|
5. fejezet
2011.04.23. 19:20
Kellemes olvasást~ o3o
Kint egy kis csipogás jelezte, hogy egy madár szállt le az erkélyre. Szép dallamával köszöntötte az új napot. De mindhiába harsogta az új reggel kezdetét, az erkélyről nyíló ajtó még mindig sötét volt. Bár a fény még nem nagyon tudott be menni a szobába hála az elhúzott függönynek, mégis csak utat talált magának egy kis résen. Természetesen valaki nagy bánatára. Forgolódva próbált úgy elhelyezkedni a szűk kanapén, hogy a fény ne világítson a szemébe, de mindhiába. Új stratégiát váltva a fejére húzta a takarót, de a fény még azon is átjutott. Mordult egyet, ugyanis jól tudta, hogyha még ki is zárná a fényt az ostoba madár még akkor is ott fog neki kurjongatni. Tehát az egyetlen mód ebben a helyzetben a feladás volt.
Lehámozva magáról a takarót, körülnézett a nem túl ismerős szobában. Kicsit megijedt a sok doboztól, de mikor megpillantotta a vászont a falon rögtön beugrott neki minden. A reggeli köhögés, a doktor, a veszekedés, majd egy kocsi és egy srác. Igen egy fiú aki megmentette az életét. Craig, így hívják. Álmos szemei szinte felpattantak és maga mellé tekintett de alvótársa már nem volt ott. Egy kis levegőt kifújva nyugtázta ezt, de mindazonáltal volt benne egy kis szomorúság is. Szívesen kelt volna fel barátjával együtt.
Várjunk csak hisz még nem is vagyunk barátok. De akkor mért kezeli úgy. Miért szeretné barátjának hívni azt a fiút. Mosoly húzódott a szájára ugyanis jól tudta a választ. Emlékeztette őt valakire, ráadásul soha nem volt egy igazi barátja sem. Jól eset neki, hogy valaki nem azért kedveli mert gazdag ficsúr, hanem az aki.
Végül mikor tisztázta magában ezt a barát, nem barát ügyet ismét végig nézett a szobán, de a keresett tárgyat nem találta. Megvakarta fejét és úgy kezdett gondolkodni.
- Vajon mennyi lehet az idő? - kérdezte, de mivel választ úgy sem kap, folytatta inkább az óra keresését. De hiába a szobában semmilyen időmérő sem volt. Ahhoz, hogy megtudja mégis mennyi az idő két választása lehetett. Az első, hogy kimegy az ajtón és megtudakolja. Ahogy jött az ötlet úgy is távozott. Emlékeiben felidézte a Craig szavait miszerint ez egy árvaház, márpedig az árvaházban nagyon sok ember van, ő maga meg nem éppen egy társasági lény. A második lehetőség, hogy megvárja amíg valaki be nem jön és közli vele. Ez már jobban hangzott de ezzel csak még jobban húzta volna az időt. Ki tudja mikor támolyog majd be ezen az ajtón valaki.
Végül feladva ötleteit ismét lehuppant a kanapéra. Emlékei össze-visszajártak a tegnappal kapcsolatban. Valami nem hagyta nyugodni, de ahhoz viszont túl zavarosnak tűnt, hogy az időt fecsérelje rá. Becsukta szemét, és ezen a két lehetőségen gondolkodott. Ahogy telt az idő az ajtó végül csak kinyílt, de a szőke nem nagyon vette észre ezt. Túlságosan törte a fejét, így persze igen váratlanul jött a nagy csörömpölés is. Majd ki ugrott a bőréből, sőt már térdelt a kanapén maga elé húzva kezeit. Mikor úgy tűnt a csörömpölést nem követi támadás kezeit leengedte és elnézett azok felett. A látvány igen vicces és egyben borzalmas is volt. Craig kifeküdve feküdt a földön kezét, lábát széttárva. Előtte a reggeli maradványai és a szép piros bögre amin még eddig egy karcolást sem látott most a fogójáért sírhatott. Igen ezen a ponton kezdett volna nevetni Tweek is ha nem figyelt volna újra a feketére. Szemei kikerekedtek ahogy meglátta a fiú homlokán lévő apró vércsíkot. Igen apró volt mégis kirázta tőle a hideg. Az egyik legundorítóbb a vér látványa volt számára. A hányinger és az ájulás közt szokott ilyenkor állni, de eddig mindig csak az utóbbi jött be. Most is az ájulás szélén volt, de valami mégis meggátolta abban, hogy a feketeségbe temetkezzen.
