|
3. fejezet
2011.04.22. 12:43
Kellemes olvasást~ >3<
Ismét kitekerte a vizes rongyot majd a fiú fejére helyezte. Lassan már 2 órája nem tért magához viszont a láza nagyon magasra föl ment. Más baja nem volt, de ez legalább megmagyarázta a remegését. Ugyanis még mindig reszketett.
Craig még mindig mellette ült és figyelte az alvó szőkét. Barátai felajánlották, hogy vigyáznak rá míg ő pihen egy kicsit de elutasította ezt az ajánlatott. Azt akarta, ha ismét a felébred ő pillanthassa meg először a zöld szemeket. Azokat a szemeket amik szinte beleremeget. De nem a gyönyörtől. Valami mástól, ami nem hagyta nyugodni. Olyan ismerős volt az a szempár. Mintha találkozott volna velük, de hogy hol azt nem tudta megmondani.
Gondolataiban ismét lezajlott, ahogy hazahozta. A folyosóról rögtön befordult a nagyszobába és letette a vörös kanapéra. Már ahogy letette jól tudta egy ideig biztos nem fog felébredni. Megrázta a fejét, és egy széket húzott a kanapéhoz és leült rá. De egy perc sem telt el a kis népes tábora szinte körülvette őket, és mindenki az új jövevényre volt kíváncsi. Mindaddig, míg Stan el nem zavarta őket a dolgukra. Igen Stan. Ő volt a második legjobb barátja, akire mindig számíthatott Clyed után. Mikor először találkozott vele, valamiért mikor rá nézett az ellenséget látta benne. De ahogy telt az idő az ellenségből barát lett. Egy olyan barát aki mindig mellette áll és segít neki hogyha kell.
Ő volt az egyetlen akivel igen furcsán ismerkedett össze. Ugyanis a fiú önmaga jött el hozzá, és kérte a segítségét. Craig persze rögtön nemet akart mondani de mikor megtudta miről van szó elvetett az előző gondolatát.
- A javítóban van, ki kell onnan hoznom. Nem maradhat egyedül - igen, pontosan ezeket a szavakat mondta és amivel meggyőzte őt is. A terv igen egyszerű volt elméletben. Craig bemegy Stannal, majd fogják a fiút és kijönnek. Na de gyakorlatban! Elszúrták. Jobban mondva csak ő. Így eset hogy megismerkedhetett a másik fiúval, Kyleal. Szinte teljesen az ellenkezője volt Stannek. Nyugodt higgadt teremtés. Mikor ő mesélte el mi is történt teljesen más volt a történet mint amit Stan mondott és Craig persze jól tudta, hogy az előtte ülő mondd igazat. Végül sikerült kijutniuk, és Craig maga ajánlotta fel a két fiúnak az Ankwardot. Akik persze kétségesen bele is mentek.
- Hogy van? - fejét felkapta és az ajtóba bámult. Egy magas lány állt ott kezében egy orvosi táskával. Hosszú barna haját egy szalaggal fogta össze, de még így is néhány rakoncátlan tincs itt-ott kilógott. Farmerja alját felhajtva hordta és felül egy inget viselt. A fiú mindig is furcsállta ezt az öltözési típust de betudta annak hogy a Country világában nőt fel. A lány zöld szemeivel a fiút vizsgálta és egy halvány mosoly ült az arcán.
- A láza még mindig fent van - válaszolt neki, ahogy visszafordult a beteghez.
- Értem, és te hogy vagy? - Túl sok a kérdés, de jól tudta nem fog elmenni amíg nem válaszol.
- Nem fáj - felelte közömbösen de mikor a lány már mellette ült egy rekeszen kicsit megborzongott.
- Nem a karodra gondoltam.
A fiú nem felet inkább hagyta, hogy a lány elvegye a karját és elássa a rajta levő hosszú vágást. Ezt is akkor szerezte amikor a szőke rá eset. A vér már megalvadt rajta így a lány egy kis vizet locsolt rá, majd egy kendővel elkezdte leszedni.
- Mit fogsz csinálni ha fölébred?
Craig még mindig az alvó fiút nézte. Fejében viszont ezernyi gondolat cikázott a kérdés hallatán. Tényleg vajon mit tesz? Kidobja az utcára? Vagy megkéri, hogy maradjon itt? Nem. Az első amit meg fog kérdezni az a neve. A második, hogy mi a fészkes fene történt vele.
- Kérdezgetni fogom - egyszerű tömör válasz, csupán ennyi telt a fiútól.
- Értem én, ám valami nem hagy nyugodni. Mért nem akarsz innen eljönni? - Craig már vágott is volna közbe de a lány rányomta a sebre a fertőtlenítőt így annak csupán egy nyögés jött ki a száján - Mért akarod, hogy téged lásson meg mikor fölkell?
