|
5. Fejezet
2010.08.18. 20:47
Köszönet a lektorálást drága barátnőmnek: Belial-nak ^^ A hely gyönyörű volt... igen csodás, de mégis furcsa. A fák még csak hagyján, hogy égig értek és majdnem mindegyiknek akkor levele, hogy akár napernyőnek is használhatnánk őket. Még az sem lepet meg, hogy mindegyiknek más színe. Kék, lila, bíbor, narancs és még sorolhatnám. Nem aggaszott ki, hogy a fákon kutyák szárnyaltak és csipogó ebeiknek adogatták az éppen elejtett macskákat. Még azon sem lepődtem meg, hogy a növényeknek szemük, szájuk van és mind egy dallamra játsszák a nászindulót. Nem borultam ki, hogy körülöttem furcsábbnál, furcsább lények köszöntek vissza, és hogy Astop tényleg egy elvarázsolt hely mesés kastéllyal melynek csupán egy tornya szökell a magasba, és hogy a kert tele van megannyi rózsával és orhideával és természetesen mind beszélt. Nem, ezekek tényleg nem lepődtem meg. Na jó egy kicsit, de nem borultam ki annyira, mint akkor mikor Kennyvel beléptünk a kertkapun és rögtön 3 lány futott felénk. Ugyan, mit nekem 3 lány, ettől ijedni be? Butaság. Egyet értek. Nagy hülyeség. De könyörgöm, mikor mind a 3 ugyan úgy néz ki azzal a különbséggel, hogy a hajuk színe más elég bizarr. De ami a biztosítékot verte az, az első mondatuk volt.
- Kenny - sipították egyszerre - fektess meg! Döngess meg! Akarjuk~!
Szívroham. Enyhe, még felépülhetek. Miket beszélek... esélyem sincs! Ez maradandó kárt okozott.
- Pi. Ro. Ku. Drágáim - nos, igen mit mond ilyenkor az ember? "Nem illik ilyeneket mondani egy esküvőn" vagy "húzz a francba büdös ribanc". Bármit, de nem a macskafiú e szavakkal folytatta - esküvő után bármit, de most nem miénk a terep.
Sötét foltok lebegnek a szemem előtt. Könyörgöm hagy haljak meg!
- Ó igen lányok! Bemutatom Stant - mutat rám, ami egy kicsit visszahúzz a valóságba – Stan, ők itt Piroku lányok.
Bemutatva a vörös Pi, a rózsaszín Ro és a virító zöld hajú Ku. Mondhatom értelmes nevek. Ki találta ezeket ki. Szánalmas az tuti. Mondjuk a Stan még okés. Apám adta nekem mondván egy nap még nagy naggyá teszem... asszem tévedet. A Stan név hallatán nem gondol az ember semmire. De az ilyenektől? Könyörgöm, már ha csak rájuk nézek Japán, jut az eszembe és még akkor nem hallottam a neveiket! Bizarr mondhatom…
- Örvendek - intek nekik zavartan, de csupán lenéző pillantásokat kapok vissza.
- Kenny ez a fiú nem is idevalósi! - csattan fel Ro.
- Még csak nem is csinos - folytatja Ku.
- Sapkát visel - üvölt fel a harmadik leányzó, majd mind a hármom tesz hátra egy lépést.
Furcsa tekintettel nézek Kennyre, de csak legyint, és tátogva jelzi, ne is foglalkozzak velük. Bólintok, majd még mindig a suttogó lányok felé pillantok, akik még mindig engem bámulnak és kritizálnak, amivel csak tudnak.
- Borzalmas.
- Inkább szörnyű!
- Tévedtek, ez már gyomorforgató.
- Na de hölgyeim – kiált rájuk Kenny, de mivel a türelmem is véges fogom magam, majd most én intem le őt.
- Hagyd csak, inkább elmegyek, nehogy megzavarjam a libák táncát – morgom oda neki, mire 3 apró sikoly hallatszik fel és egy elfojtott röhögés. Kennyre nézek aki csak bólintani tud, hogy menjek csak. Két perc múlva már a vendégek közt szlalomozva, próbálok magamnak az egyik asztalnál helyet keresni, de sajnos mindegyik foglalt volt. Hogy honnan tudom? A szék közölte velem.
