| Anvil : 4. Fejezet – Titkok & Bonyodalmak (part 2) |
4. Fejezet – Titkok & Bonyodalmak (part 2)
2011.03.28. 16:29
Nem fért ki egy post-ba :D Úgy mondtam, hogy hosszú~ *-*
Craig mosolyogva ment a folyóson és közvetlen mellette Tweek bandukolt. Terve tökéletesen ment. Nyert és most volt egy jó kis ajándéka, amit bármikor fel tudott használni.
- Remélem elveszted - mondta, ahogy beértek a fiú ajtaja elé.
- Hát persze, jó volt. – mosolyodott el a fiú, de nem volt az-az igazi mosoly. Nem az fájt neki, hogy vesztett, csak már lassan három órája nem ivott kávét. Keze remegett miközben betette a kulcsot a helyére. Lassan nyitotta ki az ajtót, ahol már szobatársa, és Kenny foglalt helyet. A szőke amint meglátta őket, azonnal felpattant helyéről, és Craig-re nézett.
- Valamit meg kéne beszélnünk. – mondta nyugodtan.
A fekete kifejezéstelen arccal bólintott, majd elbúcsúzva Tweek-től sétált ki a szobából, egyenesen sajátja felé. Nem várta meg a szőkét, úgy is tudta, hogy egy szobában alszanak.
Tweek gyors léptekkel lépett saját asztalához, és még gyorsabban töltötte meg vízzel az onnan elvett vízforralót. Mikor beindította a szerkezetet, egy sóhaj kíséretében ült le ágyára. Kenny az említetthez lépett, majd lenézett rá.
- Tweek, kérlek vigyázz Butters-re. – a másik csak bólintott, és az épp ágyán fekvőre nézett. - Miért, mi történt vele? – kérdezte a másik kíváncsian.
- Kicsit becsiccsentett… - nézett ő is Butters-re. – Most viszont dolgom van, szia. Jó éjt. – köszönt el gyorsan Tweek-től, mielőtt az bármit mondhatott volna, majd kiviharzott az ajtón.
Egyenesen saját szobája felé tartott, és mikor elérte azt, egyből kitépte az ajtót. Craig az erkélyen dohányzott miközben valami könyv félét olvasott. Mikor meghallotta a bejárat nyikorgását elnyomta cigit és a könyvet letéve sétált be a szobába.
- Jó volt a randi? - kérdezte semlegesen, ahogy az ágyára vetődött.
- Az eleje igen, de a vége! – becsapta maga mögött az ajtót. – Miért mondtad annak a hárpiának, hogy itassa le Butters-t?! – háborodott fel a szőke.
- Én nem mondtam semmit, csupán annyit, hogy neked ne adjon alkoholt. Többet nem mondtam - Arca még mindig nyugodt volt és bár tudta ebből jól nem jöhet ki, mégis... egyszóval nem mondta a nőnek, hogy itassa le Butters-t. Csupán annyit, hogy próbálja meg úgy intézni, hogy jól szórakozzanak. - A leitatós ügyben nincs benne a kezem.
- Azt a ku… - nem fejezte be mondatát, helyette máson háborodott fel. – NEKEM MIÉRT NEM ADHATOTT?!
- Elég egyértelmű nem? Butters képtelen lett volna hazaszenvedni téged, plusz holnap tanítás és nem éppen volna kedvem megint ajtót nyitogatni - vigyorodott el, ahogy táskájából előhalászott egy csokit.
- De annyi féle volt! Olyan sok finom, és ritka… - ábrándozott Kenny, de hamar észbe kapott, mikro eszébe jutott az ittas Butters. – Ráadásul az a csaj! Megakarta erőszakolni Butters-t!
A fekete szemöldöke a magasba szaladt, ahogy ismételten egy nagyobbacskát harapott a csokiból.
- Megerőszakolni? Ugyan... tett valamit, amivel erre következtettél?
- Elkezdte simogatni az arcát, meg… ; ’Így bárkié lehet…’ ezt mondta rá! – a mondat vége felé Kenny szinte hisztériázott.