Ez az ok Craig volt. Valami a szíve legmélyén azt mondta neki, hogy kelljen fel és segítsen. Ő pedig mit tehetett volna? Engedelmeskedett a hangnak majd olyan gyorsan, ahogy csak lábai engedték odament a feketéhez és megpróbálta fel állítani.
- J-j-jól v-vagy? - kérdezte remegve, mert úgy tűnik a gyomra még mindig nem volt az igazi. De egy két perc múlva már ezen sem aggódott ugyanis elvonta a figyelmét, hogy a fiúnak segítsen.
- Semmi gond - nyögte ki végre Craig, a szőke örömére - biztos megcsúsztam valamin.
- Vérzik a fejed - Tweek ez után a szájára tapasztotta kezét. Hogy mért, az örök rejtély marad ugyanis ő sem tudta. A vér miatt tette vagy, mert tudott dadogás nélkül beszélni. De figyelmét ismét más terelte el. Mégpedig az előtte lévő, eddig magabiztos fiú aki most úgy reszketett a földön mint egy nyárfalevél. Tweeket meglepte a hirtelen változás így reagálni sem tudott sokat. Csupán nézte a reszkető fiút a földön, aki úgy tűnt föl akar állni de valahogy lábai nem engedelmeskedtek neki.
- Várj segítek - ébredt fel a szőke, majd átkarolva Craiget felsegítette. Lassan visszasétáltak a kanapéig, ahonnan már sokkal jobban szemügyre vehette a fiút aki még mindig reszketett.
- Mi a baj? - kérdezte Tweek, mert kezdte idegesíteni, hogy a fiú nem mosolyog. De válasz helyett egy ideges fejrázást kapott - kérlek, mondd el! Ha nem mondod nem segíthetek.
- Én... én... - csak dadogott ami már eleve nem jó jel. Tweek megpróbált közel hajolni, hogy legalább a szemeiből ki tudjon olvasni valamit, de terve kudarcba fulladt amikor Craig egy rántással levette sapkáját és így haja a szemeibe lógott.
- Kérlek hagy segítsek - kérte ismét a feketét, de az ismét nemet intett.
Tweek egyre dühösebb és dühösebb kezdett lenni, ami magában sem volt egy jó jel. Már ő maga is félt attól, hogy nekiugrik a másiknak de türtőztetve magát újra próbálkozott. Az egyik rekeszen volt még a tegnapi vizes tál és benne a ronggyal amivel a fejét mosták. Kicsit bevizezte, majd visszatérve a feketéhez ismét megkérdezte:
- Craig, csak hagy töröljem meg.
A fekete remegése megállt, majd fejét felemelve a szőke zöld íriszeibe bámult. Abban csupa aggódást és együtt érzést vélt felfedezni így hagyva hogy a szőke csinálja a dolgát bólintott. Közelebb hajolt majd elhúzva a fekete hajat óvatosan a sebre helyezte a nedves rongyot. A fekete felszisszent de más jelét nem adta hogy fáj neki. A szőke ennek készségesen örült, majd közelebbről is megnézte a vágást.
- Mázlid van, úgy látom nincs benne szilánk darab ráadásul nem is olyan mély - mondta vidám hangon majd felegyenesedve a feketére nézett - egy ragtapasz és jobban leszel mint új korodba.
Úgy tűnt a vidám mosolygós hangulata átragadt a másikra is, aki már nem remegett hanem odatartva a fejéhez a rongyot fel állt. Tweek utána kapott de mikor látta, hogy egyedül is megy neki visszahúzódott. Craig egy ideig még állt egy helybe, majd miután úgy tűnt már biztosan áll lábain visszadobta a kis ruhadarabot a lábosba majd intett a szőkének, hogy kövesse. Tweek mint egy kiskutya úgy loholt mögötte aminek az lett az eredménye, hogy mikor megállt a küszöbön Craig, ő jól nekiment.
- Bocsi - nyögte, majd egy jó pár lépést hátrált.
- Semmi gond - majd tovább indult de egy lépést se téve meg hátranézett és egy vidám mosoly küldött a megszeppent szőke felé - Köszönök mindent, Tweek.
A szoba üres és hangtalan lett ahogy a fekete kilépet rajta. Csupán a szőke ideges levegővételét lehetett hallani. Meg sem bírt mozdulni. Kicsit letaglózta, hogy 2 nap után valaki kimondta a nevét. De mégis, hogy hisz aludt amikor mondta, de lehetséges, hogy csak tetette? Most már mindegy, hisz el akarta neki mondani, de akkor mért olyan megdöbbentő. Sajnos erre a kérdésre viszont nem tudott válaszolni.
