|
Negyedik fejezet
2009.07.23. 21:53
Enjoy ^^ Soha többet nem akartam ezt látni. Mért pont most kísért meg a múlt? Ez valami jel tőle? Ugyan miket gondolok, hisz ő nem lehetett. Vagy mégis? Mindig is egy furcsa ember volt. Olyan, akit az ember messze elkerülne az ember. Viszont nekem ő volt az egyetlen, és talán az utolsó igaz barátom. Jól emlékszem rá.
Ő is a feketelistára került, mint most Stan. Meg kellet ölnöm, mert olyan információk birtokába jutott, hogy azzal betehetett volna a város fő gengszterének; a Chefnek. Személyesen keresett meg és dupla annyi pénzt kaptam érte, hogy most azonnal öljem meg, de nem vállaltam. Mindig adok 1 hetet, ez a legkevesebb.
-Nem vagyok boldog Kyle, de rendben .Ha viszont letelik az 1 hét, öld meg - ezzel a mondattal búcsúzott el tőlem.
Gondoltam, ha úgy is különlegeseset ez a srác magam megyek el hozzá személyesen. Kint a város szélén lakott egy igen romos házban. Mikor benyitottam a kanapéjában ült. Kezében egy cigaretta volt. Olyan elegánsan ült ott, hogyha öltöny lett volna, elmehetett volna akár üdvégynek is. De ruhája csupán egy farmerből és egy narancssárga kapucnis fölsőből állt. Életemben nem találkoztam olyannal, mint ő. Olyan más volt. Másképp látta a világot. Ráadásul tudta, hogy jövők ami életem talán második legnagyobb megdöbbenése volt.
-Szia! - intett felém - sejtetem, hogy téged küldenek, gondolom akkor most 1 hétig szórakozni fogunk ketten.
A világ forgott körülöttem. Hogy értette, hogy szórakozni? Hisz én nem így szoktam végezni a munkám.
-Kyle vagy igaz - elnyomva a cigarettát oda jön majd kedvesen megrázza a kezem - Kenneth McCormick vagyok de szólíts nyugodtan Kennynek. Szóval, mit csináljunk ma? Tudod, hogyha csak 1 hetünk van akkor jól ki kéne használnunk, mármint csak nekem hisz úgyis én járok rosszul a végén.
Nevetve ráncigált ki a motorjához, majd a kezembe nyomva egy bukósisakot elindultunk. Tényleg érdekesen telt az, az 1 hét. Végig jártuk az egész várost szinte, minden boltban voltunk Először nem akartam vele semmit sem csinálni, de az ember mellette szinte feloldódik a boldogságtól. Se perc alatt barátok lettünk és úgy éreztem, hogy a jókedvünk soha nem fog elmúlni. Ám eljött az a végzetes 7 nap, és nekem megkellet őt ölnöm. Előző este azt mondta, élvezte a velem töltött időt, és hogy én lehetem talán az egyetlen igazi barátja.
Meghatódtam ezektől a szavaktól. Soha nem volt barátom, mert féltem egyszer őt kéne megölnöm, és most itt ált előttem egy és én nem tehetek semmit. De végül nem öltem meg. Nem akartam elveszíteni, így visszaküldtem a Chefnek a pénzt. Mikor mindezt elmondtam Kennynek komor lett. Nem ismertem rá, arcán nem láttam a mosolyt csak kétségbeesést, dühöt, és szenvedést. Azt akarta, hogy öljem meg. Nem akarta, hogy a Chef rajtam álljon bosszút, mert nemet mondtam neki. Szinte könyörgött de neki is nemet mondtam. Nem féltem tőle. Nem akartam elveszteni, azt nem bírtam volna ki. Végül sikerült még pontosan együtt töltenünk 30 napot. Az utolsó éjszakáján egy különös sms-t kaptam melyben az állt: „A kabátomban van.”. Nem tudtam mit jelent így nem is fog lakoztam vele. Másnap éles csörgésre ébredtem, majd mikor fölvettem a telefonomat egy érdes hang suttogott bele:
-Ha te nem majd én megölöm.
Majd letette. Tudtam ki hívott és csak egy kabátot kapva magamra már ott is termetem Kennynél. Ám túl késő volt. Mikor beléptem ott ált a Chef egymaga kezében a fegyverrel. Kenny a földön feküdt. Fejéből ömlött a vér, kezében pedig még mindig égett a cigaretta. Megállt a szívem, ahogy megláttam. Nem bírtam mozdulni. Megannyi emlék cikázott a fejemben. Mellettem a Chef nevetett, szinte röhögött a boldogságtól.
-Milyen szánalmas va... - mondatát nem fejezte be mert agyonlőttem. Ő is eldőlt, majd a két vér keveredni kezdett a padlón. Odasétáltam Kennyhez majd a kabátját levettem róla. Csak azt vittem magammal. Abban találtam meg a borítékot is. De kibontani nem volt erőm, és talán soha nem is lesz.
Éles dudaszó töri meg a csendet, majd az ablakon kinézve látom, hogy Stan integet. Visszaintek majd felkapva a fürdő gatyámat magamra és egy türcsit lesietek.
-Mehetünk - kérdezi közömbösen.
-Persze.
