|
Tizenketedik fejezet
2009.09.10. 18:36
Enjoy ^^
Búgó hangok. Egymás után, egyenletesen. Hol hallottam én már ezeket a hangokat? Na mindegy, fogalmam sincs a legjobb ha körül nézek. Bár ez is nehezemre esik, sőt a lélegzés is. Fáj mindenem, de nem olyan kis tompa fájdalom, nem ez olyan nagyon nagy fájdalom. Muszáj kinyitnom a szemem annyira kíváncsi vagyok, hogy mik ezek a hangok.
Végre egy kis erőre kapva kinyitom a szemem és vajon mit látok meg? Eltaláltátok a plafont. Kezdem unni. Ennél még a sötétség is jobb volt. Várjunk csak! Kenny és Gina! Emlékszem, de mi történt utána? Kicsit lejjebb nézve egy igen furcsaság éktelenkedik az orromon. De mi a csuda lehet. Ááá tudom már, ez egy oxigén maszk. Vagyis akkor korházban vagyok, és a búgú hangok pedig az én szívverésem. De hogy kerültem kórházba? Örülnék, ha valaki felvilágosítana, egyáltalán van velem itt valaki?
Ismét feljebb emelem egy kicsit a fejem és körülnézek. Egyágyas szobában fekszem, ami igencsak jó jel. Csak egyvalami zavar. Minden fehér. Olyan idegesítő. De várjunk az a valami nem fehér. Sőt tudom mi az a valami vagy inkább valaki. Az Stan. Olvas valamilyen újságot. Jó lenne ha idenézne és akkor elmesélhetné mért fáj mindenem és mért kapok ilyen nehezen levegőt. De hogy szóljak neki? Nem kiabálhatok neki csak úgy oda főleg, hogy ez az izé az egész arcomat beteríti. De úgy tűnik nem is kell. Stan kicsit arrébb tolja az újságot, majd mikor megpillantja, hogy őt figyelem, könnyek gyűlnek a szemében. Eldobva mindent rögtön odajön hozzám, és a fejemet kezdi simogatni. Olyan jó érzés, sőt az is hogy mosolyog, végre ismét láthatom azt a huncut, de elismerő mosolyát.
- Kyle minden rendben? Annyira aggódtam miattad - oké most már rám figyel, de hogy mondjam neki, hogy nem vagyok jól mert őrülten fáj az oldalam. Kéne nekem még egy kis fájdalomcsillapító.
Megpróbálok megszólalni de nem megy, hang nem jön ki a számon. Csupán azt értem el hogy most már az is fáj.
- Ne próbálkozz Kyle, mondta az orvos, hogy egy ideig nem nagyon tudsz majd beszélni a beavatkozás miatt - tessék? Nem fogok tudni beszélni, pedig most igencsak beszédes kedvemben vagyok - figyel mindjárt keresek tollat meg papírt rendben? Maradj itt addig.
Szórakozik velem? Tuti szórakozik. Mért hova mennék mikor egy valag tű áll ki a kezemből!!!
- Tessék, írd le vagy ha nem megy rajzolj - igen biztatóan mondja, mint egy 5 évesnek.
Viszont igen büszke vagyok magamra, írni még tudok! Remek. Az első kérdésem:
„Mi történt?” - bár gyanítom, tudta hogy ezt fogom kérdezni.
- Miután elém ugrottál, rögtön elkezdtem megállítani a vérzést - a pulcsidal igen, igen ezt tudom - majd Wendy elkezdett minden féléről beszélni, hogy én így meg úgy csaltam meg. De én nem figyeltem rá csak az járt a fejemben, hogy ne halj meg. Az utolsó 5 percben kibiztosította a fegyverét, amire nekem is lépnem kellet. Előkaptam a hátsó zsebedből a pisztolyodat és előbb lőttem mit ő. Meghalt. Kicsivel utána jelent meg Tweek és Craig egy csapat rendőrrel és mentősökkel akik súlyos sérülésekkel szállítottak ide. 3 napja altatásban vagy mert a golyó csak bemeneti nyílást hagyott. 4 órás műtéted volt, és csak tegnap hoztak le ide az intenzívről.
Vagyis 5 teljes napja történt. El sem hiszem. De mikor beléptem az ajtóba még kb., csak akkor érkezhetek meg a rendőrök. 5 napig bolyongtam abban a hülye ajtóban? Oké ez képtelenség.
„Hol tanultál meg lőni?” - oké erre mindenképp kíváncsi vagyok. Nem létezik, hogy tapasztalat nélkül ilyen pontosan célzott volna.
Furcsán néz rám mikor elolvasta a papírt. Komolyan ki tudom olvasni az arcából: „Honnan tudod, hogy tudok lőni?” vagy „Honnan veszed, hogy tudok lőni?”