- Akkor melyik nem foglalt? – kérdeztem vissza, mire a szék egyik karfájával egy szőkeség felé bökött.
- Mellé soha nem ül senki, mert bolond – közli tök nyugodtan, majd visszamegy a merev állapotába.
A lányra sandítok, aki a poharát rendezgette. Hosszú göndör fürtjei akár az arany, úgy csillogtak a napfényben. Szerintem sok nő irigykedhet miattuk. Vajon tényleg bolond? Hmmm... nem mindegy? Itt mindenki az.
Elindultam felé, de hirtelen megálltam mikor sötét íriszeit rám emelte. Szigorú pillantására szinte megmerevedtem, de tudtam nem adhatom fel így tovább indultam, bár remegő lábakkal. Szemeiben gonosz fény csillant meg, ahogy megálltam mellette.
- Szabad ez a hely – hangom remeget egy kicsit, de próbáltam nem kimutatni. Szemei hirtelen elkerekedtek, majd a hideg fény eltűnt helyét egy meleg, boldog szempár vette át.
- Természetesen – mosolyog, majd kirúgja lábával a széket. Helyet foglalok és reménykedem benne, hogy a szék nem fog rám szólni illetve egyéb más dolgot csinálni.
- Te nem ide valósi vagy, ugye?
- Nem – felelem nemes egyszerűséggel.
- Akkor már minden világos – mosolyog rám, majd kezét nyújtja felém – Bebe vagyok, a bölcs. Örvendek a találkozásnak, és gondolom viszont is így van.
- Igen, így van – egyezek bele, ki tudja mi történne ha nemet mondanék – miért vagy bölcs?
Megrándítja a vállát, majd figyelmét újra a pohár pakolásával köti le.
- Be tudod bizonyítani, hogy bölcs vagy? Mert ha nem akkor nem kéne ilyen nevet adnod magadnak – szólok oda neki, de a felelet ismét csak egy vállrándításból áll.
- Miért bizonyítsam be, hogy az vagyok? Vagy hiszel nekem, vagy nem... Ennyi. Sokan állítják rólam, hogy bolond vagyok, de ők sem tudják bebizonyítani, ahogy én sem azt, hogy bölcs vagyok – kezd bele a magyarázatba – például, ha mutatok neked egy paradicsomot az nem biztos, hogy attól paradicsom lesz. Lehet, hogy alma volt csak egy banya elvarázsolta vagy egyéb dolog történt vele. Ebben a világban a bizonyíték soha nem jelent semmit. Itt csak a józan döntések számítanak és a hit.
Lágy zene csendül fel, ahogy Bebe a mondata végeztéhez ért. A virágok most sokkal halkabban éneklik a nászindulót, helyettük hangszerek táncolnak a levegőben és azok ritmusára jelenik meg a kertkapuban több csodás hölgy is. Ha pontos akarok lenni 9 darab. Mindegyiken ugyan az a ruha díszelgett csupán a színük volt más. Szivárvány színeiben pompáztak és ahogy forogtak a kis gyöngyökön a nap sugarai megcsillogtak. Lélegzet elállítóan néztek ki. Csak nekem... mellettem levő hölgyemény ugyanis csupán egy ásítással konferálta a látottakat.
Újabb zene csendül fel de most sokkal hangosabban és sokkal lágyabb is a dallam.
- Ő sokkal szebb lesz a többinél – bök meg Bebe.
Milyen igaza volt. A zene elhalkult és belépet a menyasszony. Ruhája ugyan olyan volt, mint a 9 lányé mégis az övé kitűnt a többitől. Fehér ruháján a gyöngyök sokkal szebbek voltak és hiába fénylett rajtuk a nap nem vakíthatott meg senkit. Uszálya méretesen lógott mögötte és pár madárnak álcázott valami vitte utána, hogy a selyem még véletlenül se érintse a földet. Éjben fekete haja nem volt feltőzve, kecsesen omlott vállaira, csupán valami dísz féleségként aggattak bele fehér rózsákat aminek furcsa mód arca nem volt. Csodálatos látványt nyújtott mégis, úgy érzem nem szabad elhamarkodnom. Itt mindenki furcsa, bizonyosan ő benne is lesz valami, ami nem éppen, hogy is mondjam... normális.
