|
Tizenegyedik fejezet
2009.09.05. 21:10
Enjoy ^^
Ez az első, hogy nem egy fehér plafont pillantottam meg mikor felébredtem. Csupán a nagy feketeséget láttam magam előtt. Semmi mást. A másik furcsaság, hogy sem a fejem, sem az oldalam nem fájt, ami valljuk be igen furcsa főleg, hogy meglőttek. Felálltam majd azt vettem észre, hogy nincs semmi bajom.
- De, hogy lehet ez? - kérdezem, de választ nem nagyon kapok senkitől. A nagy semmi közepén állok. Illetve lebegek ugyanis nem is állok semmin. Elég bonyolult ez az egész. Végül megpillantok egy lányt a sötétben. Testéből árad a fény és kis fehér ruhát visel. Olyan mint egy hosszabb ing. Haja tiszta arany és olyan hosszú, hogyha nem tűzné föl egy csillagos kis csattal, lassan már a bokájánál is túlmenne. De mégsem a gyönyörűsége az ami mégiscsak megdöbbentő. Hanem a szárnyai. Lágyan, néha kicsit meglebbenti így suhan a nagy semmiben.
Olyan ismerős - tűnődöm el, majd agyamban lázasan kutatni kezdem a lányt, na persze a szárnyai nélkül. Viszont eme tevékenységemet egy igen kellemes csilingelő hang töri meg.
- Szia Kyle! - köszön nekem én meg még jobban felmérem. Igen most már tudom ki ő. Az a lány akinek hétfőn vágtam el a torkát.
- Gina? - kérdezem, mert még magam is megdöbbenek, azon hogy még egyszer élve látok valakit, akit hogy is mondjam... már megöltem. Ráadásul szárnyai nőttek. (Furcsa, hogy két szárny látványa ennyire kiakaszt, mikor egy halottal beszélgetek.)
- Úgy örülök, hogy újra látlak. Azért jöttem, mert valaki beszélni akar veled - majd megfogja a kezem és húzni kezd.
- Várj Gina! Meghaltam? - kérdezem, de válasz helyet csak kérdő tekintettel néz rám.
- Hát ezt én is szeretném tudni - mondja nevetve, majd ismét húzni kezd.
Kb. 10 perce gyalogolhatunk, és még mindig olyan érzésem van mintha nem is tettünk volna meg semmit. Végül a lány elengedi a kezemet, és helyette a szememet fogja be.
- Legyen meglepetés, - kezei igen puhák, és valami furcsa vanília illat, árad belőlük - léci!
- Mikor még éltél, soha nem voltál ilyen kislányos - mondom neki, és bár eddig is csak a feketeséget láttam nem nagyon izgatott, hogy befogta a szeme.
- Mindig is ilyen voltam, amúgy köszi, hogy megöltél - megállok mire ő belém ütközik. Rögtön szembe állok vele mire ő elkezdi húzni a száját - na mondtam, hogy meglepetés.
- Te örülsz neki, hogy megöltelek? - igen meglepő ilyet hallani. Komolyan, még annál is meglepőbb, hogy szárnyai nőttek.
- Igen, ha nem ölsz meg tuti biztos öngyilkos lettem volna, és akkor soha nem kaptam volna szárnyakat. De most menjünk tovább, mindjárt ott vagyunk - újra befogja a szemem, és tovább tol. Igen furcsa ez a hely ahova érkeztem. Ráadásul még mindig igen ideges vagyok az miatt, hogy meghaltam e, vagy csak a képzeletem játszik velem.
- Megjöttünk - kiáltozik Gina de a puha ujjait nem veszi le a szememről.
- Köszi Gina, most már innen átveszem - ismerem ezt a hangot. Ezt a vidám, aranyos hangot.
A lány erre leveszi kezeit, és arrébb megy. Én meg azt hiszem most már biztos, hogy meghaltam ugyanis előttem egy fehér ruhába öltözött angyal áll. Fehér farmer, fehér póló és szárnyak. Csupán a haja szőke és a szemei kékek.
