|
2. fejezet
2011.04.05. 00:36
Kellemes olvasást~ *3*
Arcát nekinyomta, a hideg üvegnek onnan nézte a finomabbnál finomabb édességeket. Nem nagyon tudott dönteni sem. Mindegyiket megkóstolta volna de, tudta csupán az egyik fagyiból ehet. De számára ez a döntés, a legfontosabb most az életében. Ahogy a kis ujjaival néha rábökött egyre, majd megrázta a fejét és újra elmélyülten vizsgálgatta a pult mögötti fagyikat. A boltos örömmel magyarázta neki melyik lenne a legjobb választás, ám a lány mindig megcáfolta az illető kritikáját.
Craig kintről figyelte húgát, ahogy az eladónővel vitázva mondják a magukét. Elmosolyodott a kis jeleneten, majd ismét az utcát kezdte figyelni. Az autók gyorsan száguldottak az úttesten mintha elkésnének valahonnan. Néha még a piros lámpánál is átment egy kettő, de ők az őrült sofőrök kategóriájába tartoztak. Mellette, két fiú mutogatta egymásnak gördeszkájukat, és néha meghalva pár szót belőle gúnyos mosoly terült el az arcán.
Hát persze, akinek van rá pénze - nézett most már a fiúkra, akik mit sem zavartatva folytatták a deszkákról a beszélgetést. Craignek a gúnyos mosolyán kívül, a szemében felcsillant valami ahogy a vadonatúj kerekeket bámulta. De mért ne bámulta volna, hisz neki soha nem lesz ilyen „menő” cucca. Oké, volt gördeszkája de azt is saját mag készítette. Nem volt a legjobb, de biztos gyorsabban ment, mint az a menő vacak. Ismét féltékeny pillantást vetett a fiúkra, és hogy ne fájdítsa tovább a szívét a másik oldalra nézett.
Egy kisebb tömeg gyűlt össze a zebránál, ahol már nagyon várták, hogy átmehessenek. Sokan az órájukra néztek másodpercenként, volt aki toporzékolt a lábával, és volt aki már lassan az oszlopot rugdosta dühében. Mindössze egy lány állt nyugodttan a falnak dőlve. Farmernadrágot viselt, és egy sárgás póló volt rajta. Haja olyan világos szőke volt, hogy szinte már azt hinné az ember aranyból van. Szemeit nem lehetett kivenni ugyanis fejét lehajtotta. Craig viszont észrevett rajta valami mást is. Remeget az egész testéből. Csupán csak egy-egy pillanatra, de határozott remegés lehetett mondani. Végül a lámpa zöldre váltott és a tömeg szinte azonnal el is indult. Volt aki már futva, volt aki meg trappolva tette meg a lépéseket. Csupán a lány állt ott mereven. A többi átkelő nem foglalkozott vele. Lehet nem látta, hogy már zöld a lámpa? Lehet, hogy nem is akar átmenni. De végül bizonytalan lépésekkel ugyan de a lány is elindult.
Craiget valahogy megbabonázta a lány, ahogy lassan elindult. Lépései igen aprók, így igen lassan haladt előre. A többi átkelő már rég áthalad csupán ő bandukolt ott; magányosan. Craignek összeszorult a szíve, de szemei kikerekedtek mikor megpillantott a távolban egy sportkocsit. Jól tudta, hogy mire ideér a lány az út közepén fog lenni viszont a lámpa már piros lesz. Nem nehéz ebből kiszámítani azt, hogy mi lesz a vége az egésznek.
Futva nem lenne képes időben odaérni más járgányra van szüksége. Ismét meghallotta a két srác hangját, majd 180 fokos fordulattal feléjük kezdett el futni.
- Kölcsön kérhetném? - de a választ meg sem várva, kikapta a fiú kezéből, aki megszeppenve állt és csak a fiú távoli alakját figyelte, ahogy a gördászkájával a zebra felé siet.
Csak érjek oda, csak érjek oda - kántálta magában miközben egyre gyorsabban és gyorsabban hajtotta magát - tudhattam volna, hogy hiába az új kerék, túl lassú.
A kocsi vészesen közeledett és jól tudta a sofőrnek nem lesz ideje lefékezni. Már csak pár méter volt az autó és a lány közt. Craig magában azt is jól tudta, hogyha késik akkor nemcsak a lány élete de az övé is véget ért. Behunyta a szemét, majd minden izmát megfeszítve lökött magán egyet. Érezte, ahogy elhagyja a járdát és már csak centik választják el a lánytól. Dudaszót is hallott és érezte, a kinyújtott karjaiban valami puha csapódik be.
Most! - Kiáltotta magában, majd átkarolva a lány derekát lökött magán.
Tisztán érezte, a kocsi hűvös szellőjét a lábán. Majd egy nagy puffanás és a szemközti falnak vágódik. Nyögött egyet, ahogy a lány teste is az övének repül. Karján éles fájdalom nyilallt át de ahogy jött úgy is múlt el. Lihegve próbálta meg kinyitni a szemét, de rá kellet jönnie a fáradtságtól ez nem is olyan könnyű, mint hiszi. Végül mégis csak erőt vett magán és kinyitotta. Először mikor fölnézett rögtön a kis sapkás gyereket látta maga előtt, aki szinte sírva veszi vissza a féltett deszkáját. Végül egy nagy szipogás kíséretében Craighez fordul és nem túl kedvesen, beint neki. A még mindig lihegő fiú ezt látva fel akart állni, de két dolog volt ami nem engedte. Az egyik, hogy a kisrác már rég messze járt, és most esze ágában nem volt kedve futni utána. A másik pedig egy igen vékonyka test ami éppen rajta feküdt.
