és kinyitva annak bal oldalát emelt ki egy kis vörös dobozt amiből gézt és fertőtlenítőt halászott elő.
- Mázli, hogy minden szobához jár csodadoboz~ - mondta ahogy előbb lefertőtlenítette, majd be is kötözte, ezután pedig ismét mellé térdelt és nyugodtan simogatni kezdte.
- Craig… - mondta ki a másik nevét elhalóan. – K-köszönöm… - suttogta még mindig ugyan olyan halkan. – Ha te nem jössz… biztos… - hangja elcsuklott, és még jobban lehorgasztotta fejét.
- Kyle-nak köszönd. Ha ő nem ront be a szobámba, mint egy félőrült akkor biztosra veszem, hogy későn tudom meg. De ne foglakoz vele. Elmúlt legyen porhadó emlék - mondta, ahogy felkelve egy puszit nyomot a másik homlokára, majd kicsit hátrébb lépet - most viszont mennem kell. Úgy is itt a kávé adagot - mondta és szinte rögtön az ajtó kitárult és két csészével egyensúlyozva lépett be Kyle ő pedig ki. Tweek a fekete után nyúlt, de az már rég nem volt sehol, mire észbe kapott. Kyle-ra nézett, majd letörölve könnyeit elmosolyodott.
- Köszönöm… - mondta halkan.
- Ümm ez Craig volt? - kérdezte, ahogy a fiú után nézett és átnyújtotta az egyik poharat a másikat pedig a kis szekrényre rakta - Valami történt?
- Csak megkérdezte rendbe vagyok-e… - nagyot hörpintett a forró italból, és amint a nedű gyomrába ért, remegése egyre jobban elhalványult.
- És ugye most már jól vagy? - kérdezte szemeiben kissé reménykedve. Teljesen átérezte a másik helyzetét, de ezt nem osztotta meg vele.
- Igen!~ - még egy nagyot kortyolt kávéjából. – Örülök hogy csak… ennyi történt. – nagy levegőt vett. – De jobb elfelejteni, nem igaz? – mosolygott a másikra.
- Felejtsd el, mintha meg sem történt volna. Ne gondolj rá és ha össze találkoztok azzal a lánnyal akkor se jusson eszedbe... úgy jól leszel. Hidd el, csak... fogad meg a tanácsomat - mondta, ahogy megpaskolta a Tweek vállát. A szőke csak bólintott egyet, majd lehúzta maradék kávéját is, úgy állt fel az ágyról.
- Ha nem haragszol… lezuhanyoznék… - pirult el Tweek.
- Nem dehogy, én pedig ha nem gond el megyek. A szobámban leszek ha gond van - mondta azzal intve már ki is ment egyenesen a saját szobájába.

~*~

- Stan~ hát veled mi történt? – kérdezte egy nagykeblű lány a fiútól, aki egy babzsák fotelen ült, a lányszállás egyik szobájában.
- Semmi csak… Naty… - nézett oldalra, és abban a minutumban a lány az ölében termett.
- Majd én leápollak! – mondta a lány mézes mázos hangon, ahogy elkezdte a fiú nyakát csókolgatni.
- Mi a fasz… - mormogta maga elé Stan, ő is ivott már, nem keveset, így őszinteségi rohamai elég sűrűn előjöttek. – Te aztán könnyű csajszi vagy! – a lány felháborodva ezen állt fel a fiú öléből, és pattant volna át a mellette ülő szőke ölébe, de az kezét maga elé téve szólt rá.
- Most ne… - mondta Kenny komor hangon, mire a lány csak még jobban megsértődve elviharzott onnan.
- Kenny mi van veled? Ma még egy csajt se ba…
- Nem tudom. Nem megy, eszembe jut valaki, és nem tudom megtenni… - mondta komolyan Kenny, ő egy kortyos se ivott, viszont mikor a már elég ittas Stan-re nézett felhúzta szemöldökét, nem értette min röhög a másik.
- Ugye nem anyád az? – kérdezte röhögve.