Craig jól tudta, hogy direkt csinálta. Viszont azt is tudta a lány előtt nem titkolózhat sokáig. Bárki előtt igen, de előtte...
- A szemei, ismerősek - felelte magának suttogva, bár jól tudta a lány is hallotta szavait - mintha találkoztam volna már vele.
A lány nem válaszolt. A fiú annak vetette be a válasz késését, hogy elvolt foglalva a karja kötözésével. Ám mikor kész lett akkor sem szólt semmit csupán az ajtóhoz kezdett sétálni.
- Rita?! - szólt utána fiú mire az illető megállt majd megfordulva a fiú szemeibe nézett.
- A szemek melyek nem hagynak nyugodni. Hol hallottam én már ezt? - mondta majd elhagyta a szobát.
A fiú sejtette, hogy valami igen zavaros választ fog kapni a lánytól, de hát ez mindig így volt.
Rita volt a legidősebb a csoportban. 19 éves volt mikor ide került. Craig mindig is nővérének tekintette. Főleg az után ami vele történt. Gyomra ismét összezsugorodott, ahogy visszagondolt arra a bizonyos napra. Mért nem értem oda hamarabb? Csak egy perccel előbb. De mindhiába elkésett. De soha többet nem hagyja szenvedni. Ezt megígérte neki, és magának is.
A szoba csendjét gyötrő sóhajok töltötték be. Craig visszafordult és kicsit megdöbbent mikor nyöszögni hallotta a fiút. Rémálmok. Hát igen, jól tudta ez a legrosszabb mikor lázas az ember. Neki is volt, és Rita elmondása szerint mindenről hadovált álmában. De sajnos egyikőjük sem tudta kivenni, hogy mit beszélt.
A gyomra idegesen járt fel-alá, ahogy a fiút nézte. Nem akarta így látni. Senkit nem akart így látni. Mért szenvednek az emberek és mért pont előtte. Hisz nem látott már így is eleget? Nem. Természetes, hogy pont akkor kap egy „Isteni sugallatott” amikor nemcsak szabadnapja van, de még a húgának is szülinapja. Elterelve gondolatait ismét bevizezte a fiú fején levő rongyot majd, visszarakta a helyére. Ám mikor a kezét elakarta volna húzni, azt valami megragadta.
Ijedtében felugrott így a szék amin eddig ült hátraesett és nagyot koppant a földön. Kezét kiakarta szabadítani és ráncigálni kezdte, de csupán azt érte el, hogy a kéz ami eddig rá fonódott, még jobban szorította.
- Kérlek... - a hang nagyon halk volt mégis tele volt érzelmekkel - ...ne menj el.
A fekete felpillantott majd a zöld szemekbe bámult. Mindene megdermedt, ahogy a fiú arcát nézte. Könnyei sorban csusszantak le az arcán majd, az állához érve kis cseppekben estek le a földre.
Több érzelem volt azon az arcon, mint bárki másén. Nyomorúság, borzalom de a legnagyobb az mégis a félelem volt. Legszívesebben kiszakította volna magát a kezek közül, de valami nem engedte. Valami ami olyan volt amit eddig nagyon ritkán érzett.
A tekintette - igen, a szőke tekintette, talán ezért nem engedte el. Mert az arcán nem csak ez látszott. Úgy érezte mintha a fiú mentőövként kapaszkodik bele és félt, ha elengedi örökre megfullad abban a sötétségben.
- Kérlek - szólalt meg újra de hangja egyre halkabb lett - ne hagyj magamra.
Majd lassan a szorítása is engedni kezdett, végül kezei lehulltak a fekete karjáról és ismét mély álomba zuhant.
Craignek ideje sem volt felfogni mi is történt valójában. Még mindig ott térdelet a szőke fölött mégis csupán a szavain járt az agya. „Ne hagyj magamra” mért mondta ezt? És mért pont neki? Lehet, hogy ez is csak az álma része volt. De ha mégis igaz, akkor mitől ijedt meg ennyire? Hisz még ő sem látott olyan ijesztő dolgot amitől ennyire kiakadt volna.
A túl sok kérdés közepette ő sem bírta tovább. Lemászott a kanapéról majd elterült a szőnyegen és lassan lehunyta szemeit.
- Ez a fiú még sok gonddal fog járni - mondta halkan, majd ő is átadta magát a mély álomnak.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Hmm, vajon milyen bajokról lesznek szók? Ez érdekes. Remélem hamar meglesz a friss, mert huhh, de foglalkoztat, mi lesz még köztük *-* :DD