- Azt hiszem nekem is el kell mondanom valami Kyle - nem lehet rosszabb az én titkomnál - zsaru vagyok, de inkább olyan nyomozó féle.
Oké tévedtem. Ez most komoly? Egy rendőrrel éltem 5 napig egy fedél alatt? Ez csak vicc. De mondjuk ez elég sokat megmagyaráz. Hogy mért is akadt ki azon hogy Wendy lett az új Maffia fővezér, vagy hogy tudta az alvilági nevemet és persze, azt is hogy tud lőni.
Jut is eszembe, vajon haragszik még rám? De mért is haragudna hisz aggódott miattam. De mi van akkor, ha csak álca?
„Sajnálom” - azt hiszem így kéne kezdeni - „Sajnálom, hogy nem mondtam el. De tudnod kell, hogy nem tettem volna meg. Inkább én, mint te akkor.”
Könnyezek, igen sírok. Sőt félek is. Mi lesz ha nem bocsát meg? Akkor inkább öngyilkos leszek komolyan mondom.
- Kyle én… - mondatát nem tudja folytatni, ugyanis hirtelen az ajtó kivágódik és egy csapat tódul be rajta. Elöl a kis Lilly egy kosár virággal, ami már kezd egy kicsit elszáradni. Gondolom ő maga szedte nekem a parkban, de aranyos tőle. Mögötte Bebe és ő is egy virágcsokrot tart a kezében de ezt már tuti, hogy vette. Majd egyszerre lép be Tweek és Craig utoljára, akiknél szintén van egy virágcsokor.
Mindegyikük, arcán a szomorúság és bánat tükröződik. Csupán akkor derülnek fel mikor látják, hogy igen furcsán pislogok párat. (Megjegyezném, hogy ez azért van mert nem akarom hogy lássák sírtam.)
- Kyle - kiáltja el magát Tweek. Craig csak helyeslően mosolyog.
- Szépségem, felébredtél - rohan oda hozzám Bebe majd kedvesen odahajol és puszit nyom az arcomra.
- Anyu én is, én is - ugrándozik Lilly. Bebe persze rögtön őt is felveszi és ráülteti az ágyra mellém. Figyelmemet viszont nem kerüli el, hogy Craig és Stan a sarokba vonulnak és elkezdnek valami beszélgetni.
- Kyle bácsi, ezt neked szedtem - nyomja az ölembe a kis csokrot Lilly. Úgy megköszönöm neki amit tett de helyette csak megsimogatom a kis fejét. Mire ő mosolyogva leugrik az ágyról és az italgéphez siet. Csak ekkor veszem észre hogy az a ruha van rajta amit tőlem kapott. Ráadásul nincs rajta semmi más, csak a ruha.
„Hol marad a gatya?” - körmölöm le a füzetbe mire Bebe csak mosolyog.
- Nem akarta fölvenni, úgy tűnik már most önálló életet akar élni.
Nevetnem kell de szörnyen fáj így csak mosolygok. Bebe pedig kacsint majd ő is elmegy és megpróbálja megtalálni a kis Lillyt aki néhány perce futott ki az ajtón.
Rögtön utána Tweek csúszik a képbe aki úgy látszik igen boldog.
- Tönkre teszed az idegeimet Kyle. Mikor oda értünk a raktárhoz azt hittem meghaltál - majd közelebb hajol, és elkezd suttogni - engem is be kellet hozni mert elájultam.
Ismét csak mosolygok. De nem azon amit Tweek mondod. Azon mosolygok, hogy Kennynek ismét igaza volt. Vannak barátaim csak én egész idő alatt nem vettem észre. Hogy lehettem ilyen figyelmetlen. De most már mindegy. Alig várom, hogy kikerüljek innen és ismét Tweek kapucsínóját ihassam. Lassan lehunyom a szemem és mikor újra kinyitom már csak Craig ül az ágyamnál.
- Hahó csipkerózsika - miről beszél? És hol vannak a többiek? - Jól bealudtál, mikor Tweek beszélt hozzád. Szegény akkorát ordított, csodálom hogy nem ébredtél fel. Amúgy Stan elment kávéért addig megkért figyeljelek nem e ébredsz fel.
Oké ez kedves tőle, de hol is van az a hülye papír meg ceruza? Á megvan!
„Miről beszéltetek a sarokban?” - a kíváncsiság ölni is tud de nem félek már a haláltól.
- Szerintem meg kéne várnunk Stant ezzel - mondja, majd feláll de, én megfogom a kezét. Félek ha Stantől hallanám, akkor kikészülnék.
- Biztos tudni akarod? - kérdezi mire én csak bólintok. Most már tényleg tudni akarom.