- NEM! – vágta rá a másik, majd felállva a kényelmes fotelből, felhúzta a másikat is, majd elkezdte kiráncigálni a szobából.
- Kenny~ Ma még csak kétszer ba…
- Elég az! – vágott közbe a szőke, majd kitépve a szoba ajtaját, hátára vette a feketét, és úgy kezdte el vinni a fiú szállás felé. – Miért kell neked minden hétvégén leinnod magad? – kérdezte mérgesen a szőke ahogy cipelte.
- Mert Wendy óta nem találok magamnak mást~ - sírta az, ahogy még jobban a szőke nyakába csimpaszkodott.
- Stan… megfojtasz…
- Jah… bocsi… - így ’ballagtak’ a fekete szobája felé.
Kyle eközben már szobájában volt és kissé kikerekedett szemekkel bámulta a karján levő tíz centis sebet. Csúnya gennyes sebet, amit csak egyszer kötöttek át. Mikor túltette magát, rajta saját magának kezdte el bekötözni bár kevésbé olyan ügyesen mint gondolta. Kenny nyitott be a vörös szobájában, hátán egy motyogó Stan-nel. A fekete ágyához sétálva döntötte rá, akár egy krumplis zsákot, levette a cipőit, majd el is tűnt a fürdőben.
- Kenny! Ne hagyj itt! Utálok egyedül lenni! – mondta, hogy a plafon felé hadonászott, majd hirtelen ledöbbenve ült fel. – NEKEM MILYEN IZMOS KAROM VAN! – vigyorodott el, ahogy kezét kezdte el fixírozni.
Kyle ledöbbenve és kissé sokkolva nézet a részeg Stan felé, majd ugyan így a fürdő felé, ahol Kenny tűnt el.
- Üm... Stan? - szólította meg az előbb ordibálót.
- Hm? – a vörösre nézett, beszélni akart, de ebben megakadályozták, ugyanis egy fehér kéztörlő repült olyan erősen a fejére, hogy visszalökte az ágyra.
- Ne foglalkozz vele. – mondta Kenny, ahogy még pár jéghideg törülközőt a fekete fejére tett. Az egy kisebb hatásszünet után, leszedte magáról a fehér színű anyagokat, és szomorúan Kenny-re nézett.
- Hogy szerethette jobban nálam...? Egy dagadt köcsög…
- Úgy hogy egy kurva… - mondta őszintén Kenny, ahogy elkezdte kivenni a másik zsebéből cuccait, majd éjjeliszekrényére rakta. Kyle bólintott, ahogy kezét úgy ahogy rendbe rakta, de érdeklődve figyelte a többiek beszélgetését.
- Ő, jól van? - kérdezte a szőkét - Segítsek, esetleg valamiben?
- Hát… nekem most mennem kell. – végezve a feketével, újra fejére tette, a törülközőkupacot. – Csak annyit tegyél meg kérlek, hogy ne engedd ki a szobából… az erkélyre pláne ne! És ha valami Wendy-ről hadovál… ne kérdezz rá mert órákig fog beszélni róla. – Elindult a kijárat felé, de Stan megint utána kiáltott.
- Kenny… Tényleg utálok egyedül lenni! – mondta morcosan. – És te itt hagysz!
- Bocs Stan, de most mennem kell. – azzal ki is viharzott az ajtón. Stan egy párnát magához ölelve, suttogta egy lány nevét.
- Wendy… - Kyle kiakadva, hogy csak így itt hagyta őt vele, de végül magának bólintott és felkelve bezárta az ajtót, a két kulcsot magához vette és az erkélyt is jól lezárta. Be és kimenet kizárt... Miután végzet Stan-re nézet, de inkább nem szólt hozzá. A fiú részeg és ha így nem veszi őt észre nem foglalkozik vele. Amúgy sem kedveli. Ezt már tudja jól... Hisz napokig hozzá sem szólt, akkor miért is kedvelné őt... Agyában valamiért ez olyan nagy szomorúságot gerjesztett, hogy inkább ágyára dőlve a plafont kezdte bámulni.
