|
1. fejezet
2010.04.15. 19:17
Még nincs lektorálva, gomen ^^"
A szoba nem volt túl nagy. Egyszemélyes lehetett ugyanis más ágy nem volt benne. Mellettem egy kis komód foglalt helyett. A szoba sarkában egy nagyobb szekrény melyben a ruhadarabokat lehetett felakasztani. Az mellet egy kanapé terült el. Ennyi. Össz-visz ennyi bútor volt a szobában. Na jó, még volt benne egy szék is, de én azt nem számolnám bútornak. Ja igen és minden fehérben tündökölt. Higgyétek el, borzalmas egy látvány. Kivéve talán az ablakban lévő virágot. Innen nézve muskátli lehet. Szép piros muskátlik, bár én nem pirosnak, inkább már vér vörösnek mondanám. A lényeg, hogy a szoba ocsmány és már szinte hányinger keltő, és még hogy teljes legyen az öröm, ez az átkozott kórházi szag is a levegőben terjeng. Nem ajánlóm senkinek, hogy bármi baleset érje.
Mondjuk én nem emlékszem, hogy-hogy kerültem ide, de ami késik, nem múlik. Ha végre megjelenik egy orvos, majd megkérdezem tőle a részleteket. Igen, ez egy jó terv. Bár már lassan 2 hosszú órája vagyok ébren, mégis még mindig várok. Ráadásul itt van a fejemben, hogy valamit elfelejtettem. Valami igazán fontosat. Na mindegy. Ha akar majd az eszembe jut. Amúgy biztos, hogy valami fejsérüléssel kerülhettem ide. A homlokomon ugyanis egy igen nagy kötés helyezkedik el és a bal szemem fölött pedig ki is dudorodik. Nem tudom, hogy milyen súlyos lehet, de majd ezt is megkérdem.
Ebben a percben a toló ajtó kinyílik és egy ápolónő lép be rajta. Nem lehetett túl idős. Kb. 20-22 vagy kicsivel idősebb. Vörös, göndör fürtjeit egy csattal fogta fel aminek köszönhetően látszik milyen csodás zöld szemei vannak. Ruhája rásimul a testére, ezzel is kihangsúlyozva a gyönyörű telt idomait. Lassú léptekkel közelit meg és előbb a kartonjaimat, majd a gépet mellettem kezdi el vizsgálni. Szinte az egész lénye olyan csodálatos, kivéve egy valamit. A szobát ritmikus zene töltötte meg. A fülében egy kék fülhallgató látszott és követve a zsinórt a zenelejátszó a zsebében pihenhetett.
- Elnézést - szólítottam meg, de szinte mintha csak én lennék a szobában, meg sem hallt - elnézést! – Üvöltöttem egyet, de mindhiába.
Újabb tervet kellet bevetnem így kézzel, lábbal elkezdtem neki integetni,(a felismerés, hogy nem csak a fejemet, hanem a kezemet és egyéb más végtagjaimat is érhete valami balesett csak ekkor tudatosult bennem) bár ez sem volt egy egyszerű dolog. De hiába a nagy erőfeszítésem, se nem látott, se nem halott engem.
- Ennyi elegem van - majd amit legelőször ki tudtam halászni a fiókból, hozzá dobtam. Ez a tárgy egy telefon volt és balszerencsémre a nő pont ekkor fordult felém.
Nem, nem találtam el az arcát. A telefon egyenesen az előbb áhítatott keblei közé esett (nagyon nagyok, szerintem már tuti volt plasztikáztatva) és meg is maradt ott.
Na most tényleg észre vett. A zsebébe nyúlt, majd kikapcsolva a zenét, rám meredt.
- Figyelj öcsi, ha csajozni akarsz ne így tedd - mondta miközben a mobilt kiszedte a mellei közül és újra a fiókba nem süllyesztette.
- Sajnálom - hebegtem - de hiába szóltam és integettem nem nagyon akart észre venni.
Azt hiszem ez teli találat volt a csajnál ugyanis ahogy befejeztem a mondatot a MP3-mat a fülhallgatóval együtt a zsebébe süllyesztette.
- Figyelj - kezdte igen mézes-mázos hangon - ha elfelejted ezt a kis incidenst, akkor cserébe kérhetsz majd tőlem bármit, rendben?
- Rendben - feleltem, majd egy mosolyt küldtem felé.
- Köszi. Akkor most szólok a Doktornak, hogy felébredtél - azzal kiment. Lehet, hogy annyira nem is ostoba mint ahogy kinéz. Ráadásul ez az ajánlat, lehet, hogy még lesz hasznom belőle.
Kicsivel később újból találkoztunk. Akkor is egy igen kedves mosollyal fogadott plusz egy kacsintással. Gondolom ez az alkunk miatt. Ahogy belépett rögtön utána követte egy idősebb valaki aki minden bizonnyal az orvosom. 40-es éveiben járhatott mégis igen élénk szőke haja volt. Lehet, hogy festi bár most nem épp szerencsés megkérdezni.
Teljesen különbözött a nővértől. Ő például rögtön kiszúrt (nem, ez itt nem egy célzás) és kedves csevelybe kezdett:
- Fáj a fejed? - Igen, egy kedves csevelybe.
- Nem annyira, mint a többi részem - mutattam a testemre, ugyanis amíg bájos nő kint volt alaposan tanulmányoztam magam és rá kellet jöjjek, hogy tele vagyok zúzódásokkal és kék lila árnyalatú foltokkal.
- Azok miatt nem kell aggódnod, 2-3 nap és rendben lesznek - felelte majd megpaskolta a lábamat ami nem éppen volt valami kedves főleg, hogy ott volt a legtöbb elszíneződésem.
- Doktor úr kérdezhetek valamit?
- Hogyne - ült mellém, majd intett a nővérnek, hogy hozzon valamit.
- Mi történt velem? - na végül is a kis tervem első része be tud teljesülni.
- Hát pontosan mi sem tudjuk - felelte miközben a kötést szedte le a fejemről - mindössze annyit tudunk, hogy tegnap egy fiú behozott téged súlyos fejsérüléssel, de miután ellátunk már csak hűlt helyét találtuk a váróban. Megtaláltuk a tárcádat a zsebedben, amiből meglett a címed, majd a mobilodból a szüleidet akartuk felhívni, de őket nem értük el. Végül az egyik barátodtól tudtuk meg, aki állandóan keresett telefonon, hogy most náluk laksz, ugyanis a szüleid üzleti úton vannak. Hamarosan ők is itt lesznek, ugyanis felhívtam őket, hogy felébredtél.
Ahogy befejezte a kis történetet azzal együtt vége lett a kötözésnek is. Most egy sokkal kisebb kötés volt rajtam bár ez a hajam nagy rész alatt nem nagyon látszott. Megnyugtató ez az egész mégis valami nem hagyott nyugodni, valamit elfelejtettem. Valamit, ami nagyon fontos.
- Melyik barátomnál lakok éppen?
- Hmmm - fordult felém a doki - hát ezt neked is kéne tudnod, nem?
- Nekem? - mit felejtettem el?
- Neked hát, hisz a te barátod.
Ekkor jöttem rá mit is felejtettem el. Mi az, ami az elmúlt 5 órában nem is zavart, ami miatt nem is kellet aggódnom. Ami talán a legfontosabb most és én mégis lefelejtettem.
- Oké... de, ki vagyok én?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