- Üdv mindenkinek – szól bele a mikrofonba. Hangja gyerekesen csenget, ahogy több hangszóróból is hallatszott. Játékosan integetett mindenki felé, még arra is ahol élő teremtmény nem is állt – ürülök, hogy eljöttetek erre a nagyszerű napra. Fogyasztók bő mennyiséggel, hisz apám fizet mindent! – kisebb kacsintás, majd a páholy részleg felé fordul és kezével az apja felé mutat.
Nem tudtam eldönteni, hogy kínomban röhögjek, vagy ájuljak el inkább... szerencsére még mielőtt az utóbit választottam volna, a mellettem ülő gyengéden megnyugtatott.
- A szülei meghaltak már régen... De néz rá, ha bevallanánk neki összetörne és ez a világ a boldogsága nélkül elpusztulna – paskolta meg a vállam, majd ismét a feketére szegezte kék szemeit.
Meghaltak... nem tudtam, hogy itt ilyen is létezik. De azért ez túlzás... Mármint, hogy egy hús ember helyet egy mézeskalács emberke integessen vissza tömegre. Mondjuk, ez megmagyarázza a Cukormáz nevet.
- Akkor kezdődjék a mulatság – csupán mondatának utolsó felét kapom el, mégis a hideg rázott ki a mulatság szó hallatán.
- Milyen mulatság? – fordulok a szőke felé aki megunva az ülést, lábait felvetve az asztalra hintázni kezdett.
- Most jön a legfontosabb szertartás, amit csak el tudsz képzelni – furcsán tekintek rá, de inkább ismét a menyasszony felé mutat és int mellé, hogy figyeljek is.
Nyíl egyenes sorba álltak fel. Cukormáz pontosan a 7-dik volt ebben a sorban. Izgatottan ugrált és mindvégig a kertkaput figyelte. A többi lány nem ugrált. Unalmasan ácsorogtak és vártak valamire, némelyik még egy-egy ásítást is elengedett. Nem igazán izgatta őket, hogy éppen bevonul valaki. Akkor sem kapkodták fel fejüket mikor a nézőközönség felállt és hangos tapsviharba kezdett.
- Ő kicsoda?
- Puffy herceg – felelte kis mosollyal az arcán.
- Itt mindenkien ilyen hülye neve van? – szakadt ki belőlem, de választ nem vártam, de mégis jött. Egy hangos kacagás. Nem láttam még nevetni így senkit. Tele volt örömmel és boldogsággal. Mintha az év legviccesebb történetét mondtam volna el.
- Ne érts félre – törli le könnyeit – csak, évezredek óta nem beszélgettem ennyit. Annyira jól esik – sóhajt fel, majd egy kedves mosoly után a menyasszonyra bök.
- Lady Cukormáz teljes neve Wendy Cukormáz, vőlegénye pedig a tisztes Eric Cartman. Puffy nevet csupán anyja aggatta rá de manapság már mindenki így szólítja. Ki tudja mért – ez felettébb ironikusan hangzott! Honnan tudom? Az említet vőlegény jó húsban volt. Nem, dagadtnak nem mondanám, csak olyan pufóknak...
Közelebb lépkedet a lányokhoz és csupán ekkor volt kivehető, hogy szemeit valamivel bekötötték. Egy kendővel. De mégis minek? Az első nőhöz vezeték, majd... te jó ég ez lesmárolta? Igen. Ezt semmi kép nem mondanám egy puszinak ez már nyelves. Basszus! De hisz miért? Ott a menyasszonya, aki ugrál és vigyorog...