- Kenny - azt hiszem sírok, sőt tuti.
- Szia haver - köszönt majd odajön és megölel. Azt hiszem, csak álmodok. Sőt tuti álmodok az nem létezik, hogy az egyetlen egy barátom átöleljen - örülök, hogy újra látlak Kyle.
Kimegy a lábamból az erő és már csak térdelni tudok. Illetve az sem, mert Kenny tart fent.
- Kyle ne csináld már, nem tudlak megtartani - erre én is észbe kapok, mire felugrok és átölelem én is.
- Jaj Kenny, annyira hiányoztál - szinte kiabálok és el sem akarom engedni annyira örülök neki, hogy látom.
- Én is örülök neked, Kyle. De most nem ezért vagy itt - erre rögtön elengedem és kérdően tekintek rá. Ugyanis fogalmam sincs mért vagyok itt. A pokol legmélyebb bugyraiban kéne égnem a tetteim miatt.
- Meghaltam? - kérdezem, hátha most kapok is választ, de megint tévedtem.
- Ne most Kyle, elfelejtettem mit kell kérdeznem - tessék?
- Elfelejtetted, de mégis mit?
- Ha tudnám akkor már rég nem lennél itt - üt meg egy kicsit. Őrület, hogy még mindig ilyen. Azt hittem aki szárnyakat kap az olyan nyugodt lesz és tökéletes. De úgy tűnik nem minden arany, ami fénylik.
- Ó Ken, én tudom - ugrándozik össze vissza Gina. Komolyan mikor én találkoztam vele olyan visszahúzódó lány volt. Csupán a maga kis világában élt. De most úgy viselkedik, mint Lilly.
- Akkor mond már - néz rá Kenny aki igen ideges a miatt, hogy elfelejtett valamit. Mindig is utálta, hogy ilyen rövid a memóriája. Egyszer vettem neki egy füzetet, hogy abba írja a dolgait de elfelejtette, hova rakta. Fél napig kerestük, de utána feladtuk.
- Oké, oké - majd oda repül Kennyhez, és a fülébe súgja.
- Ááá igen, kösz Gina most már tényleg elmehetsz - int a lánynak, aki erre sírva fakad.
- Óóó ne már. Én is akarom hallani mit válaszol, kérlek Ken!!! Léci!!!
Te jó ég rosszabb, mint Lilly és az persze nagy szó. De úgy tűnik a stratégiája bevált.
- Oké, oké de most már egy szót sem! - Int neki, majd ismét felém fordul - na figyelj Kyle, mielőtt kérdeznék, meg kell ígérned, hogy mindenképp kimondod azt amit a fejedben gondolsz.
- Mért?
- Csak ígérd meg, kérlek - oké, meg kell ígérnem.
- Ígérem.
- Remek, akkor elmondanám miért is vagy itt - de vajon hol az-az itt? - Ez a hely a halál és az élet közötti, világ. Általában aki meghal, rögtön idekerül. Viszont innen egyszerre csak 1 lélek mehet tovább. A másik élheti tovább a megérdemelt életét.
- Szóval, meghaltam - jelentem ki a leszűrt tanulságot. Ugyanis ha csak én halok meg akkor nekem mindenképp tovább kell lépnem, nem?
Természetesen ismét kapok egyet a fejemre Kennynek köszönhetően.
- Idióta, hagy fejezem be! Vannak kivételek. Volt már rá arra példa, hogy vagy minden léleknek tovább kellet mennie, de volt hogy senki nem halt meg.
- Akkor a te halálod is ilyen volt? - kérdezem ugyanis akkor a Chef is ment utána hála nekem.
- Mondhatjuk, de ebbe most ne bonyolódjunk bele - int le, majd előránt egy vizes palackot.