- Hol vagyok?... – kérdezte magától a fekete, majd körbe nézve meglátta Kyle-t. – Kyle! – kiáltott neki. – Jaj Kyle… úgy hiányoztál… - mondta szomorúan, majd a párnát ölelve még mindig, az ajtó felé kezdett sétálni. Megfogta a kilincset de mivel nem nyílt, lehuppanva a földre fogta még mindig a kilincset. – Kyle miért nem nyílik?... – kérdezte, ahogy próbálkozott az ajtónyitással.
- Mert zárva van... - mondta semmit mondóan fel sem nézve Stan-re.
- Nyisd ki! Látnom kell! – mondta, ahogy egyre erősebben cibálta a zárat.
- Zárva van és nem láthatod... - mondta.
- De… Wendy… ugyan olyan az illata… mint régen… - felállva az ajtótól, a fürdő szobába ment, és fejét a csap alá dugva próbálta lehűteni magát. Mikor visszament a szobába, csupa víz volt, így levéve pólóját, flangált tovább. Kyle most ugrott fel először, majd kivéve szekrényéből egy törülközőt a fiú fejére rakta.
- Megfázol ha vizes fejjel mászkálsz... - pattant vissza az ágyára. Stan még egy ideig állt egy helyben, majd Kyle-hoz sétálva hajolt közel hozzá.
- Hasonló az illatod… mint neki… csak a tiéd jobb… - mondta kábán, de hirtelen hátra ugrott. – Bocsi! Tudom, nem szereted az emberek közelségét! – ágyára feküdve kezdte el magát megtörölni a száraz törülközővel.
- Milyen kár, hogy csak részegen emlékszel rá... - mondta csendesen, ahogy a fal felé fordult és lábát felhúzva figyelte a kis repedéseket.
- Sajnálom na, sajnálom! Többet semmi olyat nem csinálok oké? – Állt fel az ágyról, és Kyle ágya mellé sétált, úgy nézett le a vörösre bűnbánóan.
- Hát persze... holnapra meg nem fogsz rá emlékezni sem. Menj inkább feküdj le. Hosszú napom volt... - a takarót magára rántva próbált nem a másikra nézni.
"Részeg. Nincs kihez beszélnie. Holnap megint utálni fog... az meg nekem nem kell" - gondolta.
- De én tegnap este… - kezdte el mondani, ahogy az ágy mellé rogyott. – Megígértem magamnak hogy… többet nem piszkállak. – Fejét Kyle ágyára fektette. – Olyan jó ez az illat~ - mondta mosolyogva, becsukott szemekkel. Kyle szemei felpattantak és felkelve Stan-re nézett.
- Miért tettél volna ilyen ígéretet? Akkor mégis tudsz valamit a tegnapról? - kérdezte kíváncsian.
- Hát… Amikor hoztalak ki az erdőből már sejtettem, hogy valami nincs rendben… aztán Kenn… - csak most nyitotta ki szemeit, és úgy nézett a másikra. – Úgy sajnálom… ha tudtam volna… sose piszkállak… ilyennel…
Nem volt hülye... és mégis magában azt kívánta, hogy az legyen. A világ leghülyébbje akart lenni aki valaha volt. Agya a kis darabokat úgy rakta össze mint egy puzzle-it és a kép lassacskán kijött.
- Te hoztál ki... - motyogta és a tegnap hirtelen úgy az eszébe villant, mint a villám. A bál, Cartman, a kő és végül Stan... minden egyes kis részlet. Könnyei potyogni kezdtek és még mindig üres szemmel nézet szobatársára - elmondta neked... pedig megígérte, hogy nem fogja...