- Hát én ezt nem értem, hisz nem csalhatja meg az esküvője napján... – fakad ki ismét belőlem az igazság. Bebe felé pillantok aki úgy tűnik, nagyon élvezi a dolgot, de mikor meglátja vagy hallotta az előbbi kifakadásomat magyarázkodni kezd.
- Ez egy szertartás. A 10 lányból kell kiválasztania feleségét, azzal a módszerrel, hogy megcsókolja őket. Tudod mindebben az-az érdekes, hogy a menyasszonnyal csupán egy puszit válthattak az esküvő előtt.
Kicsit ledöbbenek a furcsa ceremónián, de azért tovább faggatózok.
- Várj! Mi van akkor ha rosszat választ, akkor nem is lesz esküvő?
- Dehogynem! Ilyenkor azt kell elvennie akit választott. Viszont általában erre a melóra vagy baromi rondát vagy már rohadóban lévőt választanak. Így, hogyha rosszat választasz akkor tuti szar lesz az egész életed – értetlenül bámulok le a 9 lányra. Egyik sem volt annyira csúnya sőt! Szépek voltak a maguk módján... most mondjam ki? Jó-jó! A seggük baromi jó, és a mellük már nem szorul plasztikáztatásra. De akkor...
- Igen, jól látod, mind rohad már belülről. A legrosszabb fajták akik képesek akár kútba dobni a herceget azért, hogy övék legyen minden – teljesen igaza volt Bebének. Ezekből még ki is nézném. Szemükben semmi szeretet nem éget, csupán a gonosz lángja.
Eric már végzet. Mind a 10 lányt megcsókolta és most szortíroz. Egy csók... vajon képesek vagyunk egyetlen egy apró csókból rájönni ki is a mi kedvesünk? Nem tudom. A smacizás terén még van mit tanulnom. Nem, én már csókolóztam, sőt jártam is lánnyal, de az nem volt olyan. A mai világban, ha nincs barátnőd és még nem csókolóztál, lúzernek számítasz és akkor csak két helyen végezheted. Vagy egy szekrénybe zárva, vagy egy rosszabb helyen. A budiban... fejed pedig a lefolyóban. Ezért kellet találnom egy lányt, de mondom, köztünk nem volt semmi. Egyedül abban értetünk egyet, hogy lúzernak lenni nem éppen jó, így lettünk egy pár.
6 lány már távozott és a megmarad 4-ban még mindig ott virított Wendy. Nem ugrált, de az biztos, hogy a manikűrjének annyi. Újabb lány ment a süllyesztőbe és végül a harmadik helyezet is elkönyvelhette magának, hogy nem nyert.
Két lány, két csodás teremtés és mily furcsa teljesen a másik ellentéte volt a kettő. Míg Wendy tündökölt fehér ruhájában és mosolygott, addig a mellette álló komoran vizslatta a herceget és sötét lila ruhája jelezte a tényt, hogy Ő már nem rohad belülről. Mivel már nincs mi rohadjon benne...
- Nos hercegem! Melyik hölgyet óhajtja maga mellet mindörökre – hallatszik a bemondóban egy pacák hangja.
Eric egy mozdulattal rántja ki kezéből a mikrofont, mintha csak tudná hogy hol van... gyanús, de az utána következő mozdulata meggyőz arról, hogy mégsem lát semmit.
- Az én drág... píííííííííííííí-. A picsába – ordít fel ahogy az orrának csapódik a mikrofon, de rögtön utána mintha mi sem történt volna folytatja – az én drága Wendymet akarom, senki mást! Ja meg a tortát – mikrofon repül, majd beáll a két lány közé. Nem tekint egyikükre sem, csupán köztük nézz el. A tömegből halk sutyorgás hallatszik fel, miszerint elszúrja. Vajon igazuk van? Tényleg el fogja szúrni?
- Tudja – csak ennyi volt a fel nem tett kérdésre a felelet.
- Kimásznál a fejemből, ha megkérhetnélek? – sziszegem neki oda, mire ő csak egy mosolyog. Hülye liba. Mi a francért kell mindenkinek a fejemben koslatnia? Ennyire jók lennének a gondolataim?