- Remek én is kérek - szólal meg a mögöttünk lévő Gina. Amúgy nem tudtam, hogy az angyalok is isznak. Mármint biztos isznak csak hát úgy gondoltam hogy valami mást mondjuk bort vagy ilyesmit.
- Mondtam, hogy legyél csöndben, és ez nem víz hanem kristály - hordja le Ginát. Ami viszont mégis furcsa, az hogy én a földön még soha nem láttam folyékony kristályt.
Kenny lecsavarva a palack tetejét, majd kiönti a nagy semmire. De ami még ennél is furcsább, hogy a nagy feketeség és a kristály reakcióba léptek egymással majd pár perc múlva magamat láttam a földön és felettem Stan térdelt. Pulcsiját szorosan tartotta a lőtt sebemen. De látszott, hogy lassan az is átázik. Tekintetem ez után Wendyre tévedt, aki igen idegesen magyarázott valamit Stannek, de hangokat nem hallottam.
- Mit csináltál? - Kérdezem ugyanis igen furcsa volt innen nézni a saját testemet. Mint egy videó csak az ember még is tudja, hogy nem az. De ez igen bonyolult.
- A kristályokon át, követhetjük a lenti eseményeket - mondja, majd az üres palackot visszateszi a zsebébe - szóval, Kyle. Szerinted mért mondtam és mutatom meg ezt neked?
Jó kérdés de, hogy őszinte legyek fogalmam sincs. Oké következtessünk ki. Ha meghaltam volna már rég nem itt lennék, hanem valahol máshol, bár én sem tudom hol. De akkor mért vagyok még itt? Ismét egy villámcsapás és megvilágosodás. Mostanában ez is elég gyakran bekövetkezik nálam.
- Valaki más is megfog halni.
- Teli találat - tapsol meg nevetve. De rögtön abba hagyja, mikor észreveszi, hogy én nem nevetek vele. És mért is nem? Ja igen. Valaki meg fog halni ott lent, és elégé úgy tűnik, hogy Stan lesz az! Most komolyan. Az állásból, hogy ő velem foglalkozik és Wendy kezében pedig van egy fegyver, elég csekély az esélye, hogy a lány hal meg előbb. Talán csak 1% de mi az? Semmi; Stannek nincs akkora mázlija, hogy megússza.
- Mond csak Kyle - nézek fel ismét Kennyre, ugyanis eddig le sem vettem a szemem Stanről. Nem akarom, hogy meghaljon - meg akarsz halni?
Ilyen hülye kérdést persze, hogy… Azt hiszem inkább… Nem tudom. Meg kéne halnom. Igen végül is Stan haragszik rám és egy árva barátom sincsen. Bérgyilkos vagyok és a házam romokban ráadásul, ahogy elnézem 1 óra múlva itt vannak a zsaruk is, hála Tweeknek. Csak vesztenék az egészben, hogyha élnék.
- Kyle - mért kell neki állandóan beleszólnia a gondolataimba? - megígérted, hogy nem magadban beszélgetsz!
Ja ez igaz. De mért mondjam el ezt neki. Bár úgy is mindegy. Neki soha nem tudtam hazudni.
- Meg kéne halnom. Nem érdemlem meg, hogy éljek. Nincsen egy barátom sem. Bérgyilkos vagyok és embereket ölök. A legrosszabb pedig, hogy becsaptam azt akit szeretek és ezért most utál.
- Te egy akkora vadbarom vagy! - te jó ég. Kenny kiabál rám, és káromkodik. Ilyet is lehet neki?
- Mért nincs igazam? - vágok vissza, ugyanis elegem van. Mindenből.