- TETT bármi olyat, amivel a megerőszakolás látszatát, mutatta? Mert ahogy én látom, ezzel csak egy kisebb féltékenységet váltott ki... - mondta, majd vigyorogva hozzátette - belőled.
Kenny meghökkent ezen szó hallatán, ezt még sose hallotta olyan formában, hogy rá mondják, sose volt nagy szerelme, kire féltékeny lehetett volna.
- Én… nem voltam féltékeny… - mondta, tekintetét, pedig a feketéről inkább a padlóra szegezte.
- Nos... ez esetben, akkor tévedtem - rántotta meg vállát és a telefonjához nyúlva egy számot kezdett el beütni - akkor ugye nem bánod, ha szólok Clair-nek, hogy elmehet randizni Butters-el. Azt mondta, nagyon helyes fiú.
- Ne! – kiáltott Kenny. – Erről… előbb… őt is meg kéne kérdezned nem igaz? – próbálta leplezni a féltékenységét, amit ő maga sem ismert el saját maga előtt. Persze ezt Craig nagyon jól tudta. Lecsukta telefonját, majd az ágyra dobva azt kelt fel és egyenesen Kenny elé sétált. Arca még mindig kifejezéstelen volt.
- Butters igazán kedves fiú, ráadásul fülig beléd van esve. Ne játssz az érzéseivel... nem érdemli meg - mondta komolyan, majd ismét ellépve a szőkétől a fürdő felé vette az irányt, de mielőtt belépet még intézet egy mondatot a szőkéhez.
- Vannak mások is akik széppé tudják tenni az életét... - Becsukta az ajtót, majd a víz csobogása rögtön áthallatszódott az ajtó mögül.
A szőke nem szólva semmit, csak lesütötte a szemeit. Nem volt szokása más érzelmeivel játszani, ha valakitől csak azt akarta, nyíltan meg is mondta neki. Sose érezte még a szerelem édes ízét, és persze a féltékenység keserű izét se, ma viszont megtapasztalta, és nem tudta hova tenni az érzést. Teljesen össze zavarodott, és annak reményébe, hogy kitisztuljon feje úgy döntött ki megy az udvarra, elszívni egy szál cigit.
Az este sötét óráiban ért csak vissza a kollégium területére. Nem sietett. Nyugodt szívvel lóbálta a kis zacskót melyben pár könyv és némi elemózsia lehetett. Egész napját a városban töltötte és kissé boldog volt, hogy nem tette tönkre senki a napját. Na persze... az ember sok mindent gondol és
mégis..
- Szia Kyle~ csak így egyedül - A váratlan helyzetek mindig ott vannak a nyomukban.
Cartman egy vastagabb pulcsiban állt a kollégium bejáratánál. A falnak támasztva hátát figyelte a tőle kb. tízlépésnyire levőt. Kyle összerezzenve nézet fel, majd se szó se beszéd futni kezdett a kolesz kertje felé. A barna hajú csupán egy mosollyal konferálta ezt, majd ellökve magát sétával vágott neki arra amerre a vörös eltűnt. Amerre persze éppen szőke barátunk élvezte a csendet és nyugalmat. Kenny cigijét szívogatva sétálgatott fel alá a hátsó kertben. Gondolataiból egy loholó vörös hajú fiú hozta vissza a valóságba. Felismerte, tegnapról így mikor mellette akart elfutni, karját elé téve húzta vissza.
- A-a-a-a-a, hova loholunk így? – kérdezte Kyle-tól aki kissé rémülten nézet rá Kenny-re, de mikor látta, hogy nem üldözője az kicsit megnyugodott.
- Sietős a dolgom és a szobámba... minél hamarabb, annál jobb - mondta miközben ismét körül nézet.
- Olyan fejet vágsz, mintha megakarnának erőszakolni. – nevetett fel Kenny, majd hamar lefagyott az arcáról a mosoly, mikor megpillantotta Cartman-t. – Hopp, ez így nem vicces, hogy tényleg azt akarják. – automatikusan a vörös elé állt.