Kinyitja nekem az anyósüléshez tartózó ajtót, majd mikor ő is beszáll a motor hangosan felzúg. A Stark tó nincs túl messze, kocsival úgy negyed óra. De ez a negyed óra borzalmasan telt. A mindig vidám Stan most nem mosolygott. Szomorú volt. Valami bántotta, és nem tudtam mi az. De én nagy társasáig lény meg sem próbáltam kideríteni mi a gondja. Ha akarja, majd elmondja. Mikor oda értünk a tóra örömömben szinte sikoltottam volna, mint egy lány. A tó tiszta vizén megtört a fény és az egész táj színpompázott tőle. Kicsit messzebb a nádasban a kiskacsák hívták a mamájukat. Biztos éhesek. De még megannyi dalos madár csicsergett. Olyan volt, mint egy álom. Egy álom benne egy duzzogó fekete hajó fiúval. Ugyanis én már rég kiszálltam a kocsiból és mentem volna úszni, de Stan még mindig a kormány mögött ült.
-Nem jössz? - kérdeztem, ahogy leraktam a türcsim meg a mobilom a földre.
-Teszteld le, mindjárt megyek.
Erre csak bólintani tudtam és mit sem várva bele is ugrottam a vízbe. Kellemesen hűvös volt. Rögtön lebuktam a víz alá és ott is maradtam. Két dolog miatt szeretem a víz alatt úszni. Egyrészt, mert a víz alatt csönd van. Másrészt, ha az embernek van szemüvege igen gyönyörű látványt nyújthat a vízi élet.. Most is így volt. A szemüvegemen keresztül láttam a kis és nagyobb halakat, ahogy elúsznak előle. Az algát, a hínárt és még néhány viszi növényt, ahogy a kisebb nagyon hullámoknál elkezdenek mozogni. Sokan keresik a szépséget, hát szerintem a víz alatt biztos megtalálnák.
Úsztam még pár hosszt, de közben folyamatosan néztem az autót. De Stan nem szállt ki.
Na most már elég - majd kifele vettem az irányt. Micsoda véletlen, pont akkor szállt ő is ki.
-Na mész úszni? - kérdeztem - kellemes a víz és egy kishal sem evett meg.
-Hogyne, megyek - majd el is indult a víz felé.
Na végre most majd kiderül a titok, hogy mért nem szereti a vizet. Ám figyelmemet ismét más köti le. A telefonom pityegni kezd jelezve, hogy van egy hangpostám. Elfordulva beütöm a megfelelő gombokat és egy éles sípolás után, meghallom Wendy igen nyávogós hangját.
-Hello Kyle. Sajnálom, hogy csak most tudok válaszolni, de el voltam foglalva. Én nem nevezném traumának inkább balesetnek. Tavaly még igen közel laktunk a tengerhez és egyszer kimentünk hajókázni a családdal. Stan imádja a vizet, ám akkor történt egy kis baleset. Görcsöt kapott a lába és majdnem bele fulladt a tengerbe. A nővére húzta ki és élesztette újra. Azt hittem, hogy ott fog meghalni. Azóta Stan messziről kerüli a vizet ezért is költöztünk fel a hegyekbe. Remélem segíthetem. Üdv Wendy. - Rögtön megnyomtam a törlés gombot.
Szóval ez miatt nem akart fürödni. Mert víz iszonya van. Meg kéne dicsérnem, hogy most bátran bement a vízbe és úszik. Ám egy gond volt. Mikor hátranéztem ismét csak a gyönyörű tájat láttam. Stant viszont sehol.
Eldobva a mobilom, rögtön beleugrottam a vízbe és már keresni is kezdtem. Nem tudtam mért teszem ha úgy is meg kell halnia, de akkor nem gondolkodtam. Csupán csak az ellenkezője járt a fejemben: Nem halhat meg. Többször fel kellet jönnöm levegőért, de az 5 lebukásomnál megtaláltam. Felhúztam a felszínre, majd kivonszoltam a partra. De nem lélegzet.
Régebben tanultam elsősegélyt, amit alkalmaztam is. Pumpa, pumpa majd csók. Te jó ég csókot mondtam! Nem én a szájon át, lélegeztetésre gondoltam. De az végül is csók nem? ÁÁÁ, most ez mindegy csináld már Kyle! De nem akart működni nem emelkedett a mellkasa. Már a hányinger kerülgetett mikor végre felült majd köhögni kezdett. Én viszont nem segítetem neki utána. Azt vettem észre magamon, hogy remegek. Az egész testem remeget. És ha ez még nem volna elég, folyamatosan láttam magam előtt Kenny halott testét. Majd újabb kép csúszott be. Stan halott teste. Kirázott a hideg majd ismét Stanre tekintettem, aki úgy tűnik jobban van ugyanis most ő akart segíteni nekem. De hiába mondott bármit nem hallottam. Olyan távolinak tűnt a hangja. Csupán az érintését tudtam érzékelni, ahogy megfogja a vállam és felsegít. Ránézek és tökéletesen ki tudom olvasni a szájáról csupán ezt az egy mondatott.
-Mért sírsz.? - és tényleg sírok. Sírok, remegek, ráadásul süket is lettem. Remek. De sokáig ez sem tart ugyanis a következő pillanatban a testemből kiszáll az erő, én meg zuhanni kezdek a sötétség felé.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