- Figyelj Kyle. Az hogy bérgyilkos vagy, nem jelent semmit. Először is: fogadni mernék, hogy kapásból fel tudnád sorolni majdnem minden ember nevét akit megöltél, és mért? Mert ők is fontosak voltak a számodra. Te nem azért adtál egy hetet azoknak akiket megöltél, hogy minél pontosabban meg tud őket gyilkolni. Ó nem. Azért, hogy megtud, miket szeretnek miken nőttek fel, meg ilyesmi. Szereted volna ha az emberek megkedvelnek. Nem akartad csak úgy őket kivégezni. Azt sem hiszem el, hogy mindent embert, gyilkos kegyetlenséggel öltél meg. Fogadok sajnáltad azokat, akik olyan kis hülyeségek miatt haltak meg, amit talán el sem követek volna. Csak rossz időben voltak a rossz helyen.
Kenny szavaiban volt valami. Meg akartam őket ölni de, nem akartam olyan kegyetlen lenni velük, mint mások.
- Ezen kívül az sem igaz hogy nincsenek barátaid. Mi van a kávés haveroddal és a barátjával?
- Ők csak haverok. Nem barátok.
- Ó igen? Szerinted egy haver figyelmeztet volna arra, hogy valaki meg akar ölni? Vagy kimentet volna és ellátta volna a sebeidet? És ott van még a kis barátnőd meg a lánya. Ők mind a barátaid. Craig és Tweek aki úgy tűnik mindig is melletted álltak, még akkor is amikor kiderült az igazság. Bebe is aki annyira szeret mintha a bátyja lennél. Ők mind a barátaid Kyle.
- De Stan utál? Nincs értelme visszamennem, ha meggyűlölt - üvöltök és sírok is. Úgy tűnik tényleg igaz, hogy az igazság fáj - nem tudnék úgy élni, ha minden nap keresztülnézne rajtam.
Fejlődtem. Most már sírás közben térdelek és a nagy semmit verem. Talán így előbb elmúlik a fájdalom, de nincs így. Ráadásul sokkal jobban fáj ez mint egy lőtt seb. Nem bírom. Inkább haljak meg de én ezzel a fájdalommal nem akarok élni.
- Kyle! - Kenny húz föl és átölel. Gondolom azt akarja, hogy sírjam ki magam. Rendes tőle, de nem sokan változtat. Meghaltam és úgy tűnik Stan is megfog halni, és akkor én biztos, hogy nem megyek vissza. Ó nem, élje csak az életét tovább. Én meg majd foglalok helyet a pokolba utazó gépre.
- Kyle, kérlek figyelj rám. Stan utálna azért, mert Wendy téged küldött, hogy megöld? Szerinted ha utálna, mért akarja megmenteni az életedet még akkor is ha ő is meghal veled együtt?
Ismét lenézek a kis kristály pocsolyába és Stan még mindig ott térdel mellettem és a pulcsit a sebhelyemhez tartja. Ráadásul sír is. De az nem lehet. Hisz ő utál. Vagy mégsem?
- Nem - mondom határozottan.
- Mi nem? - kérdez vissza Kenny aki úgy tűnik jól tudja mire mondtam a nemet.
- Nem akarok meghalni. Élni akarok.
Kennyre nézek aki látja, hogy most biztos vagyok a mondandómban. Bólint mire én is bólintok. Megszokás.
- Akkor azt hiszem jöhet is fel ide, a másik személy - majd össze csapja a tenyerét.
- De izgi - kiált hátulról Gina. Majd ismét hallom azt a nagy BAMM hangot. De mire hátra fordulnék Kenny megragadja a vállaimat amitől mozdulni sem tudok.
- Kenny látni akarom - próbálok kiszabadulni a kezek szorításából.
- Ja, bocsi - oké ez fájt. Ennyire hülye még ő sem lehet, hogy a legizgalmasabb percet tovább húzza. De végül elenged és én olyan gyorsan fordulok meg, hogy elesek. Na én lehetek csak ilyen béna. De ez sem érdekel látni akarom.