Kyle belekapaszkodva a szőke megmentője fölsőjébe, próbált meg láthatatlanná válni, de sikertelenül, ugyanis Cartman nem lassított. Még akkor sem mikor megpillantotta Kenny-t.
- Oh~ Micsoda véletlen. McCormik téged is látni errefele? - kérdezte, ahogy rápillantott a mögötte bujkáló Kyle-ra.
- Óóó, Cartman, csak nem ő az új áldozatod? – Kenny háta mögül, maga elé húzta a fiút, és úgy ölelte szorosan magához. – Na, és mi lett Wendy-kével? – kérdezte cinikusan, ahogy fejét a vörös vállára tette.
Cartman nem válaszolt helyette karba font kézzel nézte a kis jelenetet. Ő már tudta jól, mi Kyle pici titka.
- Eresz el... - remegett meg a szőke karjai közt a vörös. Nem bírta, ha túl közel van valaki hozzá és ez az ölelés nem sokat segítette rajta. Kenny komoly arccal a vörös füléhez hajolt és lágyan belesuttogott, ügyelve arra, hogy a barna ne hallja.
- Kérlek, nyugodj meg. Csak meg akarlak védeni, és ahhoz ki kell bírnod egy kicsit a közelségem.
Még mindig remegett és légzése is kissé szaporább lett de egy aprót bólintva csak ennyit bírt kinyögni:
- Siess...
Cartman eközben még közelebb ment az ölelkezőkhöz.
- Na~ Nem engeded el? Hisz megkért rá nem?
- Nem, azt mondta semmi baja azzal, hogy így ölelgetem! – mondta egy mézesmázos mosoly kíséretében. – Ellentétbe a te érintéseddel. - a mosoly eltűnt, most már gyilkosan nézett a barnára. – Hidd el Cartman, mindketten tudjuk, én akármennyire verlek szarrá, nem rúgnak ki.
Cartman mosolya lehervadt az arcáról, de nem távozott. Helyette dühösen figyelt előre.
- Nem tudnak mindig megvédeni! Sem Ő, sem Marsh! Egyszer pici Kyle~ - mondta és egyre közelebb és közelebb lépkedett, míg végül már csak egy lépés választotta el őket - egyszer könyörögni fogsz nekem, hogy nálam alhas~ én tudom a kis titkodat és hidd el... ha kell bárkinek, elmondom.
Kyle felzokogott és izegni, mozogni kezdett Kenny karjai közt. Menekülni akart... félt retteget.
Kenny a barnát arcánál fogva lökte olyan erősen hátra, hogy az a földre esett.
- Cartman, én is tudok egys mást, és ha bárkinek elárulod a titkát… - ördögien elmosolyodott. – minimum félévig kórházban fogsz feküdni. – elengedte Kyle-t karjai közül, és háta mögé tolta. Erre a barnából hangos kacajt szakadt fel, ahogy a földön feküdt, majd szinte röhögve állt fel.
- Ohh igen~ Megéri! Már csak azért is megéri! - örült hangvétel és hisztérikus mosoly.
Kenny nem bírt magán uralkodni, odament hozzá, és rátaposott a hasára.
- Gusztustalan vagy! Mindenkit játékszernek nézel! Gyűlölöm az ilyen embereket! Szívem szerint megölnélek, de még annyit se érsz, hogy miattad bemocskoljam a kezem! – ordította a szavakat a földön fekvőnek.
- Az egész világ a játszóterem - nyögte még mindig nevetve - ti csak parasztok vagytok a táblámon!
Ellökte a másik cipőjét és talpra kecmeregve fogta a gyomrát. A hányinger kerülgette a nagy rúgástól, de tartva magát egy csábos mosolyt küldött Kyle, felé, majd nem szólva semmit eltűnt a sötétben. Kenny még nézte egy ideig ahol eltűnt, majd utána hátra fordult a vöröshöz, és aggódóan nézett rá.