- Könyvet kéne írnod – hallatszik újra a hangja, mire elvesztve türelmemet az éppen legközelebbi tárgyat hozzá vágom. Fej lehajt, a padlón csörömpölés. Oda egy értékes antik csésze.
- Oké, értek én a csészéből – nevet fel, majd figyelmét újra a téren lévő dolgokra fordítja.
A herceg ujjával Wendy felé mutat, de szólni nem hajlandó. A lány már szinte, majd kiugrik a bőréből, de mikor az ujj újra megmozdul a lelkesedése ellankad.
- Te – mutat a lila ruhásra aki csak egy önelégült mosolyt enged meg magának. Innen is látszik ahogy Wendy felé tátogja, hogy „győztem” – te... soha nem leszel a feleségem, az tuti biztos! Ja és ha kérhetnélek a nap 24 órájában 23-mat fogmosással tölts!
Csend. Az egész lelátó marha kusban figyeli, ahogy a lány kirohan sírva, majd Eric leveszi a kendőt és drága menyasszonya a kezei közé ugrik és újra megcsókolja. Felcsendülnek a repülő hangszerek, majd a virágok is és ismételten mulatós hangulat kerekedik. Mindenki táncol! Innen látom Kennyt aki még mindig a 3 lánnyal lóg sőt még Cukormáz apukája is nagyon jól nyomja. Hihetetlen.
- Na hogy tetszett? – fordul felém a szőkeség.
- Jó volt, azt hiszem. Bár ez nekem kicsit sok volt.
- Sok vagy inkább sokk? – szemöldöke a magasba kúszik, majd felkel és a kezét nyújtja felém – táncolsz velem. Évezredek óta senki nem kért fel és ülni igen uncsi.
Ugyan az a kedves mosoly, ugyan az a lágy nevetés. Bólintok és másodpercek múlva már egy furcsa táncot lejtünk a parketten. Jobb, bal. Jobb, bal. Jobb, jobb, bal. Körbe járás és most pár csere. Bebe egy pörgéssel tovább áll helyette egy vörös hajú démont kapok a helyébe, de hamar tovább áll és utána jön a következő és így megy ez tovább. Lassan már én is a ritmusra mozgok mikor váratlanul Wendy lett a partnerem. Mozgok tovább, hiába döbbenek le egy kicsit, de ő megáll. Nem táncol csupán áll egyhelyben és lila szemeit rám mereszti. Hirtelen ragad meg, majd mintha puskából lőtték volna ki, elindul a kastély felé.
- Hey! Mi a fenét csinálsz – förmedek rá. Hercegnő ide vagy oda engem nem fog rángatni senki.
- Csitt! Ha információt szeretnél akkor jobb ha csöndben szedet a talpaidat – morogja nekem hátra és kezét még jobban a csuklómra fonja. Mégis mi a fene folyik itt?
Csönd. Nagyon zavaró, ha már az ember vagy 2 órája hangszórók között táncol. De hiába kívánkoznék vissza a bömbölő tömeghez, Wendy elzárta a menekülési útvonalamat. Magyarán szólva be vagyok zárva a konyhába. Igen, ugyanis őfelsége nem talált jobb búvóhelyet mint ez itt. Bár elismerem, jól is jött ugyanis ahogy leültem, jobban mondva leültettek, rögtön kiszolgált nekem valami kaja félét. Nem tudom mi ez vagy, hogy éppen mi van benne, de nem is akartam tudni. Finom volt és kész ráadásul a hasam már nagyon követelte a kaját. Úgyhogy most itt ülök és a neve nincs kaját eszegetem, előttem pedig egy fehér menyasszonyi ruhában ülő fekete démon bámul.
- Köszönöm a kaját, de végre megmagyarázhatnád miért is hoztál ide – térek rögtön a lényegre ahogy egy újabb falatot tömök le a torkomon.
- Stan vagy, igaz? - A falat most jött vissza. Köhögő roham nem múlik el oly hamar így a kérdésre választ nem tudok adni – ezt igenek veszem. Szóval nálad van az óra?