A látvány igen megdöbbentő. Ugyanis az, az 1% bejött. Stan ugyanis ott állt előttem és egy pisztoly volt a kezében, Wendy pedig ott feküdt a földön. Melléből ömlött a vér ami szerintem csak egyvalamire utalhat. Létfontúság szervet talált el, ami azt jelenti, hogy Stan nem most először használhatta a pisztolyt. Túl pontos célzás.
- Ha jól látom az a te fegyvered - mondja Gina aki mostanra odatérdelt mellém. És milyen igaza van. Az tényleg az enyém, de mikor... - gondolom kivette a zsebedből miközben a pulcsit hozzád nyomta. De ügyes.
- Én csak arra lennék kíváncsi, hogy tudja használni - állok fel és legszívesebben nevetnék. El sem hiszem, hogy Wendy vesztett. Ez olyan hihetetlen. Jobban kéne bíznom Stanben.
- Jut is eszembe - fordulok Kenny felé aki úgy tűnik igen jól szórakozik, azon hogy elestem - hol van Wendy?
- Hogy ki? - Nehezen mondja ki ezeket a szavakat ugyanis majd megfullad a nevetéstől.
- Wendy a lány aki ott fekszik a földön.
- Ja ő ott van - majd a nagy semmi felé mutat, ahol most egy lila folt van. Természetesen tudom, hogy az Wendy és rögtön oda is szaladok. Szemei csukva vannak és alszik. Remek.
- Wendy kelj fel! - őrület olyan boldog vagyok, hogy elment az eszem. Pofozgatom. Nem vicc, így akarom felkelteni.
- Mi a? - nyitja ki a szemét, majd pár pislogás után akkorát síkit, hogy azt hiszem eltörtek volna az üvegek is ha lennének - te meghaltál én lőttelek le!
- Kiscsaj, ha nem vetted volna észre téged is lelőttek - nevetek, nem vicc. Soha nem nevetem még ilyen jót. Ám nevetésem nem tart sokáig ugyanis Wendy süllyedni kezdett.
- Mi a? Segítség! - Üvölti.
Segíteni próbálnék neki de, Kenny visszaránt és csak a fejét csóválja. Én meg nézem, ahogy Wendy lassan elsüljed a nagy semmiben.
- Mi történt vele? - kérdezem miután teljesen eltűnt.
- A pokol soha nem volt egy jó hely Kyle, remélem te nem oda fogsz kerülni - mondja komolyan, majd ismét elővesz a zsebéből valamit. Ha jól látom egy ecsetet.
- Festeni fogsz - kérdezem, mire ő csak mosolyog.
- Valami olyasmi - és se perc alatt egy fehér ajtót mázol a semmibe.
- Ezt hogy csináltad?
- Elmondom, ahogy újra találkozunk - majd átölel, olyan szorosan amennyire csak tud - remélem viszont látlak.
- JAJ KYLE! Úgy fogsz hiányozni! - kiáltja Gina aki puszit nyom az arcomra majd elengedve lökdösni kezd az ajtóhoz - meny mielőtt elsírom magam.
Igen azt hiszem most már tényleg mennem kell. De remélem nem felejtek el semmit. Főleg őket nem.
- Köszönök mindent - mondom még utoljára majd kinyitva az ajtót belépek a nagy fehérségbe.
Köszi hogy elolvastad. Ha van még egy perced írd le véleményedet is itt 
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
bakker, őszintén mondom, én itt elsírtam magam. nemtom miért, de Kenny meghatott xD. bazd, örültem h itt van, meg minden, azt olyanokat bőgtem rajta, hogy áldom a jó eget, hogy az őseim nem voltak a házban xD. akkor jó ez a történet, hogy wáhh! semmit nem tudok rá mondani, mert ha csak dicsérni kezdem, az nem lenne elég méltó hozzá :DDD
Komolyan *-* Elsírtad magad... Jaj >.< Nem tudom, most, hogy sajnáljam vagy örüljek neki :D És nem is kell~ érződik minden ebből az egy kis mondatból <3
KÖszönöm~ :)