- Jól vagy? Bocsi hogy hozzád értem, tudom, nem szereted, de kénytelen voltam. – oda sétált a másikhoz, persze megtartva az 1 méter távolságot, de Kyle nem válaszolt. Magát ölelve remegett még mindig. Agya vészesen kattogott és a szavak csak úgy jöttek a szájára.
- Tudja és elfogja mindenkinek mondani... végem van. Válthatok megint iskolát és megint kezdhetek mindent előröl... de nem, nem még az sem elég! Megint megtalál és megint az lesz! Menekülnöm sem kéne, inkább odadobni magam neki és akkor vége lenne! Vagy inkábba halál! Az még jobb! - könnyei megállhatatlanul folytak és remegése is egyre rosszabb lett. Sokkos állapot. Az elméjét nem tudta kontrolálni és hiába próbált volna meg a normális lenni, innen esélyese lenne.
- Hé! Nyugodj meg! – oda lépett a vöröshöz, és most magához ölelve kezdte el simogatni a fejét, más nem jutott eszébe, bár tudta, lehet ez volt a legrosszabb döntés. – Nem fogja elmondani senkinek! Hidd el, ismerem, nem kell sulit váltanod, mert úgyis megvédünk Stan-nel! – darálta le neki a szöveget Kenny, de hangjában aggodalom csengett. Nem rég jutott eszébe, honnan ismerős neki ennyire ez a fiú. Vele volt az-az eset, még nagyon rég, az apja mesélt neki róla... nem éppen szép történeteket.
- A kés a nyakba, vagy egy bomba! Még jobb! Gyors és fájdalom mentes halál - mondta még mindig. Nem érzékelte a másikat, sem azt hogy éppen átölelte. A világ megszűnt körülötte. - esetleg valami gyógyszeres megoldás.
- Na jó…! – mondta magának Kenny, és felkapva a vöröst indult el vele a szobája felé, nem kellett vesződnie az ajtó kinyitással, mivel az már nyitva volt. Mikor benyitott, barátját látta bent, ki dühösen keresett valamit a szobában.
- Stan… - szólította meg a másikat.
- Kenny? KYLE?! – tekintette a szőke kezei között lévő fiúra vándorolt aki még mindig motyogott magában. A halálesetek összes létező formáját ami csak eszébe jutott.
- Mi történik vele?! – kérdezte kétségbe esetten Stan.
- Hosszú, nem tudod hol tartja a gyógyszerét? – kérdezte a szőke, és letette a vöröst az ágyára.
- Asszem, az éjjeliszekrényének a fiókjába… - a szőkének több se kellett, azonnal kihúzta a fiókot, és kivette onnan a narancssárga kis dobozt.
- Vedd be, gyorsan! – parancsolt rá a vörös fiúra, majd torkán szinte lenyomta a gyógyszert, amitől Kyle lassan abbahagyta a beszédet és kissé bágyadtan eset össze az ágyon. Légzése kezdett rendbe jönni és pár perc múlva már mélyen aludt.
- Most mi van....? – kérdezte még mindig riadtan Stan.
- Semmi. Most már jobban lesz. – jelentette ki a szőke, - ha legközelebb is így viselkedik, add be neki ezt a gyógyszert.
- De miért, mi baja? – kérdezte Stan, most már nyugodtan.
- Én sem tudom, csak annyit, hogy be kell neki adni a gyógyszert ilyenkor. – Elindult kifelé a szobából, ám az ajtóban megállt, és visszanézett barátjára. – Ne aggódj, mire fel kell kutya baja lesz. Na jó éjt. – Majd elhagyta a helyiséget.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Owwiiiiii~!! Kenny a hőőős *o* Áldom az eget, hogy épp arra járkált ;DD. Nem bírnám ki, ha Cartman tenne valamit a kis vöröskével T.T Maximum a kövi fejiig nem xD. Már nagyon várom a frissítést, végig ezzel leszek megáldva, csak mondom ;D
Chuu~!
A friss fent és igen :D Yoruskune, a nap hőse, hogy arra bozgatta Kenny barátunkat :D