- Nem igazán volt már mit elmondania… - levette fejét az ágyról, és a vörösre nézett. - Kérlek… ne hibáztasd őt… hiszen… - oldalra nézett. – Elég durva volt az a péntek este, utána a minimum az volt elmondja mi van… - Felült a másik ágyára, és mélyen a szemébe nézett. – Kérlek… ne okold őt…
- De akkor is elmondta! Elmondta és most mindenkinek szerte fogjátok kürtölni! Végem van... elegem van! A faszba is... kibasszottul elegem van - üvöltött torka szakadtából és felugorva ágyáról kinyitotta az erkélyajtót és kilépett rajta.
- Kyle! – kiáltott utána, majd kiment hozzá az erkélyre. – Attól hogy én meg Kenny tudjuk… meg Cartman, nem lesz semmi baj! – megragadta a másik vállait, és úgy nézett a szemébe. – Aki csak egy szót is szól róla, péppé verem! És nem fogom hagyni, hogy Cartman még egyszer olyasmit csináljon veled…! – kezére nézett, majd mintha forró vashoz ért volna kapta el. – Bocsi. Bocsi. Bocsi! – hátrált egy lépést.
- Nem érdekel! Részeg vagy... részegen pedig, ahogy látom mindent kikotyogsz! Aztán ott van az a hájfej! Képeket csinált róla! Képeket! Zsarolni fog... meg miegymás, vagy ha azt nem akkor elmondja mindenkinek! Az életem kész szar! Megkellet volna halnom abban a büdös pincében... de a picsába sem engedte... - hangja elhalkult és végül vállai megremegtek és letérdelve temette kezeibe arcát.
- Kyle… - letérdelt a másik mellé, és úgy nézett rá. – Ne sírj kérlek…! Azé mert részeg vagyok… még nem mondok el mindent… mert… ez fontos dolog. – Kezét a másik válla felé vezette, de mielőtt még hozzá ért volna visszahúzta. – Olyan nehéz így, hogy nem érhetek hozzád…
- Nem érdekel... Olyan nehéz. Azt akartam, hogy senki ne tudja, hogy ne nézzenek rám másképp... mint egy hülye kis gyámoltalanra, aki már egy érintéstől is megmerevedik és most ennek vége... az élet nem igazságos. Kicsesz veled ott ahol tud és én ebből tripla adagot is kaptam. Suli~ Cartman és most ez~ - felnézet a kék szemekbe és egyszerűen nem tudta miért, de ott helyben meg akart halni. Eltemetni magát, vagy ahhoz a lányhoz menni aki végezne vele. Bármit.
- Kyle nyugi… Cartman nem fog beszélni… - kezét ismét emelte, de újra letette. – Kenny úgy is elintézi de… milyen lépekről beszélsz? – kérdezte a fekete.
- A barlangban csinált képeket... - nyögte elkeseredetten és ismét a másikra nézet és kicsit közelebb csúszott - félek... annyira félek.
- Ne félj Kyle! Majd megszerezzük azokat a képeket! Csak… valahova fel kéne írnom… - körülnézett az erkélyen.
- Stan... Sajnálom. - mondta, ahogy hátát a falnak vetette.
- Mit? – kérdezte a fekete értetlenkedve.
- Amiket mondta... meg a többit. Sajnálom, csak... - motyogta.
- Csak? – kérdezte a fekete, majd elmosolyodott. – Már nem haragszom…
- Tényleg... vagy csak azért, mert tudod? - kérdezte, ahogy szemeiből letörölte a könnyeket.
- Tényleg nem. – mosolygott a másikra, - csak magamra haragudtam… nem rád. – Kezét megint mozdította, de újra leengedte.
- Na elég... - robbant ki belőle és megragadva Stan kezét szorította meg - hozzám lehet érni... nem fogok minden érintéstől a kis világomba esni... – a fekete felkapva fejét, és kivéve kezét a szorításból, a másik csuklójára helyezte és egyre feljebb csúsztatta.
- És meddig… nem esel a kis világodba?... – kérdezte ahogy kezét egyre feljebb csúsztatta.