-Tweek jössz már! - hallotta kintről Craig hangját, ami kicsit visszazökkentette a valóságba.
- Megyek - válaszolt majd kilépet az ajtón.
Kifele menet nem nézet körül, csupán a feketét kereste szemével. Meg is pillantotta jobbra amint bement egy ajtón. Gyorsan utána iramodott, de valami furcsa érzése támadt. Túl nagy volt a csend a házban. De nem sokat töprengve ezen ő is átlépet az ajtón ami egyenesen egy nagy étkezőbe vezette. Talán nem volt olyan nagy mint ahol eddig volt de majdnem akkor volt. Ismét körbe tekintett majd kicsit hátra lépet mikor a Craig szinte a semmiből bukkant elő, előtte.
- Néz körül addig keresek egy ragtapaszt - majd választ nem várva megfordult és eltűnt egy függöny mögött.
A szőke még bólintott a távolodó alaknak, de végül ismét nézelődni kezdett. A helységben nem volt sok bútor, akár a másik szobában, mégis a nagy asztallal a szoba közepén szinte nem is kellet más bele. Tweek lassan elindult az asztal körül és a székeket kezdte számolni. Mikor a végéhez ért 20db üres hely volt az asztalnál. Kicsit furcsállta, hogy ilyen kevés de mit sem törődve a falat kezdte el vizslatni, ahol egy táblán akadt meg a szeme. Valamiféle beosztási tábla lehetett. Fölül 3 fő csoport foglalt helyet. Munka, házimunka és bevásárlás. Ezekből jöttek alsóbb ágak ami még több részre osztották a csoportot. Oldalt gyerekek képei voltak kirakva alattuk a neveikkel. Itt is csupán 20 fotó volt fönt. Legfölül Craig foglalt helyet. A képen mosolygott bár mosolya nem volt valami vidám, inkább volt ördögibb. A szőke hátán felállt a szőr ettől a mosolytól. Lefele menet viszont nem találkozott más ijesztő mosolya így egy kicsit megnyugodott.
A táblán csupán 3 embert ismert fel. Az első rögtön a Craig alatti kép amin Ruby volt látható. Vidáman mosolygott, a kamerába. Tweek nem várt mást a lánytól. Bár csak tegnap óta ismeri mégis rájött, hogy a lánynak hiába gyönyörű a mosolya belül egy kis szörny lakozik. Mosolyogva tovább haladt lefele. Ekkor pillantotta meg a második ismerőst. Egy szőke göndör hajú lányt aki bár nem mosolygott mégis a boldogságát ki lehetett venni a szeméből. A felírat szerint a neve Bebe és bár eddig nem tudta a nevét mégis emlékeiben ott élt a lány örök képe. Amikor a házukban bál volt azon az estén találkoztak. Jól emlékezett rá. Ő volt az aki Wc-ben letámadta.
- Nem hinném, hogy most már felismerne - mondta, ahogy visszaemlékezet a találkozásukra - most már nem mondhatom neki, hogy van vér a pucámban. Alig várom, hogy találkozzak vele.
Végül szemeivel ismét a listát kezdte fürkészni ám egy fiúnál megállt és nem is ment tovább. Tátott szájal bámulta a kis képet és többször is pislognia kellet, hogy elhiggye amit lát.
- Ez, ez lehetetlen.
- Mi lehetetlen? - kérdezte Craig, de rögtön meg is bánta. Ugyanis Tweek akkorát ugrott a félelemtől, hogy szerencsétlen megbotlott a saját lábában és a földön landolt.
Craig kíváncsian nézet le rá, majd hirtelen ráeszmélve, hogy segíteni kéne szerencsétlenek lehajolt hozzá.
- Bocsi, megijedtél? - Kérdezte ironikusan, hogy szépítse helyzetét, de a fiú nem válaszolt - hey, jól vagy?
De a szőke nem felelt. Szemei előtt ismét lefutottak azok a képek és mindhiába próbálta a legmélyebb és legsötétebb pontra száműzni azt az emlékét nem sikerült neki. Ismét látta ahogy valami felé repül, majd a vért, végül egy hangos sikolyt. Egész testével remegni kezdett és hiába próbált másra koncentrálni nem ment. Végül feladva a harcot, lehunyta szemét és a sötétbe temetkezet.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