Ismét bevillant neki mért is van így kimelegedve, majd megfogva a lány vállait leemelte magáról és őt is a falnak döntötte.
- Hey jól vagy, kisl... - elakadt, ahogy megpillantotta az arcát. Ugyanis egy lány helyet egy fiú arcába kellet nézni. A szőkeség zöld szemeivel a kékekbe bámultak. A Craig nyomra összeugrott ahogy a zöld szemekbe pislogott. Hirtelen elöntötte egy furcsa és egyben meleg érzés de ahogy a szőke fáradtan csukta le szemit megszűnt.
Craig kicsit meglepődve állt fel és magát hibázta, hogy nem vette észre a gyönyörű arany haj alatt, egy fiú van és nem lány. Morgását egy kis apró pityegés hozta helyre. Mikor körbe tekintett lassan már minden járókelő és talán még pár boltos is kijött megnézni mi is folyik itt. Szemét a tömegen futta a keresett tárgyat keresve. Végül egy idős ember kezében sikerült megtalálni azt. Lassan már az 50-es éveiben járhatott, ami azt is bizonyította, hogy még nem ért annyira a telefonhoz.
- Kérem, tegye le - kérte igen nyugodtan Craig az urat, aki csak megszeppenve bámult rá.
- De hát megsérültetek, orvost kéne hívni - magyarázott és tovább pötyögött a telefonon.
- Most mondom utójára, tegye le azt a telefont - Craig hangja igen sötéten és fenyegetően hallatszott. A férfi összerezzent a fiú hangjára, de mikor megpillantotta annak szemeit ijedtében hátrált pár lépést majd elfutott. Bár mások nem futottak el ők is ugyan így látták, hogy jobb lenne. Craig szemei ugyanis olyan mélykék árnyalatot vett föl, hogy az szinte már feketének mondható. Tekintetéből nem lehetett kiolvasni semmit, de az is mintha egy árnyalattal sötétebb lett volna.
Háta mögött egy apró nyögést hallott, és mindössze ez hozta csak vissza a valóságba. Ahogy megfordult látta, hogy a fiú próbálkozik felállni ám nem túl sok sikerrel. Odafutott hozzá, majd vállát átkarolva lábra segítette. Most még jobban érezte, ahogy a fiú remeg és néha felnyög a fájdalomtól. Craig próbálta minél kényelmesebben tartani a fiút, de mikor az ismét felnyögött, megfogta majd a karjaiba vette. Ahogy gondolta, a nyögések abba maradtak csupán a reszketés maradt meg.
- Nincs itt semmi látnivaló, tűnjenek el - sziszegte az orra alatt, ugyanis igazán irritálta a néző közönség. A tömeg persze ismét összerezdült, majd lassan kezdett ismét feloszlani. Ekkor vette észre csupán, hogy a tömegben elvegyülve ott áll húga egy gördeszkával a kezében és mellet Clyed aki szintén egyet tartott a kezében. A különbség csupán annyi volt hogy Ruby az övét tartotta.
- Hey Főnök minden rendben? - Craig összerezzent a megszólításra, de annyiban hagyta a dolgot. Úgy sem tudná megverni mikor egy félig ájult ember van a karjai közt - Ruby látott mikor elszaladtál, és értem rohant. Azt mondta valami baj történt.
Craig magában igazán büszke volt a húgára. Mikor felnő sokkal jobb ember lesz, mint bárki más.
- Ő kicsoda? - Ruby a szőkeségre mutatott, aki ismét megrezzent.
- Nem tudom, de minél hamarabb elvisszük annál jobb - vállai mögött kilesett és ismét meglátta az idős férfit, aki most már telefonált is - hamarosan a mentők is ide fognak érni és akkor mi is szophatunk.
Clyed és Ruby egyszerre bólintottak. Jól tudták mivel járna, ha bevinnék őket a kórházba. Mivel nincsenek szüleik ezért az ottani felnőttek árvaházba, vagy nevelőkhöz küldené őket elszakítva mindenkitől, akit eddig szeretek.
Ruby átadta Craignek a deszkáját majd visszafordulva Clyed hátára ugrott.
- Előre megyünk - mondta a barna és egy lökéssel elindult az otthonuk felé.
Craig is így tett volna ha a fiú a kezeiben nem nyög fel egyet. Rögtön rá nézett és csodálkozva vette észre, a fiú ismét magánál volt.
- Kérlek, ne vigyél el - suttogta olyan halkan, hogy szinte Craig is alig hallotta.
- Sajnálom, muszáj - mondta, ellent mondást nem tűrve a fekete. De szíve nagyot ugrott, ahogy meglátta a kezei közti fiú mosolyogós arcát. Arcán egy pír jelent meg de, ahogy megjelent olyan hamar el is tűnt.
- Nem tudod mire vállalkozol, ha magaddal viszel az életed fenekestül fel fog fordulni - mondta, majd lecsukta szemeit és ismét az álmok birodalmába tért vissza.
Craig csupán mosolygott és úgy lökte el magát a földtől.
- Ez is csak egy újabb kaland - mondta, majd ő is a háza felé vette az irányt.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
hmmmm... ez egyre izgibb és uzgibb lesz *-* nagyonnagyonagyon érdekel a folyti, remélem hamar meglesz, mert jajj lesz valakinek ;D
chuu