- Nem tudom... miért? - kérdezte sejtelmesen. Fogalma sem volt mit tervez a másik, de szemével lenézve annak karjára nem sejtett semmi jót, de megakadályozni akarta. Mikor Stan keze elérte a Kyle vállát, a hátára csúsztatta azt, és közelebb húzva magához, szippantotta be annak illatát, aki erre kissé összerezzent, de nem zavarta a másik közelsége, annál is inkább, hogy őt szimatolta és ez viszont is igaz volt.
- Te bűzlesz... - tolta el magától.
- Neked meg Wendy illatod van… - mondta a másik kábán, ahogy felnézett az égre. – Vajon most hol lehet?
- Wendy...? - kérdezte, de eszébe jutva Kenny intő szavai inkább megfogta a másik vállát és felhúzva őt, kissé nehézkesen, de befele kezdte terelni - gyere... neked alvás kell.
- De látni szeretném… - kezével az erkélyajtóba kapaszkodott. – A régi Wendy-t… - hangja elszomorodott, - de őt… már sosem fogom. – lehajtva fejét, elengedte az erkélyajtót, és hagyta, hogy a gravitáció arra vigye, amerre csak akarja. Végül nagy nehézségek árán bekerült az ágyba és Kyle levéve róla a gatyát - kissé pirulva - takarta be, majd egy pohár vizet átadva neki ült le az ágy szélére.
- Idd meg, utána meg próbálj elaludni.
Stan készségesen megitta a pohár vizet, majd letéve az üres poharat éjjeli szekrényére, nézett Kyle-ra.
- Olyan rossz… hogy egy csomó mindent elfelejtek… - tekintete szomorú volt.
- Hogy érted...? - kérdezte, ahogy távolabb rakta a poharat.
- Sokszor… csinálok dolgokat és… csak Kenny-től tudom meg… mit is tettem… - tekintetét elfordította. – A legrosszabb az volt, mikor ő mondta el nekem, hogy már nem vagyok szűz…
- Oh... hát ez tényleg rossz. - mondta szomorúan és valami vidámmal akarta volna felvidítani a másikat, de nem volt jó az ilyen dolgokban. Soha nem tudott vidámságot, hozni mások életébe, így csupán lekapcsolva a villanyt ült tovább a vak sötétben a fekete ágyán, várva, hátha elalszik. Stan kezét óvatosan a másik kezére tette, és arra nézett, ahol a másikat félte felfedezni.
- Köszönöm Kyle… - szinte suttogta a szavakat, hangsúlyából ítélve már félálomban volt.
- Ne köszönd... a holnapod szarabb lesz - mondta lehangolóan.
- Miért...? – kérdezte, ahogy lassan lehunyta szemeit.
- Csak aludj - mondta halkan és hangja kedvesen hatolt bele a sötétbe.
- Jó… - suttogta a másik, ahogy oldalra döntve fejét halk szuszogásba kezdett.
Kyle még várt pár percet, majd eddigi mosolya lehervadt arcáról és magára kapva egy pulcsit nyitotta ki saját ajtaját, majd zárta az kulcsra, hogy véletlenül se szökjön el a szobatársa, majd nyugodt léptekkel trappolt kicsivel arrébb. Ma már volt itt, de most kivételesen nem a fekete érdekelte, hanem a másik szoba tulajdonos. Erős marokkal kopogott be és az sem érdekelte, ha felveri a szomszédos ajtókon túli emberkéket. Kenny kómásan nyitott ajtót, csupán bokszere volt rajta, és egy hosszú rövid ujjú narancssárga póló. Megdörzsölte szemeit, és úgy nézett a jövevényre.
- Kyle? – eléggé meglepődött azon, hogy pont ő keresi ilyen késő este. Kyle kikelve magából, fogta meg a szőke pólóját, majd tuszkolta befele és csapta be az ajtót, amire már egy fekete üstök is előkerült a takarók alól. Először szobatársára, majd a jövevényre nézet, ezután lerúgta magáról a takarót és egy "szóljatok, ha végeztetek" kíséretében kisétált a bejárati ajtón.