- Hey – nyögöm ki mikor már sikerül levegőt is vennem – honnan a fenéből tudod a nevem, sőt jobbat kérdek mi büdös francért akarsz te minden áron velem beszélni?! Válaszokat akarok itt és most!
Kérdések tömkelege fogalmazódik meg bennem, de elegem van. Válaszokat akarok rá itt és most. Tudja ki vagyok akkor tudja, hogy kerültem ide és azt is, hogy mi a fene folyik körülöttem.
- Hol az óra? – kérdezi újra mintha kiborulás csupán a vakvilágnak kiáltottam volna.
- Mi a francért kerültem egy olyan világba ahol egy perverz macska fogadott – csiki-csuki a javából. Én nem engedek. Akkor sem engedtem és most sem fogok! Soha semmi pénzért.
Nagyot sóhajtott, majd kezével megtámasztva állát ismét megszólalt.
- Fogalma sincs mért vagy itt, vagy hogy mért pont a ahhoz a perverzhez kerültél – nocsak ismeri Kennyt – de egy biztos. Céllal jutottál ide és ami még fontosabb ő akarta így.
- Kicsoda? – Tudtam kire gondol, sőt a biztonság kedvért még a zsebembe is nyúltam. Újra az a vibráló érzés. Miért, mi a franc akart tőlem az a srác.
- Secret – ebben az egy szóban szinte több titokzatosság volt, mint bármi másban. Az embernek a szőr felállt a hátán, ha csak meghallotta – és most kérlek, mutasd meg az órát.
Bízhatok benne? Ez volt az első ami átfutott az agyamon, vajon tényleg bízhatok egy olyanban aki kint még az 5 évesek szintjén ugrált most meg mint egy ügyvéd, faggat itt? Sok választásom úgy sincs, ráadásul a kaja is elfogyott.
Lassan emeltem ki a zsebemből. Végig figyeltem, hogy semmi hirtelen mozdulatot ne tegyen, de úgy tűnt nem nagyon akarja elvenni. Mikor magam előtt kezdtem el lóbálni akár csak ha hipnotizálni készülnék, akkor mozdult. Olyan gyors volt, mint a villám. Nem volt furcsa. De az már igen, hogy én is ugyan ilyen mozdulattal tértem ki a keze elől.
- Mi a faszt csinálsz? – Üvöltöttem rá – nem mondtam, hogy hozzá is érhetsz!
- Nem is akartam hozzá érni – felelte nemes egyszerűséggel, majd felállt és felém nyújtotta a selyembe bugyolált kezét – ellenőriztem, hogy ténylegesen is te vagy most az óra tulaja.
- Tulaja? – egyedül álltam fel. Nincs szükségem egy hazug segítségére, mindazonáltal ha tud magyarázatot adni, örömmel fogadom.
- Az óra most a tiéd, ezzel együtt a képességei is - hangját lejjebb vitte ami már rossz jelnek számított. Keze mozdult, majd hátra nyúlva a fehér selyem alól egy hatalmas kardot rántott elő – ami az jelenti, ha megszerzem magamnak akkor az enyém lesz a képesség.
Ugrott és most sokkal gyorsabb volt mint az előbb. Egyenesen a szívre célzott, de mint az előbb most is a testem magától mozdulva kikerülte a pengét. De mindhiába, újból és újból lecsapott így időt sem hagyva nekem arra, hogy visszatámadjak. Mint macska egér játékot játszva én menekültem, ő követet. Jól bírtam ahhoz képest, hogy először éreztem magamban ennyi erőt. De mint minden ez a kis előny sem tartott sokáig. Az asztalba ütközve fordultam meg és a kard vészesen közeledett felém. Újabb ugrás ám nem működött. A lábam nem engedelmeskedet az agyamnak, vagy inkább a józanésznek. Lényegtelen, de egyszerűen megbénultam. Félelem vagy a magabiztosság hatása? Lehet, hogy a hirtelen jött erő eddig tartott? Nem tudom... abban a percben ahogy a penge éle közeledett egyre tudtam csak gondolni:
„A jó büdös picsádat te szemét, most miattad meg a vacak órád miatt dobom fel a talpam!”