- Oké, elmondtuk a rendőrségnek, hogy egy halottat fognak találni kilátónál. Az egészet a te nyakadba akarta varrni az a lány. Természetesen nem szóltunk a kis munkádról sőt mindenért Wendyt okolják mivel a golyók ami a férfiban voltak az ő fegyveréből valók. Stan pedig azt mondta a pisztoly az övé. Így téged végül csak áldozatként tartanak számon. Viszont átkutatták a házatokat - tessék? Akkor végem, ennyi meghaltam - a cuccaidat majd elviheted tőlem. Minden ami a munkádra irányult beraktuk egy dobozba és átvittük hozzánk. Papírok meg néhány kés meg áldozatok cuccai.
Ezt komolyan értem tették? De hát simán lebuktathattak volna de nem tették? Tényleg a barátaim. Annyi mindent köszönhetek nekik. Remélem még egy apróságot megtesz nekem.
„Kérlek szabadulj meg azoktól a cuccoktól, soha többet nem akarom látni őket.”
Craig igen furcsán néz rám de végül csak kitépi a lapot majd zsebre rakja és bólint. Tényleg egy igen értékes barátra tettem szert. Majd ismét lehunyom a szemem és mikor kinyit már ismét Stan ül előttem aki mosolyogva piszkálj a hajamat. De nem csak ez változott. Valaki levette azt az idegesítő maszkot.
Furcsa, de lehet, hogy csak én érzem, most ugyanis még a lélegzés sem fáj.
- Ó szia, felébredtél - jó megfigyelő a srác - Craiggék már elmentek. Azt mondta, hogy majd jönnek holnap is.
Tuti kerüli a témát. Bárcsak megtalálnám azt a hülye tollat. De nincs meg. Megragadom a kezét majd megszorítom. Ebből biztos tudnia kell, hogy mire gondolok.
- Választ akarsz igaz? - egyértelmű, nem.
- Kyle, mikor megtudtam, hogy ki is vagy valójában dühös voltam rád. Nem hazudok, a halálodat akartam - tényleg, mondjuk megértem. Én is sokszor akartam megfojtani mikor hülyeséget csinált - de miután Wendy lelőt és te bocsánatot kértél valami megváltozott. Ez persze csak akkor vált világossá mikor a földön kuporogtam feletted. Nem tudom miért de a szád mosolygott. Mosolyogtál és akkor értettem meg, hogy soha nem lettél volna képes bántani. Hisz hagyhattál volna megfulladni, ott a tónál, vagy bármikor megölhettél volna mikor aludtam. De nem tetted, sőt kockáztattad az életed azért, hogy engem megments.
Nyögd már ki végre. Itt fogok megpusztulni.
- Szeretlek Kyle, és ez így is fog maradni.
Nem bírom tovább éles fájdalom ide vagy oda elkapom a fejét majd megcsókolom. El sem hiszem mennyire hiányoztak az ajkai. Azok a mézédes ajkak amikre mióta sóvárgok és belegondolva én meg akartam ölni. Többször nem hagyom, hogy bárki is elvegyen tőlem Stan. Ígérem.
Nem néztem körül a csókunk közben de éreztem hogy valaki figyel, valaki akit én jól ismerek és csak neki köszönhetem, hogy itt vagyok. Így visszagondolva biztos, hogy tudta, ki fog meghalni kettőnk közül. Csak szívózott velem.
Kicsit később együtt fekszünk az ágyon Stannel. Alszik már én viszont még nem tudok, írnom kell. De nem neki hanem valaki másnak. Valakinek aki most is itt áll és engem néz. Nagy nehezen de végül sikerült kihalásznom a papírt meg a tollat a szekrényből majd írni kezdtem.
„Te mindvégig tudtad és nem szoltál! Ezért megverlek, ha találkozunk. Jól halódtad! Mert igenis én is megkapom azokat az elképzelhetetlen szárnyakat. Barátod: Kyle”
Aznap éjjel hallucináltam. Az orvos mondta, hogy a fejsérülés miatt lehet de tudom, hogy nem az volt. Ugyanis a szövegem alá 1 percre rá, arany betűkel válaszoltak. És bár senki nem látja én örökre megőriztem azt a papírt melyben ez a válasz állt:
„Élj boldogan, és ne félj. Gina már félre rakott neked egyet. Várunk de ne gyere hamar. Barátaid: Kenny és Gina
Ui.: Azt hiszem mostantól nyugodtan használhatod csak az első részét a kis becenevednek.”
Köszi hogy elolvastad. Ha van még egy perced írd le véleményedet is itt 
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
ezdeszépwolt *o* tök kira befejezés. másmiet el sem tudtam volna képzelni xD. tök cuki lett az egész, meg stb, stb. imádtam, és tuti, hogy ezek után többször is el fogom olvasni a törit *o* tudom, hülyén hangzik, de jó lesz egykor majd visszaolvasni :DD
chuu~!
Én köszönöm, hogy elolvastad *^* Nagyon hálás vagyok, és a kommentednek is~ Remélem a többszöri elolvasás után sem fog veszíteni az értékéből~ :)