- Elmondtad neki! - kiabálta a vörös nem is fogalakozva, semmivel - Pedig megígérted, hogy nem fogod!
- Hey! Nyugi már! Tudom, de azok után ami tegnap történt… - megfogta a másik kezét, és levette pólójáról. – Illett neki elmondani… és ne aggódj, úgy is elfelejti. – igazgatta meg pólóját.
- Mármint... micsodát? - kérdezte most már kissé nyugodtabban.
- Az elmúlt pár nappal kapcsolatban… kábé mindent… - mondta, ahogy visszasétálva ágyához leült rá.
- Miért? Az ember nem felejt el csak úgy dolgokat...
- De ő igen… - kezét az ágyra téve támaszkodott rájuk. – A részletekbe ne menjünk bele, de a mai este után, sok minden ki fog neki esni. Csak ne mutogasd neki a sebet a karodon, és nem lesz semmi.
Kyle aggódóan, hajtotta le a fejét és önkéntelenül végig simította kezén lévő vágást.
- De... én tudni akarom. Kérlek, szeretném tudni, miért?
- Hosszú – vetette hátra fejét, majd sóhajtva egyet Kyle-ra nézett. – Volt egy lány. Otthagyta. Kikészült. Hülyeséget csinált, és azóta amikor nagyon leissza magát, elég sok mindent elfelejt. De van, hogy pia se kell hozzá. – Felállva az ágyról Kyle elé sétált. – Röviden ennyi.
- Wendy... az a lány igaz? - kérdezte, de sejtette így is sokat mondott a szőke, és nem illik más múltjában kutatni. Tapasztalat... így csupán megrázta fejét és mielőtt bármit is mondhatott volna a szőke megrázta a fejét és leintette - mindegy. Köszönöm... amúgy tudom, kicsit hülyén fog hangzani, de egy részem megkönnyebbült, hogy ő is tudja. De ha elfejti, mindegy, nem fog zavarni - mondta mosolyogva ám a mögött semmi vidámság nem volt.
- Kiszámíthatatlan, szóval majd kiderül… - mondta komolyan, ahogy mélyen a zöld íriszekbe nézett. – előttem értelmetlen mosolyt erőltetned magadra… - suttogta halkan, majd megfordulva, újra az ágya felé vette az irányt.
A mosoly erre eltűnt a szájáról és egy gyors köszönés után az ajtóhoz sétált és már távozott is. Illetve tette volna, de kint Craig szunyókált az ajtónak dőlve és nem nagyon látszott rajta, hogy fel fog ébredni.
- Ümm, Kenny... Craig nem akar felébredni - szólt be a szőkének, ahogy ismét megrázta a fekete vállát kicsit. Kenny kinézett az ajtóból, majd ő is a feketéhez lépve letérdelt elé.
- Craig… nagymellű meztelen csajok!... – mondta, ahogy megrázta vállát, ám az nem kelt fel. – Ez csak nálam jön be? – kérdezte őszinte kíváncsisággal hangjában. Kyle egy furcsa pillantást küldött barátja felé.
- Te erre felébredsz? Mindegy... hosszú napja volt... neki is. Szerintem be kéne vinni... - mondta, ahogy megpróbált a fekete válla alá nyúlni ám sérült karja és gyenge erőnléte miatt ez kissé nehezen ment neki.
Kenny látván a másik értelmetlen próbálkozásait, ő maga nyúlt a másik válla alá, majd elindulva szobája felé, az ajtóból szólt vissza.
- Innen már elintézem. Jó éjt Kyle. – köszön neki, ahogy bement szobájába
- Jó éjt - motyogta, ahogy becsukta az ajtót és sajátja felé kezdett el menni. Egy igen hosszú nap után... már csak az ágyát akarta látni. Semmi mást. Mégis agyában Stan képe ugrott be mindig és életébe nem gondolta volna, hogy ezt kívánja, de szerette volna ha  a fekete emlékszik, majd mindenre, ami csak az este velük történt.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.