Éreztem ahogy a kés belém hasított. Vér loccsant, izom szakadt. Érzékeimet mintha felkapcsolták volna maximumra. A kard hideg és egyben igen éles pengéje ahogy a húsomba mélyedve lapul. A tóduló vér, és hogy a karomat már nem tudtam mozgatni. Várjunk csak?! A karomat... Oldalra nézve pillantom meg, hogy a penge nem a szívembe állt bele, ami csak egyet jelenthetett. Jó... nem tudom mit jelent, de nem mindegy a következő támadást már úgy sem megy mellé. Felnézek szememmel a támadómat keresem de annak csupán hűlt helye.
- Elmentél és a kardodat itt hagytad – üvöltöttem utána, de ezt is már csak kínomban tettem.
Megmarkoltam a kardot, majd óvatosan kihúztam magamból. Nem akartam üvölteni, de fájt. Piszkosul. Ember legyen a talpán aki ezt kibírja üvöltés nélkül. Bár olvastam sok olyan emberről akik fájdalom nélkül születnek, mert az agyukban nem klafol valami, de szerintem nekik eleve szarabb az életük mint nekem.
Hangokat halottam, majd rögtön utána kicsapódott az egyetlen egy ajtó, ami ide a konyhába vezetett. Cipők kopogó zaja, majd néhány elmosódott kép.
- Stan, te jó ég! – ismerős a hangja de beazonosítani nem tudtam – Kenny azonnal el kell innen vinnünk!
- Nincs az jól Baby! El sem bírom! Ezek az izmok nem cipekedésre születtek – hallom meg szőke barátomat, majd kicsivel később az arca is becsúszik.
- Stan ki szúrt le? Hey! Hallasz engem! Bebe szerintem meghalt.
- Hülye, engedj oda – utat tőr a lány és most az ő arca virít a képben, de egyre homályosabb – Stan, drága! Figyelj, ne add fel! Kérlek semmiképp ne hagyj itt bennünket, megérteted?! – Kis pofonok csattantak az arcomon. Mi a fenéért akarják, hogy ébren maradjak? Álmos vagyok!
- Nem, nem aludhatsz el! Hallod! Gyerünk Stan tarts ki! Kérlek! – újabb léptek zaja.
- El kell innen vinnünk! Kenny, biztosíts a helyet, hogy senki ne lásson meg minket. Bebe! Szükségünk lenne a lakásodra. Megoldható? – egy harmadik személy is csatlakozott a társasághoz. Az ő hangja is ismerősen csengett, mégis arcot nem tudtam hozzá csatolni. Újabb kopogások jelezték, hogy a szőke pár kiment a szobából és csupán az idegen állt még előttem.
- Stan! Nem mondtam, hogy vigyázz magadra? Ja nem... csupán annyit, hogy az órámra vigyázz. Hopsz bocsi, akkor ez az én hibám – ez nem lehet...
- Te... a krokodilos – nehezemre esik szavakat formálni, és még nehezebb azokat kimondani – Secret...
- Ó de gyűlölöm ezt a nevet! Ne kérlek, te ne így hívj – alám nyúl, és mintha egy kis tollpihe lennék úgy kap a karjai közé. Bágyadtan lógnak le karjaim, lábaim és fejemet is igen nehezen tartom meg. Arcát nem látom sőt semmilyét mert összefolyik előttem minden. Hallani akarom legfeljebb még egyszer.
- Akkor h-hogy szólítsal... – ne könyörgöm, ne húzz magadhoz, még ne!
- Neked – homályos kép mégis tisztán érzem, hogy mosolyog, majd kicsit lejjebb eresztve fejét a fülembe súgja – neked csak egyszerűen...
A sötétség úgy telepedet le elmémre, mint egy ködfátyol. Nem hallottam a nevét. Nem is mondta ki. Csupán az én nevemet hallottam, nagyon messziről, és ahogy kiejtette... Aggódás volt azokban a szavakban. Tiszta aggodalom.
- Stan! Tarts ki!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
